Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Óvjuk meg a járdáinkat! - csak így nehéz lesz

Óvjuk meg a járdáinkat! - csak így nehéz lesz

2018. szeptember 06. Szerkesztő: Atyavilág

A képviselő-testület az április 26-i ülésén döntött arról, hogy a „Zirc, út- és járdafelújítás I. és II. részfeladat kivitelezőjének kiválasztása” tárgyú közbeszerzési eljárásban a veszprémi Via Vomito Kft-t bízza meg a munkálatokkal. A cég a legkedvezőbb áron, nettó 65.441.770,- forintért vállalta az útfelújítást a Som utca teljes, az Eötvös, Semmelweis, Tölgyfa, Üdülő és Zrínyi utcák egy-egy szakaszán; a járda felújítását a Deák, Borzavári, Köztársaság és Üdülő utca egy-egy szakaszán, továbbá a Rákóczi téren a 40 lakás előtt. A Köztársaság utcai, a Rákóczi téri, és a 40 lakás Deák oldali járdaszakaszon térköves, a többin aszfaltburkolattal.

A felújításokra egy kormányhatározat 75 millió forint támogatást juttatott a városnak.

Részletes pénzügyi kalkulációt nem találtunk, hogy a teljes vállalási összegből az egyes utcák, járdák mennyibe kerülnek. De a járdák elvihettek tízmilliós nagyságrendet.

A betervezett járdafelújítások szinte teljesen elkészültek.

Ami kész van, jól néz ki:

18-09-06_uj_jardak_1.jpg

a Borzavári úton a temető mellett,

18-09-06_uj_jardak_2.jpg18-09-06_uj_jardak_3.jpg

a Deák Ferenc utca nyugati oldala,

18-09-06_uj_jardak_4.jpg

az Üdülő utca az Alkotmány és a Szeptember 6. között,

18-09-06_uj_jardak_7.jpg

a Rákóczi tér a 40 lakás előtt,

18-09-06_uj_jardak_8.jpg

a Köztársaság utca a Fáy utcáig.

Hamarosan kész a 40 lakás Deák Ferenc utcai oldala a Patkóig:

18-09-06_uj_jardak_6.jpg 18-09-06_uj_jardak_5.jpg

Akkor miért is kell aggódnunk?

A város saját pénzügyi erejéből az önkormányzati utak karbantartásának minimumára is alig képes. A 2018. évi kátyúzás testületi vitájában (2018. március 29., 7. napirendi pont) szinte a filléreket keresték a költségvetésben, amelyekből néhány négyzetméterrel több kátyút lehetne betömni, így is maradt még jó néhány a város útjain.

Ha mégis marad valamennyi pénz a kassza mélyén, akkor a valóban kritikus járdaszakaszokat újítjuk fel, mint pl. a Bakonybéli utca páratlan oldalán a Malom és a Kinizsi utca között 2016-ban. A kritikus állapotú járdaszakaszokból azonban nagyon sok van, és remény sincs arra, hogy belátható időn belül valamennyire sor kerül.

A városnak tehát elemi érdeke, hogy megóvja a leromlástól a megépült, felújított létesítményeit, és lehetőség szerint megelőzze, vagy lassítsa a létesítmények leromlását.

A járdák legnagyobb ellensége: a gépjárművek (kivéve persze a megsüllyedést, felfagyást, ha rossz a kivitelezés)

A járdákat emberi terhelésre méretezik. Ahol gépjárműforgalom keresztezi rendszeresen, ott jellemzően nagyobb teherbírással készül. De a rendszeres túlterhelésnél megadja magát, és kezdhetjük a filléreket félrerakni az újabb javításra.

A következőkben bemutatott fényképek csak véletlenszerű példák a Zircen rendszeresen, ismétlődően előforduló járdán megállásra, várakozásra, sőt közlekedésre(!). Egyes helyszíneken hosszú évek óta áll fenn a helyzet, minden látható következmény nélkül (egyes képek forrása a Civil8420).

Nem csak arról van szó, hogy (KRESZ) 

(8) A járdán — részben vagy teljes terjedelemben — csak akkor szabad megállni, ha
a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
c) a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.

hanem arról, hogy a gépjárművel a járdán történő szabálytalan megállások, várakozások, közlekedések veszélyeztetik a gyalogosokat, tönkreteszik a járdát, és ennek az árát az önkormányzat, vagyis az adófizetők fizeti(k) meg.

18-09-06_uj_jardak_varakozas_9.jpg

2018. szeptember 5.: A kórházkertben a "krónikus alapkő" munkálatai folynak. A Persped kamionja utánfutóstul áll a Kórház utcától a kórház főbejáratig vezető, igaz, nagyon rossz állapotú járdán. A személygépkocsik itt jellemzően tiszteletben tartják, és csak a szegély mellé szoktak állni.

18-09-06_uj_jardak_varakozas_10.jpg

18-09-06_uj_jardak_varakozas_11.jpg

Ugyanekkor befordulunk a Kórház utcába, ahol építőanyagok, mögöttük a kivitelező MinTech emblémás járművei és nem emblémás egyéb autók foglalják el teljes szélességben az itt is elég rossz állapotú járdát. Ameddig itt a kivitelezés tart, ez így lesz.

18-09-06_uj_jardak_varakozas_12.jpg

Ugyancsak jellemző, elterjedt állapot ugyanerről a napról: egy kerék éppen hogy csak a járdán áll, de az autó orra még egy embernyi helyet sem hagy a kerítésig (Erzsébet királyné utca).

A Petőfi utcában a rendőrség előtt több mint egy évtizedig (talán kettőig is) ez volt a helyzet: a rendőrségi autók - és az ügyfelek autói halszálkában álltak be, és hogy ne nagyon lógjanak ki a forgalmi sávba (de kilógtak), egészen szorosan beálltak a járdára. A többször is szóvá tett állapotot végül egy forgalmi rend szabályozással oldotta meg az önkormányzat 2015-ben.

18-09-06_uj_jardak_varakozas_7.jpg

18-09-06_uj_jardak_varakozas_5.jpg

18-09-06_uj_jardak_varakozas_4.jpg

A József Attila utca páratlan oldali buszmegállójában fennálló állapotokról kiadvány lehetne készíteni. Nem csak hogy teljes terjedelmében a járdán várakozik egy vagy két gépjármű szinte nap mint nap, hanem még a busz utasait is akadályozzák. Van példa rá, hogy a busz tovább ment egy házzal, és ott tette ki az utasokat.

18-09-06_uj_jardak_varakozas_13.jpg

Lux Sándor utca. A járda néhány éve felújítva, a fél útpálya az ugyancsak nem régi csapadékvíz-rekonstrukció miatt egy csíkban aszfaltozva, de összességében nagyon rossz állapotban. Most csak egy autó áll és éppen csak két kerékkel a járdaszegélyen, de rendszeresen többen is, és jellemzően a járdatesten. Nem kényelemből, hanem azért, hogy elférjen a szembejövő autó, ne legyen kénytelen a túloldali töredezett csapadékvályún, széttöredezett, kibillent járdalapokon zötykölődni. Ez a jóindulat azonban nem menti azt, hogy a most még jó állapotú járda lassan megadja majd magát az autókerekeknek.

18-09-06_uj_jardak_varakozas_3.jpg

A Március 15. tér Városháza előtt szakaszán megállási tilalom van, mert a Kertész utca irányában napközben szinte teljes a parkoló autósor, és így csak egy forgalmi sávnak marad hely. Ezt a helyzetet rendszeresen úgy "oldják meg" jellemzően a szolgáltató/szállító autók, hogy forgalommal szemben ("ja, bocs, nem láttam a Megállni tilos-t") két kerékkel ráállnak a térburkolatos járdára, vagy egyszerűen beállnak a bejárat mellé teljes terjedelmükben. A képen látható helyzet kb. 2x30 ezres tétel lehet, egyszer a járdáért, egyszer a forgalommal szemben+Megállni tilosért. De soha nincs következménye. És az egyszerű állampolgár azt mondja, hogy ha itt, a városvezetők szeme előtt lehet, akkor máshol és másnak is.

18-09-06_uj_jardak_varakozas_2.jpg

18-09-06_uj_jardak_varakozas_1.jpg

Ez a két kép kb. két éves. A Rákóczi téren a Monostor falatozó áruellátását végző szállító a járdán hajt be(!) az üzlethelyiségig. Most vagy nincs hátsó, az apátsági udvarra nyíló bejárata az üzletnek (akkor hogy engedélyezték a működését, de valószínűleg van), vagy egyszerűen lusta behajtani a szállító az udvarba.

Lehet még képeket hozni a Posta előtti és a Szent István téri járdaszakaszokról postai csúcsidőben, a Reguly utca belső szakaszáról napközben, az Alkotmány utca ABC előtti járdaszakaszáról a gyors ki- és beszállási akciók közben, hogy csak a frekvetáltabbakat említsük.

Nem járda, de mégis furcsa

18-09-06_uj_jardak_varakozas_8.jpg

Már zajlik a térkövezés a 40 lakás előtt. Nagy a meleg, minden árnyék jólesik. A cég kisteherautója feláll a Rákóczi téri zöld háromszög gyepére (amit a város nyír, gondoz, tehát költséget fordít rá), a fenyő árnyékába. Igaz, hogy ez nem zöldterület a helyi építési szabályzat értelmében, hanem közút, de azért kíváncsiak lennénk, mit szólnának hozzá, ha egy állampolgár követné ezt a példát?

Koós Gábor

Utóirat: a szerző is volt elkövetője járdán várakozásnak Zircen, de azért fizetett is.

Szólj hozzá! vélemény közlekedés tájékoztatás Tovább
Óvjuk meg a járdáinkat! - csak így nehéz lesz Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Nyílt nap az oviban - Zirc, 2023.04.19., szerda Nyílt nap az oviban - Zirc, 2023.04.19., szerda
  • Vonzó programok a Pénzesgyőri Húsvétoláson - 2023.04.08. Vonzó programok a Pénzesgyőri Húsvétoláson - 2023.04.08.
  • Zircen cseréltek eszmét a középiskolai igazgatók Zircen cseréltek eszmét a középiskolai igazgatók
  • Egzotikus világok - Thaiföld - fotókiállítás - 2022.11.23., szerda, Zirc Egzotikus világok - Thaiföld - fotókiállítás - 2022.11.23., szerda, Zirc
  • Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard