ZIRCINFO


Vezetett családi kerékpártúra Eplényben - 2014. augusztus 2-án

Vezetett családi kerékpártúra Eplényben - 2014. augusztus 2-án

2014. július 21. Szerkesztő: zircblog

  Augusztus 2-án, szombaton vezetett családi kerékpártúrát indítunk az eplényi Bringarénából az Alsóperében található arborétumhoz.  Hogy miért érdmes a túrán részt venned? - jó társaságban töltesz pár órát, miközben életre-szóló élményekkel gazdagodsz  -…

Vezetett családi kerékpártúra Eplényben - 2014. augusztus 2-án Tovább
"Piros 10-es" Vándorlás - 10 éves a "Közép-Dunántúli Piros" túramozgalom - kiegészítés

"Piros 10-es" Vándorlás - 10 éves a "Közép-Dunántúli Piros" túramozgalom - kiegészítés

2014. július 12. Szerkesztő: Atyavilág

Az Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség a "Közép-Dunántúli Piros" túra meghirdetésének és kialakításának 10 éves évfordulójára"Piros 10-es" Vándorlást szervez. Várjuk a természetbarátokat a teljes távra, vagy résztávokra. Az egy-egy megyét illetve a…

"Piros 10-es" Vándorlás - 10 éves a "Közép-Dunántúli Piros" túramozgalom - kiegészítés Tovább
Jelzetlen utakon - Zircről a Borzavári Szentkúthoz

Jelzetlen utakon - Zircről a Borzavári Szentkúthoz

2014. március 03. Szerkesztő: Atyavilág

A Borzavári Szentkutat a hely- és talán a közvetlen környékbelieken kívül nem sokan ismerhetik. Jelzett turistaút nem érinti, és bár egy jelzett zöld kerékpárút ott megy el kb. 400 m-rel mellette, aki nem tudja, hol keresse, nem találja meg, mert semmilyen tábla nem hirdeti.…

Jelzetlen utakon - Zircről a Borzavári Szentkúthoz Tovább
Jelzetlen utakon - Alsóperéből Eplénybe a Malom-völgyön át

Jelzetlen utakon - Alsóperéből Eplénybe a Malom-völgyön át

2014. február 24. Szerkesztő: Atyavilág

A Hely, Ahová A Busz Sem Jár - az egykori Nádasdy-birtok erdő- és vadgazdálkodási központja, Alsópere, már a tavalyi Közép-Dunántúli Piros túránk alkalmával tapasztaltakhoz képest is igen látványos változásokon esett át (Alsópere a KDP egyik ellenőrző pontja). A hírekben…

Jelzetlen utakon - Alsóperéből Eplénybe a Malom-völgyön át Tovább
Jelzetlen utakon - Lókútról Gyulafirátótra a viadukt alatt

Jelzetlen utakon - Lókútról Gyulafirátótra a viadukt alatt

2014. február 17. Szerkesztő: Atyavilág

Az első, jelzetlen utakat ajánló programunkat azzal a szándékkal indítottuk útjára, hogy az erdőinket-mezőinket keresztül-kasul szelő, ám turistajelzéssel el nem látott földutakon túrázás szépségeit és hasznát is bemutassuk. A jelzetlen utak hossza ugyanis többszöröse…

Jelzetlen utakon - Lókútról Gyulafirátótra a viadukt alatt Tovább
Csemetés túrák: az Eperjes tanösvény, felfedező kiadásban

Csemetés túrák: az Eperjes tanösvény, felfedező kiadásban

2014. január 27. Szerkesztő: Atyavilág

Az Olaszfalu határában, a 82-es mentén található Eperjes-hegy tanösvényének csemetés látogatását korábban már ajánlottuk a ZircInfo olvasóinak. Ha egy üdítő családos sétánál többre vágyunk, induljunk egy alaposabb felfedező túrára. Az Eperjes egy geológiai tanösvény.…

Csemetés túrák: az Eperjes tanösvény, felfedező kiadásban Tovább
A Cuhától a Dunáig - végig a Közép-dunántúli Piroson

A Cuhától a Dunáig - végig a Közép-dunántúli Piroson

2013. november 17. Szerkesztő: Atyavilág

Tegnap, november 16-án a Duna melletti Piszke vasútállomására befutott a zirci Kövess, János! Fan Club baráti társaság túracsapata, és ezzel teljesítette a Közép-dunántúli Piros túramozgalom (KDP) kiírását. A csapat a célban. 16 túranap alatt közel 300 kilométer…

A Cuhától a Dunáig - végig a Közép-dunántúli Piroson Tovább
Búvóhely a Bakonyban, nem csak szerelmeseknek

Búvóhely a Bakonyban, nem csak szerelmeseknek

2013. október 07. Szerkesztő: zircblog

2013. október 7., hétfő 09:00 Mindig is vonzotta, hogy a Büszkeség és balítélet világába csöppenjen? Hogy mint Elizabeth Bennet és Mr. Darcy lovagoljon be kedvesével a mezőről egy udvarház parkjába, majd a tóparton elfogyasztott tea után sétálhasson egyet a pompás virágos…

Búvóhely a Bakonyban, nem csak szerelmeseknek Tovább
Zirc az egyik állomása a Mária-zarándoklatnak

Zirc az egyik állomása a Mária-zarándoklatnak

2013. augusztus 07. Szerkesztő: zircblog

Másodszor rendezi meg a Mária Rádió gyalogos zarándoklatát Budapest és Celldömölk között. A zarándokok augusztus 11-én, vasárnap érkeznek Zircre.   A kezdeményezés lényege, hogy azt a vidéket járják be, ahol hallgatható a Mária Rádió. „Mint egy forrásból eredő…

Zirc az egyik állomása a Mária-zarándoklatnak Tovább
75 éves a KÉK turistaút - Zircen ér véget a Szent István Vándortúra

75 éves a KÉK turistaút - Zircen ér véget a Szent István Vándortúra

2013. július 18. Szerkesztő: zircblog

Július 26-án jubileumi kéktúrázókat fogad városunk: hetvenöt évvel ezelőtt, államalapító királyunk halálának 900 éves évfordulóján létesült az Országos Kék út. Önkormányzatunk ebből az alkalomból megújítja dr. Cholnoky Jenő emlékművét.   Jövő hét…

75 éves a KÉK turistaút - Zircen ér véget a Szent István Vándortúra Tovább
Csemetés túrák: a Bakonyi Gyilkos-tó

Csemetés túrák: a Bakonyi Gyilkos-tó

2013. június 02. Szerkesztő: Atyavilág

Mi a különbség a két tó között? Az erdélyi Gyilkos-tó és a Bakonyi Gyilkos-tó Nagyjából nyolcszáz kilométer vízszintes és 660 méter függőleges távolság; az egyik természetes, a másik mesterséges. És mi a hasonlóság? Mindkettőből a vízzel elárasztott és…

Csemetés túrák: a Bakonyi Gyilkos-tó Tovább
Megint No Motor-hétvége - túraajánlatok június 1-2-re

Megint No Motor-hétvége - túraajánlatok június 1-2-re

2013. május 29. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat általában az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Még mindig nem az igazi nyár, és talán kicsit zivataros is lesz a hét vége. Előrejelzések Zirc környékére…

Megint No Motor-hétvége - túraajánlatok június 1-2-re Tovább
Túraajánlatok május utolsó hétvégéjére (25-26) - kiegészítés

Túraajánlatok május utolsó hétvégéjére (25-26) - kiegészítés

2013. május 22. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat általában az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) A csütörtökre várható szeles, esős hidegfront után szombatra barátságosabbá válik az idő, de csak azért, hogy vasárnapra újabb…

Túraajánlatok május utolsó hétvégéjére (25-26) - kiegészítés Tovább
Pünkösdi túraajánlatok - május 18-19-20

Pünkösdi túraajánlatok - május 18-19-20

2013. május 16. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat általában az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Nem csak a GYSEV mondta le a bakonyi különvonatát az elmúlt hétvégén, de a No Motor is elmaradt, igaz, ez utóbbit csak a rendezvény…

Pünkösdi túraajánlatok - május 18-19-20 Tovább
No Motor-hétvége! - túraajánlatok május 11-12-re - kiegészítés

No Motor-hétvége! - túraajánlatok május 11-12-re - kiegészítés

2013. május 08. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat általában az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) A hét közepi előrejelzése szerint az ígért hidegfront szombatra tör ránk, húsz fok alá csökken a hőmérséklet, és valamennyi…

No Motor-hétvége! - túraajánlatok május 11-12-re - kiegészítés Tovább
Virágillat erdőn, mezőn - túraajánlatok május 4-5-re

Virágillat erdőn, mezőn - túraajánlatok május 4-5-re

2013. május 01. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat általában az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) A hirtelen beállott nyár miatt igen hamar elvirágoznak a fák, de a hét végére még marad elég illat, érdemes akár csak egy rövid…

Virágillat erdőn, mezőn - túraajánlatok május 4-5-re Tovább
2 az 1-ben - túraajánlatok a két következő hétvégére (április 20-21, 27-28) - kiegészítés!

2 az 1-ben - túraajánlatok a két következő hétvégére (április 20-21, 27-28) - kiegészítés!

2013. április 17. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat általában az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) "Technikai" okok miatt két hétvégére való ajánlatot adunk (vagyis jövő héten nem lesz heti részletes ajánló). Lesz viszont…

2 az 1-ben - túraajánlatok a két következő hétvégére (április 20-21, 27-28) - kiegészítés! Tovább
Tele volt a hótúracipőnk - túraajánlatok április 13-14-re - kiegészítés!

Tele volt a hótúracipőnk - túraajánlatok április 13-14-re - kiegészítés!

2013. április 10. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) De már nagyon tele volt, és bár a TÚRA-ZÓNÁban vagy háromszor rákérdeztünk az elmúlt hetekben, igazán csak az előttünk álló hétvége…

Tele volt a hótúracipőnk - túraajánlatok április 13-14-re - kiegészítés! Tovább
Lemondások hétvégéje - túraajánlatok április 6-7-re

Lemondások hétvégéje - túraajánlatok április 6-7-re

2013. április 03. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Már látjuk, hogy a múlt heti ajánlónkban nem volt felesleges az aggodalmunk az időjárás miatt. Pocsék volt az egész húsvéti hétvége, volt…

Lemondások hétvégéje - túraajánlatok április 6-7-re Tovább
Túraajánlatok a lucskos húsvétra (március 30. - április 1.)

Túraajánlatok a lucskos húsvétra (március 30. - április 1.)

2013. március 27. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Amit eddig márciusban időjárás címen átéltünk, az minden volt, csak nem unalmas. Most is gyanakodva nézzük a hőmérőt: lehet, hogy a hét…

Túraajánlatok a lucskos húsvétra (március 30. - április 1.) Tovább
Visszatér a tél a Kék Balatonhoz - túraajánlatok a hosszú hétvégére (március 15-17)

Visszatér a tél a Kék Balatonhoz - túraajánlatok a hosszú hétvégére (március 15-17)

2013. március 13. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) A tavaszi szél eddig vizet árasztott, hó már csak a sípályák ágyúinak körzetében van, viszont március idusa visszafagyaszt mindent.…

Visszatér a tél a Kék Balatonhoz - túraajánlatok a hosszú hétvégére (március 15-17) Tovább
Ismét Reguly-emléktúra Zircen, geotúrák a Balaton-felvidéken és Pápán - március 9-10

Ismét Reguly-emléktúra Zircen, geotúrák a Balaton-felvidéken és Pápán - március 9-10

2013. március 06. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Bár a hét végéig mindenütt elolvad majd a hó, a hét meleg napjai még nem fogják felszárítani az ösvényeket, ezért bizony sárra is…

Ismét Reguly-emléktúra Zircen, geotúrák a Balaton-felvidéken és Pápán - március 9-10 Tovább
Lesz-e tavasz a Művészetek Völgyében? - túraajánló március 2-3-ra

Lesz-e tavasz a Művészetek Völgyében? - túraajánló március 2-3-ra

2013. február 27. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Lehet, hogy lesz! A hét második felére ugyanis megszűnik a csapadék, kisüt a nap, 8-10 fok lesz napközben, és ilyenkor hajlamosak a…

Lesz-e tavasz a Művészetek Völgyében? - túraajánló március 2-3-ra Tovább
HA-VAS-PARIPA (Vándorbottal a vasparipáért - TÉL) - szombaton, február 23-án

HA-VAS-PARIPA (Vándorbottal a vasparipáért - TÉL) - szombaton, február 23-án

2013. február 20. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) "Hét végére nagy csapadék jöhet!" - figyelmeztet a Köpönyeg. A csapadékban mindkét időjárás-előrejelző megegyezik, de hogy ez hó…

HA-VAS-PARIPA (Vándorbottal a vasparipáért - TÉL) - szombaton, február 23-án Tovább
Ritkán járt vidékek a hét vége túrakínálatában - február 17, vasárnap

Ritkán járt vidékek a hét vége túrakínálatában - február 17, vasárnap

2013. február 13. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Majdnem biztos, hogy az előttünk álló hétvégéig nem olvad el a kedd-szerdai hó (és ahogy kinéz, még a következőig sem). Tehát hóra…

Ritkán járt vidékek a hét vége túrakínálatában - február 17, vasárnap Tovább
Bakonyszentlászló 20/10, megismételt Szerzetesek Világnapja - túrák február 9-10-én

Bakonyszentlászló 20/10, megismételt Szerzetesek Világnapja - túrák február 9-10-én

2013. február 06. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) A múlt szombati Téli Tihany teljesítménytúrát csúnya, hideg esőben és hatalmas sárban járta végig a több mint 800 résztvevő. Február…

Bakonyszentlászló 20/10, megismételt Szerzetesek Világnapja - túrák február 9-10-én Tovább
Zircen van az ország legnagyobb vadkörtefája! - hatalmas fákat kerestünk fel

Zircen van az ország legnagyobb vadkörtefája! - hatalmas fákat kerestünk fel

2013. február 01. Szerkesztő: Atyavilág

A lókúti bekötőút mellett, a Daru-dűlőben álló, 405 cm törzskerületű fa lett a listavezető az ország vadkörtefái között. Dr. Pósfai György, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének igazgatója a helyszínen közölte ezt a csütörtöki…

Zircen van az ország legnagyobb vadkörtefája! - hatalmas fákat kerestünk fel Tovább
Téli Tihany teljesítménytúrák szombaton, január 2-án - de lehet, hogy tavaszi?

Téli Tihany teljesítménytúrák szombaton, január 2-án - de lehet, hogy tavaszi?

2013. január 30. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Ez a hét nagyon megtréfálja a telet. A hét közepén nappal akár 8 fok is lehet, szombat-vasárnap már eső, havaseső, szél - nehéz…

Téli Tihany teljesítménytúrák szombaton, január 2-án - de lehet, hogy tavaszi? Tovább
Hatalmas fák Zirc környékén - holnapi (csütörtöki) program!

Hatalmas fák Zirc környékén - holnapi (csütörtöki) program!

2013. január 30. Szerkesztő: Atyavilág

Dr. Pósfai György, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének igazgatója, a Magyarország legnagyobb fáit és azokkal összefüggő érdekességeket bemutató Dendrománia honlap gazdája csütörtökön a Bakony hatalmas fáit keresi fel Zirc…

Hatalmas fák Zirc környékén - holnapi (csütörtöki) program! Tovább
10-20-30 km a legkeletibb Bakonyban - szombaton Kincsesbánya-túrák

10-20-30 km a legkeletibb Bakonyban - szombaton Kincsesbánya-túrák

2013. január 23. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Nem az előző, hanem a mostani lesz a tél leghidegebb hétvégéje - ha csak nem járunk ugyanúgy, mint az elmúlt hétvégén. Éjszaka nagyon,…

10-20-30 km a legkeletibb Bakonyban - szombaton Kincsesbánya-túrák Tovább
Nagy hó és hideg - fel a Kőrishegyre! - (túra)programok január 18-19-20-ra

Nagy hó és hideg - fel a Kőrishegyre! - (túra)programok január 18-19-20-ra

2013. január 16. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Lehet, hogy a tél leghidegebb hétvégéje jön most? Ha csak az ónos eső el nem mossa, bizony elkél majd a jó hótaposó, a meleg ruha, tea…

Nagy hó és hideg - fel a Kőrishegyre! - (túra)programok január 18-19-20-ra Tovább
Évnyitó geotúrák az Ősfenyvesben és Tihanyban – január 12-13

Évnyitó geotúrák az Ősfenyvesben és Tihanyban – január 12-13

2013. január 09. Szerkesztő: Atyavilág

(Túraajánlatainkat mindig az aktuális hét szerdáján, 15 órakor tesszük közzé.Programelőzetesek a bejegyzés végén olvashatók.) Szombat-vasárnapra napközben is mínusz fokokat, vasárnapra ónos esőt jeleznek az időjósok. Előrejelzések a környékre az Időképen…

Évnyitó geotúrák az Ősfenyvesben és Tihanyban – január 12-13 Tovább
süti beállítások módosítása