Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Kampány a vonaton Veszprémtől Zircig az utasok biztonságáért

Kampány a vonaton Veszprémtől Zircig az utasok biztonságáért

2017. október 19. Szerkesztő: zircblog

mav.jpg

A MÁV, a MÁV-START és a Veszprémi Rendőrkapitányság utasbiztonsági kampányt tart a veszprémi vasútállomáson és a zirci Békefi Antal könyvtárban, valamint a két város között közlekedő menetrend szerinti vonaton október 20-án, pénteken délelőtt fél 11 és 13 óra között. A résztvevő szervezetek célja, hogy felhívják az utasok, különösen az idős emberek figyelmét a biztonságos vasúti közlekedésre, valamint az alapvető vasúti közlekedési szabályok betartására. A szervezők pénteken délelőtt 10:30-ra várják az érdeklődőket a veszprémi állomáson, ahol a vasútbiztonsági szakemberek tájékoztatást adnak a vasúti közlekedés veszélyeiről. Ezután a 11 órakor Zircre induló személyvonaton folytatódik a beszélgetés. 11:30-tól 12:30-ig Zircen, a Békefi Antal Városi könyvtárban a rendőrség tart bűn- és baleset-megelőzési előadást. 13:12-kor indul vissza a személyvonat a veszprémi vasútállomásra.

Tavaly 17 utasbaleset (ebből 3 halálos kimenetelű, 1 csonkolással járó) következett be Észak-Dunántúlon, beleértve a Balaton északi partját is. Ezek túlnyomó többsége a mozgó vagy álló járművekre való fel- és leszállás közben történt – a kiváltó ok minden esetben a figyelmetlenség volt. A programra elsősorban az idősebbeket, nyugdíjasokat várják a szervezők, mert a nehezebb mozgás és a figyelemkihagyás miatt többször érheti őket  baleset a közlekedés során Esetükben különösen fontos az odafigyelés, a segítség és a megelőzés. Másrészt a vasúttársaság és a rendőrség számít arra, hogy az idősek az akció során hallottakat, tanultakat továbbadják gyermekeiknek, unokáiknak.

Baleset-megelőzés

A vonatos utazások nemcsak kényelmesek, hanem biztonságosak is, mégis előfordulnak kellemetlen, akár súlyos balesetek, melyek azonban a szabályok betartásával és egy kis odafigyeléssel elkerülhetők.

Az egyik legfontosabb szabály, hogy a vonatok megközelítésénél mindig a kijelölt utakat, aluljárókat kell használni, a vágányokon az átkelés botlásveszélyes, a síneken pedig könnyen meg lehet csúszni.

A mozgó vonatra fel- és arról leszállni is tilos, az ilyen esetekből következhetnek be a komoly sérülések, tragédiák. Hiába gondolja úgy az utazó, hogy induláskor a vonat még lassan halad, ezért ő még gyorsan, gond nélkül le tud ugrani, az ugrás következtében enyhébb esetben is horzsolásos, töréses sérüléseket szenvedhet, de előfordulhat az is, hogy észrevétlenül beakad a táskája vagy a ruhája, s a vonat maga alá rántja. A személyi sérülések mellett a vasúttársaság a vagyon ellen elkövetett cselekmények megelőzésére is felhívja a figyelmet. Nagyon lényeges, hogy az utasok csomagjaikat ne hagyják őrizetlenül, ne tegyék olyan helyre, ahol nem látnak rá, a levetett felső ruházatban pedig ne hagyjanak értékeket.

A vasúttársaság a rendhagyó baleset-megelőzési kampánynapokon a megfelelő, szabálykövető közlekedésre is felhívja olyan gyalogosok, kerékpárosok figyelmét, akik naponta az állomások közforgalom elől elzárt üzemi területén vagy nyílt vonalon a síneken keresztül rövidítik le az utat, ezzel veszélyeztetve saját életüket. Az ehhez hasonló tiltott szituációkon kívül beszélnek arról is, hogy miért kell a peronok elsodrási határán kívül tartózkodni; illetve miért életveszélyes felmászni a vagonok tetejére vagy a 25 ezer volt feszültségű felsővezeték tartóoszlopára. Nem maradnak ki a vasúti átjárók megközelítésére és az áthaladásra vonatkozó KRESZ szabályok sem.

 Utasbiztonsági kampány – egyre szélesebb körben

„Utazzon biztonságban! A vasút veszélyes üzem, legyen partnerünk a biztonságban is!” – hangzanak a kampány jelmondatai.

A rendezvénysorozat 2015-ben indult útjára Siófok állomáson hagyományteremtő céllal. Az előző évek sikere alapján idén - a vasútállomások és iskolák mellett - más külső helyszínekre is kiterjesztették az utasbiztonsági programot. A roadshow – a nagykanizsai kezdés után járt már Kecskeméten, Egerben, Hajdúszoboszlón, Miskolcon és a 17. FINA Világbajnokság idején, a balatonfüredi vasútállomáson és Fonyódon. Idén először a népszerű nyári fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok kezdetén augusztus 23-án, a szegedi nagyállomáson is jelen volt a kampány annak érdekében, hogy a fesztiválra vonattal utazók lehető legszélesebb körének figyelmét felhívja a biztonságos közlekedés szabályaira. Legutóbb Mátészalkán és Záhonyban, valamint Pécsett és Békéscsabán járt a program.

 

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Telefon: (06-1) 511-3186  l  E-mail: sajto@mav.hu l www.mavcsoport.hu

 

Beküldte:

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Szólj hozzá! tájékoztatás MÁV Tovább
Kampány a vonaton Veszprémtől Zircig az utasok biztonságáért Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után
  • Vonzó programok a Pénzesgyőri Húsvétoláson - 2023.04.08. Vonzó programok a Pénzesgyőri Húsvétoláson - 2023.04.08.
  • Bakonyi néptáncok és népdalok tanítása - 2022.11.26., szombat, Zirc Bakonyi néptáncok és népdalok tanítása - 2022.11.26., szombat, Zirc
  • Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat
  • Augusztus 20. - ünnepi műsor és programok Zircen Augusztus 20. - ünnepi műsor és programok Zircen

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard