Eredményesen zárult a zirci önkormányzat által kiírt történetírói pályázat
Ünnepélyes keretek között került sor a Zirc Városi Önkormányzat által első alkalommal kiírt „Elmesélem Neked!” című történetírói pályázat díjainak átadására a Városházán.
„A legszentebb kötelezettségek egyike, amellyel a barátok és családtagok tartoznak egymásnak, hogy nem hagyják kialudni az emlékezés lángját” – hangzott el a díjátadó ünnepségen, amely a Rapszódia Énekegyüttes műsorával vette kezdetét.
A pályázatokat értékelő és a helyezések sorsáról döntő bizottságot dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész képviselte a pulpitus mögött. – Amit itt Zircen kiírtak és megvalósítottak, az rendkívül fontos, hiszen királyságok, csaták, szerzetesrendek krónikáját ismerjük, de a hétköznapi emberek létéről nem tudunk, mert nem őrzik források. Pedig egy család történetéből áll össze egy település története, egy település történetéből pedig egy nemzet története – mondta a szónok, aki a zirci önkormányzat kezdeményezését a hazaszeretetet megvilágító és feltáró tevékenységnek nevezte. „A legfontosabb az átadás. Ilyenek voltunk, így éltünk, ez az emléksor maradt belőlünk, amit most leírunk nektek” – fogalmazott Praznovszky Mihály, megdicsérve a pályázókat, és biztatva mindenkit, hogy kövessék a példájukat.
Az alkotók – hol meghatódva, hol mosolyra derülve – felolvastak egy kis részletet életük történetéből, bizonyos munkákat Jakab Milán, a Reguly Antal Szakképző Iskola tizedik évfolyamos tanulója tolmácsolt a közönség felé. „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, s munkálkodhass a jövőn” – idézte gróf Széchenyi Istvánt pohárköszöntőjében Ottó Péter polgármester. Felnőtté kell válnunk ahhoz, hogy meg tudjuk érteni a szépkorú emberek történetét, élettapasztalatuk által csak gazdagodhatunk – mondta a városvezető. Hozzátette: a pályázat elérte célját, hiszen a pályázók olyan gondolatokat osztottak meg velünk, melyeket lehet, hogy sokan magukba zárnak. Utalt arra, hogy az ősz folyamán egy újabb pályázat kiírására szeretne javaslatot tenni a képviselő-testületnek.
A pályázaton első helyezést ért el Szeiler János, aki az ötvenes évek Zircét idézte fel, a második helyezettnek járó díjat Cuhavölgyi Klára vehette át a Bakony Egyesület jegyzőkönyveit bemutató munkájáért, míg a harmadik helyre Pék László gyerekkori traumát elmesélő alkotását értékelte a szakmai bizottság. A pályázókat elismerő oklevélben, az első három helyezettet pénzjutalomban részesítette az önkormányzat. A díjakat Ottó Péter polgármester és Horváth Ivett, az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke adták át.
A pályázatok megtekinthetők a városi könyvtárban és Zirc város honlapján.
Ottó Péter polgármester a pályázókkal, balról: Cuhavölgyi Klára, Szeiler János, Sándor Lászlóné, Barcza Sándorné és Pék László. A képről hiányzik: Molnár Zoltán (Fotó: Boross László)
Kelemen Gábor sajtóreferens