ZIRCINFO

A jelöltállítás kulisszái mögött

A jelöltállítás kulisszái mögött

2018. március 04. Szerkesztő: Atyavilág

A két nappal ezelőtt bejelentett újabb egyéni képviselőjelöltjeink közötti névhasonlóság, illetve az őket jelölő pártok egyes adatainak azonossága (ezekről pénteken írtunk) váltotta ki a kíváncsiságunkat, és néhány dologra jobban rákerestünk a neten elérhető nyilvános adatforrásokban. Fontos:…

A jelöltállítás kulisszái mögött Tovább
Összpont - emberi jogi csapatverseny középiskolásoknak - jelentkezési határidő március 8.!

Összpont - emberi jogi csapatverseny középiskolásoknak - jelentkezési határidő március 8.!

2018. március 02. Szerkesztő: Atyavilág

Kiknek szól a verseny? DIÁKOKNAK, akik szeretnének minél többet megtudni az emberi jogokról, szeretnek csapatban versenyezni és szívesen megismerkednek hasonló érdeklődésű fiatalokkal. Ajánljuk továbbá TANÁROKNAK, akik fontosnak tartják, hogy a tanulóik megismerjék az emberi jogi szemléletet, és…

Összpont - emberi jogi csapatverseny középiskolásoknak - jelentkezési határidő március 8.! Tovább
Bejelentett képviselő-jelöltek, listák, március 2. - folyamatosan frissül március 5-ig

Bejelentett képviselő-jelöltek, listák, március 2. - folyamatosan frissül március 5-ig

2018. március 02. Szerkesztő: Atyavilág

Ebben a bejegyzésben folyamatosan frissítjük az április 8-i országgyűlési választás választókerületi jelöltjeinek státuszát. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján az egész országra vonatkozó aktuális adatok megtalálhatók. Szerkesztési okok miatt a március 1. utáni események egy következő…

Bejelentett képviselő-jelöltek, listák, március 2. - folyamatosan frissül március 5-ig Tovább
"A veszprémi színház is a szexuális zaklatással vádolt Marton Lászlóval akar dolgozni"

"A veszprémi színház is a szexuális zaklatással vádolt Marton Lászlóval akar dolgozni"

2018. március 01. Szerkesztő: Atyavilág

24.hu, 2018. február 28. "A tavalyi év botránya úgy tűnik, nem törte végleg ketté Marton László karrierjét. A szexuális zaklatással vádolt rendező némi hallgatás után, hamarosan visszatér a színház világába. A budapesti Rózsavölgyi Szalon a minap már nyilatkozott is a…

"A veszprémi színház is a szexuális zaklatással vádolt Marton Lászlóval akar dolgozni" Tovább
Jelölthétköznapok - "„NE HIGGYÜNK A KOMMUNISTA UTÓDSZERVEZETEK HAMIS PRÓFÉCIÁINAK”"

Jelölthétköznapok - "„NE HIGGYÜNK A KOMMUNISTA UTÓDSZERVEZETEK HAMIS PRÓFÉCIÁINAK”"

2018. február 28. Szerkesztő: Atyavilág

Választókerületünk (Veszprém 04. országos egyéni választókerület, székhely Pápa, 87 település) a 2012-es új választási törvény óta létezik a jelenlegi határokkal. A korábbi választási rendszerben igen nagy különbségek voltak az egyes választókerületek választóinak…

Jelölthétköznapok - "„NE HIGGYÜNK A KOMMUNISTA UTÓDSZERVEZETEK HAMIS PRÓFÉCIÁINAK”" Tovább
"Újabb fideszes belső utasítás: Soros György letiltva" - *máris frissítés!

"Újabb fideszes belső utasítás: Soros György letiltva" - *máris frissítés!

2018. február 28. Szerkesztő: Atyavilág

"Egy nap alatt elfelejtette a kormánypropaganda Soros Györgyöt" - írta tegnap a Magyar Nemzet. A legfrissebb hír pedig ma reggelről:  Magyar Nemzet, 2018. február 28. "A képviselők Facebook-felületeire semmilyen negatív, lejárató és Sorossal kapcsolatos anyag nem rakható ki – ezt a rövid és…

"Újabb fideszes belső utasítás: Soros György letiltva" - *máris frissítés! Tovább
Költségvetés: előtérben a fejlesztések

Költségvetés: előtérben a fejlesztések

2018. február 27. Szerkesztő: zircblog

2 747 590 000 forint összegben elfogadásra került Zirc Városi Önkormányzat 2018. évi költségvetése a képviselő-testület februári rendes ülésén. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elnyert 1 312 288 306  forint összegű pályázati támogatás következtében már tavaly…

Költségvetés: előtérben a fejlesztések Tovább
A forgalomkorlátozás megszűnt! - Figyelem! Forgalomkorlátozás a 82-esen Veszprém és Veszprémvarsány között!

A forgalomkorlátozás megszűnt! - Figyelem! Forgalomkorlátozás a 82-esen Veszprém és Veszprémvarsány között!

2018. február 27. Szerkesztő: Atyavilág

Esemény időpontja: 2018 február 27 07:13 - kedd Esemény: Útinform () Esemény leírása: A 82-es főutat érinti az intézkedés.Az Útinform legfrissebb tájékoztatása szerint Veszprém megyében a 82-es főút 0 és 43-as kilométerszelvénye közötti szakaszán korlátozzák a 7,5 tonnánál nehezebb…

A forgalomkorlátozás megszűnt! - Figyelem! Forgalomkorlátozás a 82-esen Veszprém és Veszprémvarsány között! Tovább
Pál fordulásai 2. rész - Szili Katalin

Pál fordulásai 2. rész - Szili Katalin

2018. február 26. Szerkesztő: Atyavilág

"A kereszténység zsidó szektaként keletkezett, a két vallás elválása egymástól főként krisztológiai kérdések miatt történt, amely a damaszkuszi úton történt páli fordulat hatására vált véglegessé, azaz a keresztényüldöző Saul megkapta Istentől a szükséges…

Pál fordulásai 2. rész - Szili Katalin Tovább
A legnagyobb segítség, amit kolléga adhat

A legnagyobb segítség, amit kolléga adhat

2018. február 26. Szerkesztő: zircblog

Irányított véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete, melynek során két zirci betegnek gyűjtöttek vért, munkatársak fogtak össze kollégájuk gyógyulásáért. – A zirci önkormányzat keresett meg minket irányított véradás céljából egyik dolgozójuknak, akinek a műtétjéhez négy…

A legnagyobb segítség, amit kolléga adhat Tovább