2011. július 12., kedd, 07:34
Szerző: MTI
Megújul a 400 éves tölgy környezete:
Uniós forrásból mintegy százmillió forintot nyert a Zirci Arborétum felújítására a „Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása” című pályázaton a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a 200 éves angolpark teljes rekonstrukciója a tervek szerint 2012 ősszel fejeződik be.
Selyem Anikó projektfelelős elmondta az MTI-nek, hogy az arborétumban - amely hazánk legmagasabban fekvő élőfa gyűjteménye - az elnyert összegből idén ősszel kezdik a növényzet átfogó helyreállítását. Az idős fák műszeres vizsgálatával konkrét kezelési terv készült, az északi bejárattól induló sétány kétszáz éves kislevelű hársfasorának felújítása során 17 hársfát kell kivágni, helyükre 39 előnevelt csemetét ültetnek. A projekt része az odvas fák kezelése mellett a sérülések ápolása és az élősködő fagyöngy eltávolítása is.
Tájékoztatása szerint az angolpark stílusú arborétum helyreállításának műszaki elemei többségükben már elkészültek; kikotorták a több mint hatezer négyzetméteres tavat, s egy szakaszon elbontották kőből készült partfalát - természetközeli élőhely kialakítása céljából - , illetve a tóban építettek egy kis szigetet. A 18 hektáron elterülő védett park új kerítést kap, és kicseréltek két hidat. A belső területek helyreállításával, a tisztások megnyitásával visszaadják az eredeti angolkert karakterét, és új fákat, cserjéket telepítenek - mondta a projektfelelős.
Kiemelte, hogy az arborétumot kettészelő Cuha-patak mellett egy új, 500 négyzetméteres vizes élőhelyet hoznak létre, ahol a tájegységre jellemző lápos területek, kiszáradó láprétek jellegzetes növényeit mutatják be. A zirci arborétum a rekonstrukció alatt is folyamatosan látogatható.
A ciszterci rend által a 12. században létrehozott park legidősebb egyede a 400 éves öreg tölgy, de számos más különleges fa is látható. A kert, amelyben műemlék pavilon is áll, az ajánlott útvonal mentén közel 600 további különleges növényfajt ismertet meg a látogatókkal. A tavon úszkáló vadkacsákon kívül még sokféle madár figyelhető meg az ösvényeken sétálva. Az 1951 óta országos jelentőségű természetvédelmi oltalom alatt álló növénykert kétéltű-, és denevérfaunája is védett.
forrás: http://hvg.hu
forrás: