Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Több, mint tesitanár - Ifj. Kerner László

Több, mint tesitanár - Ifj. Kerner László

2020. december 23. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Hazánkban egyedülálló módon, doktori szinten oktatja majd nemsokára a motorsportot a nagyesztergári ifjabb Kerner László, aki az aktív versenyzést váltotta edzősködésre és máris szép sikereket ér el tanítványaival.

Ifjabb Kerner László története tényleg különleges. Nem azért, mert a korábbi motokrosszversenyző edzőnek állt, hiszen ilyesmiről hallottunk már bőven, hanem amiatt, ahogyan azt tette.

– Tizennyolc éven át versenyeztem, többször sikerült értékes eredményt elérnem az országos bajnokságokban, a válogatott keretbe is bekerültem. Azonban véget ért az aktív időszak, és nekem döntenem kellett, hogy mihez kezdek a karrierem befejezését követően. Huszonkilenc éves voltam ekkor, és ugyan volt szakmám, karosszérialakatosként végeztem, én továbbra is a sport világában képzeltem el magam. Úgy határoztam, hogy átállok a túloldalra, edző leszek, de nem akármilyen. Sokan csak egyszerűen kikiáltják magukat edzőnek és csinálják, én nem ezt az utat akartam – mesélt a kezdetekről László, aki ezután belevetette magát a tanulásba.

– Képezni szerettem volna magam, méghozzá a legmagasabb, egyetemi szinten. Érdekeltek az alapok is, a sport, az edzéselmélet, a testkultúra háttere. Versenyzőként sokat tapasztaltam, de úgy éreztem, ez kevés, többet kell tudnom.

A tudományos háttérrel rendelkező oktatás az ország több pályáján zajlik, az edzések egyik fő motívuma a hibajavítás
Fotók: KRNR Motorsport Akadémia

László testnevelő edzőként végzett, diplomamunkáját motorsport témában írta, majd motorsportedzői szakképesítést is szerzett. Ekkoriban már megvoltak az első tanítványok, de ez egyáltalán nem vetette vissza a tanulásba vetett hitet és szorgalmat. Sőt, továbbra is a minél nagyobb tudás megszerzésére koncentrált.

– Szerettem volna bővíteni ismereteimet, folyamatosan valami újat tanulni. Hogyan fejlesszem a teljesítményét egy sportolónak, ha nem tudom pontosan, hogy az mi fán terem? Elképzelhetetlen, hogy egy sportban tevékenykedő szakember ne ismerje pontosan az emberi test működését. Ez motivált. Voltaképpen mindegy, milyen sportról van szó, a megszerzett tudás bármelyiknél hasznosítható.

A Nagyesztergáron élő szakember jelenleg a zirci Reguly-iskola testnevelője, kézilabdaedzőként is tevékenykedik a bakonyi kisvárosban, a motorsportban pedig létrehozta saját iskoláját, a KRNR Motorsport Akadémiát. Harmincöt-negyven tanítványa van, akikkel az ország különböző pontjain gyakorol. Egy tréning 6–10 fővel zajlik, mindenki személyre szabott, egyéni edzéstervet kap az életkori sajátosságok figyelembevételével az egész évre. A legkisebb motoros öt esztendős, a legtöbben 10–15 évesek, és akadnak felnőttek is szép számban.

Az edzéseket csak ő tartja, de külső szakemberekkel is dolgozik együtt, mert tudományos háttérmunka is zajlik, abban pedig elkél a támogatás. Ihász Ferenc professzor a tanítványokon végez teljesítménydiagnosztikát, antropometriai és terhelésélettani vizsgálatok elemzésében, kiértékelésében segíti az akadémiát. Ezen vizsgálatok alapján zajlik a komplex edzéstervezés. Néhány versenyzővel sportpszichológus foglalkozik.

László, nem hagyta abba a tanulást, jelenleg egészségtudományi doktori iskolába jár a Pécsi Tudományegyetemen. Kutatási területe természetesen a motorsport.

– Tizenegy évesen kezdtem motorozni, gyerekversenyzőből felnőtt, majd profi motoros lettem. Most „átmentettem” magam, edzőként szeretném átadni a megszerzett tudást, tapasztalatot, de szigorúan tanulmányokkal alátámasztva.

A szakedző, aki egyébként közel négy évig volt a Magyar Motorsport Szövetség motokrossz szakágának a vezetője, tehát hamarosan doktori címmel oktatja majd a motorsportot, ami egyedülálló hazánkban.

Ifjabb Kerner László tanítványai számos szép sikert értek el az elmúlt időszakban

Tisztában van vele, hogy a motokrossz rétegsport, ráadásul drága is, de akik benne vannak, nagy szerelemmel viseltetnek iránta, ülnek gépükre, legyenek „csak” hobbisták, vagy akár versenyzők.

Egyébként a technikai sportok között igen népszerűnek számít a szakág külföldön és hazánkban egyaránt. A motokrossz összetett sport, hiszen egyszerre kell ügyesnek és gyorsnak lenni, emellett a pályák gyakori, olykor hatalmas ugratói miatt igencsak látványos is.
Ifjabb Kerner Lászlótól megtudtuk, a koronavírus-járvány természetesen érintette a sportágat, elmondta: nehezen rakták össze a versenyprogramot, de bőven voltak megmérettetések, így bajnokokat és kupagyőzteseket is tudtak hirdetni. Tanítványai nemcsak itthon, hanem külföldön is sikeresen versenyeztek. Eredményeiket keretes írásunkban olvashatják.

Többen is kitűntek a mezőnyből

A KRNR Motorsport Akadémia versenyzői idén a következő eredményekkel tűntek ki, országos bajnokok lettek: Szőke Márk (25 éves, Ácsi Motoracing SE), Endurocross I. o., E2. Zanócz Noel (13 éves, Maurer Husqvarna SE), Motocross MX85 (két első helyezést is szerzett, itthon és Olaszországban). Szőke Márk, királyválasztó verseny, a dombok királya 2020 cím birtokosa.
Országos kupagyőztesek: Hateier Botond (14 éves, Ácsi Motoracing SE), Endurocross ifi85. Horváth Zsombor (11 éves, Ácsi Motoracing SE), Endurocross ifi65.

Országos bajnoki ezüst-, és bronzérmesek: Hateier Botond, 3. hely, Motocross MX85. Horváth Zsombor, 2. hely, Motocross
MX65. Murai Jázmin (14 éves, Ácsi Motoracing SE), 3. hely, Motocross Women Open).

Szólj hozzá! oktatás érdekesség Tovább
Több, mint tesitanár - Ifj. Kerner László Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után
  • Elmarad a 14. Medvehagymás Napok Bakonybélben Elmarad a 14. Medvehagymás Napok Bakonybélben
  • Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban
  • Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat
  • Garázsvásár - Lókút , 2022.09.24., szombat Garázsvásár - Lókút , 2022.09.24., szombat

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard