Zirc - Nem kedvezett az idei év sem a burgonyatermesztőknek, pedig tavaly úgy láttuk, hogy annál rosszabb idők már nem jöhetnek.
Mégis jöttek - állítja Léber Ferenc, a Bakony Agro Kft. ügyvezető igazgatója. Tavaly az évi 1400 milliméter csapadék okozott gondot, idén a szárazság. Az őszi kalászosok vetését le kellett állítaniuk, mert a kemény földben hasad a rög meg a gépalkatrész és irdatlan mennyiségű gázolaj fogy.
Sokan vannak akik indokoltnak látnák, hogy ne csak a fuvarozóknak adjanak visszatérítést a gázolaj jövedéki adójából, hanem a mezőgazdászoknak is. S ha már az adóknál tartunk, a burgonyatermesztők nehezményezik, hogy a krumpli nem került be az alapvető élelmiszerek közé és a jövőben 27 százalékos általános forgalmi adó (áfa) terheli.
Félő, hogy ez a feketegazdaságot erősíti.
A kevés csapadék miatt az idei termés mennyisége, közepes, vagy gyenge, de például a vetőburgonyák minősége jó. Ezeket a szárazság miatt idén kézzel kellett kiszedni, hiába van meg a munkához szükséges gépsoruk. A tavalyi év nagy csapása volt még, hogy befejezték a burgonyachips gyártását a településen és ezt csak október végén közölték a gazdasággal. Idén pótolniuk kellett a vetőgumókat, hiszen nem kellettek azok a fajták, melyekből az egyébként kedvelt sült krumpli készült. A zirci gazdaság a Burgonya Terméktanács több tagjával együtt azon dolgozik, hogy a krumpli csomagolására írják fel, az adott fajta sütni, főzni vagy salátának való.
forrás: http://www.naplo-online.hu