A Triglav a Júliai-Alpok és Szlovénia legmagasabb csúcsa, egyben a szlovénok szemében nemzeti öntudatuk szimbóluma is. Az állam címere valamint a nemzeti lobogójuk is ezt ábrázolja, és a hagyomány szerint minden igaz szlovén célja, hogy egyszer megmássza…

Visszatekintés a Vodnikov dom na Velem polju menedékháztól, középen a Dom Palinka pod Triglavom menedékház, a fölé tornyosuló Triglavval

A "szlovéniai" kiadású 50 eurocentes hátoldala a Triglavval

…és bizony meg is másszák, amit mi sem bizonyít jobban, hogy azon a kellemes szeptemberi hétfőn, amikor sikeresen feljutottunk, olyan tömeg alakult ki a csúcs környékén lévő „fennsíkon”, mint a csetényi turkálóban bálabontás előtt.

Tovább ►

Na de ne rohanjunk ennyire előre. Szlovéniát és a Júliai-Alpokat egy hirtelen jött ötlettől vezérelve már jó néhány évvel ezelőtt megkörnyékeztük egy barátommal, igaz akkor csak egy pár napos autós kirándulásra futotta, igazi túrázásra nem. Azóta motoszkált a gondolat, hogy ezekben a hegyekben is kellene túráznunk egyszer. A terv, hogy a következő nagyobb kirándulásunk Szlovéniában lesz már idén tavasszal megszületett, de a pontos úti célok, a társaság, az időpont csak a nyáron kezdett el körvonalazódni. Ahogy telt az idő egyre biztosabbá vált bennem, hogy meg fogom (fogjuk) próbálni megmászni a Triglavot, ezért a többi körülményt ehhez próbáltuk igazítani. Így alakult, hogy a túrát szeptemberre tervezzük és lehetőleg hétköznapra, mivel ahogy az a különböző túraleírásokból kiderült, rendkívül népszerű túra mind a szlovénok, mind a külföldiek körében, ezért főleg hétvégén és főleg nyári időszakban rengetegen vannak.

A Triglavra több úton is fel lehet jutni: Északról az Aljazev Dom –tól (Mojstrana) indulva, Keletről Rudno Polje –ból indulva, Nyugatról Zadnjica -ból (Trenta) indulva ill. ezen kiindulópontokból több útvonalon keresztül. Mindegyik túra magashegyi jellegű a csúcs alatt A-B nehézségű biztosított résszel (via ferrata/klettersteig), kivéve Aljazev Dom-tól induló Bamberg (Plemenice) utat, ami C-D nehézségű biztosított via ferrata/klettersteig, és amihez már szükséges biztosító szett (beülő, Y szár).

A túrát megelőző nap, vasárnap délután érkeztünk a Bohinji tó partján lévő Ribcev Laz-ba, ahol a szállásunk volt. Az apartman elfoglalása után sétáltunk egyet a környéken, gyakorlatilag folyamatosan ámultunk a fantasztikus környezet miatt, közben ittunk néhány sört és találgattuk, melyik lehet a „mi” hegyünk a sok közül, amik az elképesztő panorámát biztosították. Az időjárás előrejelzés jó idővel kecsegtetett, így ennek és a hajnali három órai kelés fájdalmas tudatával tértünk nyugovóra.

Hajnalban kíméletlenül megszólaltak a telefonok, így némi tápászkodás, egy jó kávé és fél négy után nem sokkal autóba pakoltuk már előző este elkészített hátizsákjainkat, magunkat és elindultunk Rudno Poljéba. Az út ébren, világos nappal is szép feladatot jelent annak, aki nem járt még arra, de félig alvó állapotban, éjjel: egyenesen kihívás. Fél órás szerpentinezés után a hatalmas parkolóban hátrahagyva a kocsit, jól beöltözve, fejlámpákkal és némi izgalommal felszerelve útnak indultunk a jelzett erdészeti úton. A leírásokból sejthető volt, hogy megerőltető túrának nézünk elébe, lévén az előttünk lévő kb 15 km-es táv és 1700 m szintkülönbség a csúcsig. A csúcsra vezető utak közül ez a leghosszabb, viszont ezen kell a legkisebb magasságot leküzdeni. A túraleírások egyikében olvastam, hogy a parkolóból, még kb 1-2 km-t fel lehet menni az erdei úton, ahol a jelzés is halad, majd ott leparkolni az út mentén és nekiállni a túrának, de amikor megérkeztünk, ennek az információnak nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget… sajnos. Fél órás gyaloglás után elértünk egy kiszélesedéshez, ahol az út mentén parkoló autókból már sejteni lehetett, hogy itt vált ösvényre a jelzés és idáig tudtunk volna feljönni autóval. Az ég teljesen tiszta volt, csillagos, a hold pedig úgy világított, hogy addig akár fejlámpa nélkül is eltaláltunk volna, de amikor beértünk az erdei ösvényre, már volt mire használni. Az út első, viszonylag hosszú része hegyoldalban, nagyjából szintvonalon, fák kiálló gyökereitől és kövektől nehezítve, föl-le, kisebb-nagyobb szintkülönbségekkel tarkítva halad. Kicsit kiábrándító volt, amikor egyszer-egyszer felkapaszkodtunk 15 métert, majd utána leereszkedtünk 20-at, de a lelkesedés töretlen maradt. A lomberdő szintet és a fenyőerdő szintet elhagyva már törpefenyők között jártunk, mikor a nap első sugarai rózsaszínbe öltöztették a környező csúcsokat, akkor már a látvány is hozzájárult, hogy érezzük, bizony magashegységben vagyunk. Az ösvény köves volt, meredek, és ahogy haladtunk, egyre-másra bukkantak elő az újabb és újabb addig nem látott csúcsok, nyergek, gerincek, völgyek, törmeléklejtők, a távolban egy-egy menedékház és minden ami az ilyen hellyel együtt jár.

Útban fölfelé

Az első nagyobb pihenőnket a Tosc hatalmas tömbjének megkerülése után a Vodnikov dom na Velem polju menedékháznál (1817 m) tartottuk, ahol ettünk, ittunk a magunkkal vitt szendvicsekből, csokikból és vízből. A házban alvók akkor ébredeztek és szállingóztak kifelé, ezért viszonylag csendes és békés volt a terasz, ami állítólag esténként komoly mulatságok színtere szokott lenni. Erre utaló nyom volt bőven a padok alatt és a terasz környékén. A nagyjából fél órás pihenő után útnak indultunk a még mindig nem igazán markáns emelkedésű úton. Időnként megálltunk fotózni, ami arra is jó volt, hogy fújjunk néha egyet, mert hát azért fárasztó is a gyaloglás, meg oxigén sincs annyi, mint Zircen bármelyik kerthelyiségben. Az útjelzés végig elég egyértelmű, bár helyenként a kitaposott ösvény nem pont rajta halad, ettől függetlenül az eltévedésre igazából nincs esély, már csak azért sem, mert a jelentősebb pontokon (útelágazások, menedékházak stb.) ki van táblázva a követendő útirány ill. az is fel van tüntetve, hogy a következő táblával ellátott pontig mennyi idő alatt érhetünk el (ezekre az időkre azért nem szabad nagyon hagyatkozni, de közelítő becslésnek megfelelőek). A terep időközben egyre meredekebbre váltott, és a következő pihenőnk céljául kitűzött Dom Palinka pod Triglavom (2401 m) előtti utolsó másfél óra már igazi kapaszkodás volt. Ezen a szakaszon néha szemerkélt az eső, ami némi aggodalomra adott okot, de a felhőket nézegetve megállapítottuk, hogy azok nem veszélyeztetik a csúcstámadást. Bő fél óra pihenés, evés-ivás után folytattuk utunkat a jelölt úton. Onnan már tisztán látható volt a csúcs és az oda vezető biztosított út egyes részei, ahol a „hangyák” szépen sorban egymást követve másztak fel vagy éppen akik a hegyben aludtak (menedékházban) azok már le. Egy törmelékmező keresztezése után kezdődött a biztosított rész, ahonnan gyorsan jutottunk egyre feljebb. Itt már sok helyen (nem csak a drótköteles részeken) használni kellett a kezünket is és kicsivel több, mint egy óra alatt elértük a Mali Triglavot (Kis-Triglav, 2725 m), ahonnan tisztán látszott a végig biztosított, helyenként kitett keleti gerinc, és a Triglavski Dom na Kredarici menedékház ill. a háztól felérkező út és a rajta lévő turisták hada. A két út találkozása után kicsit besűrűsödtünk, ami köszönhető a gerincen vezető útnak, ami igen keskeny, ezért helyenként egyszerre csak egy irányba járható, ill. azoknak a túratársaknak, akik az átlagosnál sokkal lassabban haladtak különböző okokból. Végül lassan, de biztosan elértük a Triglav csúcsát (2864 m), ahol a már bevezetőben említett kisebb tömeg fogadott minket. A csúcson álló bádog bódé (Aljazev stolp – ami állítólag megvéd a villámcsapásoktól) tövében elkészültek a kötelező csúcsfotók, ill. jó néhány kép a környékről, valamint több ízben megfigyelhettük, ahogy az igaz szlovénokat, akik megmászták a csúcsot „felavatják” – a bódéba behajolva, hegymászó kötéllel elfenekelik egymást.

Visszatekintés a csúcsról a keleti gerincre, végén a Mali Triglav

Kilátás a csúcsról, lent a Triglavski Dom na Kredarici menedékház

Kilátás a csúcsról

Van egy mondás, miszerint: „A hegymászás az egyetlen sport, amit nem a csúcson kell abbahagyni.” Ennek fényében, és mert tudtuk, hogy még komoly táv van előttünk, kb. 40 perc pihenő után visszaindultunk Rudno Poljébe. Ugyanazon az úton ereszkedtünk vissza, amin felmentünk és a pihenőket is ugyanúgy a menedékházaknál tettük meg. Végül egy igen hosszú és kimerítő ereszkedés után, szürkületben értünk vissza az autóhoz, ahol már csak az járt a fejemben, hogy mennyi eszük volt azoknak, akik följebb kocsikáztak 2 km-t ameddig lehetett. Cuccainkat beszórtuk az autóba és indultunk is vissza a szállásunk felé. Útközben egy benzinkúton beszereztünk néhány fontosabb kelléket, úgymint sör és benzin, az apartman erkélyén pedig megtárgyaltuk a napot.

Indulás vissza a keleti gerincen, lent a Dom Palinka pod Triglavom menedékház

Összegzés, gondolatok:

A leírások a túrát megerőltetőnek, nehéznek írják, és mindenhol azt javasolják, hogy 2 naposra tervezzük úgy, hogy valamelyik menedékházban alszunk a hegyben. Valóban nehéz túra, de egy nap alatt is teljesíthető, az átlagosnál valamivel jobb kondival. Állóképesség, szédülésmentesség és némi alpesi/magashegyi tapasztalat szükséges. Via ferrata/klettersteig szett nem, de kobak (esetleg túrabot) szükséges. Útközben nincs, vagy csak elvétve vízvételi lehetőség, ezért 2-3 l víz feltétlenül szükséges. Nagyon fontos: csak stabil, tiszta időjárási körülmények között induljunk el, ha elromlik az idő, húzódjunk menedékbe, vagy forduljunk vissza – a csúcsra vezető út márványtáblákkal van kikövezve, amik azokra az emberekre emlékeznek, akik villámcsapás áldozatai lettek!

A túrát 15-16 óra alatt tettük meg, ebből a tiszta menetidő legalább 12-13 óra volt. A megtett távolságot nem tudtuk pontosan mérni, térkép alapján 30 km körül lehet. A szintkülönbség az indulópont és a csúcs között 1700 m, de a megtett szintemelkedés ennél több a kezdeti terepingadozások miatt. A csúcs alatti biztosított szakaszon az előrejutás időnként rendkívül lassú, már-már bosszantó, az ember legszívesebben átmászna a lassan haladókon, de ez rendkívül veszélyes. Sajnos több olyan túrázót is láttunk, aki valószínűleg túlvállalta magát a felső szakasszal és több olyat is, akik tekintet nélkül próbálták őket előzgetni. Túraszervezéshez remek leírásokat lehet találni interneten, vagy nyomtatott formában (pl.: Júliai-Alpok, Helmut Lang). Angolul, németül mindenhol kiválóan beszélnek, az árak nagyjából megfelelnek az itthoniaknak, de az ország lényegesen „nyugatabbra” van.

Hasznos információk:

Zirctől a Bohinji tó, Ribcev Laz: kb 500 km és 6 óra 2 pihenővel. Útvonal: Zirc, Veszprém, Balatonfűzfő, Balatonaliga, M7, Letenye, M70, Szlovéniában A5, Maribor, A1, H3, Ljubljana, A2, eddig autópálya, onnan Bled, 209, Bohinj, az alsóbbrendű utak jó minőségűek.

Szlovéniában az autópálya matrica (felragasztós): 7 nap -15 €, 1 hónap - 30 €

Árak (idegenforgalmi központra értendőek, tájékoztató jelleggel):
            95 benzin      1,5 EUR/l
            Apartman­­*** 15-20 EUR/fő/éj
            Sör              0,6-1,2 EUR/0,5l boltban;
                               2-3 EUR/0,5l Bohinji tó partján kocsmában;
                               4-5 EUR/0,5l menedékházban.
             Vacsora      15 – 20 EUR/fő egy étel + italok kellemes kerthelyiségben.

Élmények, szöveg és kép: Koós Máté és útitársai.

Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználható. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.