Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Jelölthétköznapok - "április után először kibővítjük az alapvető élelmiszerek körét, ezzel egy időben az áfakulcsot 5%-ra csökkentjük."

Jelölthétköznapok - "április után először kibővítjük az alapvető élelmiszerek körét, ezzel egy időben az áfakulcsot 5%-ra csökkentjük."

2018. március 18. Szerkesztő: Atyavilág

oevk-evk-2006-2014-pld5-veszprem_1.jpgVálasztókerületünk (Veszprém 04. országos egyéni választókerület, székhely Pápa, 87 település) a 2012-es új választási törvény óta létezik a jelenlegi határokkal. A korábbi választási rendszerben igen nagy különbségek voltak az egyes választókerületek választóinak számában, tehát indokolt, és alkotmányosan igazságos volt körülbelül hasonló lakosságszámú körzeteket kialakítani. Ami azonban nem volt indokolt (legalább is a politikai korrektség tekintetében), hogy az új határokat a már akkor is kétharmados többséggel rendelkező Fidesz úgy húzta meg, hogy az ugyanabba a körzetbe tartozó települések között a fideszes települések kerüljenek túlsúlyba (a szakértők szerint máig titok, ki végezte a választókerületek modellszámítását).

Az előző, 2014-es választások előtt az újságírók toplistát készítettek a Fidesz tíz legnagyobb térképrajzolós bravúrjáról. Büszként mondhatjuk, hogy ott szereplünk a lista 4. helyén: "Tulajdonképpen az összes Veszprém megyei választókerület jó helyen lenne a tízes toplistán, a hagyományosan kiegyensúlyozott megyét sikerült teljesen jobboldalivá alakítani azzal, hogy a három inkább baloldali körzetet beolvasztották a négy inkább jobboldaliba."

Ez így is lett, 2014-ben mind a négyben fideszes jelölt nyert. Időközi választáson (lemondás, elhalálozás) Veszprémben független, Tapolcán jobbikos jelölt nyert. 

Sorozatunkban választókerületünk képviselő-jelöltjeinek érdekesebb, 2018. február 27. - március 16. közötti kampányeseményeiről veszünk át híreket más médiából. (Korábbi események a sorozat előző részeiben, a linkeket lásd a bejegyzés végén).

A jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda hivatalos sorrendjét követi. 

Tomán Attila - LMP Médiahírt nem találtunk

Sándor Endre Géza - OP Médiahírt nem találtunk

Dr. Kovács Zoltán - Fidesz-KDNP

18-03-04_egeszsegvedo_nap_kovacsz_1.jpg

2018. március 4. - Pápa Ma

"Népszerű volt az egészségvédő nap

A rendezvényt dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki köszöntét fejezte ki a klubnak, hogy megszervezik ezt a napot."

2018. március 5. - Fidesz-honlap

"VILÁGÚJDONSÁGNAK SZÁMÍTÓ AUTÓIPARI FEJLESZTÉS MEZŐLAKON

A projektbemutatón részt vett dr. Kovács Zoltán a térség parlamenti képviselője."

2018. március 7. - Pápa Ma

"Teltház a nemzetgazdasági miniszter fórumán

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Veszprém 4. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje meghívására érkezett tegnap városunkba Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter."

2018. március 8. - Fidesz-honlap

"HÖLGYTAGJAIT KÖSZÖNTÖTTE A PÁPAI NYUGDÍJAS EGYESÜLET

A rendezvényen megjelent dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, államtitkár"

2018. március 10. - Fidesz-honlap 

"MAGOSZ KÖZGYŰLÉS PÁPÁN

Kovács Zoltán a térség országgyűlési képviselője  kifejtette, a Fidesz szövetségesei között nagyon fontos szereplő a Magosz, amely a gazdatársadalom érdekképviseletét látja el."

2018. március 10. - Pápa Ma

"A 83-as út kiépítésének terveit ismertették

A projekt kapcsán Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, korábban 11,5 tonnás, 2x1 sávos, az eredeti nyomvonalon haladó bővítésről volt szó, ez mára már készen lenne, azonban ehelyett egy új koncepció került előtérbe, amely arról szól, hogy 2x2 sávos lesz a Pápát Győrrel összekötő út, 110 km/órás megengedett sebességgel és az autópályát köti össze a pápai repülőtérrel."

2018. március 11. - Fidesz-honlap 

"ÓVODA ÉPÜL PÁPATESZÉREN"

2018. március 15. - Pápa Ma

"A szabadság és a haza a magyar léleknek maga az élet - ünnepi megemlékezés a forradalom 170. évfordulóján

Az ünnepség szónoka dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség államtitkára az emlékezés és tiszteletadás jelentőségéről szólt beszéde elején."

18-03-16_varkertfurdo_kovacsz_1.jpg2018. március 16. - Pápa Ma

"Európai uniós fejlesztések nyílt napja a Várkertfürdőben

A Várkertfürdő gyógyászati központjában tartott sajtótájékoztatón dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség államtitkára, megyei fejlesztési biztos a Veszprém megyei fejlesztésekről elmondta, ebben az uniós költségvetési ciklusban a hét operatív program keretében 2230 pályázat érkezett be, ezek támogatási kérelme meghaladta a 440 milliárd forintot."

Iker Áron - Momentum Médiahírt nem találtunk

Kónya Krisztián Zsolt - Összefogás Párt Médiahírt nem találtunk

Gyécsek Dávid - SZEM Párt Médiahírt nem találtunk

Rákóczi Zoltán - Magyarországért Demokratikus Párt Médiahírt nem találtunk

Mészáros Róbert - HAM Médiahírt nem találtunk

Királyné Ferencz Ildikó - IMA Médiahírt nem találtunk

Orsós Zsolt - Iránytű Médiahírt nem találtunk

Csomai Ildikó - CSP Médiahírt nem találtunk

Rákóczi Richárd - Jó Út MPP Médiahírt nem találtunk

Töreki Milán - JOBBIK Médiahírt nem találtunk

Kohn Péter - SEM Médiahírt nem találtunk

Markos Róbertné - MCP Médiahírt nem találtunk

Gőgös Zoltán - MSZP-Párbeszéd

18-02-27_afa_gogosz_1.jpg2018. február 27. - MSZP-honlap

"Varga Mihály az áfáról: a Fidesz nem csökkenti

A Változás Szövetsége azért dolgozik, hogy egyenlőbb feltételekkel indulhasson minden magyar állampolgár, ezért április után először kibővítjük az alapvető élelmiszerek körét, ezzel egy időben az áfakulcsot 5%-ra csökkentjük."

2018. február 27. - Pápa Ma

"Garanciaprogramot vezetne be a nyugdíjasok számára az MSZP

Grőber Attila kiemelte, Gőgös Zoltán öt politikai párt, egészen pontosan az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd és Liberálisok támogatásával indul az áprilisi választásokon."

2018. március 8. - Pápa Ma

"A hölgyeket köszöntötte az MSZP Pápa és Környéke Szervezete

Gőgös Zoltán 2800 virágot osztott szét a megye több városában, ebből négyszázat a pápai sétáló utcán hölgyek között."

2018. március 12. - Pápa Ma

"Szociális demokráciát szeretnének

Grőber Attila pápai MSZP-elnök és Gőgös Zoltán országgyűlési képviselőjelölt rövid felvezetőjéből kiderült, az ismert baloldali politikusok a helyi szocialisták hagyományos jótékonysági báljára érkeztek Pápára."

18-03-16_tiborcz_gogosz_1.png2018. március 16. - MSZP honlap

"Bősz Anett, Bárány Balázs és Gőgös Zoltán zár alá vette Tiborcz keszthelyi vagyonát

... és Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese jelképesen zár alá helyezte a Tiborcz István tulajdonába került, keszthelyi Helikon szállodát."

A választókerületünkben nyilvántartásba vett egyéni jelöltekről a Zircinfo-n itt írtunk.

Jelöltjeink eddigi médiaaktivitása alapján nem lesz nehéz választani, hiszen komolyan vehető jelölt eddig mindössze kettő van: dr. Kovács Zoltán (Fidesz-KDNP) és Gőgös Zoltán (MSZP-Párbeszéd); na jó, Töreki Milán (Jobbik) is szórólapozott már. A többiektől azonban eddig semmi. Pont három hetük van még, hogy meggyőzzenek minket.

Választókerületünk minden képviselő-jelöltjének lezajlott kampányeseményeit közzé tesszük, ha elküldik nekünk az arról tudósító médiahír linkjét! (zircblog@gmail.com)

Koós Gábor

Korábban:

2018. február 28.: Jelölthétköznapok - "„NE HIGGYÜNK A KOMMUNISTA UTÓDSZERVEZETEK HAMIS PRÓFÉCIÁINAK”"

2018. február 23.: Jelölthétköznapok - "Lerákosizták az MSZP-st, válaszul leírja a fideszes állítólagos meggazdagodását"

Szólj hozzá! vélemény politika közélet választás tájékoztatás választás2018 Tovább
Jelölthétköznapok - "április után először kibővítjük az alapvető élelmiszerek körét, ezzel egy időben az áfakulcsot 5%-ra csökkentjük." Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész
  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard