Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

COVID-19 Zircen - 2020.november

COVID-19 Zircen - 2020.november

2020. november 13. Szerkesztő: zircblog

HOGYAN ALAKUL A JÁRVÁNYHELYZET ZIRCEN?

 

A november 11-én meghozott kormányzati intézkedésekkel összhangban Viziné dr. Horváth Judit jegyző összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat városunkra is vonatkoztatva. Közöljük az önkormányzatunkhoz eljutott járványügyi információkat és megkérdeztük dr. Buda Imre háziorvost, valamint a Szent Bernát Idősek Otthona igazgatóját.

 

Az önkormányzathoz eljutott információk alapján augusztus 1. napjától október 30. napjáig összesen 18 fő igazoltan pozitív személyről van tudomás Zircen, ebből 11 fő zárlatát már feloldották. Ezen időszakban járványügyi megfigyelés alatt összesen 88 fő állt, 5 személy külföldről történő hazaérkezés miatt, 83 fő pedig kontaktszeméllyé nyilvánítás okán. Az adatok azokra vonatkoznak, akiknél „házi karantént” rendeltek el, a kórházi ápolásra szoruló személyekről nincs információ. A Zirci Közös Önkormányzati Hivatal két munkatársánál is igazolta a PCR-teszt a COVID-19 fertőzést. Ők már az első tünetek észlelésekor otthon maradtak, nemcsak a teszteredmény után, megelőzve, illetve minimalizálva ezzel az esetleges továbbfertőzést.

 

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy jogszabály-változás miatt október végétől a települési önkormányzatok már nem kapnak tájékoztatást a járványügyi adatokról, ezért nem rendelkezünk és már nem is fogunk rendelkezni a fentinél frissebb információkkal.

 

Zirc város jegyzője, Viziné dr. Horváth Judit tájékoztatója a november 11-én életbelépett szigorító intézkedésekkel összhangban IDE KATTINTVA érhető el.

 

Dr. Buda Imre háziorvos érdeklődésünkre elmondta, Zircen is ugrásszerűen megnőtt a légúti fertőzöttek, és ezzel együtt a pozitív esetek száma. Statisztikai adatok szerint a koronavírusos megbetegedések jelentős része enyhe tünetekkel lezajlik, otthon átvészelik a betegek, nagyon kevesen kerülnek csak kórházba. Hozzátette, a légúti tüneteket mutató betegek a háziorvosi rendelőkbe továbbra sem jöhetnek be, őket telefonos konzultáció útján látják el tanácsokkal, illetve segítik őket abban, hogy mitévők legyenek. A többi beteget természetesen behívják, ha szükségesnek látják az orvosi vizsgálatot, de őket is csak korlátozott számban. A gyógyszerfelírás, leletek megbeszélése továbbra is telefonon történik. – Mindez nagyon sok telefonos betegforgalmat generál, így sajnos nem tudunk azonnal minden telefont felvenni. Közben betegellátásnak is kell történnie, ezért türelmet kérünk, illetve arra kérjük a pácienseket, hogy próbálkozzanak többször a rendelési időben vezetékesen vagy mobilon.

Amíg a beteg otthon kezelhető, azt javasolja, hogy maradjon is otthon. De amennyiben az állapotának, közérzetének romlását észleli kínzó köhögéssel és fulladással együtt, akkor a mentőket kell hívni, és fokozottan igaz ez a krónikus betegségben szenvedők esetében.

A háziorvosok munkája egy eljárásrenden alapul, ez alapján határozzák meg, mikor kötelező a mintavétel

Dr. Buda Imre fontosnak tartja az óvintézkedések betartását, így a kézfertőtlenítést, a nagy tömegek kerülését, a védőmaszk előírások szerinti viselését. Hangsúlyozza, hogy a munkájuk alapvetően eljárásrenden alapul, ahol megvannak a kritériumok, mikor kötelező a mintavétel. Ha valakitől a munkahelyén kérik a negatív tesztet, ők ezt nem tudják megkérni, mert nincs rá szakmai és járványügyi indokoltság, úgyhogy ilyen esetben nem mindig tudnak segíteni.

A koronavírus-járvány második hulláma mellett az influenzajárványra is fel kell készülni. – Szakmai szempontból nem igazán lehet elkülöníteni egy influenzafertőzést a COVID-fertőzéstől. Az általános tünetek, így a magas láz, levertség, száraz köhögés, ízületi fájdalmak lényegesen nem különböznek a kettő között. Ami egy kicsit speciálisabb a koronavírus-fertőzésnél, az a szaglás- és az ízérzés elvesztése, ugyanakkor hasi tünetekkel, hányással, hasmenéssel is jelentkezhet COVID-fertőzés, tehát igen széles a tünetek palettája – sorolja a háziorvos.

 

Hozzáteszi, hogy az influenza elleni védőoltás az adott influenzavírus törzsével szemben hatásos csak. A korábbi évekhez hasonlóan jelenleg is elsősorban a krónikus betegségben szenvedők és az idős korosztály számára ajánlott, de lehetővé tették mindenki számára az ingyenes oltást. – Harminc százalékkal több oltóanyagot rendeltem, de sajnos ez is kevésnek bizonyult. Vannak, akik még nem kapták meg az oltást, tőlük ezúton is türelmet kérek. Mihelyst lesz felszabadult készlet és megkapjuk, értesítjük a védőoltást igénylőket.

Beszél arról is, hogy az immunrendszer védekezőképességét az egész lényünk, így a testi-lelki adottságaink egyaránt befolyásolják.

A rendszeres testmozgás, a megfelelő táplálkozás nagymértékben javítja az immunrendszer hatékonyságát, és ehhez hozzájárul a belső lelki biztonság, béke is. – Legyen ott a szervezetünkben, testünkben, lelkünkben, mert egy szorongó, feszült lélek nem biztos, hogy ugyanolyan jól ellen tud állni egy vírusfertőzésnek, mint egy kiegyensúlyozott ember. Bár itt van a vírus közöttünk, nem szabad, hogy a félelem eluralkodjon rajtunk, mert annak talán sokkal több kára lesz hosszabb távon, mint magának a vírusnak – zárta gondolatait a háziorvos.

 

Dr. Vermes Tamás, a Zirci Erzsébet Kórház – Rendelőintézet főigazgatója október 26-án adott ki közleményt, mely szerint a Krónikus Belgyógyászati Osztályon COVID-pozitív és gyanús eseteket észleltek. A krónikus osztály lezárása, izolálása megtörtént, a hozzátartozóknak az osztályra csomagot beadni és onnan elvinni határozatlan ideig nem lehetséges. Ennél több hivatalos információt nem sikerült megtudnunk a kórház háza tájáról.

 

Az idősotthonok is a veszélyeztetettebb intézmények közé tartoznak, ugyanakkor szerencsére a Zirci Ciszterci Apátság fenntartásában működő Szent Bernát Idősek Otthonában a koronavírus-járvány kezdete óta ezidáig nem volt koronavírusos megbetegedés sem ellátott, sem dolgozó körében

– ezt Takács Réka igazgató közölte a részünkre. – Az intézmény folytatja a munkát, betartva az előírásokat, bízva abban, hogy sikeresen tudjuk venni az akadályokat, és továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a jövőben is így legyen. Rendelkezünk a szükséges védőfelszerelésekkel, fertőtlenítőszerekkel, ugyanakkor a kormányzattól és adományozóktól is kaptunk különböző védőfelszereléseket – tette hozzá.

Önkormányzatunk továbbra is kéri az állampolgárokat a felelősségteljes magatartásra, az előírt óvintézkedések maradéktalan betartására a járvány elleni védekezésben, a betegséggel küzdőknek pedig mihamarabbi gyógyulást kívánunk!

 

Kelemen Gábor

Szólj hozzá! egészségügy tájékoztatás Tovább
COVID-19 Zircen - 2020.november Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban
  • Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat
  • Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26. Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26.
  • Borkóstoló a Reguly Múzeumban - 2022.09.24., szombat Borkóstoló a Reguly Múzeumban - 2022.09.24., szombat
  • Bányásznap - Zirc, 2022. szeptember 3., szombat Bányásznap - Zirc, 2022. szeptember 3., szombat

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard