December 9-én, a zirci Égigérő Fa Hagyományőrző- és Néptánccsoport Balatonalmádiba utazott a vörösberényi táncosokkal közös előadásra. A rendezvényről készült tudósítás a Naplótól:
Balatonalmádi - A hagyományokhoz híven színvonalas gálaműsor keretében mutatkoztak be a Pannónia központban és a vörösberényi kultúrházban működő művészeti csoportok.
2011. december. 14. szerda | Szerző: Halmos György
Az est során kilenc csoport mutatkozott be. Az előadások stílusa különbözött egymástól; a táncok alapjának is nevezett balett volt az első, majd egyre modernebb stílusú bemutatók következtek, a hastáncbemutató után az almádi néptánccsoportok léptek színpadra. A rendezvényen a Csillagnyílás Balett Csoport, a Queen Dance SE almádi csoportja, a Kid Rock & Roll SE almádi csoportja, a Shazadi Hastánciskola növendékei, a Kökörcsin Néptánc Csoport, a Borostyán Népdalkör, a Botorka Táncegyüttes, a Gurgolya Ifjúsági Néptánc Csoport, valamint a Ringató Balaton Táncegyüttes mutatta be műsorát a közönségnek.
|
A gála célja részben az, hogy a szülők és a nagyközönség figyelemmel kísérhesse a Pannóniában és a vörösberényi kultúrházban zajló művészeti tevékenységet, munkát, illetve azt, mit tanulnak a gyerekek délutánonként. A gyerekcsoportok mellett azonban több, felnőtteket tömörítő közösség is alakult, a szereplés, illetve a bemutatkozás a közönség, a család előtt számukra is fontos.
Jól és aktívan működik a vörösberényi művelődési ház, ahol népszerű és sokak által látogatott programokkal várják az almádiakat. A Pannónia és a vörösberényi központ összesen harminc csoportnak ad helyet a baba-mama klubtól a néptáncfoglalkozáson keresztül az idősek klubjáig. |