nagybőgőművész, professzor
született: Zirc, 1941
14 évesen kezdte meg nagybőgő tanulmányait.
1955-57-ben a Zeneakadémia Ifjú Tehetségek osztályában tanult Tibay Zoltán növendékeként,
1957-62-ig a Zeneakadémia hallgatója, szintén Tibay Zoltán növendékeként.
1958-ban, 17 évesen megnyerte az egyetem versenyét.
Klasszikus tanulmányai mellett fiatal éveiben jazzmuzsikusként is működött. Olyan nagyságokkal volt szerencséje együtt játszani, mint Leo Wright, Carmel Jones és Slide Hampton.
1962-ben a Magyar Rádió Nemzetközi Jazzfesztiváljának győztese volt.
1972-74 között már az Akademie der Künste Berlin hallgatója, Rainer Zepperitz, kíváló nagybőgős, a Berlini Philharmonie I. szólóbőgőse növendéke volt. Tanulmányai még folyamatban voltak, amikor 1973-ban Herbert von Karajan meghívására a Berlini Filharmonikusoknál játszott, majd a Berlini Operház zenekarának tagja lett egészen a közelmúltig.
1979 és 1981-ben a Jungen Deutschen Philharmonie docense.
1979-től német állampolgár.
1980-ban adja ki első lemezét, a Hoffmesiter Kvartetteket.
1984-ben elnyeri a „virtuóz kamarazenész” címet.
1986-88-ban megalapítja és számos koncertet ad a Bottesini kvartettel.
1989-ben megjelenik Philipp Mollal közös hanglemeze, melyen bőgődarabok és átiratok hallhatók. Ezen időszakban a közlemúltig a Berlini Hanns Eissler Zeneakadémia tanára. Több kurzust tartott, itthon és külföldön egyaránt.
Művészi tevékenysége:
Több rádió és hanglemez felvételen vett részt, melyeknek a szaksajtóban is jelentős visszhangjuk volt. A kritikák túlnyomó többsége elismerően szólnak róla, mind technikáját, mind tónusát illetően. Több zenekarral, kamarazenekarral adott elő versenyműveket külföldön és Magyarországon egyaránt. Számos szólókoncertet adott többnyire külföldön, elsősorban Németországban. Megalapította a Bottesini Kvartettet, mely koncerteken a nagybőgő kamara irodalmát ölelték fel. Koncertjei a teljesség igénye nélkül:
- 2010. március 8. Tibay Zoltán emlékest Paganini: Mózes-fantázia, Bartók: Este a székelyeknél.
- 2010. 02.14 Rácz Barnabás hangszerkészítő mester Kiállításának megnyítója a MüPában, Bach: Csellő szvit részlet
- 2004. november 16 Liszt Ferenc Kamarazenekar Szolnok. Vanhal-D-dúr koncert
- 1999. április 12 Philharmonisches Orchester Dortmund, Dormund Vanhal: D-dúr koncert
- 1994. november 25 Szólóest Musica rara, Koncerthaus Berlin
- 1987. november 26 Schloss Charlottenburg, Kamarezene nagybőgővel
- 1986. március 22 Budapesti Tavaszi Fesztivál MTA Díszterem, szóló koncert
- 1985. március 14 Schloss Charlottenburg Szóló est és kamaraest
- 1979. május 16 Berlin, Britisch Centre, Szólóest
Pedagógia munkássága:
A Junge Deutschen Philharmonie docense, a Berlini Hanns Eissler Zeneakadémia docense egészen a közelmúltig. Többször vezetett mesterkutzust hazánkban: 1982-ben Debrecenben, 2003-ban Debrecenben, 2004-ben a budapesti Zeneakadémián, ezenkívül Michaelsteinben (2005)- Klaus Trumpf mesterkurzusán volt meghívott tanár. 2003-ban a Festival Junger Künstler Bayreuth docense.
Növendékei a világ számos pontján megtalálhatók, csak a teljesség igénye nélkül: szólamvezetői, helyettesi illetve tutti pozícióban vannak növendékei a Bécsi Filharmonikusoknál, a Deutsche Symphonieorchester Berlinnél, Müncheni Filharmonikusoknál. Tanítványai operaházakban illetve rádió zenekarokban pl.a Hamburgi Rádió Zenekarban, NDR Norddeutsche Rundfunkban, Grazban, Detmoldban, a Komische Oper Berlinben, stb tagok.
Nem csak eredetileg nagybőgőre írt darabokat játszik, hanem átiratokat is, melyek hegedűre, vagy csellóra íródtak, ezzel is nagymértékben kiszélesítve hangszere lehetőségeit, és repertoárját. Saját átiratai: Beethoven Op5 Nr. 2. Szonáta, Kodály: Adagio –Editio Musica Bp.
Duka Norbert ösztönzőleg hatott több kortárs zeneszerzőre.Több művet is neki írtak, vagy ajánlottak, pl. Manzoni, von Zieritz. Duka Norbert célja az, hogy kiterjessze a hangszer akusztikus és kifejezésbeli határait, lehetőségeit, mellyel egy szintre emelje a többi szólóhangszerrel. Egy 18. századi kiváló cremonai mesterhangszeren játszik.
Duka Norbert hatalmas tapasztalattal rendelkezik, melyet számos koncertjéről megmaradt elismerő kritika is bizonyít, ma is aktív, kurzust szervez, koncertekre készül fel, tanít. Itthon és Ausztriában fogadja azokat, akik tőle szeretnék megtanulni mindazt a tudást, amit a professzor, hosszú évek alatt elsajátított.
forrás: http://www.dukanorbert.hu