Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Újévi Sporthíradó: a "Zirci Sólymok" kézilabdás csoport

Újévi Sporthíradó: a "Zirci Sólymok" kézilabdás csoport

2018. február 02. Szerkesztő: zircblog

Kétéves szárnypróbálgatásokat követően az első szárnyalás is megtörtént a „Zirci Sólymok” háza táján. A kezdetektől nyomon követjük a „Diákok Egészségéért, Veszprém Megye Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány” keretei között működő utánpótlás-nevelést, és elmondhatjuk, hogy jelentős fejlődésen mentek keresztül a növendékek.

Újévi Sporthíradó riportsorozatunk kézilabdás kiadásában először az óvodás-edzést látogattuk meg, ahol a gyerekek játékos foglalkozás kereteiben ismerkednek a kézilabda alapjaival, időnként a szülők is bekapcsolódnak az edzésprogramba. Amikor aztán kellemesen elfáradnak, körbeülik az edző bácsit, és rázendítenek a nótára: „Kézilabdás betyárok, Zirci Sólymok császárok”…

Nagy Tibor csoportvezető-edző a „beszoktatás” időszakának nevezi az óvodás kort a kézilabda programban, amikor a gyerekek elsajátítják az alapvető technikai elemeket, de a legfontosabb, hogy legyen kitartásuk és koncentrálóképességük. A kezdetektől foglalkoznak az óvodásokkal és van olyan gyermek, aki azóta már beépült a korosztályos csapatokba, sőt dobja a gólokat a meccseken…

 s1.JPG

Felszabadultan, vidáman edzenek az óvodások, nagyon jól érzik magukat a foglalkozásokon

 

Tizenkét-tizenhárom gyermek látogatja rendszeresen az óvodás edzéseket, többségében fiúk, de szívesen fogadnak lányokat is. Liza jól érzi magát a fiúk között, ajánlja a leányzótársainak ezt a sportot. Tesója is itt kezdett, s már a korosztályos csapatokat erősíti. Nagy Tibor elmondja, szükség van arra, hogy a szülők is ott legyenek az edzésen, bekapcsolódjanak a programba, hiszen ez egyfajta bizalmat, biztonságérzetet ad a gyermekek részére. Nemcsak az óvodásoknál, a nagyobbaknál is.

Jó a kapcsolatuk a nemesvámosi Bajnok Diák Sportegyesülettel is, amely tavaly kezdte meg a működését városunkban, kimondottan lányok számára tartanak kézilabda-foglalkozásokat héttől kilenc éves korig. A távlati cél persze az, hogy lánycsapat is alakuljon a későbbiekben a „Zirci Sólymok” égisze alatt. Egyelőre azonban a fiúkkal foglalkoznak, s hogy ezt jó szakmai színvonalon teszik, bizonyítja a Szombathelyen megrendezett X. Student Comfort Kupa, melyen az U8-as korosztály első, az U7-es korosztály második helyezést ért el, s több különdíjat is elhoztak a zirciek.  

 s5_1.jpg

A kétéves munka gyümölcsét tartják a kezükben a gyerekek a szombathelyi kézilabda-tornán

 

– A tavalyi évben indultunk először a bajnokságban, az U7-esek valamennyi mérkőzésük megnyerték, míg az U8-asok a kilenc meccsükből ötöt hagytak el győztesen. A gyerekek szorgalmasak és ügyesen fejlődnek, a munka folytatódik – mondja Nagy Tibor, aki az óvodások mellett az iskoláscsoport egy részével is foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy óriási a szülői támogatottságuk, rendszeresen elkísérik őket az anyukák-apukák a meccsekre, szurkolói mezeket is készítettek. Február végén veszi kezdetét a bajnokság, s a szakvezető reméli, hogy legalább olyan jól tudnak teljesíteni, mint az elmúlt évben.

 s3.JPG

 

Már Bakonybélben is „fészket raktak” a Sólymok, ahogy fejlődnek, folyamatosan igazolják le a gyerekeket a csapathoz. Folyamatos egyébként a csatlakozási lehetőség, öt éves kortól várják a növendékeket, azt viszont hangsúlyozza a csoportvezető, hogy keményen dolgozni kell, csak az elvégzett munka az értékmérő. Rendszeresen járnak edzőmérkőzésekre is, voltak már Ősiben, Balatonfüreden, Veszprémben, Ajkán, most pedig Győrbe készülnek egy kis erőfelmérőre.

Nagyon jó a szülői közösség is, a „Nagy Sólymok” óvószárnyuk alá veszik a „Kis Sólymokat”, ott vannak az edzéseken, a pénteki tréninget is figyelemmel kísérik. Sipos László és felesége is jelen van, a kezdetek óta járatják kisfiúkat, aki a foci és a kézilabda közül döntött utóbbi mellett, s a mai napig kitartó lelkesedéssel űzi ezt a sportot, „nincs a gyermeken kényszer, ő kérdezi, hogy mikor lesz már a következő edzés”. Jól érzi magát a fiú pályán, ahogy a szülők is jól érzik magukat a pálya szélén. Kislányuk is kedvet kapott a kézilabdához, ő novembertől az óvodás korosztály edzéseit látogatja. Szirbek Ramónáék szintén az elejétől fogva részt vesznek a kézilabda-programban, még az óvodában hallottak erről a lehetőségről. Mint mondja, gyermekük több sportágat is kipróbált, s végül a kézilabda nyerte el a tetszését. Szereti ezt csinálni és nagyon lelkes – mondja az anyuka, és kiemeli, hogy nagyon jó közösség alakult ki a gyermekek, szülők között egyaránt. Takács Dorka öccse révén szintén rendszeresen nyomon kíséri az edzéseket, s úgy látja, nagyon sokat fejlődtek a fiúk. Egyelőre nem jött meg a kedve a kézilabdához, azt mondja, marad a táncnál, és persze szurkol a srácoknak…

 s4.JPG

 

Ducza Árpád az U9-es és U10-es korosztállyal foglalkozik, illetve az U12-es korosztályban is indítottak csapatot. Felemásként értékeli a szereplést, a tavaszi szezon viszonylag jól sikerült, az ősz egy kicsit gyengébben, a három korosztály közül az U9 volt az, amely a legbiztatóbb jeleket mutatta. Hozzáteszi, a régióban a „top” csapatok között szerepelnek, akikkel nehéz felvenniük a versenyt, hiszen két-három év lemaradásuk van, amit be kell majd hozniuk. Ez persze nem egyszerű, hiszen az ellenfelek is folyamatosan fejlődnek, de látja a lelkesedést és a munkamorált a tanítványaiban.

A gyerekeket is megkérdeztük, és a jó közösségi szellemet bizonyítja, hogy egyikük sem saját magáról, hanem a társairól beszélt. De ez így is van rendjén, hiszen ha vannak is kiemelkedőbb teljesítmények, a kézilabda csapatsport, s az összetartó erő máris megmutatkozik a növendékekben.      

 s2.JPG

 

  Kelemen Gábor

 

   

Szólj hozzá! sport Tovább
Újévi Sporthíradó: a "Zirci Sólymok" kézilabdás csoport Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20. Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20.
  • Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban
  • Bakonyi néptáncok és népdalok tanítása - 2022.11.26., szombat, Zirc Bakonyi néptáncok és népdalok tanítása - 2022.11.26., szombat, Zirc
  • Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26. Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26.
  • Könyvelőt keres az apátság - jelentkezési határidő: 2022. szeptember 15. Könyvelőt keres az apátság - jelentkezési határidő: 2022. szeptember 15.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard