Méltánytalanul kevés sajtóvisszhangot kapott a 2011. március 11-12.-én megrendezett XVI. Zirci Mezőgazdasági Gépkiállítás és Vásár - szinte csak a mezőgazdasági fórumok írtak a jeles eseményről.
Akik ebben az időpontban a 82-es úton Zircről Veszprém felé autóztak, láthatták a parkoló autók sokaságát az idén 20. születésnapját ünneplő EURO-WEST Kft telephelye előtt. Prominens személyek is részt vettek a rendezvényen, úgy mint Talabér Márta, Győrffy Balázs országgyűlési képviselők, Dr. Kovács Zoltán a Megyei Kormányhivatal elnöke, Ángyán József FVM államtitkár.
A program nagyon változatos és színes volt. A szakmai előadásokon kívül lehetőség volt termékkostolásra a Bakony Íz és párlat Kft., a Salánki Családi Borpince és a Váliczkó Méhészet jóvoltából. De ezenkívül volt rajzverseny gyerekeknek , Traktorügyességi verseny és Borfelismerő verseny is.
A rendezvény másnapján startolt a II. EURO-WEST GRAND – PRIX amely 1848 km-en át mindvégig Magyarországon folyó tájékozódási autós túra, mely hazánk 1848/49-es történelmi emlékhelyeit érinti. A verseny díjazása igen nagyvonalúnak mondható, hiszen minden beérkező vacsorát, oklevelet kapott, míg a legeredményesebb 5 csapat kupákat, tárgyajándékokat nyert. Az első három helyezett csapatonként egy 2 személyes a Szépalma Hotelben eltölthető wellness hétvégét nyert.A verseny fődíja 250.000 ft. volt.
Sajnos a nyertes csapatról információt nem találtam, de azért gratulálunk nekik.Az EURO-WEST Kft.-nek pedig köszönjük, hogy ilyen magas színvonalú eseménnyel gazdagította városunkat.