Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

10. alkalommal farsangoltak Zircen

10. alkalommal farsangoltak Zircen

2020. február 06. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Jelmezbál a jubileum jegyében

Tizedik alkalommal került megrendezésre a Zirci Farsangoló Bál a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolájának tornacsarnokában.

A dekoratívan feldíszített bálteremben színes lufik hirdették a kerek évszámot. Több mint háromszázan jöttek el, hogy mulassanak egy nagyot a farsangi időszakban, és együtt ünnepeljék a szervezőkkel a tizedik születésnapot. A 2011-ben indult rendezvény mit sem vesztett a varázsából, zsúfolásig telt táncparkett, ötletes jelmezek hosszú sora jellemezte a jubileum jegyében lezajlott bált.

A hangulatfelelős a zirci kötődésekkel rendelkező Rulett zenekar volt, amely nevéhez méltón többféle műfajban „pörgette meg” a vendégsereget. Az együttest hazánk egyik legfelkapottabb bulizenekaraként tartják számon, és már nem először léptek fel a Zirci Farsangoló Bálon, többek között az első városi farsangon is ők szolgáltatták a muzsikát. Repertoárjukban az elmúlt évek és a régmúlt idők nagy slágerei egyaránt felhangzottak.  

farsangolo-kep1.jpgA Rulett zenekar számára már nem ismeretlen a Farsangoló Bál színpadja, több alkalommal is felléptek Zircen

A jelmezesek felvonulása nagy sikert aratott, volt, aki egy kis előadással is kedveskedett a közönségnek. „Michael Jackson” például egy Magna Cum Laude-slágert énekelt, és tényleg popkirálynak érezte magát, mert kérte, hogy emelkedjenek a kezek a magasba. Horrorisztikus jelenetek is tarkították a show-t, „Los Muertos” néven a mexikói halottak napi maskarázást idéző csapat vonult felhúrokat is pengetve, Drakula gróf az erdélyi fejedelemasszony nyakába harapott, és nem kisebb félelmet keltett, amikor csárdásruhás hölgyeik kíséretében a magyar huszárok kivonták kardjukat. A tízes szám bűvöletében 2020 második hónapjának első napján az 1920-as évek hangulatát idézték a Charleston-lányok, és színre lépett egy fegyveres kokainbáró is.

 Cirkusz szerencsére nem volt a bálon, de Harlekint, a bohócot szívesen láttuk, az indiánlány pedig tegezzel volt felszerelkezve, így hát nem sértődött meg azon, hogy a műsorvezető letegezi. Arról pedig, hogy párosan szép az élet, az estélyi ruhába vagy egy kicsit lazábban öltöző urak és hölgyek mellett Szépség és a Szörnyeteg, Asterix és Obelix, Super Mario és a Királynő, Popeye és Olive Oyl, valamint Piroska és a Farkas tudott volna leginkább mesélni.

farsangolo-kep2.jpg

Farkasszemet néztek – Csizmadia Géza ceremóniamester valamennyi jelmezessel jól megtalálta a közös hangot, párbeszédet nyitott velük, humoros szövegeivel, szóvicceivel mutatta be őket a közönségnek 

farsangolo-kep3.jpgEmelték az est fényét a jelmezesek, és örömmel álltak össze egy közös képre a felvonulást követően

Az est sztárvendége SZANDI művésznő volt, aki amellett, hogy fokozta az együttes által megalapozott remek hangulatot, közvetlenségével, barátságos jellemével is elismerést váltott ki. Több régi nagy slágere felcsendült és legújabb számát is elhozta a zirci közönségnek a már harmincéves aktív pályafutást maga mögött tudó, a magyar popzenei életbe tinédzserként befutó énekesnő.

farsangolo-kep4.jpgNagy közönségsikert aratott Szandi, a X. Zirci Farsangoló Bál sztárvendége

 farsangolo-kep5.jpg

Éjfél után került sor a jelmezverseny eredményhirdetésére. A dobogós helyeken különböző nemzetek képviselői végeztek a zenekar tagjaiból és a hangosítókból verbuvált zsűri értékelésében. Első helyezést ért el a mexikói „Los Muertos”, második helyen értek célba huszáros hajrával a „Magyarok”, a harmadik helyet pedig a francia mozi hőskettőse, Asterix és Obelix érdemelte ki. A díjazottak mellett valamennyi jelmezest igyekezett valamilyen formában elismerni a szervezőség, egy-egy ajándék tombolaszelvényben részesültek, mellyel külön sorsoláson vettek részt, és a születésnapi tortából is „kanyaríthattak” egy-egy szeletet. 

 

farsangolo-kep6.jpgFélelmetesen bezsebelte az első helyezettnek járó díjat a „Los Muertos”

 farsangolo-kep7.jpgMég a fényképezőgépet is kardélre hányták a huszárok, nem csoda, hogy végül második helyezést értek el

 farsangolo-kep8.jpgNem volt borítékolható a nyeremény, de megérdemelt – Asterix és Obelix a jutalommal

Aki maskarába bújt, azt egy-egy szelet tortával kínálták meg a szervezők a „szülinapi” bálon

 farsangolo-kep9.jpg

A tombolasorsoláson a támogatók hosszú sorának köszönhetően értékes nyereménytárgyak találtak gazdára, a legszerencsésebbek Görögországba utazhattak vagy egy mikrohullámú sütőt vehettek át. Most még frissek a báli emlékek, de később a háztartási eszköz arra is jó lehet, hogy a sok finomság mellett felmelegítse majd a jubileumi farsang legszebb pillanatait.

 

A X. Zirci Farsangoló Bált a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB szervezte, együttműködésével támogatta a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Zirc Városi Önkormányzat, a „Zirci Városüzemeltetés” Nonprofit Kft. és a Bakony Polgárőr Egyesület. A rendezvény eredményes lebonyolítását az intézmény munkatársai mellett önkéntesek segítették. A „Grátisz” Büfé ezúttal is barátságos árakkal, a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ konyhája pedig finom vacsorával várta a bálozó vendégeket.

 

Fotók: Fekete Zsigmond és a szerző 

Cikk: Kelemen Gábor 

Szólj hozzá! beszámoló program program zircen Tovább
10. alkalommal farsangoltak Zircen Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Elmarad a 14. Medvehagymás Napok Bakonybélben Elmarad a 14. Medvehagymás Napok Bakonybélben
  • Nyílt nap az oviban - Zirc, 2023.04.19., szerda Nyílt nap az oviban - Zirc, 2023.04.19., szerda
  • Bakonyi néptáncok és népdalok tanítása - 2022.11.26., szombat, Zirc Bakonyi néptáncok és népdalok tanítása - 2022.11.26., szombat, Zirc
  • Zircen cseréltek eszmét a középiskolai igazgatók Zircen cseréltek eszmét a középiskolai igazgatók
  • Bányásznap - Zirc, 2022. szeptember 3., szombat Bányásznap - Zirc, 2022. szeptember 3., szombat

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard