Megyei körkép - Megtelt a Cuha-völgye szombaton, ahol majd kétezer ember különféle programokkal ünnepelte a Bakonyvasút napját, a 11. számú vasútvonal fennállásának 115. évfordulóját.
2011. április. 16. szombat | Szerző: Tremmer Tamás
Ezúttal is tömegeket vonzott az immár hagyományosnak mondható Bakonyvasút napja. A Magas-Bakonyt, a Cuha-völgyét majd kétezer kiránduló lepte el. Egy részük a megmentett Győr - Veszprém között húzódó vasútvonal menetrend szerinti járatával érkezett, a szerencsésebbeknek viszont jutott hely az ünnepnapon rendhagyó módon közlekedő 324-es gőzösön. Nem mellékes az sem, hogy a Veszprém - Győr szakasz teljes hosszban 1896. december 16-tól járható, így a vonal idén ünnepli fennállásának 115. évfordulóját is. A nap nyitányaként Zircen koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartottak a Bakonyvasút napja, illetve a 11. számú vasútvonal fennállásának 115. évfordulója alkalmából. Az ünnepség házigazdája, Egervölgyi Dezső - helyi Széchenyi-gyűjtő - úgy fogalmazott, a vasútvonalat nem az utókornak, hanem a ma emberének mentették meg a Győr - Veszprém vasútvonal. Abban azonban bízott, ahogy bennünket átjár a melegség, ha elődeink munkájára gondolunk, úgy a jövő vasútbarátai is jó szívvel emlékeznek majd a maiakra.
Talabár Márta országgyűlési képviselő szerint több szempontból is fontos, hogy a vasútvonal megmaradjon. A Magas-Bakony az ország egyik legszebb része, amely vonzza a turistákat. Ugyanakkor az itt élő emberek közlekedési lehetőségét is szolgálja. A 11. számú vonal az ország egyik legszebb természeti környezeti vasútvonala, egyedi technológiai megoldásaival, húszezrelékes emelkedőivel és lejtőkkel. Megérdemli, hogy fennmaradjon, fejtette ki Danka Lajos, a MÁV Zrt. Szombathelyi Területi Képviseletének igazgatója.
Az örökségvédelem végig a tiltakozók szövetségese volt, jelentette ki dr. Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. Az ország egyik legszebb szurdokvölgyén áthaladó vonalszakasz különleges vasúti műtárgyakkal (viaduktok, völgyhíd, alagutak, támfalak, állomásépületek) rendelkezik, amely joggal érdemli meg a műemléki védettséget. Az ünnepségen bejelentette, nem sokat kell várni ahhoz, hogy ez az óhaj is valósággá váljon.
A Bakonyvasút Szövetség ügyvivője, Berki Zoltán örömének adott hangot, hogy a vonal országosan is ismertté vált. A legjelentősebb mérföldkő a vasútvonal létrehozása volt. Az a munka, amit ebbe akkor belefektettek, nem volt hiábavaló vasútvonal, nyomatékosított Ottó Péter, Zirc polgármestere.
Az ünnepnap során a zirci vasútállomás épületében vasútmodell kiállítást tartottak, ahol az eplényi Németh Ferenc mutatta be makettjeit. A terepasztalon láthattuk a 11-es vasútvonal Zirc - Veszprém közötti szakaszát, az eplényi vasútállomással, a mangánrakodóval, és a többivel. A nap során több túraútvonalat indítottak Porváról, Vinyéről, ez utóbbi helyen kulturális események követték egymást. Vinyén most tartotta meg az Ültess fát Alapítvány az évi faültetési akcióját, amihez a Bakonyerdő Zrt. adott facsemetéket. Ha már nosztalgia, úgy volt teljes a kép, hogy innen Csesznekre farmotoros Ikarusszal lehetett várlátogatásra utazni, ahol ugyancsak különféle szabadidős és kulturális események várták a látogatókat.
A rendezvény sokak számára bizonyította, megfelelő szervezőerővel a Bakony, a Cuha-völgye kellő idegenforgalmi, turisztikai célponttá válhat.
Példa nélküli összefogás
Magyarországon eddig példa nélküli összefogással, 18 magánszemély, nyolc települési önkormányzat (köztük Veszprém, Zirc és Bakonyszentlászló) és öt civil szervezet részvételével 2008. június 27-én megalakult a Bakonyvasút Szövetség. A szervezet célja, hogy összefogja azon magánszemélyek és szervezetek munkáját, akik tevékenyen kívánnak részt venni a Győr-Veszprém közötti vasútvonal megmentésében és fejlesztésében.
Ismeretes, a térség polgárai és szervezetei évek óta vállvetve küzdenek az időnként a megszüntetendő vonalak listájára kerülő - idén 115 éves - 11-es számú vasúti törzsvonal végleges megmentéséért. Az érintettek - megannyi aláírásgyűjtés, tiltakozás, százakat megmozgató figyelemfelkeltő rendezvény után - a hatékonyabb érdekérvényesítés reményében döntöttek egy önálló, jogi személyként működő közös szervezet megalakításáról.
A szövetség alapszabályában rögzített településfejlesztési, környezetvédelmi, turisztikai célok és fejlesztések mellett kiemelt szerepet kapott az utazóközönség érdekképviselete és a törzsvonal elővárosi vasúti jellegének kiépítése Győr, illetve Veszprém térségében.
forrás: http://www.naplo-online.hu