Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

A Polgármester-jelölteket is bemutatkozásra kértük

A Polgármester-jelölteket is bemutatkozásra kértük

2014. október 09. Szerkesztő: zircblog


A Polgármester-jelölteknek is eljuttattunk egy levelet, melyben arra kértük őket, mutatkozzanak be, írják le céljaikat olvasóinknak, segítve ezzel a szavazók 2014. október 12-i választását.

Olvasóink nevében is köszönjük a bemutatkozásokat!

 

A Polgármester-jelölteket a szavazólapon feltüntetett sorrend alapján mutatjuk be.

A helyi önkormányzati választásokon a Polgármester-jelöltek közül érvényesen szavazni 

1 

jelöltre lehet.

 

 

A Képviselő-jelöltek bemutatkozásit megtaláljátok ITT.

A szavazatok leadásának helyeit megtaláljátok itt.

 

 Copyright ©Zircinfo.
Jelen bejegyzés tartalma sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.A bejegyzés
 csak a bejegyzés linkjének közvetlen megosztásával használható fel. 

(Folytatáshoz kattints a címre!)

 

 


Horváth László.jpg1. Horváth László

Független polgármester-jelölt

  

Horváth László polgármester-jelölt, valamint Kovács Eszter, Mészáros Szabolcs, Mészáros Gyula János, Dr. Kovács László, Dr. Horváth Sándor és Dr. Benczik Ágnes Adrienn képviselőjelöltek programja:

 

Helyi gazdaság:

-          Az elmúlt időszakban a város és környékén lévő munkahelyek száma sajnos radikálisan csökkent. Ezt a folyamatot meg fogjuk állítani, majd visszafordítjuk. Az ipari park fejlesztése leállt. Újra fogjuk indítani.

-          A városi projektek megvalósításánál elsősorban a helyi vállalkozásokat fogjuk helyzetbe hozni.

-          Az adópolitika átgondolásra szorul, az adó csökkentése indokolt.

 

Infrastruktúra:

-          A 2002-ben elfogadott városfejlesztési stratégiát a lakossági javaslatokkal aktualizáljuk, hosszabb távú új fejlesztési stratégiát tervezünk meg és hajtunk végre.

-          „Házunk tája” címmel felmérő programot indítunk, ahol a polgármester és a hivatali szakapparátus közreműködésével felmérjük minden háztartás infrastrukturális hiányosságait (közút, járda, csapadékvíz elvezetés, szennyvíz-elvezetés, stb.).  A felmérés adataiból problématérképet készítünk, amely alapján a hiányosságokat fokozatosan felszámoljuk.

-          Önkormányzati szerepvállalással előkészítjük, majd megvalósítjuk a panelházak hőszigetelését.

-          Helyrehozzuk a Rákóczi teret.

Egészségügy:

-          A védőnők és háziorvosok bevonásával kiterjesztjük a megelőző és szűrőprogramokat.

-          A szakrendelések hozzáférhetőségének növelése érdekében bővítjük és ésszerűsítjük az ellátást, javítjuk a rendelési idők kihasználását.

-          Megteremtjük a nyugdíjba vonulás miatt megüresedő orvosi állások, háziorvosi praxisok betöltéséhez szükséges feltételeket.

Kultúra:

-          A kulturális kínálatot az igények figyelembevételével alakítjuk ki oly módon, hogy az a lehető legnagyobb körben biztosítsa a szabadidő hasznos és színvonalas eltöltésének lehetőségét. A megvalósításhoz fejlesztjük az erőforrásokat (pl. alkalmas helyszín, épület, szakemberek).

Oktatás:

-          Az iskolaépületek folyamatos karbantartását - pályázati források bevonásával - biztosítani fogjuk. A jobb munkavállalási lehetőségek elősegítése érdekében megvizsgáljuk a felnőtt OKJ-s helyi képzések lehetőségeit.

Sport:

-          A meglévő jól működő sportágakat kiemelten támogatjuk. Emellett célunk a felnőtt és az utánpótlás csapatsportok fellendítése, a sportinfrastruktúra fejlesztése.

Turizmus:

-          Zirc turisztikai vonzereje a kulturális látnivalók terén országosan is jelentős, azonban számos kihasználatlan lehetőséggel rendelkezik városunk és környéke. Elsősorban a kerékpáros és a bakancsos turizmus robbanásszerű fejlődését fogjuk kihasználni, hogy hazánk egyik túra központjává váljunk.

 

 


Ottó Péter.jpg2. Ottó Péter

 

“Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve.”

(Arthur Schopenhauer)

 

Tisztelt Zirci Polgárok!

Zircen születtem 1970-ben, autógépész üzemmérnök, műszaki tanár diplomával rendelkezem. Az Önök megtisztelő bizalma által 2006-tól polgármesterként igyekszem a várost szolgálni, azt megelőzően a közlekedési hatóság vizsgabiztosaként, előtte 12 évig a helyi televízió munkatársaként, vezetőjeként dolgoztam. Sokan a városban működő civilszervezetek aktív, értékteremtő tagjaként ismerhettek meg. Nős vagyok, három kisgyermek büszke édesapja.

Polgármesterként arra törekszem, hogy a város ne csak infrastruktúra ellátottság szempontjából, hanem mint közösség is fejlődjön, a város polgárai ne csak lakhelyüknek, hanem otthonuknak is tartsák Zircet. Az elmúlt évek megvalósított és folyamatban lévő jelentős önkormányzati beruházásai (pl.:szakrendelő, bölcsőde, óvodai csoportszobák, Rákóczi tér, Reguly Múzeum, csapadékvíz elvezetés, ifjúsági ház, játszóterek, hulladék-lerakó, általános iskola, sportpálya) nem tesznek kényelmessé, elégedetté. Szükséges fejlesztések sora vár megvalósításra, ezek előkészítése érdekében önkormányzatunk 40! zirci és térségi projektötlet megfogalmazásával (többek között a gazdaság, közlekedési infrastruktúra, oktatás, egészségügy, szociális feladatellátás, energetika, környezetvédelem, turisztika, kultúra, sport területeken) működött közre a 2014-2020-as időszak uniós pályázatait megalapozó operatív programok tervezési folyamatában.

Önkormányzatunk évtizedek óta nem tapasztalt, kedvező pénzügyi helyzetben zárja a ciklust, komoly megtakarításokkal rendelkezik, a kormányzat támogató, jövőt megalapozó döntéseinek (önkormányzati adósság átvállalás, feladat finanszírozás rendszerére történő áttérés) és a város következetes, szigorú gazdálkodásának köszönhetően. A megtakarítások összegét felélhettük volna, de nem tettük, mert ezek a források csak úgy tudnak kellő hatékonysággal a jövő szolgálatában állni, ha azokat a megjelenő új pályázatokhoz szükséges önerő biztosítására tartalékoljuk.

1992. óta minden képviselő-testület a helyi adók jelentős emelésével tudta csak a költségvetés egyensúlyát megteremteni. Az új testület lehet az első, amelynek nem kell az adóemelés népszerűtlen eszközéhez nyúlnia.

Célom, hogy Zircen, - ahol szinte mindenki ismeri a másikat – ahogy az elmúlt évek során, úgy a jövőben is igyekezzünk megtalálni az együttműködést mindazokkal akik, kölcsönösen tiszteletben tartják a másik gondolkodását s a város érdekében, fejlődését szolgálóan szeretnének tevékenykedni.

Kérem, a továbbiakban is tiszteljenek meg bizalmukkal, s támogassanak szavazatukkal!

Tisztelettel: Ottó Péter 

 

Szólj hozzá! közélet választás2014Zirc Tovább
A Polgármester-jelölteket is bemutatkozásra kértük Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész
  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard