2019 kiemelt év Zirc és a Reguly Múzeum életében, hiszen 1819. július 11-én – 200 évvel ezelőtt – született Reguly Antal, a város híres szülötte, néprajzkutató, nyelvész, antropológus, a finnugor nyelvek és a magyarság eredetének kutatója. A tudósra emlékezve 2019. július 11-től (a születésnaptól) 2020. augusztus 23-ig (Reguly halálának napja) Reguly Emlékévet hirdetünk. Az emlékév programja országosan több eseményt tartalmaz, tudományos konferenciától emlékülésen át a tudománynépszerűsítő rendezvényekig. Az emlékév nyitánya Zircen, a Reguly Fesztivál lesz.
Reguly Antal polihisztor volt, munkássága több tudományterületet felölel, és földrajzi értelemben is jelentős területeket érint. Fesztiválunk célja e sokszínűség megjelenítése, sokrétű tudás átadása különböző célcsoportoknak: a tudomány iránt érdeklődő felnőtteknek éppúgy, mint a kisgyermekes családoknak, a zirciség hangsúlyozása.
Reguly északi utazása a magyarság eredete szempontjából nemzeti jelentőségű. A kutatott finnugor népek számára Reguly munkássága gyakran az első forrást jelenti önmagukról, így az ünnep számukra is kiemelt fontosságú. Finnugor vendégeink kiemelt figyelmet kapnak a rendezvény során.
Helyszínek: Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház, Rákóczi tér, Barátság Park
Programok napi bontásban:
REGULY FESZTIVÁL
2019. július 11., csütörtök
Reguly Antal emlékezete (Városháza nagyterme, Zirc, Március 15. tér 1.)
10.00 Köszöntés: Ottó Péter, Zirc Város Polgármestere
10.10 Bevezetés a Fesztivál elé: Ruttkay-Miklián Eszter, a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház igazgatója
10.30 Megnyitó: dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója
11.00 Kiss T. István – Kiss Erky Dávid: Reguly, az ember. Párbeszéd egy felvonásban
12.00 Reguly Antal vándorkiállítás megnyitója
ebédszünet
14.30 Klima László (ELTE Finnugor Tanszék): Reformkori rokonságkeresés – mit tudhatott Reguly Antal a magyar nyelv és nép rokonságáról mielőtt útnak indult?
15.00 Csepregi Márta (ELTE Finnugor Tanszék): A Kalevalától a hősénekekig. Reguly folklórgyűjtése
15.30 Ruttkay-Miklián Eszter (Reguly Antal Múzeum): Reguly hagyatéka. Mi is volt az utazóládákban?
16.00 Gulyás Zoltán (Reguly Antal Múzeum): Reguly Antal térképészeti munkássága – könyvbemutató
Koszorúzás a Reguly Antal szobornál (Zirc, Rákóczi tér)
17.30 Koszorúzás. Beszédet mond: dr. Babus Antal (MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye). Közreműködnek a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület tagjai és finnugor vendégeink
Vendégségben Regulynál
(Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház, Zirc, Rákóczi tér 10.)
18.19 Születésnapi koccintás
„39 év – 39 tégla” A Művészetek Háza Veszprém Téglagyűjteményének kiállítása Reguly Antal tiszteltére – kiállításmegnyitó
„Regulyverzum” Bemutató az új állandó kiállítás terveiből – kiállításmegnyitó
Kerti mulatság Reguly Antal születésnapja alkalmából
Büféasztal közösségi összefogásból
Finnugor vendégeink bemutatkozása
Gyújts gyertyát Regulynak! – 200 mécses kihelyezése
Július 12., péntek
10.00 – 17.00
Múzeum:
* Kézműves foglalkozások
* Néprajzi filmklub
* Őshonos Nyelvek Éve - szeminárium
15.00-19.00
Rákóczi tér:
* Szabadtéri Reguly kiállítás
* Laczkó Péter, vándorfényképész
* Régészeti bemutató
* A Rákóczi téren felállított sátrakban, játékos ismeretterjesztő foglalkozásokon lehet részt venni.
Diákszínpad:
16.00 – Zsirmik István zenés mesemondása
Rákóczi téri színpad:
19.30 – Csángó táncház és népzenei koncert
* Fényfestés
Július 13., szombat
9.00 – 17.00
Múzeum:
* Kézműves foglalkozások
* Néprajzi filmklub
* Néprajzi előadás
Rákóczi tér:
* Szabadtéri Reguly kiállítás
* Laczkó Péter, vándorfényképész
* Régészeti bemutató
* A Rákóczi téren felállított sátrakban, játékos ismeretterjesztő foglalkozásokon lehet részt venni.
Diákszínpad:
16.00 – Magyar Népmese Színház előadása
Rákóczi téri színpad:
18.00 – 19.30 – Innergarden zenekar
20.30 – 22.00 – MÖRK
* Fényfestés
Július 14., vasárnap
Zirci Apátság:
10.00 – Mise Reguly Antalért
Barátság Park:
A Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület által készített Reguly Emlékpark felavatása
15.00 – Holddalanap zenekar, Morzsaparti
A programok még bővülnek. A programváltozás jogát fenntartjuk.
Reguly 200 Fesztivál , 2019. július 11-14., Zirc
Szólj hozzá!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.