Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 6. rész - 2001

Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 6. rész - 2001

2014. szeptember 08. Szerkesztő: Atyavilág

Időközi polgármester-választás 2001. február 4.

Zircen ez történt

A 2000. november 23-ra meghirdetett közmeghallgatáson és testületi ülésen a polgármester nem jelent meg. Dr. Hevesi Gusztáv korelnök bejelentette, hogy a polgármester ezen a napon lemondott tisztségéről. Ugyancsak lemondott Beke Gyuláné az alpolgármesteri megbízatásáról, ő azonban a képviselői mandátumát megtartotta.

A képviselő-testület tagjai – Pék László kivételével – aláírtak egy nyilatkozatot, mely szerint a választási ciklus végéig együttesen nem mondanak le.

A városi választási bizottság 2001. február 4-re tűzte ki az időközi polgármester-választás időpontját.

Az 5893 választásra jogosult szavazó 2821 érvényes szavazatot adott le a jelöltekre (48%).

A választás eredménye a következő volt:

Bakonyi Imre polgármester Független
Horváth László polgármester Sziget Környezetvédelmi Egyesület-Vállalkozók a Bakonyért Egyesület-Szabad Demokraták Szövetsége
Ladányi József polgármester Független
Dr. Varga Tibor polgármester Független

 

Az elnyert mandátumot kövér betűkkel, színezett háttérrel jelezzük.

Tovább ►

A képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből megtudhatjuk, hogy a polgármester és az alpolgármester lemondásához hozzájárulhattak a zirci képviselő-testület „titkos és zárt üléseiről” országos főhatóságokhoz ismeretlenek által eljuttatott, lejáratú szándékú feljelentések.

A választást a közvélemény meglepetésére magát ismét jelöltető, lemondott előző polgármester a szavazatok közel 50%-ával, jelentős fölénnyel nyerte meg. A szavazókörönkénti adatokat a Zirc és Vidéke 2001. februári száma közli. Alpolgármester választására a 2002. évi választásokig már nem került sor.

A kampány

Bár ez már a februári időközi választás után volt, 2001 első felében a Zirc és Vidéke szerkesztői ismét megkérdezték a zirci középiskolásokat, mit tennének, ha ők lennének a város polgármestere. A dolgozatokat a lap áprilisi, májusi és júniusi száma közli.

A választási kampányt, az alkalmazott eszközök számát és fajtáját tekintve, – mint 1994 óta mindkét választáskor – az SZDSZ-jelölt dominanciája jellemezte, aki mögé ezúttal két civil szervezet is felsorakozott. Az újság szerint „A választást megelőzően egyesek minősíthetetlen eszközök használatától sem riadtak vissza: névtelen telefonok és szórólapok jellemezték a kampány eldurvulását”. A kampány egyértelművé tette, hogy a polgármesteri tisztségért vívott harc ténylegesen a volt polgármester és az 1994 óta legfőbb kihívójának számító SZDSZ-jelölt között zajlik:

01_Szekér.jpg

(Forrás: Zirci választási hírlap, 2001. február 1. - az SZKE-VBE-SZDSZ-jelölt választási kiadványa)

Napilap-formátumú választási kiadvány jelent meg, amelyben meghatározó helyet foglaltak el a jelölt alkalmasságát alátámasztani szándékozó nyilatkozatok, levelek ismert helyi és megyei közéleti személyiségektől. Az SZDSZ-jelölt és támogatói választási kiadványainak súlypontja a lemondott polgármester kritikája és a jelölt múltbeli érdemeinek felsorolása volt, kisebb teret kaptak a jövőre vonatkozó vállalások. Az egyik támogató szervezet szórólapját idézzük ide, amely szervezet éppen most látta elérkezettnek az időt, hogy egy fél évtizeddel azelőtti eseménnyel kapcsolatos kritikáit a lemondott és magát újra jelöltető polgármester ellenében a fő vetélytársa támogatására használjon fel:

01_Sziget.jpg

(Az említett ügyre vonatkozó újságcikkek a Zirc és Vidéke 1995.2., 9., 10. számában olvashatók.)

A kihívó, kampányának részeként, a választási hajlandóságot növelő szolgáltatást is kínált: „a lakosság előzetes igényének figyelembevételével” autóbusz járatot biztosított a városrészekből a szavazóhelyiségbe, „szükség esetén … több fordulóban”.

Az SZDSZ-jelölt korábbiakhoz mérten erőteljesebb – és nyilván költségesebb – kampánya sem volt azonban elég a választási győzelméhez, aki ezúttal immár harmadszor maradt alul fő vetélytársával szemben.

Vélemények

A polgármester lemondásáról:

00.12_Elszállt a nyár.png

A választási kampányról:

01.01_Emlékezetkiesés.png

Még a választási kampányról:

01_Utózöngék_1.png

01_Utózöngék_2.png

A negyedszázad 42 megválasztott zirci önkormányzati polgármestere/képviselője – a kampányidőszakokat kivéve – saját kezdeményezésből szinte soha nem használta a helyben rendelkezésre álló médiát álláspontja kifejtésére, önkormányzati tudósításra, vagy csak egyszerűen közéleti beszámolók, cikkek írására a mandátuma idején, vagy azon kívül (egy kézen meg lehet számolni a kivételeket: Kasper Ágota, Müller Anikó, Turi Tibor, dr. Varga Tibor és e sorozat szerzője; rajtuk kívül legfeljebb szórványosan írt egyik-másik képviselő vagy polgármester). Az interjúkra vonatkozó szerkesztőségi felkéréseknek általában eleget tettek, de például már akkor sem élt mindenki a lehetőséggel, ha ingyenes megszólalási lehetőséget kínáltak. A mostani időközi polgármester-választáshoz kötődő képviselői írást idézünk ide (amely képviselő az újság fennállása alatt a legszorgalmasabb tudósítója volt a testületi üléseknek). 

01_Sine ira_1.png01_Sine ira_2.png01_Sine ira_3.png 

56 óra múlva következik:
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 7. rész
Önkormányzati választások 2002. október 20.

A sorozat előzményei:
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 5. rész – 1998
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 4. rész – 1994
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 3. rész – 1990
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 2. rész – Előrehozott áttekintés
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 1. rész

Koós Gábor

A forráskutatás természetéből adódóan az adatokban pontatlanságok, hibák előfordulhatnak. Köszönettel vesszük, ha ezekre felhívják a figyelmünket, a hibákat javítani fogjuk. Ugyancsak köszönettel fogadunk névvel aláírt személyes megnyilatkozásokat, visszaemlékezéseket, véleményeket, elemzéseket akár a korábbi, akár a most előttünk álló választással kapcsolatban. Névtelen (felhasználónéven írt) megjegyzések (kommentek) írására a megszokott módon természetesen továbbra is lehetőség van.

Szólj hozzá! közélet múltidéző hátraarc Tovább
Hátraarc - az önkormányzati választások negyedszázada Zircen. 6. rész - 2001 Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati és EP-választások után - 2. rész
  • Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után Arccal előre? - a 2024-es önkormányzati választások után

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard