Az olvasottság nem publikus.

ZIRCINFO

Hírmúzeum 2011. év 46. hetére

Hírmúzeum 2011. év 46. hetére

2011. november 14. Szerkesztő: muemlekkonyvtar

Mindig kétkedve fogadom az idősebbek azon véleményét, hogy régebben mennyivel békésebb volt a világ. Böngészve a régi újságokat tapasztaltam, majd mindegyik számban szó esik késelésről, verekedésről, gyilkosságról. Sőt egy-egy híresebb bűnöző is betévedt a Bakony erdeibe, megidézve Sobri Jóska szellemét. Egy ilyen, az országos sajtóba bekerült esemény hiteles leírását adja a Zirc és Vidéke, amelyet akár a mai bulvárújságírás is megirigyelhet. A nagy izgalomban hibázott is az újságíró, mert a cikk végén átkeresztelte az egyik szereplőt.
Sok vendég kérdezi a műemlékkönyvtárban, mire használták az elmúlt rendszerben az államosított apátsági épületet. Láttuk már, hogy volt itt sajtérlelőüzem, most egy másik intézmény életébe pillanthatunk be
. 

Győr-Veszprém vonal, vasúti ház vasutassal, bár nem a porva-cseszneki állomás

 

Tovább ►

80 éve


Pályaőr és vadőrök élethalálküzdelme egy rovottmultu szökött fegyenccel a porva-cseszneki állomás közelében

A székesfehérvári katonai fogházból megszökött Kőszegi István betörőkirály elfogatásának hiteles története 

Amióta a Bakony erdejéből eltüntek a betyárok, aligha volt a Cuhavölgy békés polgárainak hasonló rémes élményben részük mint a mult kedden, nov. 3-án, délután: Egy szökött fegyenc kavarta fel a békés Cuhavölgyet, akiről csak bravúros elfogatása után tünt ki, hogy nem más, mint Európa rendőrségei előtt is jól ismert Kőszegi István, akit – mint egy székesfehérvári újság megirta – már körülbelül harmincszor fogott el Európa különböző államainak rendőrsége és összbüntetésül több, mint 40 évi fogházat kapott. Legutóbb az egyik németországi fegyházból szökött meg. Leütötte az egyik őrét, elvette revolverét, kibontotta cellája tetejét, felmászott a padlásra és onnan a villámháritón ereszkedett alá négy emelet magasságból. Visszajött Magyarországra, itt a győri deketivek elfogták, és átadták a székesfehérvári honvédtörvényszéknek, mert katonaszökevény is volt. Székesfehérvárról is megszökött és erdőkön, mezőkön keresztül, az emberektől lehetőleg távol, bujdosva jutott el a Cuha völgyébe, ahol három egyszerü, de derék ember szinte saját élete kockáztatásával elfogta, ártalmatlanná tette és átadta a rend közben odaérkezett hivatott őreinek, a csendőröknek.
Az európai hirű banditának ez ujabb elfogatásáról a fővárosi lapok is megemlékeztek, de tudósitásaik  nem feleltek meg a teljesen való tényeknek, azért szükségesnek láttuk, az esemény szinhelyének hozzánk  való közelsége miatt is, pontosan utána járni a dolgoknak és maguktól a szereplő személyektől, tehát legilletékesebb helyről szerezni információkat.
 
Gyanus alak a vadászlak körül.
 
Szedlmayer György 20 éves és Radics József 56 éves erdőőrök, gr. Andrássy Sándor alkalmazottjai, nov. 3-án  d. u. 3 óra tájban a cseszneki erdőben szolgálatuk teljesitése közben győr-veszprémi vasúti vonaltól körülbelül 2 km.-re levő vadászlak közelében egy gyanus alakot vettek észre, aki láthatólag bujni akart előlük. Mikor észre vette, hogy nyomon kisérik, még beljebb huzódott az erdő sűrűjébe, de az erdőőrök folyton a nyomában voltak és nem nyugodtak, míg csak utol nem érték egy sűrűben, ahol lefeküdt, hogy üldözői észre ne vegyék. Igazolásra szólitották fel, mire ő Hajmáskérről szökött katonának mondotta magát és kérte az erdőőröket, hogy ne bántsák, hanem engedjék Győrben lakó családjához menni. Az erdőőrök azonban nem hittek neki, mert a rajta levő darócruha, sapka, nadrág és apacsing kabát nélkül elárulta, hogy szökött fegyenccel van dolguk. Felszólitották, hogy menjen előttük a legközelebbi őrházig.  A fegyenc a két fegyveres vadőr felszólitásának engedelmeskedett és elkisértette magát a 2 km.-re levő 12-es számu őrházhoz,  mely Porva-Csesznek állomás nevét viseli. Az állomás kezelője, Mérnyei Lajos pályaőr azonnal telefonált Zircre az állomásra, hogy érteitsék a zirci csendőrséget egy szökött fegyencnek az elfogatásáról, azután kinyitotta a várótermet és ott leültették a foglyukat.
 
Megugrik a fegyenc.
 
Leültek maguk is melléje és beszélgettek vele, majd mivel látták, hogy fázik, tüzet raktak a kályhában, hogy egy kicsit felmelegedjék, sőt Mérnyeiné, az őr jószivű felesége, mikor értesült „vendégük”-ről, egy kis eledellel is meg akarta kinálni. Fegyencünknek azonban, ugy látszik,  inkább szabadság kellett, mint meleg kályha és jó szivvel nyujtott eledel, mert egy észrevétlen pillanatban, mikor őrzői a kályhával foglalatoskodtak, hirtelen felugrott, felrántotta az ajtót és villámgyorsan szaladni kezdett Győr irányában a pályatest mellett. A pályaőr és a vadőrök minden tétovázás nélkül azonnal utána eredtek, elől a fiatal Szedlmayer, utána az öregebb Mérnyei és Radics. Kiáltoztak a szökevény után, hogy álljon meg, de az nem hallgatott rájuk, mert nem akart ujból csendőrkézre kerülni. Szedlmayer ijesztésül utána is lőtt a levegőbe, de ez sem birta a fegyencet megállásra.  Ezért folytatni kellett az üldözést, mig végre a fiatal Szedlmayernek, ki a legjobb futó volt közöttük s ki egy kezében puskával, másikban bottal szaladt utána, az őrháztól mintegy 300 méterre sikerül utolérnie. A fegyenc ekkor megállott és szembe fordult üldözőjével.
 
Élethalálharc.
 
Szedlmayer eldobta botját, puskáját azonban egyik kezében tartotta és birokra kelt a fegyenccel. Hosszas dulakodás után a földre vágta és egy darabig ott viaskodtak egymással. Egy pillanatra sikerült a fegyencnek felülkerkednie és ekkor kést rántott elő, hogy ellenfelét leszurja. Talán sikerült is volna neki, ha az épen odaérkező Mérnyei pályaőr botjával a kezére nem sujt oly erősen, hogy a kés kiesett kezéből, ő maga pedig fájdalmasan felszisszent. Most dühében a kezét szorongató Szedlmayernek a balkezét a szájához kapta és kisujjába alaposan beleharapott, ugyhogy az erősen vérezni kezdett. Most Szedlmayer fogta a puskáját és ugy vágta vele nyakon a fegyencet, hogy az menten elájult és elterült a pályatesten, a puska pedig eltörött.
 
Ártalmatlanná teszik a fegyencet.
 
Most már könnyebben el tudtak vele bánni. Mérnyei leoldotta a nadrágszijját és összekötözte vel a haramiának a kezeit, Szedlmayer és az időközben odaérkezett Radics a puska szijjal összekötötte a lábait. De még mindig kevésnek találták a bilincseket, s azért Mérnyei bement a lakására, elhozta a tehén-kötelet és azzal is összekötözték a lábait, hogy el ne mehessen, míg Zircről a csendőrök megérkeznek.
 
Átveszik a csendőrök a megkötözött fegyencet.
 
Esteledett már, mikor két csendőr hajtányon megérkezett Zircről. Addig mindhárman ott őrizték  az izgalmas üldözés és életre-halálra viaskodás után ártalmatlanná tett gonosztevőt. A csendőrök átvették a megkötözött fegyencet, akinek köröztetése már kezükben volt, hajtányon bevitték Zircre, az őrsön elszállásolták és másnap reggel vonattal visszavitték a székesfehérvári katonai fogházba.
Ez Kőszegi István betörőkirály elfogatásának hiteles története.
 
A hősök.
 
Fenti tudósitásunkból mindenki láthatta, hogy az európai hirű gonosztevőnek elfogatása, büntető hatalom kezére való átszolgáltatása, és ezzel egyuttal a társadalomnak megszabaditása egy elvetemült banditától, aki a jó Ég tudja, még mennyi kárt okozhatott volna a becsületes társadalomnak, három egyszerü, de derék és a jogrendet – mondhatjuk – élete kockáztatásával is védő embernek az elvitathatatlan érdeme. Igen, a jogrendet védték meg ott az üde levegőjü bakonyi erdőben, a csendesen folydogáló Cuha völgyében, a porva-cseszneki állomás újonnan épült csinos és kedves váróterme közelében Szedlmayer György 20 éves és Radics György 56 éves erdőőrök és Mérnyei Lajos 12-es pályaőr, egy mindenre kész, elszánt gonosztevővel, egy európaszerte ismert banditával szemben. Méltóak arra, hogy a jogrend hivei, a társadalom becsületes tagjai kalapot emeljenek előttük.
 

Dr. Horváth Szaléz

 


Zirc és Vidéke 1931. évi november 15-i számából

25 éve


Kiváló kollégium Zircen
 
 
A patinás, volt apátsági épület ad otthont a kollégiumnak.   Harmadikos lányok.
A KISZ KB kollégiumi bizottsága és a Művelődésügyi Minisztérium szaktanácsadói bizottsága közös döntése alapján az idei évben elnyerte a „Kiváló Kollégium” címet a zirci Mezőgazdasági Gépszerelő Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet Gosztola István Kollégiuma. Az ország valamennyi középfokú kollégiuma közül negyvenen pályáztak, ebből tíz kapta meg e megtisztelőn címet. E cím elnyerése nem egyéves munka eredménye, hanem legalább három évben egymás után arany minősítést kell elérni a pályázóknak. Hogy mivel is érdemelték ki a címet? A kétszázhúsz fős kollektíva életében döntő a tanulók szervezett öntevékenysége. A kollégium életét ők maguk irányítják, természetesen a nevelők felügyeletével. értékelték a szervezettségét, a diáktanács munkáját, a tanulmányi munkát, a rendet és tisztaságot, a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást és nem elhanyagolható módon a szabadidős foglalkozásokat is. Mindezek figyelembevételével döntöttek és ítélték oda e rangos elismerést a zirci kollégiumnak.
Képriportunk a kitűntetett kollégium életébe ad bepillantást.
 

 

 
Másodikos szakmunkástanulók
tanulószobán.
  A szabadidő eltöltésének egyik kedvelt formája az asztalifoci.

 

Nemrég átadott kondicionálóterem.

 

Borbás János képriportja

 

Napló 1986. évi november 19-i számából

 

Copyright ©Zircinfo.
A szöveg nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználható. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

1 komment múltidéző hírmúzeum Tovább
Hírmúzeum 2011. év 46. hetére Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
1 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Vonzó programok a Pénzesgyőri Húsvétoláson - 2023.04.08. Vonzó programok a Pénzesgyőri Húsvétoláson - 2023.04.08.
  • Húsvéti mulatság a Patkóban - 2023.04.08., szombat Húsvéti mulatság a Patkóban - 2023.04.08., szombat
  • Karácsonyváró Jótékonysági Off-Road találkozó - Borzavár, 2022.12.03. Karácsonyváró Jótékonysági Off-Road találkozó - Borzavár, 2022.12.03.
  • Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26. Ruhaosztás - Zirc, 2022. október 25-26.
  • Garázsvásár - Lókút , 2022.09.24., szombat Garázsvásár - Lókút , 2022.09.24., szombat

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

muemlekkonyvtar 2011.11.18. 11:22:19

Egy kis vidámkodás a mai napra:
Őz helyett - borju
Mazalin János és László István dudari nimródok mult vasárnap kimentek lesre a dudari erdőbe. Letelepedtek az erdő szélén s pipaszó mellett csendesen diskurálva várták a puskacsőre tévedő zsákmányt. Hajnalfelé csakugyan előtörtet egy őz (?!) a tisztásra s feltünő nyugalommal legelészni kezd. Mazalin reá süti fegyverét s a zsákmány azon helyen összerogyott. Nagy diadallal sietnek a helyszinére s örömmel konstatálják, hogy az elejtett zsákmány egy jól kifejlett őz. Hazasietnek tehát felkeltik Szendi Jánost, hogy kocsijával jönne ki a vadért és hozza be. Persze Szendi örömmel kapott az alkalmon. S mind a hárman kimentek az elejtett zsákmányért. Feltették a kocsira s diadallal vitték haza. Az asszonyok azonnal lámpát hoztak (mert már a hold alkonyóban volt) s hogy a koncot ők is közelebbről megszemléljék. Ekkor azonban szomoru kép tárult elébük. Ugyanis kénytelenek voltak konstatálni, hogy az őz, nem őz, hanem borju, s hogy nem másé, mint Szendi Jánosé. Elképedtek mindnyájan, főleg Szendi, ki indokolt bámulatából alig tudott felocsudni...
Zircz és Vidéke 1906. évi október 7-i Hírek rovatából
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:

Keresés

Menü

  • Hírek
  •           Közélet
  •           Önkormányzati hírek
  •           Sport 
  •           Érdekesség
  • Vélemény
  • Programok
  •           Zircen
  •           Zirciek városon kívül
  •           Zirc környékén
  •           Beszámolók
  • TÚRA-ZÓNA
  •           Bakonyon innen
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  •           Bakonyon túl
  •                         Útvonalak, programok
  •                         Élmények , tapasztalatok
  •                         Hasznos oldalak
  • Múltidéző
  •           Hírmúzeum
  •           Arcképcsarnok
  • Zirci TV műsora
  • Videók
  • Turizmus
  •           Szállások
  •           Éttermek

Utolsó kommentek

  • Eshadow: Jó, hogy van ez a szolgáltatás, de még lehetne javítani rajta. Veszprémben például ez úgy működik,... (2022.03.02. 16:41) Lomtalanítás - Zirc
  • zsu2003: Kedves KoósG! Nagy szüksegem lenne viszonylag gyotsan sajnos az útvonal navigációs file-ra. Az e... (2022.02.18. 12:59) Jelzetlen utakon - A pénzesgyőri Tilos-erdő
  • geegee: A képek miért ilyen picik? (2021.11.23. 16:57) Magashegységi élmények - az Alacsony-Tátra újrajárva, videóval
  • Eshadow: Üdvözlet! Házhoz menő lomtalanítás sokkal jobb lenne, mint pl.: Veszprémben: www.vhkn.hu/Lomtalan... (2021.05.18. 11:07) Lomtalanítás - 2021. május 10.
  • 30-06: Nagyobb mennyiségű papírdarálék elvihető ( kb konfetti méretre zúzza a gép) zsákolva van és kb egy... (2021.03.22. 15:54) Papírtégla - házilag *Kiegészítés
  • Utolsó 20

Figyelmetekbe ajánljuk

ERRE a CÍMRE ÍRHATSZ NEKÜNK:

zircblog@gmail.com 

zircblog@freemail.hu

.

2018. augusztusában újra megjelent a Zirc és Vidéke közéleti lap

A címre kattintva olvashatjátok az eddig megjelent számokat

 .zivi.JPG

 

. .

Kommenteket a FACEBOOK regisztrációddal is írhatsz már !

- ha be vagy jelentkezve a Facebookodra, akkor a cikk alatt már írhatsz is!

.

facebook_logo_2.pngavatarzircinfokerek.jpg


 

vagy:

a cikkek alatt, a kommenteknél kattints a "Belépés Facebookkal" feliratra, és pár gombnyomással összekapcsolhatod magad a blogkommenteket kezelő indapassal! - ezzel a megoldással megadhatsz egy Nick nevet is magadnak.

Az összekapcsolás egyszeri alkalmat igényel.

Szólj hozzá!

 ---------------------------------------------------------
.

Szállások Zircen

szallasmad.png

 Nagyításhoz kattints a képekre!

..

 

 

.

Kedvcsináló

A TÚRA-ZÓNA oldalain tudatosan teszünk közzé különböző (kis- és nagyobbacska gyermek, kezdő és sportosabb amatőr, kényelmesebb és feszesebb tempót kedvelő) természetkedvelőknek és korosztályoknak szóló beszámolókat.

Néha ijesztőnek tűnik egy-egy túra a távolság, a magasság, az időjárás, egyéb megpróbáltatások miatt.

Ez azonban messze nem a profi teljesítménytúrázó szint.

Az itt leírt legnehezebb túránk is legfeljebb a gyakorlott, formában lévő amatőr szintje. Kezdheti valaki nulláról, és érezheti úgy, hogy Zirctől Vinyéig kiszállt a lábából az erő, de a következő alkalommal már könnyebben megy, és néhány alkalom után meglepve veszi észre, nem csak hogy jó erőben megtett húsz kilométert, egyszuszra felment a Zörög-tetőre, hanem még érzi is a teljesítmény örömét.

Arra bátorítunk tehát mindenkit, hogy

induljon neki!
 .

 

 
----------------------------------------------------------
.

 

TÚRA-ZÓNA rovatunk szerkesztője

a Lomnici-csúcson járt (2634m)

DSC04171.JPG

.

 

... és a Medve-szurdokon is, az Alpokban:

Nyolc fős csapatukból ketten tíz év alattiak, ketten hatvan környékiek - a társaság fele (mindhárom korosztályt képviselve) a csúcsra is feljutott. 

Medve-szurdok-túra_13-10-04 (15).JPG

-----------------------------------------------------------------------

.

 TÚRA-ZÓNÁHOZ kattints IDE. 

.

  .

Az önkormányzat és az Időkép által létrejött megállapodás alapján telepített, szerkesztőnk- Atyavilág - által üzemeltetett mérőállomás adatait láthatjátok.
A helyszín koordinátái:

N47,254972
E17,870057

terepszint 414 m

 

   

 

 
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.

. 

Tartalom címkék szerint

1% (13) 1 % (1) adomány (4) albérlet (1) álláshirdetés (71) állat (1) állatkínzás (2) általános iskola (2) apátság (3) arborétum (2) archív (258) autó (1) Bakonyalja Barátai Egyesület (1) bakonyi betyárnapok (1) Bakonyi Finnbarátok (1) bakonyon innen (198) bakonyon túl (126) bakonyvasút (6) bál (6) baleset (47) bányász (1) beszámoló (999) betegség (1) betyárképek (1) bezár (1) bio (1) bolt (1) büfé (1) bulvár (7) Címkék (17) civil (11) cukrászda (2) diák (2) diákmunka (1) drog (2) egészség (8) egészségügy (74) egyesület (3) egyházak (111) eladó (2) elektronikus hulladék (1) élelmiszer (1) életmentés (1) élmények tapasztalatok/bi (58) élmények tapasztalatok/bt (61) elveszett (1) emlékmű (1) Eplény (6) érdekesség (595) étkeztetés (2) étterem (6) Európai Mobilitási Hét (1) falfestés (2) fejlesztés (2) felhívás (1027) fenyő (1) fenyőfa (1) Fidesz Zirc (1) film (1) fotó (3) fotó kiállítás (1) garázsvásár (1) gazdaság (11) geotúra (2) gólya (1) gomba (1) gyász (1) gyereknevelés (6) gyógynövény (1) gyógytorna (1) gyűjtés (1) hagyomány (7) hasznos oldalak/bi (11) hasznos oldalak/bt (9) hátraarc (20) hírmúzeum (30) hó (1) honvédség (1) horgászat (5) hulladék gyűjtés (14) húsvét (2) időjárás (1) ifjúság (3) III. Béla Gimnázium (3) invitel (2) irodalom (1) iskola (23) járási hírek (5) játék (7) játszótér (1) jóga (1) jótékonyság (14) judo (3) karácsony (28) Karácsony 2018 (5) károk (1) kerékpár (6) kert (1) kézilabda (1) kézműves (2) kiállítás (5) kitüntetés (7) ki mit tud (1) kőbánya (19) kölyökidő (10) koncert (1) könyv (4) könyvbemutató (1) könyvtár (1) kórház (11) környezetvédelem (4) köszönet (4) közélet (1314) középiskola (2) közérdekű (1) közintézmények (125) közlekedés (66) kultúra (20) lakás (1) Let’s Colour (1) ló (1) lomtalanítás (11) március 15 (1) Mária Út egyesület (1) MÁV (3) megemlékezés (5) mezőgazdaság (1) Minority SafePack (1) mobilitás (2) motor (1) MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum (11) múltidéző (78) munka (2) művészet (1) múzeum (7) Múzeumok Éjszakája 2018 (2) Múzeumok Éjszakája 2019 (1) Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018 (1) Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés (3) néptánc (1) nonprofit (7) Nyári tábor 2019 (1) nyelvoktatás (1) nyeremény (1) nyitvatartás múzeum (1) öko (2) oktatás (36) önkéntesség (1) Önkéntes Területvédelmi Tartalékos (1) önkormányzati hírek (468) ösztöndíj (2) óvoda (6) pályázat (25) piac (6) politika (155) Porva (2) posta (1) program (2254) program zircen (1674) program zirciek máshol (169) program zirc környékén (593) reformáció (1) Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház (17) rendőrségi hírek (36) ruhaosztás (5) Segítő Kezek Háza (1) Segítő Kezek Zirc Alapítvány (1) sí (3) sör (3) sport (550) sportlövészet (1) sváb (1) szállás (1) szavazás (1) Széchenyi (1) szemét (3) szerpentin (1) szolgáltatás (1) szomszédviszály (1) szórakozás (9) tábor (9) táborok (40) táborok 2012 (12) tájékoztatás (982) tánc (3) tanfolyam (7) tavasz (1) technika (1) településfejlesztés (1) természettudomány (33) természetvédelem (1) testvérváros (5) tudtad-e (17) túra bükk (1) túra zóna (381) turizmus (142) tűz (2) ünnep (10) utcabál (1) útvonalak programok/bi (202) útvonalak programok/bt (99) választás (54) választás2014Zirc (2) választás2018 (40) választás2019 (4) választás2022 (1) vállalkozás (1) városkép (3) vásár (1) vasút (4) vélemény (297) véradás (9) verseny (2) videók (291) virág (1) vírus (3) víz (1) Vöröskereszt (7) Zirci Apátsági Manufaktúra (1) zirci arcképcsarnok (30) Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász (2) Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ (6) Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ (5) Zirci Országzászló Alapítvány (7) zirci tv műsora (298) Zirci Városi Vegyeskórus (1) zirc és vidéke (1) Zirc Városi Nyugdíjasklub (2) Zirc Városi Nyugdíjas Klub (1) zöldhulladék (7) Címkefelhő

Megosztások

Archívum

  • 2024 június (2)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (3)
  • 2022 november (5)
  • 2022 október (3)
  • 2022 szeptember (4)
  • 2022 augusztus (4)
  • 2022 július (9)
  • 2022 június (15)
  • 2022 május (11)
  • 2022 április (9)
  • Tovább...

Belépés

Lapozz bele!

Zirc Városi Önkormányzat Civil KoncepciójaZirc Város Közlekedésfejlesztési Koncepciója 2014.Zirc Város energetikai koncepciója Zirc Város Közművelődési Koncepciója 2012.

Olvasóink küldték

 

Játszótéri hógombócok Fotó: KOvacseszTER
 
 Szórólap az ablaktörlő alatt Fotó: Szalontay Szilvia
 Készül a tér (I.23.) 

Leesett az első hó (I.18)fotó: KOvacseszTER


Kiállítás a PEPE cukrászdábanfotó: KOvacseszTER

Naplementefotó: Koós Gábor

Őszfotó: KOvacseszTER


A fák is figyelnekFotó: Ákos


Net mindenkinek!- Ambrus Lívia vezetésévelFotó: Városi Könyvtár

Arborétumi kacsák
.
 
XIII. Bakonyi BetyárnapokIsten-Isten Fotó: Tourinform Zirc
.
 
Alapinfó a betérőknek
.
. 
Betyárnapi átváltozás Fotó: Apuci
.
. .
 Rákóczi tér - volt színpad, nincs színpad.
.
Zirc felett az ég...Szivárványfotó: Wittmann Csaba
.
.
Estefotó: Wittmann Csaba
.
.
A Gyöngyösbokréta és a zirci Égigérő Fa tagjai Bakonyi Betyárok és Csárdabéli szépasszonyok lettek fotó: malik.
.
Vasútállomás fotó: pm
.
.
Arattak a bakterháználfotó: vacsesz
.
.
AkliPiac
.
 
Zirc kelet felől fotó: Vacsesz

 

Zirci információk és vélemények - A cikkeket, programokat a zircblog@freemail.hu címre fogadjuk
süti beállítások módosítása
Dashboard