Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Nyílt fórumot tartott Virth Csaba polgármester-jelölt

Nyílt fórumot tartott Virth Csaba polgármester-jelölt

2019. október 06. Szerkesztő: zircblog

Nyílt fórumot tartott október 4-én Virth Csaba polgármester-jelölt, melyre a Több generáció, egy akarat: Virth Csaba Polgármesterjelölt facebook oldalán hívta a város lakóit.

A szlogennek megfelelően a fórumon több generáció képviselői jelentek meg, s vettek részt a kerekasztal beszélgetésben.

A város jövőjének lehetőségeiről érdeklődő- és a jelenlegi problémák felvázolását/megoldását támogató zirci lakosok számára lehetőség volt bármilyen várost érintő téma felvetésére, megvitatására. 
A megjelentek megoldási javaslatokkal is segítették a fórumot vezető polgármester-jelöltet, és az őt támogató képviselő jelölteket.

Virth Csaba elmondta, hogy fontos számára a lakókkal való kapcsolattartás, és folyamatos kommunikáció, mivel  a lakók kérései, kérdései, igényei erősítik meg azt az általa meghatározott városvezetési irányt, melynek az az egyik legfontosabb feladata, hogy a városban élők életkörülményeit javítsa.

Megválasztását követően is szeretné fenntartani a lakókkal megalapozott kapcsolatot, melynek tapasztalatait  a város fejlesztését- és a lakók elégedettségét célzó munkájába kívánja beépíteni.

 vcsforum.jpg

Fotó: F. Zs. fotói

8 komment beszámoló program program zircen Tovább
Nyílt fórumot tartott Virth Csaba polgármester-jelölt Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
8 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után
  • Húsvéti mulatság a Patkóban - 2023.04.08., szombat Húsvéti mulatság a Patkóban - 2023.04.08., szombat
  • Úszásoktatás Zircen - 2023. áprilistól Úszásoktatás Zircen - 2023. áprilistól
  • Koncentrált üzemmódra áll át Zirc Koncentrált üzemmódra áll át Zirc
  • Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26. Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sörösló 2019.10.07. 11:00:05

Na igen, egy zárt facebook csoportban meghírdetett nyílt fórum. Természetesen a független jelöltekkel... Ez pedig itt az objektív sajtó!?
De vajon kit tetszenek mindannyian ennyire hülyének nézni?
Válasz erre 

Atyavilág 2019.10.07. 12:54:55

Igaz, igaz... Nyilván eszedbe jutott volna ez tavaly tavasszal is, amikor március 26-án lakossági fórumot tartott dr. Kovács Zoltán, MINDANNYIUNK országgyűlési képviselője, és Csepreghy "főpincér" Nándor MINDANNYIUNK KORMÁNYÁNAK államtitkára Zircen, csakhogy erről pont a lakosságot felejtették el értesíteni, ennek ellenére dugig volt a Könyvtár klubterme - a "Nekik első Magyarország" híveivel. Csak akkor nyilván figyeltél rá.

Itt a beszámoló a fórumról a Fidesz (Kovács Zoltán) honlapján:

kovacszoltan.fidesz.hu/hirek/2018/03/26/lakossagi-forum-zircen

Itt tettük szóvá az ügyet más hasonlókkal együtt néhány nap múlva a Zircinfo-n:

zirc.blog.hu/2018/04/01/a_masodik_magyarorszag_goliat_nyulcipoben

Koós Gábor
Válasz erre 

Atyavilág 2019.10.07. 13:43:42

@Atyavilág: "...NEM figyeltél rá." Elnézést, kimaradt a nem.
Válasz erre 

sörösló 2019.10.09. 15:31:59

Atyavilág a Nagy Visszavágás Mestere és a (fél)Igazság Bajnoka!

Gábor akinek mindenről ugyanaz jut eszébe. Vagy fóbiája van. (A fóbia a pszichiátriában irracionális, indokolatlan viszolygás, lekötelező félelem valamitől aminek igazolhatatlan voltát a személy is felismeri, de szabadulni nem tud tőle. A pszichiátria az orvoslás egyik ága)

Nem tudom, ha valaki elbénáz valamit, miért nem tud legalább hallgatni? Miért kell azonnal a másikra mutogatni, hogy hát ő is! A felvetés pusztán annyi volt, hogy az "újságíró" miért is nevezi a címben nyíltnak a fórumot, amikor maga is leírja az első mondatában, hogy azt a közösségi oldalon egy amúgy zárt csoportban hirdették meg?

