Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

A kőbánya-ügy folytatódik

A kőbánya-ügy folytatódik

2014. szeptember 26. Szerkesztő: Atyavilág

2012 nyara óta kísérjük figyelemmel a Zircről Borzavárra vezető út melletti, ún. Hoffer-földekre tervezett kőbánya engedélyeztetési ügyeit. A 2012. augusztus-2013. február közötti időszak eseményeit a „Bánya pedig lesz!” - a kőbánya-ügy újabb fejleményei - +5. kiegészítés bejegyzésben, a 2013. szeptember-2014. április közötti időszak eseményeit a Bánya pedig lesz? - a kőbánya-ügy legújabb fejleményei - +4. kiegészítés bejegyzésben és előzményeiben idézhetjük fel.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (KDKTF, Felügyelőség) legutóbb 2014. áprilisában utasította el a bányát nyitni szándékozó Tulajdonosok kérelmét (30942/14. iktatószámú határozat). A döntésről akkor ezt írtuk:

„Vajon ezzel véget ér a zirci kőbánya-ügy?
...szinte biztosan nem ér véget. Arra kell számítani, hogy az immár kettőre szaporodott kérelmező (az eredeti kérelmező KOBOX MO Kft és a legutóbbi eljárásba bekapcsolódott "Dolomit 2002" Kft) ismét megfellebbezi az elutasító határozatot, és hogy ha az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF, Főfelügyelőség), mint másodfokú hatóság helyt ad a fellebbezésnek, kezdődhet az egész előzetes vizsgálati eljárás elölről. Immár ötödszörre. És még akárhányszor újra és újra.”


(A video illusztráció. Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=XVfDyx-ssJA)

És valóban.

Tovább ►

2014. szeptember 2-án a „Zirc külterületén tervezett mészkőbányászati tevékenység végzésének előzetes vizsgálati eljárása tárgyában ismételten eljárás indult.” (a KDKTF 65221/14 iktatószámú közleménye). Azért indulhatott, mert a másodfokon eljáró OKTF (Főfelügyelőség) megsemmisítette a Felügyelőség első fokú elutasító határozatát (14/3542-15/2014. számú végzés), és a Felügyelőséget új eljárásra utasította. 

Az első fokú elutasító határozat megsemmisítésének fő oka, hogy a Főfelügyelőség indoklása szerint nem kellően bizonyítottak, illetve alátámasztottak a határozatban felsorolt táj- és természetvédelmi kizáró okok.

A Tulajdonosok által az elutasító határozat ellen benyújtott fellebbezés részleteit még nem ismerjük, de kérelmezni fogjuk az iratbetekintést. Az előzmények ismeretében azonban feltételezhető, hogy az általuk a korábbi eljárásokban már benyújtott előzetes vizsgálati dokumentációt változatlan tartalommal nyújtották be ez alkalommal is, vagyis részükről új érv, ismeret, szempont a bányanyitás környezet- és természetvédelmi „megfelelősége” tekintetében nem merült fel. Sokkal inkább valószínű, hogy ez már a jogászok harca: hol tudnak újabb és újabb támadási felületet találni az elutasítás – ma már egyetlen – alapját jelentő táj- és természetvédelmi szempontokon.

A környezetvédelmi engedély sorsa tehát – ahogy már előzőleg is – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) kezében van: az összes többi hatóság ugyanis, előírásokkal vagy anélkül, már megadta a hozzájárulását:

- a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv,
- a Növény- és talajvédelmi Igazgatóság,
- a Járási Földhivatal,
- az Erdészeti Igazgatóság,
- a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője Borzavár tekintetében,
- a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője Zirc tekintetében,
- a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Hatóság.

3829479187_72f4c9d3b3_z.jpg(A kép illusztráció, de ehhez hasonló látványban lesz részünk. Forrása: Flickr)

Két bástya

Az előbb említett Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság mellett a kőbánya megnyitása útjában álló másik erős bástya lehet Zirc város képviselő-testülete, amely először elutasította (2010. május), majd támogatta (2010. november) a bányanyitást, végül kihátrált mögüle (2013. november-december, a részleteket lásd itt). Biztosra vehető, hogy most, hogy a Tulajdonosok újból benyújtották kérelmüket környezetvédelmi engedélyeztetés iránt, újabb offenzívát indítanak a zirci városvezetés felé annak érdekében, hogy egy településrendezési eljárás keretében tegyék lehetővé a külszíni bánya nyitását Zirc közigazgatási területén (amely ma nem lehetséges).

Két hét múlva, 2014. október 12-én új városvezetést választunk. Négy évvel ezelőtt, 2010-ben, ugyanilyen helyzet volt: az előző városvezetés májusban még elutasította, az októberben megválasztott új városvezetés már lehetővé tette a bányanyitást. Nincs kizárva, hogy megismétlődik az akkori helyzet: a most (választások előtt) még elzárkózó magatartás a választások után támogató magatartásba fordul át. Nincs kétség afelől, hogy ennek érdekében a döntéshozók a négy évvel ezelőttinél sokkal csábítóbb ajánlatot kaphatnak a bányanyitásban érdekelt felektől, és/vagy olyan politikai nyomást, amelynek nem tudnak ellenállni.

Ha azonban az elmúlt négy év rendszerátalakítási folyamatait átgondoljuk, létezik egy olyan forgatókönyv is, amely mindkét bástyát egy csapásra takarítja el a kőbánya megnyitásának útjából. A hatalom akaratérvényesítésének immár hétköznapi eszköze az olyan országgyűlési jogalkotás, amely személyre és esetre szóló törvényekkel küzdi le az útjába eső akadályokat. Készüljünk tehát arra is, hogy akár a természetvédelmi jogszabályok módosítása, akár az önkormányzatok (vagy csak a zirci önkormányzat!) cselekvési szabadságának újabb korlátozása révén egyszerűen elvonja a ma még hatáskörrel rendelkező szervezetek jogkörét, amellyel megakadályozhatnák ezt a tervet, amely helyrehozhatatlanul tönkreteszi a Bakonynak ezt a szegletét.

És akkor pedig már csak a civil kurázsi segíthet.

jlswgxoH_2_700x460.png(A kép forrása: itt)

Mellékszál, de nem mellékes

A 2014. áprilisi, ezt megelőző bejegyzésben írtunk arról, hogy a Tulajdonosok rágalmazásért feljelentették e sorok szerzőjét (a feljelentés itt letölthető). A Zirci Járásbíróság a rágalmazás vétsége miatt folyamatban lévő büntetőeljárást – egy tárgyalás után – a 2014. június 26-án jogerőssé vált végzésében megszüntette. A végzés szövege letölthető itt.

Ez legyen biztatás azoknak az állampolgároknak, akik eddig csak azért nem merték nyilvánosan felvállalni egyet nem értésüket a kőbánya megnyitásával kapcsolatban, mert féltek. Amely félelem jogos és megalapozott, hiszen az egyén mindig kiszolgáltatott helyzetben van a – hozzá képest – szinte korlátlan pénzügyi és jogi eszközökkel rendelkező ellenérdekű felekkel (vállalkozásokkal, hatóságokkal, állami intézményekkel) szemben.

A petíció tovább él

2013. november 12-én petíciót indítottunk a tervezett zirci kőbánya ellen. A petíciót nem zártuk le, továbbra is várunk minden aláírást, támogatást, amíg be nem zárul minden jogi lehetőség a kőbánya megnyitása előtt!

Betekintési, észrevételezési lehetőség a most indult eljárásban

Észrevétel.png

Ez a határidő október 6-án, hétfőn jár le. Éljen a lehetőséggel, aki fontosnak tartja ezt az ügyet!

 


(A video illusztráció. Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=lkcT0MxTZBw)

Koós Gábor

Copyright ©Zircinfo.

A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

Szólj hozzá! vélemény közélet kőbánya Tovább
A kőbánya-ügy folytatódik Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész
  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard