ZIRCINFO

Szerelmes/fotózkodós pad a Rákóczi téren

Szerelmes/fotózkodós pad a Rákóczi téren

2021. február 13. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.


Készíts SZELFIT!
Három hónap is eltelt már, hogy a csend honol termeinkben, így szavakba sem igazán tudjuk foglalni, amit kedves közösségeink hiánya okoz. Február 14. Bálint napja, szeretetünk jeléül fogadjátok el tőlünk ezt a vidám, kis padot.
KÉSZÍTSETEK SZELFIT, töltsétek fel a fényképet, IDE!
Nem csak a szerelmesekre gondoltunk ám, hanem mindenkire, szülőkre gyermekeikkel, barátokra, munkatársakra, aki Bálint püspök eme szent napján szívesen lecsüccsenne ide legalább egy fénykép erejéig.
Várjuk a fotókat, hiszen így addig is láthatunk Benneteket, míg el nem érkezik a személyes találkozó ideje!
(A zirci Művelődési Ház felhívása)
Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri
forrás: Békefi Antal VKM és S-KB
Szerelmes/fotózkodós pad a Rákóczi téren Tovább
Tavaly október óta jegyzője városunknak Viziné dr. Horváth Judit - riport

Tavaly október óta jegyzője városunknak Viziné dr. Horváth Judit - riport

2021. február 09. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

MINDIG AZ EMBERT LÁTNI MEG A HIVATALI ÜGYEKBEN

 

Riport városunk közelmúltban kinevezett jegyzőjével, Viziné dr. Horváth Judittal

 

Tavaly októberben nevezték ki Zirc város jegyzőjévé Viziné dr. Horváth Juditot. Eddigi tapasztalatairól, az új munkakör kihívásairól és zirci kötődéséről beszélgettünk vele.

 

Viziné dr. Horváth Judit zirci születésű és itt is élt huszonöt éven keresztül, így amikor arról kérdezzük, milyen érzésekkel töltötte el, hogy kinevezték szülővárosa jegyzőjének, előbb a könnyek gyülekeznek a szemében, és csak azután következnek a szavak. – Amikor megláttam a jegyzői pályázatot, hazahúzott a szívem, és rögtön tudtam, hogy jelentkezni fogok rá. Örömmel jövök haza, de néha még mindig hihetetlen, hogy a szülővárosom jegyzője vagyok.

984-ben született, abban az esztendőben, amikor városi rangot kapott Zirc, igaz, csaknem egy évvel fiatalabb a település ebbéli státuszának elnyerésénél. Az akkor még létező Békefi Antal Általános Iskola diákja volt, majd a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban érettségizett. Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott jogászként, és elvégzett egy kétéves közbeszerzési szakjogász képzést is.

A zirci születésű Viziné dr. Horváth Juditot tavaly októberben nevezték ki városunk jegyzőjévé

Emlékszik, az egyetemi tanulmányokat követően megfordult a fejében, hogy Zircen kamatoztassa a tudását, de aztán férje munkahelyéhez igazodva elköltöztek, majd életet adott első gyermekének, nem sokkal később pedig jött a második gyermek is a családba. 2015-ben a közigazgatásban helyezkedett el, legutóbb a Móri Polgármesteri Hivatal Adóirodáját vezette.

– Általánosságban is elmondható, de a mostani veszélyhelyzetben különösképpen, hogy a közigazgatás egy gyorsan változó, jogszabályokkal sűrűn átszőtt terület. Ezekhez igazodni és erre reagálni önmagában kihívást jelent. A hivatali munkatársak megfelelő hozzáállásának köszönhetően azonban jól működik a helyi szintű végrehajtás – osztja meg velünk eddigi tapasztalatait városunk jegyzője. Hozzáteszi azt is, hogy a közszolgálat nem annyira népszerű terület – amiben nyilván a versenyszférától elmaradó bérezés is közrejátszik –, ugyanakkor örömét fejezi ki, hogy sok pályázat érkezett az önkormányzati hivatal betöltetlen állásaira.

Számára egyértelműen előnyt jelentett a beilleszkedésnél, hogy sokan emlékeztek rá kislánykorából, amiért annak idején ő is sokat tett, hiszen aktívan kivette a részét a közösségi életből: benne volt a zirci cserkészcsapatban, a diákönkormányzatban, rendszeresen részt vett szavalóversenyeken, fiatal önkéntesként szervezője volt a Zirci Bulinak. Úgy érzi, van egy meglévő bizalom, nyitottság azok irányából, akik ismerték őt az itt eltöltött évekből. Azáltal pedig, hogy itt született, itt nőtt fel, azt mondja, a sajátjának tekinti ezt a települést, és ez a szoros kötődés nagyban segíti őt, hogy átgondolt és hosszútávú döntéseket tudjon hozni. Kiemeli azt is, hogy befogadó és lelkes csapatot ismert meg a hivatal személyi állományában.

– A jegyzői munkakör alapvetően két részre oszlik. Az egyik az államigazgatási, hatósági ügyek vitele, a másik része pedig a képviselő-testület döntéseinek a végrehajtása. Úgy gondolom, hogy egy jól működő önkormányzat mögött ott kell állnia egy dinamikusan működő hivatalnak. Ennek megvalósítása, valamint a precíz, ügyfélbarát ügyintézés mindennapos feladatok – érzékelteti a célkitűzéseit Viziné dr. Horváth Judit, hangsúlyozva, hogy a jogszabályoktól erősen kötött területről beszélhetünk.

Ugyanakkor fontosnak tartja, egyfajta hitvallásának is tekinti, hogy a szabályozottsággal összhangban, minden hivatali ügyben az embert lássa meg.

Judit sok szép emléket őriz szülőhelyéről, ezek közül kiemeli csodás gyerekkorának nagy teleit. Szeretné, ha ebből az élményből gyermekei is részesülnének, így amikor esik a hó, máris jönnek Zircre szánkózni. Ma is meglévő barátságokat, kapcsolatokat hozott számára a Szent Bernát Cserkészcsapatban eltöltött tíz év, és a Három-hegyi „BULI” is felejthetetlen… Szeret olvasni, elsősorban önéletrajzi és történelmi regényeket, de Fekete István könyveit és a krimiket is előszeretettel veszi a kezébe. Közös szabadidő-eltöltés a családdal a túrázás, most például elhatározták, hogy teljesítik az Országos Kék Túrát, és a közeli hegységeket már sikerült is meghódítaniuk.

A város látványos fejlődését már inkább külső szemlélőként követte végig, és jóérzéssel töltötte el, amikor szülőhelyére rendszeresen hazalátogatván folyamatosan megújuló terek, épületek fogadták. Zirc várossá nyilvánításának húszéves jubileumi ünnepségén, 2004-ben egyike volt azon diákoknak, akik „évfolyamtársként” arról beszéltek a Városházán, hogy mit is jelent, mit adott számukra a szülőföld. Most, ugyanezen a helyen, lassan újabb húsz év múltán, jegyzőként azt mondja:

– Számomra egy életérzés ez a város, aminek gyökere nyilván az itt eltöltött huszonöt év. Ha egészségesek egy fának a gyökerei, akkor az virágzik, bő termést hoz. Én itt vagyok önmagam, úgy érzem, hogy itt kell folytatnom az életemet.

 

Kelemen Gábor

Forrás: zirc.hu

Tavaly október óta jegyzője városunknak Viziné dr. Horváth Judit - riport Tovább
12 millió darab 5 forintos emlékérme kibocsátását tervezi a jegybank – lakossági szavazást indítottak arról, milyenek legyenek

12 millió darab 5 forintos emlékérme kibocsátását tervezi a jegybank – lakossági szavazást indítottak arról, milyenek legyenek

2021. február 01. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

12 millió darab 5 forintos emlékérme kibocsátását tervezi a jegybank – lakossági szavazást indítottak arról, milyenek legyenek.

A forint fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulója alkalmából különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat tervez kibocsátani az MNB 2021. augusztus 1-jén – írja közleményében a jegybank.

Az MNB az 5 forintos forgalmi érme hat változatának egyidejű kibocsátását tervezi oly módon, hogy az érmék tematikus oldala a FORINT szó egy-egy betűjét jelenítse meg. Azaz a hat érme alkot egy szettet és az érméket egymás mellé helyezve olvasható össze a FORINT szó.

Az érmék lehetséges megjelenésére öt változatot javasol a jegybank, amelyekre itt lehet szavazni.

A jubileumi 5 forintos forgalmi érméket különlegesen magas példányszámban tervezik kibocsátani, betűnként 2-2 millió, azaz összesen 12 millió darabot.

Forrás: hvg.hu

Képtalálat a következőre: 5 forint

12 millió darab 5 forintos emlékérme kibocsátását tervezi a jegybank – lakossági szavazást indítottak arról, milyenek legyenek Tovább
Az idősek otthonát segítik a járvány elleni küzdelemben

Az idősek otthonát segítik a járvány elleni küzdelemben

2021. január 22. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

A koronavírusos megbetegedés elleni küzdelmet segíti a Szent Bernát Idősek Otthonában az az adomány, melyet a közelmúltban vett át Takács Réka igazgatónő.

A Prefa Hungária Kft. képviseletében Nemere Judit ügyvezető és Virth Csaba helyi önkormányzati képviselő közös felajánlásként több százezer forint értékben adott át ózongenerátort, védőfelszerelést, maszkokat, overallokat az intézmény számára. Az igazgatónő arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ápolást, gondozást nyújtó más bentlakásos szociális intézményekhez hasonlóan nekik is nagy erőpróbát jelentett a járvány elleni küzdelem.

– Az otthon rendelkezik mindazokkal az alapvető védőeszközökkel, például maszkokkal, fertőtlenítőszerekkel, érintésmentes kézfertőtlenítő állványokkal, amelyek biztosítják a lakók és a dolgozók biztonságát – mondta Takács Réka.

– Ezek egy részét saját költségvetésünkből vásároltuk meg, de a kormányzat is hozzájárul a koronavírus elleni védekezéshez, rendszeresen biztosít védőfelszereléseket, gyorsteszteket a dolgozók számára. Magánszemélyek és intézmények támogatásából maszkokhoz, ágymatracokhoz jutottunk. Örömmel vettem Virth Csaba megkeresését, aki saját felajánlása mellé cégét is bevonta a jótékonysági adományozásba – mondta Takács Réka.

Az ózongenerátor ózongáz segítségével ötvenszer hatékonyabban pusztítja el a láthatatlan kórokozókat, mint a klór. Segítségével a nyolcvan férőhelyes otthon izolációs lakrészeit és minden olyan helyiségét, ahol szükségessé válik, nagy hatékonysággal lehet fertőtleníteni. Nemere Judit az átadáskor a Naplónak elmondta, cégük minden karácsonykor ajándékokat juttat el rászorulóknak, intézményeknek, szervezeteknek. Idén ez a szándékuk egybecsengett kollégájuk elképzelésével, melyhez örömmel csatlakoztak.

9789238mah1231szentbernat1.jpgNemere Judit, Takács Réka és Virth Csaba az idősotthonnak szánt adományok átadásán. Az eszközökkel még biztonságosabbá tehetik a környezetet a lakók számára
Fotó: Müller Anikó Hanga

Az ózongenerátorra azért esett a választásuk, mert úgy ítélték meg, hogy az eszköz nagy segítség lehet a járvány­ügyi szempontból többszörösen veszélyeztetett közösség számára. Virth Csaba önkormányzati képviselőként és magánemberként is úgy véli, közösen kell vigyázni az idős emberekre, ezért olyan ajándékban gondolkodott, amely hatékonyan segíti a járvány elleni védekezést. A lokálpatrióta önkormányzati képviselő 2020-ban más alkalommal is adományozott általa fontosnak tartott intézménynek. A koronavírus-járvány első hullámának idején, márciusban Hermann Tibor zirci lakossal történő közös felajánlásként fertőtlenítőszereket juttatott el a helyi mentőállomás dolgozóinak, illetve szintén tavasszal két játszótéri elemet – mászóbástyákat – épített az általános iskola alsós diákjai számára az intézmény udvarára.

– A Szent Bernát Idősek Otthona lakói és dolgozói nevében köszönetünket fejezzük ki a nagylelkű adományért. Ezek az eszközök nagy mértékben segítik az intézményünket abban, hogy még biztonságosabb legyen a koronavírussal szemben – hangsúlyozta a zirci idősotthon vezetője.

Forrás: veol.hu

Az idősek otthonát segítik a járvány elleni küzdelemben Tovább
Kinyit a kórház büféje - 2021.január 25-én

Kinyit a kórház büféje - 2021.január 25-én

2021. január 21. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Értesítjük betegeinket, dolgozóinkat, érdeklődőket, hogy 2021. január 25-én a kórházi Büfé újra megnyílik.
A vírus helyzetre való tekintettel, a jogszabályi előírásoknak megfelelően csak elvitelre szolgálunk ki.
A vállalkozó a működéssel kapcsolatos információkat, tájékoztatókat folyamatosan közli a következő napokban.
Varsányi Attila
gazdasági igazgató
Nem érhető el leírás a fényképhez.
forrás: facebook
Kinyit a kórház büféje - 2021.január 25-én Tovább
Rongálás a Rákóczi téren - azonosították az elkövetőt

Rongálás a Rákóczi téren - azonosították az elkövetőt

2021. január 20. Szerkesztő: zircblog

RONGÁLÁS A RÁKÓCZI TÉREN – FORRÓ NYOMRA VEZETETT A KAMERAFELVÉTEL

 

Sajnálatos vandál cselekmény történt Zirc városában. Január 15-én, pénteken a Rákóczi tér több pontján falfirkák jelentek meg. Az elkövetőt sikerült azonosítani.

 

A hivatalunkhoz érkezett bejelentést követően Zirc Városi Önkormányzat azonnal megtette a szükséges feljelentést, amely alapján a rendőrség megkezdte az adatgyűjtést, nyomozást. A munkájukat könnyítette, hogy az önkormányzat által több mint öt éve telepített, a rendőrség üzemeltetésében működő közterületi kamerarendszer előtt történt a firkálás egy része, így a felvételek lementése után – egyéb rendőrségi nyomozati eljárásokkal együtt – beazonosításra került a feltételezett elkövető.

A rendőrség tájékoztatása alapján az eljárásuk eredményre vezetett, a feltételezett elkövető kihallgatása megtörtént, aki beismerte a bűncselekményt.

rongalas_rakoczi.jpg

A vandalizmus a városközpont több pontját érintette, a diákfórumot is összefirkálták (Fotó: Lingl Zoltán)

 

Együttműködésüket kérjük, hogy ha valaki hasonló bűncselekmény szemtanújává válik vagy bárminemű rongálás nyomait észleli a városban, tegye meg a bejelentést a rendőrség felé.

A szigorú adatvédelmi előírások alapján a felvételek megtekintésére ugyanis kizárólag a rendőrség jogosult, ők is csak abban az esetben, ha ezt feljelentés előzi meg.

Forrás: zirc.hu

Rongálás a Rákóczi téren - azonosították az elkövetőt Tovább
Hétvégén nyit az Odvaskő Büfé - langallóval, forralt borral - 2021.01.16-17.

Hétvégén nyit az Odvaskő Büfé - langallóval, forralt borral - 2021.01.16-17.

2021. január 15. Szerkesztő: zircblog

Kedves Vendégeink!
Most hétvégén (2021. január 16-17.) újra megnyitjuk az Odvaskő Büfét!
Szombaton és vasárnap a "Füstös" konyhánkban befűtünk a búbos kemencénkbe és ízletes langallót sütünk.
Emelet a büfé kínálatában még lesz forró, fűszeres forralt bor, tea és kávé.
Várjuk Önöket szeretettel!
A képen a következők lehetnek: repülőgép, pizza, asztal és étel
Hétvégén nyit az Odvaskő Büfé - langallóval, forralt borral - 2021.01.16-17. Tovább
ELHUNYT DR. MONSZPART LÁSZLÓ, ZIRC VÁROS DÍSZPOLGÁRA

ELHUNYT DR. MONSZPART LÁSZLÓ, ZIRC VÁROS DÍSZPOLGÁRA

2021. január 03. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy

 

DR. MONSZPART LÁSZLÓ

 

Zirc Város Díszpolgára, a zirci kórház 1960 és 1990 közötti igazgatója

2021.január 3-án, életének 96. évében örökre megpihent.

 

Zirc Városi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

 

Búcsúztatására későbbi időpontban kerül sor.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, állás és közeli

Fotó: 

ELHUNYT DR. MONSZPART LÁSZLÓ, ZIRC VÁROS DÍSZPOLGÁRA Tovább
Több, mint tesitanár - Ifj. Kerner László

Több, mint tesitanár - Ifj. Kerner László

2020. december 23. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Hazánkban egyedülálló módon, doktori szinten oktatja majd nemsokára a motorsportot a nagyesztergári ifjabb Kerner László, aki az aktív versenyzést váltotta edzősködésre és máris szép sikereket ér el tanítványaival.

Ifjabb Kerner László története tényleg különleges. Nem azért, mert a korábbi motokrosszversenyző edzőnek állt, hiszen ilyesmiről hallottunk már bőven, hanem amiatt, ahogyan azt tette.

– Tizennyolc éven át versenyeztem, többször sikerült értékes eredményt elérnem az országos bajnokságokban, a válogatott keretbe is bekerültem. Azonban véget ért az aktív időszak, és nekem döntenem kellett, hogy mihez kezdek a karrierem befejezését követően. Huszonkilenc éves voltam ekkor, és ugyan volt szakmám, karosszérialakatosként végeztem, én továbbra is a sport világában képzeltem el magam. Úgy határoztam, hogy átállok a túloldalra, edző leszek, de nem akármilyen. Sokan csak egyszerűen kikiáltják magukat edzőnek és csinálják, én nem ezt az utat akartam – mesélt a kezdetekről László, aki ezután belevetette magát a tanulásba.

– Képezni szerettem volna magam, méghozzá a legmagasabb, egyetemi szinten. Érdekeltek az alapok is, a sport, az edzéselmélet, a testkultúra háttere. Versenyzőként sokat tapasztaltam, de úgy éreztem, ez kevés, többet kell tudnom.

A tudományos háttérrel rendelkező oktatás az ország több pályáján zajlik, az edzések egyik fő motívuma a hibajavítás
Fotók: KRNR Motorsport Akadémia

László testnevelő edzőként végzett, diplomamunkáját motorsport témában írta, majd motorsportedzői szakképesítést is szerzett. Ekkoriban már megvoltak az első tanítványok, de ez egyáltalán nem vetette vissza a tanulásba vetett hitet és szorgalmat. Sőt, továbbra is a minél nagyobb tudás megszerzésére koncentrált.

– Szerettem volna bővíteni ismereteimet, folyamatosan valami újat tanulni. Hogyan fejlesszem a teljesítményét egy sportolónak, ha nem tudom pontosan, hogy az mi fán terem? Elképzelhetetlen, hogy egy sportban tevékenykedő szakember ne ismerje pontosan az emberi test működését. Ez motivált. Voltaképpen mindegy, milyen sportról van szó, a megszerzett tudás bármelyiknél hasznosítható.

A Nagyesztergáron élő szakember jelenleg a zirci Reguly-iskola testnevelője, kézilabdaedzőként is tevékenykedik a bakonyi kisvárosban, a motorsportban pedig létrehozta saját iskoláját, a KRNR Motorsport Akadémiát. Harmincöt-negyven tanítványa van, akikkel az ország különböző pontjain gyakorol. Egy tréning 6–10 fővel zajlik, mindenki személyre szabott, egyéni edzéstervet kap az életkori sajátosságok figyelembevételével az egész évre. A legkisebb motoros öt esztendős, a legtöbben 10–15 évesek, és akadnak felnőttek is szép számban.

Az edzéseket csak ő tartja, de külső szakemberekkel is dolgozik együtt, mert tudományos háttérmunka is zajlik, abban pedig elkél a támogatás. Ihász Ferenc professzor a tanítványokon végez teljesítménydiagnosztikát, antropometriai és terhelésélettani vizsgálatok elemzésében, kiértékelésében segíti az akadémiát. Ezen vizsgálatok alapján zajlik a komplex edzéstervezés. Néhány versenyzővel sportpszichológus foglalkozik.

László, nem hagyta abba a tanulást, jelenleg egészségtudományi doktori iskolába jár a Pécsi Tudományegyetemen. Kutatási területe természetesen a motorsport.

– Tizenegy évesen kezdtem motorozni, gyerekversenyzőből felnőtt, majd profi motoros lettem. Most „átmentettem” magam, edzőként szeretném átadni a megszerzett tudást, tapasztalatot, de szigorúan tanulmányokkal alátámasztva.

A szakedző, aki egyébként közel négy évig volt a Magyar Motorsport Szövetség motokrossz szakágának a vezetője, tehát hamarosan doktori címmel oktatja majd a motorsportot, ami egyedülálló hazánkban.

Ifjabb Kerner László tanítványai számos szép sikert értek el az elmúlt időszakban

Tisztában van vele, hogy a motokrossz rétegsport, ráadásul drága is, de akik benne vannak, nagy szerelemmel viseltetnek iránta, ülnek gépükre, legyenek „csak” hobbisták, vagy akár versenyzők.

Egyébként a technikai sportok között igen népszerűnek számít a szakág külföldön és hazánkban egyaránt. A motokrossz összetett sport, hiszen egyszerre kell ügyesnek és gyorsnak lenni, emellett a pályák gyakori, olykor hatalmas ugratói miatt igencsak látványos is.
Ifjabb Kerner Lászlótól megtudtuk, a koronavírus-járvány természetesen érintette a sportágat, elmondta: nehezen rakták össze a versenyprogramot, de bőven voltak megmérettetések, így bajnokokat és kupagyőzteseket is tudtak hirdetni. Tanítványai nemcsak itthon, hanem külföldön is sikeresen versenyeztek. Eredményeiket keretes írásunkban olvashatják.

Többen is kitűntek a mezőnyből

A KRNR Motorsport Akadémia versenyzői idén a következő eredményekkel tűntek ki, országos bajnokok lettek: Szőke Márk (25 éves, Ácsi Motoracing SE), Endurocross I. o., E2. Zanócz Noel (13 éves, Maurer Husqvarna SE), Motocross MX85 (két első helyezést is szerzett, itthon és Olaszországban). Szőke Márk, királyválasztó verseny, a dombok királya 2020 cím birtokosa.
Országos kupagyőztesek: Hateier Botond (14 éves, Ácsi Motoracing SE), Endurocross ifi85. Horváth Zsombor (11 éves, Ácsi Motoracing SE), Endurocross ifi65.

Országos bajnoki ezüst-, és bronzérmesek: Hateier Botond, 3. hely, Motocross MX85. Horváth Zsombor, 2. hely, Motocross
MX65. Murai Jázmin (14 éves, Ácsi Motoracing SE), 3. hely, Motocross Women Open).

Több, mint tesitanár - Ifj. Kerner László Tovább
Álláslehetőség az önkormányzatnál - a városüzemeltetési osztályon

Álláslehetőség az önkormányzatnál - a városüzemeltetési osztályon

2020. december 22. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Zirci Közös Önkormányzati Hivatal

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet

Zirci Közös Önkormányzati Hivatal
Városüzemeltetési Osztály

városüzemeltetési ügyintéző


munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:
Veszprém megye, 8420 Zirc, Március 15. tér 1.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
1. melléklet 32. pontjában foglaltak szerinti település-, terület- és vidékfejlesztési, település-üzemeltetési feladatkör

Ellátandó feladatok:
Városüzemeltetéssel és városfejlesztéssel kapcsolatos feladatok, önkormányzati pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatok, önkormányzati intézmények üzemeltetésével kapcsolatos feladatok, környezetvédelmi feladatok. Ügyfélfogadás.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
városüzemeltetési és városgazdálkodási feladatok

Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései, valamint a(z) Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Közszolgálati Szabályzatának rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
- Magyar állampolgárság,
- Cselekvőképesség,
- Büntetlen előélet,
- Középiskola/gimnázium,
- Műszaki középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és műszaki, agrár, kertészeti, közgazdasági, környezetgazdálkodási szakképesítés
- Felhasználói színtű MS Office alkalmazások ismerete;

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- Környezetvédelmi; településüzemeltetői; műszaki szakterületen (magas-, mélyépítés) szerzett szakközépiskolai végzettség,
- Közigazgatásban szerzett tapasztalat
- Közigazgatási alapvizsga megléte
- Felsőoktatásban szerzett építész-, építő-, kertészmérnök szakmacsoportokba tartozó, gazdaságtudományi, agrár, szociológus, földrajztanár, geográfus szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és környezetvédelmi, vízügyi, település-fejlesztési, vidékfejlesztési, közlekedési felsőfokú szakképesítés

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- A 87/2019.(IV.23.) Korm. rendelet - 9. § (1) bekezdése alapján - 1. mellékletében meghatározott közszolgálati önéletrajz
- A végzettsége(ke)t, szakképzettsége(ke)t igazoló dokumentumok másolata
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy annak igénylését bizonyító okirat másolata a Kttv. 42.§ (1) és (1a) bekezdésében foglaltak alapján.
- A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, a benyújtott pályázati anyagot a pályázati eljárásban résztvevők megismerhetik.
- A pályázó beleegyező nyilatkozata arról, hogy az egészségügyi alkalmassági vizsgálatnak eleget tesz.
- A pályázó nyilatkozatai arra vonatkozóan, hogy nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt, valamint nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt közigazgatási szervnél nem alkalmazható.
- A pályázó nyilatkozta arról, hogy alkalmazása esetén a Kttv. 84. § (1) bekezdése és 85. §-a szerint összeférhetetlenség nem áll fenn vele szemben.

A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2021. február 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. január 25.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kaszás Béla osztályvezető nyújt, a 06-88-593-705 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (8420 Zirc, Március 15. tér 1.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: VP01-Ö/480-1/2020, valamint a munkakör megnevezését: városüzemeltetési ügyintéző.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A jegyző az illetékes osztályvezetőkkel értékeli a pályázatokat, szükség szerint a pályázókat személyesen meghallgatja. A pályázatról a polgármester egyetértésével a jegyző dönt. A pályázók a pályázat eredményéről az elbírálást követően értesítést kapnak. Az eredménytelen pályázók anyaga visszaküldésre kerül.

A pályázat elbírálásának határideje:2021. január 31.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
- www.zirc.hu - 2020. december 21.
- www.borzavar.hu - 2020. december 21.
- www.lokut.hu - 2020. december 21.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A munkakör betöltése 6 hónap próbaidő kikötésével történik.

A munkáltató a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

Az adatkezelés célja: a tisztségre megfelelő pályázó kiválasztása. Az adatkezelés jogalapja: EU 2016/679. számú rendelet 6. cikk 1) bekezdése a) pontja alapján az érintett magánszemély hozzájárulása. Az adatkezelés időtartama: sikeres pályázó kiválasztását követő 30. nap. Ezt követően a sikertelen pályázati anyagok visszaküldésre kerülnek.

Forrás: zirc.hu

Zirc :: Városüzemeltetés

Álláslehetőség az önkormányzatnál - a városüzemeltetési osztályon Tovább
Ki kapjon "Zirc Város Kultúrájáért"  kitüntetést ?

Ki kapjon "Zirc Város Kultúrájáért" kitüntetést ?

2020. december 22. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Javaslattételi felhívás

„ZIRC VÁROS KÖZSZOLGÁLATÁÉRT”

szakmai kitüntetés Keretein belüli

„Zirc Város Kultúrájáért”

kitüntetés adományozására

Zirc Városi Önkormányzat attól a céltól vezérelve, hogy a város közszolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket méltó elismerésben részesíthesse, valamint a személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve állíthassa példaként a jelen és az utókor elé, „ZIRC VÁROS KÖZSZOLGÁLATÁÉRT” szakmai kitüntetéseket alapított.

 „ZIRC VÁROS KÖZSZOLGÁLATÁÉRT” szakmai kitüntetések a Magyar Állam, a Zirc Városi Önkormányzat, vagy más, Zirc Város területén működő helyi önkormányzat, önkormányzati társulás fenntartói, feladat ellátási körébe tartozó szakmák, hivatások azon képviselőinek adományozhatók, akik kimagasló szakmai munkájukkal, vagy egész életművükkel elismerést szereztek, és ennek révén a város értékeit növelő eredményt értek el, hozzájárulva Zirc hírnevének öregbítéséhez.

A kitüntetés átadására a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan kerül sor.

A kitüntetésekkel „Zirc város elismerései” egységes arculat keretén belül külön erre a célra Zirc Városi Önkormányzat által biztosított díszoklevél jár.

Jelen felhívás alapján kitüntetésre elsősorban az adott szakterület szakmai intézményeinek, szakmai közösségeinek javaslatát várja az Emberi Kapcsolatok Bizottsága, de megfelelő indokolással bárki tehet indítványt.

Kérjük, hogy a határidőt betartva a mellékelt formában, részletes indoklással, aláírással - tegyenek javaslatot Zirc város közszolgálati szakmai kitüntetésének adományozására!

(A felhívás és a formanyomtatvány letölthető a www.zirc.hu városi honlapról, illetve a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálatán igényelhető.)

 

Az előírt formában elkészített ajánlásokat

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület Emberi Kapcsolatok Bizottságához

címezve, a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Osztályára

kérjük eljuttatni 2021. január 11. napjáig.

 

Együttműködését köszönjük!                                                                                                           

 Ottó Péter

 polgármester

Megújult a 15 éves Kultura.hu portál – Szabad Magyar Szó

Ki kapjon "Zirc Város Kultúrájáért" kitüntetést ? Tovább
Jövőre már nem az önkormányzat számlájára fizetjük a gépjárműadónkat

Jövőre már nem az önkormányzat számlájára fizetjük a gépjárműadónkat

2020. december 22. Szerkesztő: zircblog

TÁJÉKOZTATÁS Gépjárműadóval kapcsolatos változásról

Tisztelt Adózóink!

Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény rendelkezéseinek hatálybalépését követően – 2021. január 1-jétől – a gépjárműadóval kapcsolatos teljes körű hatósági ügyintézést az állami adóhatóság (NAV) látja el.

A 2021. január 1-jétől kezdődő időszakra járó adót az állami adó- és vámhatóság számlájára kell megfizetni, a NAV határozata szerint.

Ettől az időponttól kezdve adócsoportunk tájékoztatást sem tud adni. Ezért kérjük, hogy kérdéseikkel az állami adóhatósághoz forduljanak!

A 2021 előtti időszakra vonatkozóan megállapított gépjárműadó kötelezettség esetében az adócsoport jár el.

Megértésüket köszönjük!

Forrás: zirc.hu

Gépjárműadó | Fizetni kell szeptember 15-ig | Könyveléscentrum|Gépjárműadó | Fizetni kell szeptember 15-ig | Könyveléscentrum|Gépjárműadó | Fizetni kell szeptember 15-ig | Könyveléscentrum

 

Jövőre már nem az önkormányzat számlájára fizetjük a gépjárműadónkat Tovább
Disznótoros csomag és káposzta variációk - rendelhető

Disznótoros csomag és káposzta variációk - rendelhető

2020. november 27. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Mai nap (csütörtök ) délig még rendelhető disznótoros csomag, amit pénteken szállítunk. A disznótoros csomag mellé is rendelhető káposztás termék, melyeket vele együtt házhoz szállítunk. Az utána rendelt csomagok jövő hét pénteken vehetőek át vagy visszük házhoz.
A káposztás variációk rendelés után egy-két nappal átvehetők Olaszfaluban (Babits M. u. 65. ). Érdeklődni: Törökné Ringl Krisztina 06/70/776-2172-es telefonszámon, a rendelést minden esetben írásban fogadunk, sms-ben, vagy facebookon privát üzenetben.
Forrás: 

Disznótoros csomag és káposzta variációk - rendelhető Tovább
Olaszfalui házias ízek - rendelhető

Olaszfalui házias ízek - rendelhető

2020. november 16. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Füstölt áruk és káposztás vitamin bombák rendelhetők.
- Savanyú káposzta természetes erjedéssel készül só és fűszerek, torma, birsalma hozzáadásával.
- Sárgarépás káposztasalátát tartósítószer mentesen zöldségek, só, ecet, cukor hozzáadásával készítjük.
Kiszállítás is kérhető 10.000 feletti vásárlás esetén 10 km-es körzetben, távolabbra szállítási költséget számítunk fel.

Olaszfalui házias ízek - rendelhető Tovább
Vírusintézkedés - Jegyzői tájékoztató az újabb korlátozásokról 2020. november 11-től

Vírusintézkedés - Jegyzői tájékoztató az újabb korlátozásokról 2020. november 11-től

2020. november 13. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

JEGYZŐI TÁJÉKOZTATÓ

 

  1. november 11. napjától a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI.10.) Korm.rendelet újabb szigorításokat határozott meg a járvány elleni védekezés érdekében, amelyeket a következő 30 napban alkalmazni kell.

 

  • Hat éves kor felett mindenki számára kötelező az orrot, szájat folyamatosan eltakarómaszk viselése a tömegközlekedési eszközön, a tömegközlekedési váróhelyiségekben, az üzletben és a vendéglátóüzletben történő vásárlás, vendégként való tartózkodás, illetve az ott történő munkavégzés során, az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségekben, az egészségügyi intézményekben, valamint a szociális intézményekben az ott foglalkoztatottaknak az ellátottakkal való érintkezésekor.

A közterületen való maszkviselésről való rendelkezés Zircre, mint 10 000 főnél kisebb lakónépességű településre nem vonatkozik.

  • Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lépett életbe,mindenki köteles a lakóhelyén, tartózkodási helyén tartózkodni. Ettől eltérni csak a munkavégzés, a lakóhely és a munkahely közötti közlekedés, vagy az életveszély, egészségkárosodás elkerülése érdekében, vagy versenysport céljából lehet. A munkavégzést és a versenysportolást is okirattal kell igazolni. Kutyasétáltatás a lakóhely 500 méteres körzetén belül lehetséges este 8 óra és reggel 5 óra között is.
  • Tilos a közterületeken és a nyilvános helyeken a csoportosulás, gyülekezés.
  • Közterületen, nyilvános helyen, szabadtéri sportpályán egyéni szabadidős sporttevékenység megengedett. A csapatsportok gyakorlása tilos, kivétel ez alól a versenyszerűen sportolók számára tartott edzés és sportrendezvény. (versenyszerűen sportoló: az az amatőr vagy hivatásos sportoló, aki a sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesz részt.)
  • Rendezvényt szervezni, gyűlést tartani, ezek helyszínén tartózkodni tilos. (például: zenei rendezvény, karácsonyi vásár, kulturális esemény) Online módon közvetített kulturális esemény vagy élő zeneszolgáltatás megengedett, ha a helyszínen kizárólag a fellépők és a szükséges technikai személyzet tartózkodik.
  • Sportrendezvény nézők nélkül tartható meg.
  • Családi esemény, magánrendezvény maximum 10 fő részvételével tartható meg.
  • Temetésen a jelenlévők száma maximum 50 fő.
  • Házasságkötésnél kizárólag a szertartás vezetője, az anyakönyvvezető, a házasulók, szüleik, nagyszüleik, testvéreik, gyermekeik, valamint a tanúk lehetnek jelen.
  • Vendéglátóüzlet benvaló tartózkodás az ott foglalkoztatottak részére, és a vendégek tekintetében az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében az ehhez szükséges időtartamig lehetséges. Az a vendéglátóüzlet, amely a fenti tevékenységgel nem foglalkozik, zárva tart.
  • Az üzletben, a lottózóban és a nemzeti dohányboltban este 7 óra és reggel 5 óra között tilos tartózkodni, az ott foglalkoztatottak kivételével. Ez alól a gyógyszertár és az üzemanyagtöltő-állomás élvez kivételt.
  • Minden típusú szálláshelyen tilos tartózkodni, kivéve az ott foglalkoztatottak, valamint az üzleti, gazdasági, oktatási céllal történő tartózkodás.
  • Tilos továbbá a szabadidős létesítmények tekintetében a múzeumok, a könyvtár, a művelődési ház, az edző- és fitnesztermek, az uszoda, állatkert, játszóház látogatása, illetve az előadó-művészeti tevékenység.
  • bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák nyitva maradnak. A középfokú oktatásban digitális tanrend működik. A nevelési, oktatási intézménybe kísérő egy fő nagykorú személy maszkban beléphet az intézmény területére, de csak a testhőmérséklet-mérő pontig.
  • felsőoktatási intézményekben szintén digitális oktatás lépett életbe.
  • A lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és csomagküldő kereskedelem a jegyzőhöz történő bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható a vonatkozó jogszabályok betartása mellett, azonban kizárólag napi fogyasztási cikk és vendéglátó tevékenység keretében értékesített termék forgalmazható. Üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység során élelmiszer is forgalmazható a veszélyhelyzet idején.

 

Viziné dr. Horváth Judit

jegyző

 

 

Vírusintézkedés - Jegyzői tájékoztató az újabb korlátozásokról 2020. november 11-től Tovább
COVID-19 Zircen - 2020.november

COVID-19 Zircen - 2020.november

2020. november 13. Szerkesztő: zircblog

HOGYAN ALAKUL A JÁRVÁNYHELYZET ZIRCEN?

 

A november 11-én meghozott kormányzati intézkedésekkel összhangban Viziné dr. Horváth Judit jegyző összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat városunkra is vonatkoztatva. Közöljük az önkormányzatunkhoz eljutott járványügyi információkat és megkérdeztük dr. Buda Imre háziorvost, valamint a Szent Bernát Idősek Otthona igazgatóját.

 

Az önkormányzathoz eljutott információk alapján augusztus 1. napjától október 30. napjáig összesen 18 fő igazoltan pozitív személyről van tudomás Zircen, ebből 11 fő zárlatát már feloldották. Ezen időszakban járványügyi megfigyelés alatt összesen 88 fő állt, 5 személy külföldről történő hazaérkezés miatt, 83 fő pedig kontaktszeméllyé nyilvánítás okán. Az adatok azokra vonatkoznak, akiknél „házi karantént” rendeltek el, a kórházi ápolásra szoruló személyekről nincs információ. A Zirci Közös Önkormányzati Hivatal két munkatársánál is igazolta a PCR-teszt a COVID-19 fertőzést. Ők már az első tünetek észlelésekor otthon maradtak, nemcsak a teszteredmény után, megelőzve, illetve minimalizálva ezzel az esetleges továbbfertőzést.

 

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy jogszabály-változás miatt október végétől a települési önkormányzatok már nem kapnak tájékoztatást a járványügyi adatokról, ezért nem rendelkezünk és már nem is fogunk rendelkezni a fentinél frissebb információkkal.

 

Zirc város jegyzője, Viziné dr. Horváth Judit tájékoztatója a november 11-én életbelépett szigorító intézkedésekkel összhangban IDE KATTINTVA érhető el.

 

Dr. Buda Imre háziorvos érdeklődésünkre elmondta, Zircen is ugrásszerűen megnőtt a légúti fertőzöttek, és ezzel együtt a pozitív esetek száma. Statisztikai adatok szerint a koronavírusos megbetegedések jelentős része enyhe tünetekkel lezajlik, otthon átvészelik a betegek, nagyon kevesen kerülnek csak kórházba. Hozzátette, a légúti tüneteket mutató betegek a háziorvosi rendelőkbe továbbra sem jöhetnek be, őket telefonos konzultáció útján látják el tanácsokkal, illetve segítik őket abban, hogy mitévők legyenek. A többi beteget természetesen behívják, ha szükségesnek látják az orvosi vizsgálatot, de őket is csak korlátozott számban. A gyógyszerfelírás, leletek megbeszélése továbbra is telefonon történik. – Mindez nagyon sok telefonos betegforgalmat generál, így sajnos nem tudunk azonnal minden telefont felvenni. Közben betegellátásnak is kell történnie, ezért türelmet kérünk, illetve arra kérjük a pácienseket, hogy próbálkozzanak többször a rendelési időben vezetékesen vagy mobilon.

Amíg a beteg otthon kezelhető, azt javasolja, hogy maradjon is otthon. De amennyiben az állapotának, közérzetének romlását észleli kínzó köhögéssel és fulladással együtt, akkor a mentőket kell hívni, és fokozottan igaz ez a krónikus betegségben szenvedők esetében.

A háziorvosok munkája egy eljárásrenden alapul, ez alapján határozzák meg, mikor kötelező a mintavétel

Dr. Buda Imre fontosnak tartja az óvintézkedések betartását, így a kézfertőtlenítést, a nagy tömegek kerülését, a védőmaszk előírások szerinti viselését. Hangsúlyozza, hogy a munkájuk alapvetően eljárásrenden alapul, ahol megvannak a kritériumok, mikor kötelező a mintavétel. Ha valakitől a munkahelyén kérik a negatív tesztet, ők ezt nem tudják megkérni, mert nincs rá szakmai és járványügyi indokoltság, úgyhogy ilyen esetben nem mindig tudnak segíteni.

A koronavírus-járvány második hulláma mellett az influenzajárványra is fel kell készülni. – Szakmai szempontból nem igazán lehet elkülöníteni egy influenzafertőzést a COVID-fertőzéstől. Az általános tünetek, így a magas láz, levertség, száraz köhögés, ízületi fájdalmak lényegesen nem különböznek a kettő között. Ami egy kicsit speciálisabb a koronavírus-fertőzésnél, az a szaglás- és az ízérzés elvesztése, ugyanakkor hasi tünetekkel, hányással, hasmenéssel is jelentkezhet COVID-fertőzés, tehát igen széles a tünetek palettája – sorolja a háziorvos.

 

Hozzáteszi, hogy az influenza elleni védőoltás az adott influenzavírus törzsével szemben hatásos csak. A korábbi évekhez hasonlóan jelenleg is elsősorban a krónikus betegségben szenvedők és az idős korosztály számára ajánlott, de lehetővé tették mindenki számára az ingyenes oltást. – Harminc százalékkal több oltóanyagot rendeltem, de sajnos ez is kevésnek bizonyult. Vannak, akik még nem kapták meg az oltást, tőlük ezúton is türelmet kérek. Mihelyst lesz felszabadult készlet és megkapjuk, értesítjük a védőoltást igénylőket.

Beszél arról is, hogy az immunrendszer védekezőképességét az egész lényünk, így a testi-lelki adottságaink egyaránt befolyásolják.

A rendszeres testmozgás, a megfelelő táplálkozás nagymértékben javítja az immunrendszer hatékonyságát, és ehhez hozzájárul a belső lelki biztonság, béke is. – Legyen ott a szervezetünkben, testünkben, lelkünkben, mert egy szorongó, feszült lélek nem biztos, hogy ugyanolyan jól ellen tud állni egy vírusfertőzésnek, mint egy kiegyensúlyozott ember. Bár itt van a vírus közöttünk, nem szabad, hogy a félelem eluralkodjon rajtunk, mert annak talán sokkal több kára lesz hosszabb távon, mint magának a vírusnak – zárta gondolatait a háziorvos.

 

Dr. Vermes Tamás, a Zirci Erzsébet Kórház – Rendelőintézet főigazgatója október 26-án adott ki közleményt, mely szerint a Krónikus Belgyógyászati Osztályon COVID-pozitív és gyanús eseteket észleltek. A krónikus osztály lezárása, izolálása megtörtént, a hozzátartozóknak az osztályra csomagot beadni és onnan elvinni határozatlan ideig nem lehetséges. Ennél több hivatalos információt nem sikerült megtudnunk a kórház háza tájáról.

 

Az idősotthonok is a veszélyeztetettebb intézmények közé tartoznak, ugyanakkor szerencsére a Zirci Ciszterci Apátság fenntartásában működő Szent Bernát Idősek Otthonában a koronavírus-járvány kezdete óta ezidáig nem volt koronavírusos megbetegedés sem ellátott, sem dolgozó körében

– ezt Takács Réka igazgató közölte a részünkre. – Az intézmény folytatja a munkát, betartva az előírásokat, bízva abban, hogy sikeresen tudjuk venni az akadályokat, és továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a jövőben is így legyen. Rendelkezünk a szükséges védőfelszerelésekkel, fertőtlenítőszerekkel, ugyanakkor a kormányzattól és adományozóktól is kaptunk különböző védőfelszereléseket – tette hozzá.

Önkormányzatunk továbbra is kéri az állampolgárokat a felelősségteljes magatartásra, az előírt óvintézkedések maradéktalan betartására a járvány elleni védekezésben, a betegséggel küzdőknek pedig mihamarabbi gyógyulást kívánunk!

 

Kelemen Gábor

COVID-19 Zircen - 2020.november Tovább
Új jegyző Zircen

Új jegyző Zircen

2020. október 31. Szerkesztő: zircblog

JEGYZŐ

  • Gondoskodik az önkormányzatok működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról.
  • Vezeti a közös önkormányzati hivatalt.
  • Döntésre előkészíti a polgármesterek hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket. Ellátja a törvényben vagy kormányrendeletben előírt államigazgatási feladatot, hatósági jogkört.
  • Dönt azokban a hatósági ügyekben, amelyeket a polgármesterek átadnak.
  • Szervezi a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati tevékenységét.
  • Dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.
  • Ellátja a közigazgatási tevékenység korszerűsítésével és fejlesztésével összefüggő feladatokat.
  • A hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét.
  • Gyakorolja a munkáltatói jogokat a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői tekintetében.

 

ÜGYFÉLFOGADÁS:

Zirc székhelyen minden hónap első hetének szerdáján: 10,00 órától - 15,30 óráig

(Időpont kérhető: a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal titkárságán a (88) 593-702 telefonszámon)

Borzavári Kirendeltségen: minden héten kedden 10,00 órától 12,00 óráig

Lókúti Kirendeltségen : minden héten kedden 8,00 órától 10,00 óráig

 

VIZINÉ DR. HORVÁTH JUDIT JEGYZŐ

Emelet: 203. iroda

Tel.: (88) 593-702

Fax: (88) 414-475

E-mail: jegyzo@zirc.hu

 

Ellátja továbbá a birtokvédelmi ügyeket.

Forrás: zirc.hu

Fotón jobboldalon VIZINÉ DR. HORVÁTH JUDIT JEGYZŐ

Fotó forrása: Dr. Molnár Krisztián

Új jegyző Zircen Tovább
Nem lesz tojótyúk tartó telep Zircen

Nem lesz tojótyúk tartó telep Zircen

2020. október 22. Szerkesztő: zircblog

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Osztály (székhely: 8420 Veszprém, József A. u. 36., a továbbiakban: Környezetvédelmi hatóság) – az EGG-LAND Kft. megbízásából az ÖKO-SERV 2000 Környezetvédelmi Kft. által – a Zirc 0172/20 hrsz-ú ingatlanon tervezett intenzív állattartó tevékenységre vonatkozóan benyújtott kérelmét a Meghatalmazott által készített dokumentáció és az eljárás során tudomására jutott adatok alapján elutasította.

A Környezetvédelmi hatóság VE-09/KTF/05556-40/2020 ügyiratszámú határozata 2020. október 22. napjától 2020. november 23. napjáig a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal mozgáskorlátozott bejáratánál található üvegfelületen, közterületről láthatóan, valamint a helyben szokásos módon megtekinthető módon a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal földszinti hirdetőtábláján, valamint a www.zirc.hu honlapon „Közlemények, hirdetmények” alcím alatt, továbbá a hirdetmények közzétételét szolgáló kormányzati portálon (hirdetmeny.magyaroszag.hu).

Forrás: zirc.hu

A részletek elolvashatók itt:  Határozat

Zirc, 2020. október 22.

Óriási kapacitású tojófarm épülhet Vas megyében | Magyar Idők|Óriási kapacitású tojófarm épülhet Vas megyében | Magyar Idők

 

Nem lesz tojótyúk tartó telep Zircen Tovább
Falusi disznóvágás – disznótoros hétvége - Zirc, 2020. november 20-22.

Falusi disznóvágás – disznótoros hétvége - Zirc, 2020. november 20-22.

2020. október 22. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Falusi disznóvágás – disznótoros hétvége
A disznótoros programunk minimum. 14 fő (maximum 18 fő) jelentkezése estén kerül megrendezésre!
A disznótoros hétvégénk időpontja
1. 2020. november 20. péntek -22. vasárnap
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: NOVEMBER 1.
A disznótoros hétvége csomag ára:
35.000 Ft/ fő/ 2 éjszaka
Gyermekkedvezmény (szülőkkel egy szobában történő elhelyezés esetén)
• 10 éves korig: 18.000 Ft/ fő/ 2 éj teljes ellátással
• 10 éves kor felett teljes ár fizetendő
Ajánlat kérés, foglalás: +36-30/675-7140
PROGRAM:
Disznótoros hétvége 1. nap:
• Érkezés 14 órától 21 óráig
• A szobák elfoglalása, pihenés a szálló Wellness részlegében (dézsafürdő, szauna).
• Vacsora : svédasztalos paraszt vacsora
• Készülés a másnapra
Disznótoros hétvége 2. nap:
• Kora reggel találkozás a program helyszínén, ahol vendéglátóink már kávéval, házi pálinkával, és forralt borral várnak.
• Vendégeink a disznó levágásánál is már jelen tudnak lenni, ha szeretnének, és az összes munkafolyamatban is részt vehetnek, ha kedvük tartja.
• Reggeli: resztelt máj, házi savanyúság, kenyér, főtt burgonya, forralt bor, és természetesen házi pálinka.
• Napközben a disznó feldolgozása, hússütés, töpörtyű kisütése, hurka-, kolbászkészítés.
• Sajtos pogácsa, forralt bor és házi pálinka egész napi korlátlan fogyasztása (készlet erejéig).
• Ebéd: Húsleves gazdagon, cérnametélttel, sült oldalas, hurka, kolbász főtt burgonyával, házi savanyúsággal.
• Vacsora: disznótoros káposzta.
• Majd vacsora után a nehéz nap utáni jól megérdemelt pihenés következik.
FIGYELEM! A nap végén a feldolgozatlan és a megmaradt feldolgozott termékek szétosztásra kerülnek vendégeink között.
Disznótoros hétvége 3. nap:
• Reggeli: svédasztalos
• Kijelentkezés: 10 óráig
A csomag tartalmazza továbbá:
• Korlátlan wellness használat: dézsafürdő és szauna
• Ingyenes parkolás
• kedvezményes italfogyasztás a büfénkbe
disznotoros_hetvege_2020_dejavu.png
Falusi disznóvágás – disznótoros hétvége - Zirc, 2020. november 20-22. Tovább
"Időskori feledékenység - agyi keringési zavarok megelőzése" -  előadás, 2020. október 28., szerda

"Időskori feledékenység - agyi keringési zavarok megelőzése" - előadás, 2020. október 28., szerda

2020. október 22. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

"Időskori feledékenység - agyi keringési zavarok megelőzése" című előadás

Előadó: Dr. Pajzer György neurológus szakorvos

Időpont: 2020. október 28. 17.00 óra

Helyszín: Békefi Antal Városi Könyvtár - Közművelődési Klubterme (8420 Zirc, József Attila utca 1.)

Szeretettel várjuk a kedves Érdeklődőket!

Védőmaszk használata kötelező!

"Időskori feledékenység - agyi keringési zavarok megelőzése" - előadás, 2020. október 28., szerda Tovább
Nemzeti Vágta - 2020. október 10 - zártkörűen zajlik, online nézhető

Nemzeti Vágta - 2020. október 10 - zártkörűen zajlik, online nézhető

2020. október 10. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Frissítés:

PORVA nyerte a 2020. évben megrendezett NEMZETI VÁGTÁT! Gratulálunk!
Lovasa: Ördög Alen, lova: Ricardo

CSETÉNY nyerte a 2020. évi KISHUSZÁR VÁGTÁT! Gratulálunk!
Lovasa: Vörös Tamara Lova: Nárcisz

 

Fotón: Ördög Alen, Porva lovasa és Vörös Tamara Csetény kishuszár lovasa
Forrás: vagta.hu

 

 

 

Frissítés:

Zirc az előfutamában 4. helyen végzett, nem mehet tovább a középfutamra.

Térségünkből indulók az előfutamokon az alábbi szerint szerepeltek:

Csetény saját előfutamában a 2. helyen végzett, Porva pedig az 1. helyen. Mindketten tovább versenyeznek október 11-én, a középfutamban.

 

Zirc a mai napon a 8. előfutamban szerepel, 15:45-16:30 között. A futam online nézhető, ezen az oldalon:

Médiaklikk.hu

Nemzeti Vágta - 2020. október 10 - zártkörűen zajlik, online nézhető Tovább
Szövés, nemezelés, kosárfonás, előadás - Alkotóházak hétvégéje - 2020. szeptember 25-26., Zirc

Szövés, nemezelés, kosárfonás, előadás - Alkotóházak hétvégéje - 2020. szeptember 25-26., Zirc

2020. szeptember 24. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Szeptember utolsó hétvégéjén kétnapos programot kínálunk azok számára, akik igazi, elmélyült alkotásra vágynak. A Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház műhelyeiben többféle kézműves mesterség oktatására kerül sor kis létszámban, 6 fős csoportok számára az országos Alkotóházak Hétvégéje programsorozat keretében. Ki-ki kedvére választhat a kosárfonó, kézi szövés, nemezelés vagy bőrművesség közül. Mindenkit szeretettel várunk!
A részvételi díj egységesen 3.000 Ft, amely tartalmazza az oktatás és az alapanyag költségét is.
Program:
2020. szeptember 25. péntek
* 13- 17 óráig: Európai kosárfonási technikák haladóknak. Spirális technikával készítenek a jelentkezők kosarat Fodróczi Kármen vezetésével.
* 18 órától Fodróczi Kármen előadása Régi-új zöld alapanyag: a fűzvessző és ami abból készül címmel (Figyelem! A helyszín: MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma, közművelődési terem; 8420 Zirc, Rákóczi tér 3-5.) Az előadás egyúttal a Zirci Zöld következő alkalma.
2020. szeptember 26. szombat
9-12 óráig: Nemezelés. A résztvevők finomszálú, színes gyapjúból készíthetnek el egy kisebb nemez tolltartót. Oktató: Marton Károly, Marton-Bőczy Boglárka
9-13 óráig: Európai kosráfonási technikák haladóknak. Spirális technikával készítenek a jelentkezők kosarat Fodróczi Kármen vezetésével.
14-17 óráig: Kézi szövés. Szövőkártya és szádfa segítségével a szalagszövés technikájával ismerkedhetnek meg a jelentkezők. Oktató: B. Dobos Teréz
14-17 óráig: Bőrözés. Ékszer és kulcstartó készítésére van lehetőség. Oktató: Gáspár Marianna 

 

Szövés, nemezelés, kosárfonás, előadás - Alkotóházak hétvégéje - 2020. szeptember 25-26., Zirc Tovább
Minden előzmény nélkül verte meg áldozatait egy zirci férfi

Minden előzmény nélkül verte meg áldozatait egy zirci férfi

2020. szeptember 19. Szerkesztő: zircblog

Ismét rács mögött találta magát az a 40 éves férfi, akit nem először ítéltek el garázdaság miatt.

A zirci P. I. Attila tavaly minden indok nélkül rátámadt két helybelire. Május végén a késő délutáni órákban a Rákóczi téren odament egy padon ülő kamaszhoz, akinek a fejét lenyomta, majd a következő pillanatban térdével arcon rúgta. Az illetőnek eleredt az orra vére, de szerencséjére csak zúzódást szenvedett.

Három hónappal később ugyanitt egy felnőttet vert meg minden előzmény nélkül, akinél arczúzódást állapítottak meg az orvosok.

A Zirci Járásbíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt tíz hónap börtönre ítélte a férfit. Kimondták, utólag kell leülnie azt a felfüggesztett hat hónapi szabadságvesztést, amit korábban ugyancsak garázdaság miatt szabtak ki a vádlottra.

A törvényszék helybenhagyta a döntést.

Forrás: veol.hu

A Kúria szerint sem kéne mindenkit azonnal megbilincselni - Magyar Ügyvéd  Blog

Minden előzmény nélkül verte meg áldozatait egy zirci férfi Tovább
süti beállítások módosítása