Örökség gyermektábor
június 25-július 3.
Jelentkezés: június 10-ig
A letölthető a jelentkezési lap
Bodajk, Bodajki Falutábor Magyar Hagyomány Örökség Gyermektábor Alapítvány és Népfőiskola
Kedves Barátunk!
A Magyar Hagyomány Alapítvány és Népfőiskola Örökség Gyermektáborát 2011. június 25-től július 3-ig Bodajkon, a Gaja szurdok bejáratánál lévő Bodajki Falutáborban tartja. Családoddal együtt szeretettel meghívunk és várunk!
Táborunkban igyekszünk a család nevelő erejét a régi minták szerint alkalmazva szülők és gyermekek együttes tevékenységével erősíteni a legkisebb közösséget: a családot.
Régi táboraink hagyományát hangsúlyozzuk ezen a nyáron is: minden tevékenységünk azt a szellemi célkitűzést szolgálja, amitől az Örökség Gyermektábor sajátos helyet foglal el az országban nyaranta működő számtalan hasonló között: a fiúkat vitézeknek - férfiaknak, a lányokat lánynak, leendő anyának nevelik azok a tevékenységek, különösképpen a közös rítusok, amelyek megvalósulását segítik a kézműves műhelyfoglalkozások (nem „kézműves” tábor!), alkalmat adva természetesen a mesterséggel való közelebbi megismerkedésre is. A 14-16 éves korú lányokat leánnyá avatjuk (megfelelő létszám esetén).
Kérjük ezt megfontolva cselekvően részt venni a programokban.
Gyülekezés, szállásfoglalás
2011. június 25-án, szombaton, legkésőbb délután 2 óráig.
Délután 2 – 4 óráig szállásfoglalás.
A nyitó tábortűz megrakásához kérjük, aki teheti minél előbb érkezzen meg, hogy segíthessen ebben!
Megérkezéskor Molnár Zoltánt keressétek információkért!
A táborhely megközelítése:
A tábor Székesfehérvártól 25km-re található. Bodajkhoz tartozik, de valójában Balinka nevű falu határában van. Autóval át kell hajtani Bodajkon Balinka-Bakonycsernye irányába, és a település vége után kb. 2 km-re található a tábor bekötő útja. Itt buszmegálló is van.
Ha valaki busszal érkezik, itt kell leszállnia, nem Bodajkon! Székesfehérvárról az ALBAVOLÁN-nal lehet ide utazni. A Balinkára, Bakonycsernyére, Zircre induló járatok áthaladnak ezen a ponton. Mór irányából is lehet busszal utazni, szintén az előbb felsorolt települések legyenek a célállomások.
Autóval a 81 sz. főúton (Szfvár-Győr közötti út) lehet Bodajkot megközelíteni. Fehérvártól kb.18 km, Mórtól kb.6 km-re lévő "Sandokan" Panziónál kell letérni.
Vonatról a "Csókakő" állomásnál kell leszállni. Ez van a legközelebb a táborhoz, de innen is legalább 5km-t kell megtenni.
A megérkezés szombatja:
- A férfiak és ifjak segédkeznek a nemzetség fák elkészítésében és Molnár V. József vezetésével nyitó tábortüzet építenek.
- Ezen közben a lányok és az asszonyok családjaik jeleit, szalagjait készítik el Hardiné Edina segítségével, amelyek majd a tábor kapujára illetve a nemzetségfákra kerülnek este 8 órakor.
- A tábortűznél Molnár V. József köszöntőt mond, megáldja a tüzet.
- Elhangzanak a táborozással kapcsolatos, nélkülözhetetlen tudnivalók.
Június 26. vasárnap eseményei:
- Molnár V. József vezetésével 7 órakor közös imádság.
- Reggeli után autókba ülünk és ellátogatunk a közeli Csókakőre, ahol a gyönyörű középkori várban megalakulnak a csapatok, hogy azután egész héten egymással vetélkedjenek, próbára téve erejüket és kitartásukat. Innen átmegyünk a Trianon emlékűmhöz, ahol
Jóska bácsi beszél a békediktátum előzményeiről és következményeiről.
- Itt fogjuk elkölteni a bográcsban készült ebédet.
- A táborba való hazatérés után vacsora, majd tánctanulás, tánc és éneklés Pista bácsival
A tábor napirendje hétfőtől szombatig:
- 7 órakor: Nap-köszöntés, közös fohász, s az előző nap értékelése, napi tudnivalók
- 8 órakor: reggeli
- 9 órakor: kezdődnek a fiúk és a lányok foglalkozásai, a munka a kézműves műhelyekben
- 12-15 óráig: ebéd, szabadfoglalkozás.
- 15-18 óráig: műhelymunkák, fiú- és lányjátékok, szülők-gyermekek közös programjai,
- 18-19 óráig: vacsora
- 20 órakor: mese a tűznél, gyereknek, felnőttnek
- 21 órakor: előadás vagy tánc és éneklés
- pénteken este: ünnepélyes felkészítés a másnapi csatára, „kardszentelés”
- szombaton: csata, délután vitézavatás, tábortűz, mulatozás
Kérünk mindenkit, hogy a reggeli imádságtól kezdve vegyen részt a programokban, különösen a gyermekeknek adandó példa okán!
Tervezett egyéb programok a tábor ideje alatt, fiúknak, lányoknak, felnőtteknek:
Családos játékok, akadályverseny, méta (csülközés, gulya), számháború, tánc, éjszakai kint alvás (hálózsák szükséges) fiúknak, életkortól függetlenül éjszakai vitézi beavatás.
14-18éves korú leányok, ha jelentkeznek, leányavatási szertartásban vehetnek részt, amely életre szóló élményt jelent! Kirándulás helyi vezetővel a gyönyörű Gaja patak völgyében.
A tábor műhelyei:
- Major Judittal agyagozunk,
- Máthé Ludmillával batikolhatunk,
- Kaszás Ákossal nemezelhetünk,
- Fekete Violetta kosárfonást tanít,
- a madzag- és kártyaszövést valamint gyöngyfűzést, gyöngyszövést Bárd Zsuzsa mutatja
meg,
- énekelünk és ismerkedünk a dudával és a furulyával Pál Pista bácsi segítségével
- az asszonyokat, leányokat Sütő Zsuzsa varrni és hímezni tanítja
- a bőrös műhelyt Tóth Ica vezeti
- Rancz Szabolccsal kemencét építünk, hogy hagyjunk magunk után szépet és hasznosat a
vendéglátóinknak
Foglalkozásvezetők:
- A fiúk harci fölkészítését Molnár V. József, és Csordás Imre vezetik.
- A kis- és nagylányok játékait, és a rítusokat Hardiné Edina szervezi.
- A férfiaknak Pál Pista bácsi beszél viseletről, viselkedésről és nótákat tanít, hogy zenghessen
a férfi kórus a vitézavatásnál!
- A táncot gyerekeknek, felnőtteknek Hardi András és felesége Edina tanítja.
Meghívott előadók, témák:
Molnár V. József, Szántai Lajos, Dr. Eőry Ajándok
Előadásaik témái: A Magyar Szent Korona, Mátyás koronázása valamint a kínai (hun gyökerű) természetes gyógymódok
Vendégek:
- végig vendégünk lesz a 92 éves tereskei juhász: Pál Pista bácsi, aki mesél, dudál, furulyázik, énekel, és az Aranyalma Páros aki a tábor ideje alatt népzenét játszik a programokhoz és a tánchoz.
Hozni kell:
- ünneplő ruhát, tánchoz való ruhát, lábbelit (a lányok és az asszonyok lehetőleg fehér viseletet)
- szerszámot (tű, cérna, olló, kés, véső, balta, fűrész)
- gyertyát, mécsest
- íjat, nyílvesszőt,
- hangszereket (kinek, amilyen birtokában van)
Szállás:
- kőházban,(9 ágyas) közös vizes blokkal, 1.400,-Ft/fő/éjszaka,
- hozott sátorban: 850,-Ft/fő/éjszaka,
(üdülési csekk a szállás költségeinek térítésére nem használható! )
Szeretnénk, ha a megalakult csapatok együtt maradnának és saját szobában önállóak lehetnének. Ez azoknak, akik sátorba jelentkeztek természetesen plusz költséget jelent, ezért ez csak ajánlott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez minden tekintetben segíti a gyermekek közösséggé kovácsolódását: közös ébresztő, torna, mosdás és együtt vonulnak a reggeli imához, maguk tartanak rendet.
Étkezés:
- reggeli: 500,- Ft
- ebéd: 1.050,- Ft
- meleg vacsora: 800,- Ft
A jelentkezési lapon igényelt étkezést kaphatjuk, ezért felhívjuk minden táborozó szíves figyelmét annak felelős kitöltésére és az utólagos módosítás(ok!)tól való szigorú tartózkodásra!!!
Élelmiszer, gyümölcs beszerzése: a falu boltjában, a táborhelytől kb. két kilométerre.
A tábor területén tűzrakó hely rendelkezésére áll azoknak, akik önállóan oldanák meg étkezésüket. Mosogatásra van lehetőség.
Részvételi díj a tábor egész időszakára:
felnőtteknek: 14.500,-Ft
gyermekeknek 5 éves korig díjtalan
5-12 éveseknek: 5.500,-Ft
12-16 éves korig: 8.500,-Ft
16-21 éves tanulóknak(!): 11.000,-Ft
Napi részvételi díj: 1.900,-Ft
Befizetés:
- A szállásdíjat, az étkezését és a részvételi díj egészét a helyszínen, érkezéskor az erre kijelölt helyen kell befizetni.
Jelentkezés:
Mivel nagyon nagy a tábor népszerűsége, mielőbb, a megjelölt határidő pontos betartásával kérjük postára adni az aláírt jelentkezési lapot, NEM ajánlva, legfeljebb „elsőbbségi” küldeményként az alábbi címre:
Hárs Klára 1038. Bp. Rózsa u. 18.
villámlevélben: novak.klari@freemail.hu
Tel:06207700773
Felvilágosítás: Molnár Zoltán
Tel: 06204488699
villámlevélben: molzol0330@freemail.hu
A beérkezés sorrendjében tudjuk csak figyelembe venni a jelentkezéseket!
Elsőbbséget élveznek azok, akik a tábor teljes időtartamára jelentkeznek!
Ha a mindösszesen 200 (!) fős tábori létszám a jelentkezési határidő előtt betelik, akkor további jelentkezéseket már nem tudunk elfogadni
Akinek a jelentkezését elfogadtuk, és mégsem jön el, másoktól veszi el a lehetőséget, ezért az esetleges változást mielőbb kérjük jelezni!
Utólagos, „elkésett” jelentkezéssel nem számolunk.
A jelentkezés határideje: 2011. június 10!
Külön értesítést csak akkor küldünk, ha valamilyen oknál fogva (pl. elégtelen létszám) nem tudnánk a tábort megtartani.
Megértésedre számítunk, jelentkezésedet és a táborban való cselekvő részvételedet szeretettel várjuk! Ha van olyan rokonod, barátod, akit ez a tábor érdekelhet, kérünk, küldd el neki ezt az ismertetőt!
A letölthető a jelentkezési lap