A szakértő zsűri Szeifert György elnökletével bírálta el a Napló Erdővédő pályázatára benyújtott rajzokat.
90 intézmény, 890 alkotást küldött a pályázatra. Az elbírálásánál a képzőművészeti szempontok mellett kiemelt figyelmet kapott a környezettudatos gondolkodás megjelenése is. Szeifert György számára ez a felkérés igazán testhezálló volt, hiszen amellett, hogy a zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művész tanára, környezetvédő is. Alapító és vezetőségi tagja a Sziget Környezetvédelmi Egyesületnek.
Mint művész, tanár, természetvédő, örömét fejezte ki, hogy a képzőművészeten keresztül, a fiatalabb korosztályt szólította meg a pályázat, mivel véleménye szerint a természetvédelemre és a környezettudatosságra való nevelést minél korábban kell elkezdeni.
|
Díjazottak:
Óvodások:
1. a tapolcai óvoda Szivárvány tagintézmény
Nyereményük: harminc fő részére szóló csoportos belépőjegyet a Sobri Jóska kalandparkba.
Felkészítők Vitus Imola, Móznerné Rádi Gabriella, Nagy Judit és Novák Zoltánné.
2. a herendi Hétszínvilág Óvoda Ficánka csoportja,
Nyereményük: tízezer forint értékű társasjáték ajándékcsomag.
Felkészítők Vargáné Ékes Marianna és Zsinkó Tiborné.
3. a pétfürdői Panelkuckó óvoda Méhecske csoportja
Felkészítőjük Tóthné Vad Edit.
Általános iskolások:
1. a balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola 4. A osztálya.
Felkészítő Frick Erika tanítónő
Fődíjuk egyébként egy élményekkel teli kikapcsolódás a Sobri Jóska kalandparkban.
2. a pápai Munkácsy általános iskola 2. A osztálya
Nyereményük: tízezer forint értékű társasjátékokból álló ajándékcsomag
Felkészítőjük Molnár Viktória tanítónő.
3. a veszprémi Rózsa úti iskola.
Nyereményük: ötezer forint értékű könyvutalvány
Szeifert György elnök javaslatára a zsűri egy nívódíjat is kiosztott:
Badacsonytomaji Balaton-felvidéki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Nyereményük egy kirándulás a Balaton-felvidéki Nemzeti Park különleges helyeire.
A pályázatra Zircről sajnos nem érkeztek rajzok.
Forrás: naplo-online.hu