Mi köze van ennek bármi máshoz, még ha az hasonló is?
Ráadásul még csak nem is igaz! A hivatkozott fórum szintén a közösségi oldalon meg volt hirdetve egy nyilvános oldalon, amely 12 megosztással 1691 embert ért el. Ezenkívül plakátok is voltak és arról talán senki nem tehet, hogy Atyavilág ezeket nem látta, és a közösségi médiát sem használja.
www.facebook.com/zirci.fideszcsoport/photos/a.1492478741000541/2088430474738695/?type=3&theater
És hogy miért itt? Mert mindannyiunk képviselője, akit a választók erre a tisztségre megválasztottak ennek a szervezetnek a jelöltje, és éppen választási kampány volt. Mert ilyen szokott lenni a választások előtt. Ilyen van most is. És még egyszer: senkinek a tettét a másiknak a tette, és senkinek a hibáját a másiknak a hibája nem menti, és nem indokolja.
Érthetőbben: Ki a bánatot érdekel a 2019-es önkormányzati választásokon Zircen, hogy xy politikus 2 éve az ország másik felében hogyan hagyta ott az újságírókat? És bármilyen hosszú listát bogarász is ki valaki netán fóbiájától ihletve az egyik politikai pártra nézve, mindenki számára világos, hogy ugyanilyen hosszú lista van minden oldalon.
Számunkra Zircen most inkább kérdés, hogy Wirthhorváth Csabalászló, akinek a lakossági kommunikáció a vesszőparipája, ezt a fórumot miért így szervezte, és ha már így tette miért próbálják másként "eladni"? Miért nem vállalt tényleges vitát a TV-ben, helyette miért kellett beérnünk a hétfőn látott paródiával?
Válasz erre 

lilaköd 2019.10.10. 11:05:32

@sörösló: Ha egy ellenzéki választási gyűlést szétordibál a helyi narancsos pittbullsereg - ez történik az egész országban -, abba nem szól bele a rendőrség. Ha ugyanez történik egy narancsos gyűlésen, azt elviszik a rendőrök.
A Manó Team óvatossága teljsen indokolt volt.
A Borkait nem hívjátok ide nyílt fórumot tartani a keresztény értékekről? Még van két napotok. Megmutathatnátok, milyen az igazi választóbarát emberközeli pártkapcsolat.
Válasz erre 

sörösló 2019.10.10. 17:04:08

Pont ugyanott tartunk megint, csak most már vagdalkozunk is.
A két említett dolognak semmi köze ahhoz, amiről beszéltünk, semmi köze a zirci önkormányzati választáshoz.
Egyébként talán csak nem a sípolós márciusi "ünneplőkről" van szó? Mert azoknak a haja szála sem görbült. Vagy talán a 16-os szemkilövetős, kardlapozós, képviselőverős komcsi tempóról?
És ha esetleg a győri polgármester nem ér rá, Wittinghoff urat meg tudjátok kérni, hogy ugorjon be?
Vagy Clinton exelnök urat, esetleg Straus-Kahnt...
A sor végtelenhez közelít mindkét esetben.
Ezzel ismét csak azt akartam jelezni, hogy ide nem tartozó dolgokkal dobálózni, egyik hülyeséget egy másikkal próbálni mentegetni nem vezet sehova.
Annyit azért elárul, hogy ki meddig hajlandó lemenni...
Válasz erre 

sörösló 2019.10.10. 17:23:00

Természetesen 2006 akart lenni.
Válasz erre 

lilaköd 2019.10.12. 13:35:37

Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik mint egy kacsa és úgy hápog mint, egy kacsa, akkor az kacsa. NINCS két Fidesz.

azonnali.hu/cikk/20191009_ot-perc-alatt-minden-fontosat-megtudhatsz-a-borkai-ugyrol
neocasino.wixsite.com/ezazordogugyvedje/post/a-gy%C5%91ri-polip
azonnali.hu/cikk/20191003_-az-ellenfeleinkkel-nem-beszelgetunk-hanem-legyozzuk-oket-kiszivargott-hangfelvetelen-beszel-a-ner-termeszeterol-az-egri-fidesz-alelnoke
azonnali.hu/cikk/20190930_bohocruhas-bacsi-zavarta-meg-az-ellenzek-sajtotajekoztatojat-a-kozteve-elott
azonnali.hu/cikk/20190927_igy-szallt-be-a-fidesz-kampanyaba-az-europai-bizottsag-altal-tamogatott-iroda-salgotarjanban
azonnali.hu/cikk/20190914_a-fidesznek-nem-polgarmesterei-hanem-helytartoi-vannak
444.hu/2019/10/11/koltsegvetesi-csalassal-gyanusitjak-csomor-fideszes-polgarmesteret
magyarnarancs.hu/belpol/tobb-mint-huszmillio-forint-kenopenzt-adott-simonka-a-nav-eljaras-leallitasaert-de-a-felszamolot-is-lefizette-123584
magyarnarancs.hu/feketelyuk/kurvapecer-hat-igen-de-nem-hazaarulo-igy-allt-ki-a-debeceni-fideszes-borkai-mellett-123554
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/onkormanyzati-lapban-ekezi-vetelytarsait-a-fideszes-polgarmester-becsuletbeli-ugy-a-jogallam-es-a-sajtoszabadsag-123574
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/hamis-tartalmu-kozlemenyt-adtak-ki-az-allitolagos-korrupcios-ugyet-kirobbanto-volt-fideszes-alpolgarmesterrol-avagy-frocsogo-gyulai-kampanyhajra-123525
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/meszaros-veje-szombathelyen-is-arat-homlok-cege-ujithatja-fel-a-szombathelyi-keptarat-123496
magyarnarancs.hu/belpol/orban-viktor-miskolcra-latogatott-majd-fenyegetozott-egy-nagyot-123527
magyarnarancs.hu/belpol/unios-tamogatast-nyert-borkai-jachtos-videojaban-szereplo-egyik-no-123500
444.hu/2019/10/09/egy-kormanyparti-aktivista-rozsaszin-mupeniszt-dugott-alfoldi-robert-orra-ala
444.hu/2019/09/22/letakart-lajstromszamu-csonakbol-zavartak-meg-karacsony-gergely-programbemutatojat
444.hu/2019/09/20/parkolooranak-oltozott-kormanyparti-aktivistakat-kuldtek-karacsony-es-dobrev-sajtotajekoztatojara
kolozsvaros.com/2019/10/09/es-akkor-kisgyerekekkel-potoljak-a-csocseleket/
kolozsvaros.com/2019/10/09/szex-hazugsagok-a-valasztok-megvesztegetese-igy-folyik-a-valasztasi-harc-magyarorszagon/?fbclid=IwAR2ljFBdgWjc4RvARWDm3V0aTf-1Ffr7q9Kec62h4jVmRirvCgLtx6p3DiU
kolozsvaros.com/2019/10/05/atvagas-ne-acsorogjunk-az-utcan-sokaig-mert-meg-bennunket-is-felavatnak-atadnak-szalag-is-van-ollo-is-van/
kolozsvaros.com/2019/10/05/a-lopas-nem-lopas-mar-ha-az-ember-a-ner-szovetenek-resze/?fbclid=IwAR21jEMWBSgmsXhUgMYFgmpPWpy2FXl8UYuKTodlLqU8KAjW8e-1Xm4MrQk
kolozsvaros.com/2019/10/05/nagyon-eredmenyes-rendszer/?fbclid=IwAR0fjVfBQM6qPvBNVR0h5kZG-Eym3O1w3Fit1nwDsd0-pEmQH95-J9O5XBM

Az ismét jelentős gondolkodókat felvonultató Fideszünk is ugyanaz a „CSAK A FIDESZ!” De már nem elég csak beszélni a „keresztényi értékekről”, jöjjön már valaki, aki azok szerint is él és cselekszik a köz javára.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard