Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Nem felhőtlen évzáró túra a Cuha-völgyben

Nem felhőtlen évzáró túra a Cuha-völgyben

2014. január 06. Szerkesztő: Atyavilág

Ahogy terveztük és novemberben megígértük, a Kövess, János! Fan Club baráti társaság a hagyományos évzáró túráját a Közép-dunántúli Piros (KDP) túramozgalom teljesítésének záróakkordjaként december 31-én meg is tartotta.

DSCF9816.JPG

Mielőtt az a vád érne minket, hogy egy ilyen rövid szakasz, mint Vinyétől Zircig, szóra sem érdemes, emlékeztetünk, hogy a KDP közel 300 kilométeréből szándékosan hagytuk ezt utoljára, mert egyrészt számtalanszor megtettük már, másrészt pont elég volt egy szilveszteri lazításra. Mégsem lehet nyakig izomlázzal beesni egy szilveszteri buliba!

A túra azt hozta, amit vártunk tőle. Tavasz volt, az utak vizes-sárosak voltak, a nap is sütött néha. A túra igazolófüzetében bélyegeztünk Vinyében, Zircen; Porva-Cseszneken fénykép készült igazolásként, mert nem volt nyitva a büfé (indoklás: "Nem jelentettek előre csoportot." - szerintünk az üzleti szellem itt még elbír egy kis fejlesztést, tekintettel, hogy elég sokan megfordultak aznap az állomáson.) Ahogy cím is sugallja, felhő is volt. Sajnos, nem csak valódi, hanem átvitt értelemben is.

Figyelem! A folytatás a nyugalom megzavarására alkalmas részeket tartalmaz! ►

Zircről vonattal mentünk Vinyébe, onnan haza gyalog. Kerékpáros útitársaink iránti szolidaritásból odafelé a Piroska második kocsijának csomagszállító végébe tömörültünk. Nem sokkal Kardosrét után a juniorok "Szarvas! Szarvas! Ott, a sínek között! Fej nélkül!" kiáltásaira néztünk ki hátrafelé, akkor már egy-kétszáz méter távolságból láttunk egy viszonylag nagy testet a sínek között feküdni, tényleg úgy tűnt, hogy nincs feje. A vonat közben persze ment, annyi lélekjelenlétünk volt, hogy leolvastuk a vasúti kilométerköveket. Vinyében aztán túratársunkon keresztül értesítettünk zirci vadászokat.

Nagy örömünkre, a Cuhában a korábbi hónapokhoz képest  tényleg sok víz volt, és bár a Vinye alatti szakaszra nem mentünk le (ahol a  kisvíz el szokott szivárogni a hegyben), de a Vinye feletti részeken mindenütt élt a patak.

KDP 1.szakasz_13-12-31 (1).JPG

Ahogy már többször is megírtuk: ősz (lombhullás) és tavasz (rügyfakadás) között olyan látnivalók tárulnak elénk, amelyek vegetációs időben elbújnak a lombok mögött. Különleges sziklaalakzatok, terepi formák, fák, nem így ismert műtárgyak.

KDP 1.szakasz_13-12-31 (14).JPG

Láttuk például, hogy a második vasúti alagút "félalagút" tetőrészét szigetelik, és más vízelvezetési munkák is zajlanak a környezetében. Ez arra utal, hogy a Cuha-völgyi vasút működőképességének fenntartására gondot fordítanak.

KDP 1.szakasz_13-12-31 (13).JPG

Az is a vasút fennmaradására utal, hogy Porva-Csesznek állomáson új külső hangszórót szereltek fel, ami talán később utastájékoztatási célokat szolgál majd, valamelyik személyzettel rendelkező állomásról (Zircről vagy Bakonyszentlászlóról) távirányítva. Azt viszont megtudtuk, hogy a zirci állomáson a menetjegykiadás megszűnése nem csak átmeneti...

Az év során többször hallottunk arról, hogy az erdészetek többlet állami forrásokhoz jutottak a közjóléti (ha még érvényes ez a néhány évvel ezelőtti címke) célú fejlesztésekhez. A Cuha-völgyben most a Vinye-Porva-Csesznek szakasz egyik pihenőjének egészen friss felújítását tapasztaltuk örömmel (de a Zirc környékén kirándulók mind a VERGA, mind a Bakonyerdő területén sok felújítással találkozhatnak az utóbbi időben).

KDP 1.szakasz_13-12-31 (15).JPG

Most következik a nyugalom megzavarására alkalmas rész:

Néhány óra múltán Kardosrét felé közeledve nyilván megnéztük, mi is van a mi odafelé a vonatból látott "szarvasunkkal" a 47-es vasúti kilométer környékén.

KDP 1.szakasz_13-12-31 (7).jpg

Amit mi annak hittünk a gyorsan távolodó vonatból, az egy nagy testű kutya. Fej nélkül.

KDP 1.szakasz_13-12-31 (8).jpg

A talpfákon, a kavicságyazaton látott fehér sprésávokból feltételezve már szakértők is lehettek a helyszínen és felvették az esetet. A tetem közvetlen közelében lefényképeztünk egy gyűrűt, ami nyakörveken a póráz beakasztására szolgál.

Nem tudjuk, mi történt valójában. A csapatból senki nem gondolta, hogy egy ekkora kutya véletlenül került a vonat elé a sínekre. A legkülönfélébb feltételezések kaptak szárnyra a körünkben. Ezekben egy volt a közös: a szegény kutya pusztulásában embernek kellett közreműködnie.

Először is szeretnék ezen a helyen bocsánatot kérni azoktól a közreműködőktől (vadászok, rendőrök, kik még?), akiket vadgázolást feltételezve riasztottunk feleslegesen. A mozgó vonatból, a velünk utazó juniorok jelzése alapján figyeltünk fel erre, és már nem tudtuk pontosan azonosítani a tetemet.

Másodszor, a csapatunk összes tagja nevében azt kívánjuk, hogy ha valóban közreműködött a szegény kutya pusztulásában egy embernek nevezett állat, akkor találják meg és vonják felelősségre állatkínzásért, de legalább is élete végéig gyötörje a lelkiismeretfurdalás, valamint a mi megvetésünk! (a többi kívánságunk nem szalonképes.)

Azt sem tudjuk igazán, hogy milyen megfontolásból tűz valaki egy viszonylag friss koponyát egy népszerű turistaút mellé, nem messze az előző tragikus helyszíntől?

KDP 1.szakasz_13-12-31 (9).jpg

Egy kicsit vidámabb témára váltva:

Aki még nem tudná, a Közép-dunántúli Piros túramozgalom kezdőpontja Zircen az Alkotmány utca és a Rákóczi tér sarkán van. Ha innen indulunk, akkor végigmegyünk az Alkotmány utcán, a szennyvíztelepet jobbról kikerüljük, elballagunk a 2-es vízműkútig, ott jobbra fordulva átmegyünk a kardosréti Cuha-hídon a Cuha jobb partjára, majd a Cuha mentén folytatjuk utunkat a patak folyását követve.

Mi most szemből jöttünk, így hát Porva-Csesznek felől érkeztük Kardosrét alá.

A kardosréti Cuha-híd az egyetlen közvetlen, gépkocsival is megközelíthető átjáró a kardosréti temetők felé. A 2010-es viharokban megrongálódott, de egyébként is elöregedett szerkezetű, széttört korlátú hidat a VERGA 2013-ban újította fel, ennek átadásáról és névadásáról a ZircInfo itt számolt be.

A híd tényleg látványosan megújult. Mindkét pillérét megerősítették.

KDP 1.szakasz_13-12-31 (11).jpg

Új korlátot kapott, rajta mindkét oldalon az avatási tábla: 3,2 millió forintba került.

KDP 1.szakasz_13-12-31 (10).jpg

Igazán nem ünneprontásként, inkább csak megfontolásra tesszük fel kérdéseinket.

- A felújítás előtti állapotban többszörösen is "ledarálták" a híd mindkét oldali korlátját. Nyilvánvalóan túlméretes járművek vagy szállítmányok. Korábban az az elvi megoldás született, hogy kivehető (kengyeles) korlátok kerülnek majd rá. Most úgy láttuk, hogy fixen rögzített korlátok kerültek fel. Számolt azzal valaki, hogy valami nem fér majd el a hídon, és ezért leveri(k) a korlátot?

- A 2010. május-júniusi szélsőséges esőzések során azt tapasztaltuk, hogy a kardosréti híd feletti elöntésekhez az is hozzájárult, hogy a híd áteresztő keresztmetszete szűkebb volt a meder keresztmetszeténél. Másodlagos következményként a hídpillérek körül áramló víz folyásirányban alul és felül is kimosta a pillérek körüli töltést. A mostani pillérmegerősítés tovább szűkítette a mederkeresztmetszetet, holott a vízügyi intézkedések (ma is jól látható módon) a híd alatt és felett is éppen a mederkeresztmetszet növelését eredményezték. Ezáltal tehát a Cuha-meder a híd alatt és felett is több vizet képes rendkívüli helyzetben elvezetni, ezzel szemben a híd a korábbinál is kevesebbet enged át.

Nem lett volna inkább értelme az egész hidat elbontani, és - a vízügyi szervekkel egyeztetve - egy új, a megnövelt mederűrszelvényhez igazodó hidat építeni? Lehet, hogy ez néhány millióval többe került volna, de az összes időjárási tendencia a rendkívüli helyzetek előfordulási gyakoriságának növekedését jelzi. Lehet, hogy egy újabb rendkívüli csapadékhelyzetben sokszorosan meg fogjuk fizetni a most látszólag megtakarított befektetést?

KDP 1.szakasz_13-12-31 (2).jpgA kardosréti híd kifolyó oldala, két héttel az első nagy esők (2010. május 16-17.) után 

KDP 1.szakasz_13-12-31 (5).jpgA 2010-es árvíz levonulása után így nézett ki a falu oldali hídpillér déli (befolyó) oldala ...

KDP 1.szakasz_13-12-31 (4).jpg... így az északi (kifolyó) ...

KDP 1.szakasz_13-12-31 (3).jpg... és így a temető oldali pillér északi (kifolyó) oldala. Nem csoda, hogy nem nagyon akartak átmenni a teherautók a hídon, még a temetői hulladék elszállítására sem.

Koós Gábor

Fényképek: Kaszás Béla és Koós Gábor

 Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

Szólj hozzá! beszámoló túra zóna bakonyon innen élmények tapasztalatok/bi Tovább
Nem felhőtlen évzáró túra a Cuha-völgyben Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20. Főzőverseny - Zirc, 2023. május 20.
  • Elmarad a 14. Medvehagymás Napok Bakonybélben Elmarad a 14. Medvehagymás Napok Bakonybélben
  • Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban Béla'60 - jubileumi rendezvény a gimnáziumban
  • Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26. Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26.
  • Könyvelőt keres az apátság - jelentkezési határidő: 2022. szeptember 15. Könyvelőt keres az apátság - jelentkezési határidő: 2022. szeptember 15.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard