Zirc, Nyárádszereda – Önkéntes munkát végzett tizenhárom fiatal és felnőtt nyáron az erdélyi nyárádszeredai napközi otthonban. Egy héten át változatos programokat szerveztek a nehéz sorú gyerekeknek.
Hét évvel ezelőtt járt kint először a székesfehérvári Hetyey György és felesége a városuktól közel 800 kilométerre fekvő, az erdélyi Maros megyében található Nyárádszeredán, ahol az árvaházakat is működtető ferences szerzetes, Böjte Csaba napközi otthont tart fent. Az adományokat is szállító csapatból öten voltak zirciek, köztük két középiskolás, a cseszneki Varga Flóra és a bakonyszentkirályi Bakos József. Mindkettőjük kiutazását a helyi önkormányzat támogatta.
– A napközi otthonban tanítási idő alatt délután, nyaranta viszont különböző táborokban egész nap harminc fiatalról gondoskodik két nevelő: Puiu Aranka és Incze Ágnes. Részben nekik mentünk ki segíteni, ugyanakkor a gyerekek életét igyekeztünk színesebbé tenni, ha csak egy héten át is, hogy elfelejtsék mindennapi gondjaikat. Valamennyien nehéz sorsúak, van közöttük félárva, s olyanok is, akiket szüleik halála miatt sokgyerekes rokonaik nevelnek – meséli Müller Anikó, a zirci Reguly Antal Szakképző Iskola könyvtárosa, aki a helyi adománygyűjtés motorja volt.
– Voltunk velük Marosvásárhelyen városnézésen, az állatkertben, a várban, a strandon, elutaztunk a 200 kilométerre fekvő Gyimesbükkre, ahol megnéztük az ezeréves magyar határt, az épen megmaradt határköveket, az egykori Rákóczi-várat, a 30-as számú őrbódét. Bejártuk a gyimesi gerincen az egykoron „halálra ítélt magyar zászlóalj” útvonalát. Jártunk Csíksomlyón, Farkaslakán megtekintettük Tamási Áron szülőházát, ahol persze meséltünk nekik a neves íróról. Otthon, a falu szomszédságában egy vállalkozó látott bennünket vendégül lovas birtokán, egy másik tanyán pedig egy helyi háziasszony megmutatta, hogyan készíti el a kelt almás pitét, a kenyereket, amelyeket káposztalevelekbe csavart, hogy ne égjenek oda a kemencében. Nagyon sok játékos, sportos, ügyességi vetélkedőt játszottunk velük, népdalokat, népmeséket tanítottunk nekik.
A gyerekek hosszasan elbeszélgettek a mieinkkel – persze nem a felnőttek jelenlétében –, s megosztották velük gondjaikat. Egyik-másik történet szívbe markoló volt, ahogy visszahallottuk. Viszszafogottabbak, kezelhetőbbek az ottani gyermekek, hálásak minden jó szóért, mosolyért, simogatásért. Többüknek birkapásztorok a szüleik vagy távol dolgoznak otthonuktól, sokan nem találnak munkát. Számos családban a gyermekeknek is keményen kell dolgozniuk. A mi fiataljainknak furcsa volt: az ott élők mindig imával kezdték az étkezést, és áldást kértek aznapi cselekedeteikre. Nagyon örültek, amikor a sportversenyek végén érmeket kaptak. Látni kellett volna annak a két fiatalnak az arcát is, akiknek születésnapjuk volt. Csupán egy isler sütibe – a „tortába”– tűztük bele a gyertyákat, s persze énekeltünk nekik, amiért nagyon hálásak voltak.
Sugárzott az arcuk a boldogságtól, hogy elvittük őket erre-arra, új játékokat tanítottunk meg nekik, együtt kézműveskedtünk velük. Hálából fonalból karkötőket fontak nekünk, rajzokkal, kis festményeikkel köszönték meg a törődést. Nagyon nehéz volt elbúcsúzni tőlük, mindenkinek könny szökött a szemébe. A sokszor torokszorító élmények nem múlnak el nyomtalanul, a zirciek szeretnék e kapcsolatot ápolni, az anyagi megvalósításához az év folyamán is segítséget várnak a bakonyi város lakóitól. Müller Anikó elmesélte, hogy a kiutazásukat megelőző hetekben széles körű adománygyűjtés kezdődött. Cégek, vállalkozók, magánszemélyek alapvető élelmiszereket, füzeteket és pénzt adtak össze. Segített a Karitasz helyi csoportja is.
A Reguly szakképzôs diákok gyűjtődobozokkal járták a várost. A helyi húsipari cég 16 kiló szalámit és kolbászt küldött az otthonban élőknek. Minderre azért volt nagy szükség, mert az önkéntesek több mint egy héten át magukról és a napközisek teljes ellátásáról gondoskodtak.
forrás: http://www.naplo-online.hu
