Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Hírmúzeum 2012. év 12. hetére

Hírmúzeum 2012. év 12. hetére

2012. március 19. Szerkesztő: muemlekkonyvtar

Száz éve is ünnepelték március 15-ét, igaz nem központilag, hanem a különböző civil szervezetek összejövetelein. A beszámoló szerint minden nagyon hazafias volt.
Választás 1967-ben, nagy részvétellel a nem kimondott, de ajánlott volta miatt. A Napló a zirci tudósításként egy érdekes szösszenetet hozott össze, egy írásban szerepel a Népfront és a templom.
Képes riport a Vegyesipari Szövetkezetről 1977-ből, majd a 800 éves Zirc éves programjának leírása 1982-ből.

A 800. évforduló tiszteletére kiadott levelezőlap és bélyeg 

Tovább ► 

100 éve 


Hazafias ünnepélyek. A zirczi kaszinó, mint rendesen, ez évben is megünnepelte március 15-dikét. E magasztos ünnep estéjén a Kaszinó tagjai szép számmal jelentek meg a Kaszinó helyiségében. Az ünnepi beszédet Magyarász Ferenc zirczi cisztercita tanár tartotta. A költői szárnyalatokban gazdag, lendületes, mélységesen hazafias beszéd valósággal magával ragadta az ünneplő közönséget. – A zirczi polgári olvasókör, dalosegylet, kath. legényegylet pedik március 17-én tartotta meg a március 15-diki ünnepélyt. Az ünnepi beszédet itt is Magyarász Ferenc úr tartotta a tőle megszokott magvas és tartalmas formába öntve. A beszédet mélységesen hazafias érzésekkel hallgatta a hálás közönség. Az ünnepi beszéd után a Daloskör meleg érzéssel és megkapó precizitással adta elő a kitünően betanitott Pósa-Lányi-féle hazafias dalt: Tavasz elmult. Min a betanitás, mind az izléses előadás Arató Andor karnagy érdeme. Ezt követte egy kis alkalmi hazafias darab, Árpád látomása, ki nagy vonásokban látja a magyar történelm szomorubbnál szomorubb képeit, a török hódoltságot (Szpáry Péter), Zrinyit a költőt, a bujdosó kurucot, de végül földerül a márciusi ifjaknak, élükön a Talpra magyart szavaló Petőfinek s a szentesitett negyvennyolcas törvények láttára. Árpádot Kaufmann Imre játszotta komoly bensőséggel. Kliót a történelem muzsáját, kedvesen adta Gróf Annus. Kis szerepében is jót nyujtott Ivanyics Pál (Bujdosó kuruc). Lelkes, kiváló Petőfi volt Wéber József. A néma szerepek (szabó József, Kaufmann Imre, Szemmelweisz Lajos, Fiskál Vilma, Lichtblau Boriska) szintén igen jó kezekben voltak, a tömegjlenetek is hatásosan illeszkedtek az egész darabba. A közönség lelkes tapssal honorálta a szereplők derekas munkáját és a darabba szőtt énekszámokat.
 

Zircz és Vidéke 1912. évi március 23-i Hírek rovatából 

45 éve


( A szerkesztő előzetes megjegyzése: Országgyűlési és tanácstagi választásokat rendeztek 1967-ben. A Veszprém megyei lefolyásáról a Napló számolt be, amelyen a Népfront delegáltjai a szavazatok 99%-t szerezték meg a maximum két jelölt közül. A zirci beszámolót közöljük.)

Igaz, hogy csak felnőtt állampolgároknak van szavazati joguk, de a zirci Bakonyi Csaba
azonban hároméves kora ellenér engedélyt kapott a szavazatszedő bizottságtól,
hogy bedobja a borítékot az urnába – igaz, az édesapja nevében és segítségével.

 
ZIRC:

Népfrontpolitika 

Két idősebb, fekete fejkendős, ünneplőruhás parasztasszony lép be a zirci községi tanácsház szavazóhelyiségébe. Igazolják magukat, megkapják a szavazólapokat. be sem mennek a fülkébe. csak egymásra néznek, s mind a ketten az urnához lépnek.
Nincs szégyellnivalójuk, megmutatják ők nyíltan is, hogy a Népfront jelöltjeire szavaznak, gondolják magukban, minek menjenek be a fülkébe. Joguk van természetesen ehhez is, mindenki úgy szavaz, ahogyan jónak látja.
Kifele indulnak, amikor egyikük megszólal:
– Maga is a misére megy innen, szomszédasszony?
– Oda indultam volna.
– Akkor menjünk már oda is együtt.
– Menjünk.
És lassan. komótosan lépkedve oda is együtt mennek.
 

Napló 1967. évi március 21-i számából

35 éve


Hagyományőrző szövetkezet

Zirc nagyközségben és környékén 1951-ben öt kisszövetkezet alakult. Valamennyi tevékenységében benne volt a vidék jellegzetes nyersanyagának, a fának a megmunkálása. Aztán az idő múlásával az öt kis szövetkezetből 1964-ben megszületett az életképes nagyobb, a Vegyesipari Szövetkezet. Tevékenységüknek két fő ága van, az építőipari és a faipari részlegek. Az építőipari részleg elsősorban lakossági szolgáltatásokat végez. A faipari ezen túl már jelentős árutermeléssel is foglalkozik. A fatömegcikk gyártás az árutermelésük alapja, melyet a hagyományos foglalkozási ág, a famegmunkálás kínál. Az évek során néhány termékükkel felküzdötték magukat a „nagy szállítók” közé, jelentős mennyiséget exportra is eladnak. Ettől az évtől kezdve pedig méginkább fokozzák az export termelésüket. Döntően három fajta termékük szerepel a programban: vadászszékek és kétfajta konyhai ülőke. Ezeket Svédországba, Angliába és Franciaországba exportálják. Az idei export bevételük meghaladja majd a 8 millió forintot, melyhez a piacot már jó előre szerződésekkel biztosították. A hazai vásárlókra is gondolnak a zirciek, 30 ezer darab gyermek etetőszéket és 70 ezer darab „Bakony” gyermekszéket, valamint konyhai ülőkéket adnak a kereskedelemnek. A Bábolnai Állami Gazdaságnak előre gyártott istállóelemeket és berendezéseket szállítanak, az iskolabútorgyárnak pedig iskolai ás kollégiumi asztalokat készítenek.
Bemutatjuk néhány képben a zirci faipari üzemet.

   
   

 

Napló 1977. évi március 19-i számából

30 éve


Zirc 800 éves

Első írásos emlék 1182-ből – Kiállítások, nemzetközi lovasjátékok – Tudományos konferenciák – Országos autóverseny 
 
Az idén ünnepli fennállásának 800. évfordulóját Zirc nagyközség. A Bakony közepén levő település első írásos emléke 1182-ből való. A nagyközség ipari, mezőgazdasági, kulturális, egészségügyi, idegenforgalmi központ. Ezt mutatja be az a program, amely április 3-án kezdődik és augusztus 20-án fejeződik be.
Április 3-án a zirci művelődési központban nyitják meg azt a fotókiállítást, amely a nagyközség életét képekben tárja a látogatók elé. Ugyancsak április 3-án — a szovjet hősi emlékmű megkoszorúzása után — ünnepi nagygyűlést rendeznek a művelődési központban hazánk felszabadulásának 37. évfordulója tiszteletére.
Április 17-én rendezik meg a pedagógus újítók megyei kiállítását a zirci úttörőotthonban. Május elsejét, a munkásosztály nemzetközi ünnepét felvonulással és majálissal köszöntik. A zirci gimnázium emlékünnepségét pedig május 8-án tartják.
A nagyközségi közös tanács nagytermében a Bakonyi Természettudományi Múzeum május 8-án tart megemlékezést a 800. jubileumról. Zirc bányásztelepülés, ezt mutatja be az a képzőművészeti kiállítás, amelyet május 26-án, a helyi művelődési központban „Bányászmúlt, bányászsors” címmel nyitnak meg. Ugyanezen a napon „A Bakony bányászata” címmel bányászati tudományos konferenciát rendeznek.
Az általános iskolások is bekapcsolódnak a gazdag, egész éves programba. Május 3-án rendezik meg az úttörőavatást, a gyermeknapot o zirci Rákóczi téren. Az úttörőotthonban pedig a II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat első táborozóinak találkozójára kerül sor.
A zirci földtani napokat június 4-5-én rendezik meg. Címe: A tudományos és gyakorlati földtani kutatás újabb eredményei az északkeleti Bakonyban. Ezen a napon leplezik le Bakonyi Pantheonban — az apátsági épület udvarán — Telegdi Róth Károly emléktábláját.
Bizonyára sok érdeklődőt vonz majd a Bakony közepébe a nemzetközi lovasjáték, amelyet június 11-12-13-án rendeznek. A látványosság előzménye, hogy a Dunántúli Lovas Szövetség 1980-ban már rendezett a n agyközségben lovasjátékot több ezer résztvevővel. Az idei lovasjátékokon csehszlovák lovasok is részt vesznek.
Az úttörő művészeti csoportok megyei találkozóját június 13-án tartják a szakmunkásképző intézet udvarán. Majd június 18-án erdészeti tudományos konferencia kezdődik „Erdészet a Bakonyban” — címmel. Ehhez kapcsolódik az erdészeti témájú fotó- és bélyegkiállítás, valamint a lepkegyűjtemény bemutatása a művelődési központban. Ugyanezen a napon leleplezik dr. Tallós Pál emléktábláját a Bakonyi Pantheonban.
A finnugor nyelvészeti konferencia Reguly Antal munkásságát mutatja be június 20-án a nagyközségi közös tanács nagytermében. A konferencia témája „Az ősi szó nyomában”. Ezen a napon leplezik le Reguly Antal emléktábláját a Pantheonban. A nap programját gazdagítja a vegyeskarok találkozója a szakmunkásképző intézet udvarán.
Nagy érdeklődésre tarthat számot Bér Júlia, prágai grafikusművész kiállítása június 5- én a zirci művelődési központban. A pávakörök találkozóját július 11-én rendezik meg a szakmunkásképző intézet udvarán, a nagyközség főterén pedig cserép- és néprajzi tárgyak vására várja az érdeklődőket. A Bakonyt fotókiállítás mutatja be a művelődési központban.
Látványosságot és izgalmat ígér az országos autóverseny augusztus 14-15-én. A résztvevők a „800 éves Zirc Kupáért” állnak rajthoz a helyi sportpályán.
A burgonyatermesztés jövőjéről rendeznek tudományos konferenciát augusztus 19-én a „Bakony” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tanácstermében.
Az igen gazdag program augusztus 20-án alkotmánynapi megyei megemlékezéssel, ünnepi tanácsüléssel zárul.
 

Napló 1982. évi március 25-i számából

 

Copyright ©Zircinfo.

A szöveg nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználható. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

 

Szólj hozzá! múltidéző hírmúzeum Tovább
Hírmúzeum 2012. év 12. hetére Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Húsvéti mulatság a Patkóban - 2023.04.08., szombat Húsvéti mulatság a Patkóban - 2023.04.08., szombat
  • Karácsonyváró Jótékonysági Off-Road találkozó - Borzavár, 2022.12.03. Karácsonyváró Jótékonysági Off-Road találkozó - Borzavár, 2022.12.03.
  • Egzotikus világok - Thaiföld - fotókiállítás - 2022.11.23., szerda, Zirc Egzotikus világok - Thaiföld - fotókiállítás - 2022.11.23., szerda, Zirc
  • Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat Avar Fesztivál - Zirci Piac - 2022.11.19., szombat
  • Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26. Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard