Zirc - Éppen negyven esztendővel ezelőtt, 1971. szeptember 26-án avatták fel a zirci sporttelepet. Akkor az ünnepi vendég a Győri ETO labdarúgócsapata volt.
Az elmúlt négy évtizedre emlékeztek a szervezők, amikor az első osztályú győriek szeniorcsapatát hívták meg a sportos gálaműsorra.
A program kiállítással kezdődött, ahol az elmúlt negyven esztendőben a sportpályán történteket idézték fel fotók, újságcikkek segítségével a házigazdák.
Ezt követte az egykori Bányász öregfiúk és a győri kevésbé idősek összecsapása. A hazaiakat Barcza Sándor, a vendégeket Verebes József edző igazgatta. A vendéglátóknál pályára léptek olyanok is, akik a pályaavatón is mezt húztak.
A szünetben riportokkal emlékeztek a résztvevők a sporttelep építésére és az avató összecsapásra, majd a helyi fiatalok tartottak bemutatót.
A találkozón nagy fölényben voltak a vendégek, akik fiatalabb csapattal érkeztek a vártnál, ám ettől függetlenül remek focit láthattak az érdeklődők, illetve a találkozó után a beszélgetés is baráti hangulatban telt. A Győr 13:0 arányban győzött.
forrás: http://www.naplo-online.hu/