Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Újra itt a Zirc és Vidéke!

Újra itt a Zirc és Vidéke!

2018. március 28. Szerkesztő: Atyavilág

18-03-24_zev.pngAmikor 2008-ban az ötvenegyedik évfolyam 7. számával megállt a Zirc és Vidéke, őszintén szólva nem hittem, hogy valaha megjelenik még. Az, hogy a képviselő-testület Ottó Péter polgármester előterjesztésére idén januárban napirendre tűzte, és a testület a 9/2018.(I.25.) határozatával döntött is az "ideiglenes szüneteltetés" végéről, igazi meglepetés volt számomra, jó érzéssel töltött el, visszaidézte a rendszerváltás utáni évek, a lap újraindítása időszakának világmegváltóan pezsgő zirci közéletét.

A testületi ülés előterjesztése, az ülésen elhangzott képviselői vélemények, és természetesen a testületi határozat pontjai megadják a kereteket az újság kiadójaként kijelölt önkormányzati intézménynek, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB-nak (az egyszerűség kedvéért engedtessék meg, hogy ebben a bejegyzésben Művház megnevezést használjam. Emlékeztetnék arra, hogy az intézmény sok évtizedes történetében mindig a Művelődési Ház volt az alapintézmény, amelybe a többi intézményt: a Könyvtárat, a Tourinform Irodát, a Stúdió KB-t integrálták), azonban elég nagy mozgásteret hagy neki.

Miért van szükség mozgástérre?

Mert a Zirc és Vidékének önálló arculattal kell rendelkeznie

A lap önmeghatározásai életének fordulópontjain: 

1905: TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP 

1944: POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP 

1991: KÖZÉLETI LAP 

2008: PRO URBE-DÍJAS FÜGGETLEN KÖZÉLETI LAP. 

Véleményem szerint a 2008-as önmeghatározás tiszta lelkiismerettel felvállalható a jövőben is.

A Zirc és Vidéke önálló arculata vizuális szempontból könnyen teljesíthető. Már az 1991-es újraindítás is átvett számos arculati elemet a századelő lapszámaiból - még ha anakronisztikusnak is tűntek, de igazán kedvesek és vállalhatóak voltak, így például a fejléc (lásd fent), a tördelés, a következetes fekete-fehér, vagy a szóhasználat:

"Ide küldendők a lap szellemi részét érdeklő levelek. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el."

"A hirdetési díjak, a lap anyagi ügyeit érdeklő dolgok a kiadóba küldendők."

"Nyomatott a Veszprémi Nyomda Kft.-ben."

 A Zirc és Vidéke önálló arculatát tartalmi szempontból a felelős szerkesztő és a szerkesztő bizottság garantálta.

A Zirc és Vidéke soha nem volt önkormányzati mosolyalbum, mint manapság az önkormányzatok által finanszírozott újságok, honlapok és tévék döntő többsége. A szélsőségeket kiszűrte, de a közéleti kritikát engedte. Volt olyan önkormányzati képviselőnk, aki hangosan méltatlankodott, miért engedi a város, hogy a pénzén fenntartott újság az önkormányzatot kritizálja. Hát éppen ez (is) a függetlenség lényege. 

A Zirc és Vidéke felelős szerkesztője a rendszerváltás utáni újraindulástól, 1991. júliustól 1997. májusig Barták Péter volt, aki aztán 12 évig vezette főszerkesztőként a megyei napilapot, a Napló-t (utána magasabb beosztásokat kapott a lapot kiadó cégnél, amíg tavaly, amikor a Mészáros Lőrinc cége megvásárolta a Napló-t is kiadó céget, ki nem rúgták). A helyét a Zirc és Vidéke élén Abafalvi Tibor vette át, aki következő több mint tíz évben vezette szerkesztő bizottságot (őt 2014-ben, a Napló törzsgárdájának tagjaként tették lapátra). Amely szerkesztő bizottságnak mindig helyi vagy környékbeli, aktív közéleti szerepet vállaló tagjai voltak, részben újságírói képzettséggel is.

A lap szerkesztői közül a felelős szerkesztő kapott egy szerény összegű tiszteletdíjat. A szerkesztő bizottság tagjai mindig díjazás nélkül dolgoztak.

Ismét: most újrainduló Zirc és Vidékének saját arculattal kell rendelkeznie. Nem kell rivalizálnia a szinte egykorú Stúdió KB-val, és a zirc.hu városi honlap híroldalával sem. A Zirc és Vidéke csak akkor tudja betölteni közéleti szerepét, ha fenntartja a közel két évtizeden keresztül bevált irányítási struktúráját: hivatásos újságíró felelős szerkesztő, aki nem helyi vagy környékbeli (mert így nincs érzelmileg elkötelezve, nehezebben zsarolható, és csak az újságírói szakmai etika szabályai irányítják), de nem is nagyon távoli, és egy helyi, környékbeli szerkesztő bizottság, amely érzelmileg elkötelezett, közéletben aktív, hiteles.

Lesz-e elég hiteles tartalom?

Az újság újraindításának vitájában Kasper Ágota képviselő ezt mondta: "...éveken keresztül készítették a Zirc és Vidéke újságot, s nem okozott gondot sosem, hogy tele legyen cikkekkel, és ráadásul olyanokkal, melyek túlnyomó részben az önkormányzat, illetve a képviselő-testület által meghozott és végrehajtott döntésekről szóltak, amit egyébként nagyon sok esetben a zirci lakosok nem ismertek, nem jutottak hozzá." 

Tehát újságot író biztosan lesz, hírek is lesznek, ettől nem kell tartania az újrainduló lapnak.

Mert a Zirc és Vidékének igazodnia kell a megváltozott fogyasztói szokásokhoz 

A Zirc és Vidéke 2008-as megállása egy teljesen más médiakörnyezetben történt, mint amelyikben most újraindul. Már az előterjesztésben is javasolja Ottó Péter, hogy "a megjelenés fő formája elektronikus legyen, nem kizárva ezzel azt a lehetőséget, hogy igény esetén (pl. éves előfizetés megrendelése) az igényelt példányszám erejéig nyomtatott formában is elérhető legyen". Igen, itt van a lényeg: "az érdeklődés és az olvasottság elsősorban online formában történik a mai technikának köszönhetően." - mondta Dr. Kovács László képviselő.

A kiadó (Művház) a zirci háztartásokhoz az előfizetői szándékok felmérésére szolgáló szórólapot juttatott el (ezt a testületi határozat írta elő, küldjék vissza minél többen!):18-03-24_zev_1.jpg

Pontosító kérdéseinkre azt a választ kaptuk, hogy ez a szórólap kifejezetten a nyomtatott változat iránt érdeklődő előfizetők körének felmérésére szolgál. Bieberné Réz Ágnes intézményvezetőtől megtudtuk, hogy az elképzelések szerint a Zirc és Vidéke nyomtatott és elektronikusan elérhető változata azonos tartalmú lesz (ez azért fontos, mert több népszerű sajtótermék fizetéshez köti a nyomtatott lap teljes elektronikus elérését), és hogy a nyomtatott és elektronikus tartalom elérhetősége között lehet időbeli eltérés, például a nyomtatási és kézbesítési időigény miatt.

Ugyancsak lényeges információ, hogy az elektronikus változat ingyenes lesz, fizetni a nyomtatott változatért kell majd (sokszorosítási, kézbesítési költségek).

Ezen a ponton megfontolásra ajánlanánk a kiadónak a következőket:

A nyomtatott újság iránt főként azok érdeklődnek (és ez még ma is nagy célcsoport!), akik vagy nem tudnak, vagy nem akarnak a digitális világ részeseivé válni: nincs számítógépük, nem tudják/értik a digitális világot. És ők azok, akik a társadalom leginkább leszakadó, legkevésbé tájékozott, és ezért legkönnyebben félrevezethető csoportjai (kivéve a digitális világot tudatosan elutasítókat). Tehát a Zirc és Vidéke marketingkoncepciója szerint éppen őket terheljük többletköltséggel (értsd: előfizetői díjjal). A Művház fenti felmérésére beérkező igények alapján érdemes lenne átgondolni, nem lenne-e néhány forint a költségvetésben arra, hogy a nyomtatott újságpéldányt is ingyen megkapják az előfizetők.

Mennyi pénzünkbe kerül?

A zirci adófizetők (illetve, ennek már nincs nagy jelentősége, mert a települési költségvetésekben csak csekély részt tesznek ki a településen élők adóbefizetései) szempontjából a Zirc és Vidéke újraindítása nem jelentős tétel. Ugyan tervezett költséget sem az előterjesztés, sem a határozat nem tartalmaz, vagyis hogy mennyi pénzt áldoznánk rá - inkább az tűnik ki, hogy van intézményünk, van sajtófelelősünk, nekik van egyébként is költségsoruk, abból megoldható. 

Ami nyilván egyből a Zirc és Vidéke halála.

Ehelyett a Művház költségvetésébe bele kell tenni egy tisztességesen megfizetett felelős szerkesztő költségeit. A szerkesztő bizottság helyi/környékbeli tagjai (akár néhány korábbi, akár néhány új) egészen biztosan nem kérnek pénzt a munkájukért. Ahogy az alkalmi szerzők sem. A nyomtatott kiadás pluszköltségeire meg talán csak akadna egy közéleti elkötelezettségű helyi vállalkozás, amely hirdetési lehetőségek kapna cserébe.

Vannak még nyitott kérdések

A Művház felmérése tehát egyelőre a nyomtatott Zirc és Vidéke iránti igény felmérésére irányul. A lap újraindítása körül még több eldöntetlen kérdés van: így például Nemes István képviselő javaslata is igen ésszerű és megfontolandó, mely szerint "a havi két alkalommal való megjelentetést bocsássák három hónapos próbaidőre, mely idő alatt meglátják, milyen igény lesz rá." Különösen azért, mert ha valóban a javaslat szerint valósul meg, akkor már önmagában az egységes vizuális arculatnak megfelelő internetes (a szándékok szerint fő) változat szerkesztése sem kétperces munka.

Talán érdemes lenne a digitális-nyomtatott újságváltozatok együttes szerkesztése ügyében kikérni testvérvárosunk, Barót hetilapjának több éves tapasztalatait. Az Erdővidéki Hírlap nyolc oldalon, nyomtatva, digitálisan, Facebook-on és G+-on is megjelenik, a nyomtatott példányok 1 lejbe (kb. 70 forint) kerülnek, és természetesen elő is lehet fizetni. Erdővidéken feltehetően sokkal nagyobb a nyomatott példányok iránti igény. A lap rengeteg hirdetést hoz, ami pénzügyileg segíti a fennmaradását. Itt egy oldal a március 22-i lapszámból:

18-03-27_zev.png

Tehát a városvezetésnek/kiadónak megérné egy konzultáció a barótiakkal, hogyan, milyen szervezeti/személyi háttérrel, mekkora költségből tudják előállítani az igazán informatív hetilapjukat.

Érdeklődéssel várjuk a fejleményeket - csak ez a jó kezdeményezés nehogy áldozatául essen indokolatlan pénzügyi megfontolásoknak, mint ahogy erre nem egy példa volt már.

Koós Gábor

Szólj hozzá! vélemény közélet kultúra tájékoztatás önkormányzati hírek Tovább
Újra itt a Zirc és Vidéke! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész
  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard