Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp, avagy a vulkánból született mesevilág

Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp, avagy a vulkánból született mesevilág

2017. augusztus 09. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

Erdélyi pillanatok. Szerző: Németh Andrea Fotók: Csizmadia József

Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp, avagy a vulkánból született mesevilág

 „… Erdély legköltőibb helyét láttam. Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava… Háromezer lábnyi magasban a tengerszint felett, körös-körül ezerkétszáz lábnyi magasban a bércek által képzett medencében, vad erdők árnyékában terül el egy gömbölyű, nagyszerű tengerszem, melynek körülete egy negyedrész mérföldet meghalad. Sima tükörlapja sötétzöld a belenéző erdős bércektől, a legnagyobb vihar sem ingatja azt meg, hab sem fodorul rajta. A körülfekvő bércek ideforduló oldalát cser és bükk fedi, míg a tó partján körül roppant fenyők emelkednek, mint egy sötét rámába fogva az ércvilágú vizlápot.” (Jókai Mór)

A Szent Anna-tó Székelyföld egyik legvonzóbb természeti látványosság, a tengerszint felett 950 m magasságban fekszik. Csíkszeredától délre 55 km-re található. A 12-es országútról a jelzéseknek megfelelően Sepsibükszádnál még közel 17 km-t kell megtenni, hol földúton kanyarogva, hol kitűnő minőségű aszfalton gurulva úticélunkhoz. A tó és a tóhoz vezető út két megye tulajdona, így ez régi vita tárgya, hogy a szép lassan romló utat ki javítsa meg.

sza1.jpg

Lélegzetelállító látvány a fenyők közül kibukkanó tó

A Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp a Csomád nevű vulkán kialudt ikerkráterében keletkezett. A tó Közép-Kelet-Európa egyetlen krátertava, vízgyűjtő területe kicsi, semmilyen kapcsolatban nincs a helyi vízrajzi hálózattal, főleg a csapadék táplálja. Közvetlen lefolyása nincs, a víz csak a földbe szivárog el és bukkan fel később források formájában a vulkán külső részén. Jelenlegi legnagyobb mélysége 7 m, de a föld alatti lefolyás miatt folyamatosan csökken. Néhány évtized múlva, előreláthatólag az egykori Mohos-tó sorsára jut, helyén nem marad más, csak egy láp. Élővilága szegényes, ami a víz alacsony ásványi só tartalmának tulajdonítható. A tó alakja felülről egyesek szerint szív, míg mások szerint inkább festőpaletta alakú. Minden évszakban szemet gyönyörködtető látvány, ahogy a parkolótól kb. egy kilométernyi séta után kibukkan a fák közül. Legszebb arcát ősszel mutatja meg. A körülvevő fák lombja sárgás-bordós-narancsos színben tündököl, s ahogy visszacsillan a víz tükrén, nincs oly látogató, akit ez a látvány nem érint meg. S hiába készítünk bármennyi fotót – a tavat körbejárva –, a képek meg sem közelítik a valós élményt. Ha itt járunk, feltétlen kóstoljuk meg a kürtős kalácsot, mert bizton állítom, a kürtős kalács a Szent Anna-tó mellett a legfinomabb Erdélyben.

sza2.jpg

Csodás látvány minden évszakban a Szent Anna-tó

A tóban nyáron fürödhetünk, csónakázhatunk, nem ritka a 24-25 C fokos vízhőmérséklet sem. A helyiek szerint mindenképpen fürödjünk, vagy legalább mosakodjunk meg, mert így – állítólag – a tó tündére védelmez egy kerek évig. A tó mellett romantikus kis kápolna áll, a Szent Anna-kápolna, melyet 1977-ben építettek egy fakápolna helyén. A környék katolikusai számára a mai napig jelentős zarándokhely a kápolna környékén minden év július végén megrendezett Anna-napi búcsú. A legenda szerint a vízben tündérek éltek. Esténként a tó tükrén táncolva vigadtak, azonban zavarta őket a tó melletti kápolna harangjának kongása. Rávettek egy legényt, hogy lopja el nekik a harangot, jutalom ellenében. Jutalom helyett azonban a fiút vízbe fojtották és tovább folytatták esti táncukat sok-sok székely legényt a vízbe veszejtve. Egyszer egy Gergő nevű székely legény megcsókolta az egyik tündért, aki így elveszítette varázserejét, s feleségül ment Gergőhöz. Az ifjú pár visszaszerezte a harangot a tó fenekén élő tündérkirálytól. S mikor a harang újra megkondult a tündérsereg hallá, a tündérkirály pedig békává változott.

sza3.jpg

A Szent Anna-tó melletti kápolna mi is kedvelt búcsújáró hely

A Mohos-tőzeglápba, hol korábban a Mohos-tó állt, csak túravezetővel mehetünk be. Vize eltűnt, csak sűrű növényzettel, főleg tőzegmohával benőtt láp, maradt utána. A láp a tengerszint felett 1050 méter magasságban fekszik, becsült átmérője 800 méter, területe 80 hektár. Vezetőnk vicces, medvés történetekkel megtűzdelt, a helyi növény és állatvilágot bemutató bevezetője után indul a csoport – naponta több alkalommal – a rövid vezetett sétára. A tőzeges talaj 10 méter vastagságú, néhol vékonyabb, alatta pedig jelenleg is nagy mennyiségű víz található. Az ingoványos tőzegszőnyegre a túravezető engedélyével rá lehet lépni (jóváhagyása nélkül meg se próbáljuk, ő tudja, hol bírja el a súlyunkat), ami „idegbizsergető” érzést nyújt. S hogy honnan tudták, hova kell a pallókat tenni? Mivel a lápban a mai napig is medvék élnek, a nagy medvetalp oly érzékeny, hogy ők tudják, hová érdemes lépni, így a csapások mentén biztonságos. Esti, szürkületi időpontban már nem ajánlott belépni a lápba, hiszen a mackók estére előjönnek, megijesztve a látogatókat. Megtudjuk az előző nap utolsó vezetett csoportja futva hagyta el a lápot.

sza4.jpg

A lápban csak a kijelölt útvonalon szabad haladni

sza7.jpg

Tengerszem a törpefenyők ölelésében

A hajdani tóból mára már csak pár tószemet figyelhetünk meg, ezeknek a tőzeg alatt közvetlen összeköttetésük van. Vize a vulkáni hamu miatt sötétfekete és erősen savas, ezért csak apró élőlények vannak, halak nem élnek meg benne. A láp legnagyobb mélysége 74 méter, amely a vízzel feltöltött vulkáni kúp közepén található. Rendkívüli növényritkaságokat csodálhatunk itt meg, többféle húsevő növényt, például a kerek levelű harmatfüvet, több mint húszféle mohafüvet. Megtalálható itt a tőzegáfonya, a kéttős erdeifenyő, a vörös áfonya, ritkaság a jégkorszakból maradt tőzegrozmaring. Érdemes megemlíteni, hogy a túravezető képeken szemléltette a túra előtt az áfonyát, tőzegáfonyát, valamint egy megtévesztésig az áfonyára emlékeztető bogyót, amely hallucinációkat okoz, mellékhatásként két nap vécéfogsággal jár. Így elrettentve már akkor sem mertünk a bogyókhoz nyúlni, ha szinte biztosan áfonyának véltük őket.

sza6.jpgÁfonya? … vagy valami más

A legkisebbek és az idősek is végigjárhatják a könnyed túrát, de vezetőnk külön kéri, hogy semmit ne szedjünk vagy tépjünk le, illetve sose térjünk le a kijelölt ösvényről. Megszállhatunk Tusnádfürdőn és gyalogosan is megközelíthető a Szent Anna-tó és Mohos-tőzegláp. Mindenképp legalább egy napot szánjunk a látogatásra, felejthetetlen élményekkel gazdagon távozunk.

Élménybeszámoló: Németh Andrea, fotók: Csizmadia József

 

Szólj hozzá! turizmus beszámoló érdekesség program zirciek máshol túra zóna útvonalak programok/bt élmények tapasztalatok/bt Tovább
Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp, avagy a vulkánból született mesevilág Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész
  • Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20. Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20.
  • Vonzó programok a Pénzesgyőri Húsvétoláson - 2023.04.08. Vonzó programok a Pénzesgyőri Húsvétoláson - 2023.04.08.
  • Egzotikus világok - Thaiföld - fotókiállítás - 2022.11.23., szerda, Zirc Egzotikus világok - Thaiföld - fotókiállítás - 2022.11.23., szerda, Zirc
  • Gigantikus szovjet bombát találtak Zircen Gigantikus szovjet bombát találtak Zircen

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard