Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Hol áll a Zirci járás a rangsorban? - kutatási jelentés

Hol áll a Zirci járás a rangsorban? - kutatási jelentés

2016. január 28. Szerkesztő: Atyavilág

A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet a hét elején tette közzé Fejlődő és leszakadó járások - 2012-2014 című kutatását. Az intézet az általa kialakított Járási Fejlettségi Mutató (JFM) legfrissebb értékei alapján ad képet a 175 magyar járás fejlettségi különbségeiről és arról, hogy milyen változások következtek be ebben az utóbbi két év során.

Zircen tavaly zajlott le a járási székhelyekre kötelezően előírt Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) kidolgozása, és elkezdődött a 2002-ben elfogadott Zirc város Stratégiai Programjának felülvizsgálata és aktualizálása. A járási székhely jövőképe, fejlesztési tervei nem függetleníthetők a környező településektől, ezeket együttműködésben kell kialakítani, hiszen a kisebb települések aligha alkotnak ilyen részletességű koncepciókat, és a székhely és többi település kölcsönösen függenek egymástól.

A kutatási jelentés két dokumentumból áll (mindkettő letölthető a fenti linken). Az Elemzés tartalmaz egy rövid szöveges összefoglalót és felsorolja a számításokhoz felhasznált 25 elemi mutatót. Az Adatbázis egy Excel-táblasorozat, amelyben a JFM meghatározásához felhasznált részszámításokat találjuk. Az Adatbázisból tetszés szerint készíthetünk saját elemzéseket.

1. A Zirci járás az országos és megyei rangsorban a 2014-re vonatkozó számítás szerint

Az alábbi táblázatban összeállítottuk, hogy a Járási Fejlettségi Mutató (JFM) 2014. évi számításához felhasznált statisztikai mutatókban hol helyezkedik el a Zirci járás az országos és a megyei listán.

A számok tehát rangsort jelentenek: 1 = a legjobb adat, első helyezés; 175 = a legrosszabb adat (országos lista), ill. 10 = legrosszabb adat (Veszprém megyei lista), utolsó helyezés. Az egyes mutatók mögötti évszám azt jelenti, hogy a JFM számításánál arra az évre vonatkozó statisztikai adatok voltak a legfrissebbek. 

Az országos rangsorban kifejezetten jók vagyunk pl. a vendégéjszakák számában (30. hely), a kábeltévé-előfizetésekben (39. hely), a szennyvízcsatornázottságban (21. hely), az álláskeresők arányában és a szociális segélyekben részesítettek számában. Nem jól állunk viszont a vállalkozások, a kiskereskedelmi boltok számában (131., 149. hely), a szolgáltatásban foglalkoztatottak arányában (136. hely). A megyei rangsorban a tíz járás közül a 25 szempont közül 12 szerint az első öt hely valamelyikén vagyunk. Kedvezőtlen adat, hogy az internet-előfizetésekben hátul kullogunk, és a vándorlási különbözetünk negatív (8. hely). A két legrosszabbnak tűnő adat (helyi adók, távbeszélő fővonalak) csak értelmezés kérdése: a legkevesebb helyi adó önkormányzati bevétel szempontjából kedvezőtlen, az adófizetők szempontjából viszont kicsit sem az. A telefon-fővonalak alacsony számát ellensúlyozhatják pl. a mobiltelefonok.

2. A Járási Fejlettségi Mutató (JFM) változása 2012 és 2014 között a Zirci járásban

A kutatás eredeti célja a JFM változásának kimutatása az egyes járások esetében. 

A kutatók a figyelembe vett 25 elemi statisztikai mutatóból mindkét vizsgálati időpontra meghatározták a JFM-t (a módszertan a kutatási jelentésben elolvasható). A 25 adatból képzett JFM értéke 1 és 5 közé esik. A 2014. évi JFM legalacsonyabb értéke a Kunhegyesi járásra jött ki (1,64), legmagasabb értéke a Győri járásra (4,48).

Idézet a jelentésből:

"A legfejlettebb járások a Budapesti kerületeken és a főváros agglomerációján kívül szinte kizárólag Nyugat-és Közép-Dunántúliak (a győri, mosonmagyaróvári, tatai veszprémi járás) ezeken kívül, csak az egri és a szegedi járás kerül be a legfejlettebb 20 magyarországi járás közé. A legfejletlenebb járások között többnyire észak-magyarországi és észak-alföldi járásokat találhatók.

2012 és 2014 között inkább a fejlettségi különbségek növekedéséről beszélhetünk. A legfejletlenebb 20 járás közül jelentős felzárkózás csak három járás esetében figyelhető meg." 

A Zirci járás Járási Fejlettségi Mutatója 2012-ben 3,28, 2014-ben 3,36 volt, azaz két év alatt 0,08 értékkel növekedett. Ez 2012-ben országosan a 67. helyezéshez, 2014-ben a 62-65. helyhez volt elegendő. Ez valamivel az országos rangsor első harmada felett van.

Megyei összehasonlításban a mindkét időpontban a 7. helyen szerepel a Zirci járás, viszont a 2-3. helyen tudtunk javítani a pozíciónkon:

3. A Zirci járás az ország térképén

Az egyik hírportál feldolgozta és térképen ábrázolta a kutatási jelentés néhány mutatóját. A következő képek és megállapítások forrása ez a hírportál.

Áttekintő térkép Magyarország járásairól (a Zirci járás kék keretben):

gvi-kutatas_3.png

A további térképeken a Zirci járást kék ponttal jelöljük

gvi-kutatas_6.png

gvi-kutatas_5.png

gvi-kutatas_2.png

gvi-kutatas_4.png

gvi-kutatas_1.png

gvi-kutatas_7.png

 Koós Gábor 

A bejegyzésben szereplő adatokban és információkban a többszörös ellenőrzés ellenére is lehetnek hibák. A leírtakkal kapcsolatos helyreigazításokat, pontosításokat köszönettel fogadjuk és azoknak helyt adunk. 

Kapcsolódó bejegyzés a Zircinfo-n:

http://zirc.blog.hu/2014/11/29/mi_megint_kimaradunk_valamibol

 

Szólj hozzá! beszámoló tájékoztatás járási hírek Tovább
Hol áll a Zirci járás a rangsorban? - kutatási jelentés Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20. Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20.
  • Úszásoktatás Zircen - 2023. áprilistól Úszásoktatás Zircen - 2023. áprilistól
  • Karácsonyváró Jótékonysági Off-Road találkozó - Borzavár, 2022.12.03. Karácsonyváró Jótékonysági Off-Road találkozó - Borzavár, 2022.12.03.
  • Egzotikus világok - Thaiföld - fotókiállítás - 2022.11.23., szerda, Zirc Egzotikus világok - Thaiföld - fotókiállítás - 2022.11.23., szerda, Zirc
  • Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26. Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard