Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Hová menjünk egy kánikulai napon Zircről? A Balatonhoz? Nem, a Szigetközbe!

Hová menjünk egy kánikulai napon Zircről? A Balatonhoz? Nem, a Szigetközbe!

2018. július 31. Szerkesztő: Atyavilág

18-07-29_szigetkoz_6.jpgMár a Dunakanyar szabadstrandjairól készített drónfelvételek láttán is sokkal könnyebb elviselni a kánikulát, hátha még azt is elmondjuk, hogy nem kell ezért százötven kilométert autózni: már százra is élvezhetjük a Duna hűsítő hullámait, ráadásul varázslatos természeti környezetben.

Természetesen szeretjük Almádi, Alsóörs, Sajkod strandjait. Ha fürdés, akkor elsőre mindig a Balaton jut eszünkbe. Sokszor megyünk oda. Csak néha már elegünk van a hőségben parkoló keresésből, majd este az izzó autóba beszállásból, az árnyékos helyekért folytatott küzdelemből, a lángos- és halsütödék környékét belengő forró olaj szagából.

A bősi erőmű építése, a Dunának a szlovák oldali egyoldalú elterelése után sokan a Szigetköz halálát jósolták. Lehet, hogy az ökológusok máshogy látják, de mi egy zavartalan vízivilágot találtunk, lassú sodrású ágakat, amelyekben vitethetjük magunkat lefelé, de ár ellen sem nehéz evezni, helyenként olyan kristálytiszta vízzel, hogy a meder aljáig lelátunk, és valamelyik part mentén szinte mindig van árnyék, ha nagyon nem bírnánk már evezés közben a napsütést.

Egy későbbi tiszai vízitúra előkészületeként töltöttünk el néhány napot, hogy összeszokjon az új csapat az evezéshez. Sok évvel ezelőtt volt már részünk néhány tiszai túrában, és aki még nem élt át ilyen, nem tudja, mekkora buli. Ugyanezt a hangulatot találtuk most is: mindegy, hogy hétvége vagy hétköznap, vidám csapatok jönnek-mennek, szállnak vízre, vagy éppen érkeznek be, tarzánoznak a parti fákról lelógó köteleken, késő éjszakáig megy a játék, tévézés a büfénél.

Ha valaki rákeres arra, hogy "vízitúra", rengeteg találat jön fel. Mi Dunasziget település Cikolasziget településrészén, a Kisvesszősi kempingben foglaltunk szállást és béreltünk kenut és kajakot. Zircről két óra alatt érünk oda kényelmesen Mosonmagyaróváron, vagy Győrön keresztül.

18-07-29_szigetkoz_18.png

Akinek nincs helyismerete, legjobb, hogy ha csatlakozik valamelyik vezetett túrához. Különböző hosszúságú (15-25 km) és nehézségi fokú (hányszor kell átemelni a hajót töltésen, műtárgyon) túrákhoz lehet csatlakozni, amelyek délelőtt indulnak és délután térnek vissza. Naponta találkoztunk csoportokkal, amelyek korán reggel indultak Budapestről, délutánig eveztek, majd egy kis fürdés után indultak vissza. Az éppen járni tudó csemetétől a keményen szépkorúakig minden korosztályt képviselve.

18-07-29_szigetkoz_1.jpg

A Kisvesszősi kemping "Mezítlábas" büféjének előtere. A büfé egyúttal a kemping recepciója is. A kempingben bérelhetünk sima autós-sátras helyet, vízparti sátorhelyet, turistaszállást és panziószobát. Itt kapjuk meg az evezési kellékeket, és ez a helyszíne az esti buliknak.

18-07-29_szigetkoz_5.jpg

Ha több napra megyünk, végig ugyanazt a kenut használjuk. Esténként kihúzzuk a partra, lefordítjuk, és csak az evezőket, a mentőmellényeket és a hordót visszük be a szállásra. A hajót nem viszik el, de a kellékeknek esetleg lába kelhet, amit persze ki kell fizetnünk, ha elvész. A vízzáró hordóban visszük magunkkal, amire útközben szükségünk lehet: törülközőt, napvédő krémet, mobiltelefont, pénzt, enni-innivalót.

18-07-29_szigetkoz_14.jpg

18-07-29_szigetkoz_11.jpg

Útközben számos pihenési lehetőség kínálkozik, ha elfáradunk: horgászhelyeken, vadkempingezők vízreszállási helyein, műtárgyak töltésein. Szinte mindegyiknél fürödhetünk is, ha nem nagyon iszapos. A víz egyébként nem mély, a keskenyebb ágakban helyenként át tudunk sétálni egyik partról a másikra.

18-07-29_szigetkoz_15.jpg

Az ágakat több helyen műtárgyak keresztezik: hidak, bukók. Ha a vízállás megengedi, a bukókon folyásirányban át tudunk hajózni. A hidak alatt tilos átmenni, így ezeken a helyeken ki kell szállni, és kézben átvinni a hajót a felvízre. A bukókon felfelé is csak kiszállva, esetleg a vízben áthúzva jutunk túl. Minden ilyen helyzet egyúttal remek pihenési és fürdési lehetőség is.

18-07-29_szigetkoz_13.jpg

18-07-29_szigetkoz_16.jpg

A Kisvesszősi kemping kikötője, egyben strandja. Kockázat - de nem felügyelet - nélkül kiengedhetjük még az evezésben kezdő csemetéinket is a vízre. 

18-07-29_szigetkoz_12.jpg

Egy kellemes, kavicsos szigetcsúcs Doborgazsziget környékén

18-07-29_szigetkoz_3.jpg

18-07-29_szigetkoz_2.jpg

18-07-29_szigetkoz_4.jpg

A Denkpál ágvégzáró, hallépcső és megcsapoló műtárgy. Ilyen műtárggyal csatlakoznak a szigetközi mellékágak az Öreg-Duna medréhez. Az alvízen nem messze már az Öreg-Dunán lennénk. A lezúduló víz dübörgése kilométerekre elhallatszik.

Mi van, ha rossz az idő?

A tiszai tapasztalatok azt mutatják, hogy evezéskor nincs rossz idő. De ha tényleg cudarul kezdődne a nap, és nincs kedvünk a büfében ücsörögni a jó időre várva, két dolgot tehetünk: vagy átmegyünk Lipótra (igen, ez a Lipóti Pékségek szülőhazája is), nincs 20 km, viszont van egy nagyszerű élmény- és gyógyfürdő, vagy pedig átmegyünk Szlovákiába, és megnézzük a bősi vízierőművet.

18-07-29_szigetkoz_8.jpg

Az egyik zsilipkamrát épp most hagyja el egy turistahajó Pozsony felé

18-07-29_szigetkoz_10.jpg

Cikolaszigettől oda-vissza 120-140 km, attól függően, hogy Rajka, vagy Vámosszabadi felé megyünk. Két nagy ingyenes parkoló a gát két végén, és fél-egy óra séta és nézelődés az igazán impozáns műszaki alkotáson. Még pénzt sem kell váltanunk.

Mennyibe kerül?

Egy szigetközi kirándulás költségei jól kalkulálhatók. Az utazási költség adja magát, kb. 200-220 km oda-vissza. Parkolásért nem kell fizetni, egész nap hatalmas ártéri fák árnyékában állhatunk a parton. Kenu-, vagy kajakbérlés a helyszínen 3600 Ft/nap, órára nem bérelhető, az árban minden kellék benne van. A szállásárak 1400 Ft/fő/éj (sátrazás) - 4500 Ft/fő/éj (panzió) között. A többnapos, ottalvós szervezett túráknak jóval kedvezőbb az ára, de mindenféle más kedvezmények is vannak (pl. május 15 előtti rendeléssel és foglalózással sokat megtakaríthatunk - a csónak csak 2800 Ft/nap).

Balatoni strandbüfészerűségek nincsenek, a kemping büféjében, és a közvetlen szomszédos kerthelyiségben kaphatók egyszerűbb meleg ételek. Pár percre vegyesbolt, bolti árakkal. A turistaszállóban, panzióban jól felszerelt konyhák, hűtők, tehát saját magunknak is főzhetünk.

Nem biztos, hogy minden héten odamegyünk

De aki egyszer belekóstolt, nehezen felejti, és előbb-utóbb talán más vizeken is kipróbálja magát. Az biztos, hogy egy néhány napos evezős túra teljes értékű kikapcsolódás.

Koós Gábor

 

 

 

Szólj hozzá! beszámoló program zirciek máshol bakonyon túl útvonalak programok/bt élmények tapasztalatok/bt Tovább
Hová menjünk egy kánikulai napon Zircről? A Balatonhoz? Nem, a Szigetközbe! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban
  • Húsvéti mulatság a Patkóban - 2023.04.08., szombat Húsvéti mulatság a Patkóban - 2023.04.08., szombat
  • Koncentrált üzemmódra áll át Zirc Koncentrált üzemmódra áll át Zirc
  • Bányásznap - Zirc, 2022. szeptember 3., szombat Bányásznap - Zirc, 2022. szeptember 3., szombat
  • Nyárbúcsúztató - Borzavár, 2022. augusztus 27., szombat Nyárbúcsúztató - Borzavár, 2022. augusztus 27., szombat

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard