– 1814-től beszélhetünk arról, hogy a magyarországi ciszterciek lényeges és fontos szerepet vállalnak, töltenek be a magyar oktatási rendszerben.
Ezt Dékány Árpád Sixtus, a ciszterci rend főapátja mondta a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjában megtartott sajtótájékoztatóján. Felidézte, hogy kétszáz évvel ezelőtt jött létre a kongregáció, ezzel egyidőben felépült és elindult a budapesti Szent Imre Gimnázium, amely az egyházi iskolák népszerűségi listáján jelenleg az első helyen áll. Két évszázad múltán is felelősséget vállalnak az ifjúságért, az évfordulót pedig arra szeretnék felhasználni, hogy a ciszterciek tanító-nevelő munkáját még inkább láthatóvá, érzékelhetővé és bemutathatóvá tegyék – tudtuk meg. (Folytatáshoz kattints a címre!)
Ring Júlia, a Látogatóközpont ügyvezetője elmondta, a kétszáz éves jubileum alkalmából a kulturális palettát színesítő programsorozattal állnak az érdeklődők elé. Az eddig jól bevált rendezvények, így a Múzeumok Éjszakája és a Mindenki Karácsonya mellett lesznek orgonakoncertek, hangversenyek, író-olvasó találkozók, kamaraszínházi előadások, lelkiségi előadások. Ősszel megszervezik a Templomok éjszakáját, a Zirc várossá válásának 30 éves évfordulóját ünneplő rendezvénysorozathoz pedig egy Versünneppel csatlakoznak.
A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy az Arborétum kezelői jogát az apátság száz százalékos tulajdonában lévő mezőgazdasági kft pályázat útján megszerezte. A tulajdonváltás még folyamatban van, de az már bizonyos, hogy az angolkertet a jövőben újra az apátság működteti.
Ciszterciek az Arborétumban egy tavaly áprilisi ünnepségen. A kert újra a rend tulajdonába kerül
Az apát visszatekintett az elmúlt évre is, melyet turisztikai szempontból biztatónak és pozitívnak nevezett. A májustól decemberig tartó időszakban több mint 18 000-en keresték fel a megújult apátságot. A technikai előnyöknek köszönhetően naprakész adatokkal rendelkeznek különböző típusú látogatókról, szinte korosztályokra lebontva. Örömmel osztotta meg a hallgatósággal a legfrissebb információt, mely szerint a Látogatóközpont bemutatófilmje a Celldömölki Független Filmfesztiválon dokumentumfilm kategóriában különdíjat szerzett.
A terem, ahol a sajtótájékoztató zajlott, a középkort idézte a rózsaablak-rekonstrukcióval és a kőboltozattal. Balról jobbra: Zátrok Attila, Ring Júlia, Dékány Árpád Sixtus
Zátrok Attila, az apátság megbízott műszaki vezetője az egész kongregációra kivetítve beszélt eredményes pályázatok útján megvalósítandó fejlesztésekről és arról, hogy a rendre jellemző termékek – sajt, sör – készítésén, előállításán gondolkodnak, már keresik a helyet, ahol mindez kivitelezhető.
A sajtótájékoztatón bemutatták az apátság boltív- és rózsaablak rekonstrukcióját, valamint a zirci Kistemplomról Szűcs István Miklós írásában elkészült kiadványukat, melyből máris került a monostori ajándékbolt polcára. Ugyanitt érhető el a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának 2014. első félévi programfüzete.
Kelemen Gábor sajtóreferens