ZIRCINFO

Jelölthétköznapok - "Lerákosizták az MSZP-st, válaszul leírja a fideszes állítólagos meggazdagodását"

Jelölthétköznapok - "Lerákosizták az MSZP-st, válaszul leírja a fideszes állítólagos meggazdagodását"

2018. február 23. Szerkesztő: Atyavilág

oevk-evk-2006-2014-pld5-veszprem_1.jpgVálasztókerületünk (Veszprém 04. országos egyéni választókerület, székhely Pápa, 87 település) a 2012-es új választási törvény óta létezik a jelenlegi határokkal. A korábbi választási rendszerben igen nagy különbségek voltak az egyes választókerületek választóinak számában, tehát indokolt, és alkotmányosan igazságos volt körülbelül hasonló lakosságszámú körzeteket kialakítani. Ami azonban nem volt indokolt (legalább is a politikai korrektség tekintetében), hogy az új határokat a már akkor is kétharmados többséggel rendelkező Fidesz úgy húzta meg, hogy az ugyanabba a körzetbe tartozó települések között a fideszes települések kerüljenek túlsúlyba (a szakértők szerint máig titok, ki végezte a választókerületek modellszámítását).

Az előző, 2014-es választások előtt az újságírók toplistát készítettek a Fidesz tíz legnagyobb térképrajzolós bravúrjáról. Büszként mondhatjuk, hogy ott szereplünk a lista 4. helyén: "Tulajdonképpen az összes Veszprém megyei választókerület jó helyen lenne a tízes toplistán, a hagyományosan kiegyensúlyozott megyét sikerült teljesen jobboldalivá alakítani azzal, hogy a három inkább baloldali körzetet beolvasztották a négy inkább jobboldaliba."

Ez így is lett, 2014-ben mind a négyben fideszes jelölt nyert. Időközi választáson (lemondás, elhalálozás) Veszprémben független, Tapolcán jobbikos jelölt nyert. 

Sorozatunkban választókerületünk képviselő-jelöltjeinek érdekesebb kampányeseményeiről veszünk át híreket más médiából.

Gőgös Zoltán (MSZP-Párbeszéd) - Index, 2018. február 22.

"Két napja írtunk arról, hogy Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara amúgy fideszes elnöke durván odaszúrt földijének, a szintén pápai Gőgös Zoltánnak, valamint Karácsony Gergelynek, az MSZP listavezetőjének.

18-02-22_gogos_1.jpg

Gőgös most nyílt levélben válaszolt Győrffynek. Az MSZP-s veterán vitára hívja fideszes ellenfelét, de nem ez a levél legérdekesebb része, hanem az, amikor Győrffy állítólagos földbirtokossá válásáról ír: 

"Elég furcsa, hogy én nem adhatok el néhány hektár földet a térség legnagyobb állattartójának, mert a kamara szerint ő felhalmozó, de te gond nélkül megvetethetted a sofőröddel egy külföldi földjeit, sőt állami földeket is vásároltál. Miután a sofőr úr, a kocsmában elbeszélte, hogy az a föld nem is az övé, gyorsan a nevedre írattad. Ezután jó fideszesként gond nélkül kaptál 200 millió hitelt, de a fizetéseddel is jól sáfárkodsz, hiszen nettó 500 ezerből gond nélkül törlesztesz havi 2 milliót. Igazi mágus vagy."

Csodálnánk, ha a két politikus leülne vitázni egymással."

Koós Gábor

Az érdekesség kedvéért érdemes ide másolni a cikkben hivatkozott nyílt levelet, mert helyi vonatkozása is van (forrás: itt, kiemelés a szerkesztőtől).

"Győrffy Balázs Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnök

Balázs!
 
Azért szólítalak így, mert nagyon régóta ismerjük egymást, és nem szeretem az álszent protokollt.
Te kedden, amikor hét elkeseredett gazdával közös sajtótájékoztatót tartottunk Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölttel, kijöttél a bunkeredből, és sületlenségeket beszéltél.
 
Amit mondtál, az téged minősít, és nem minket.
 
Az érintett gazdák ugyanis minden lehetséges helyen jelezték, hogy egy fideszes képviselő hobbija miatt elveszik a legelőjüket és így földönfutóvá válnak. Ez a gazemberség 25 családot tesz tönkre, takarmány bázis nélkül hagy 5000 birkát.
 
Ők a kamara tagjai, ezért először hozzátok fordultak segítségért, de támogatás helyett még érdemi választ sem kaptak.
 
Balázs!
 
Neked a gazdákat kellene védened, e helyett te a gazdáidat véded!
 
Biztosan megéri, hisz egy kistelepülési polgármesterből hirtelen te is földbirtokossá váltál. Elég furcsa, hogy én nem adhatok el néhány hektár földet a térség legnagyobb állattartójának, mert a kamara szerint ő felhalmozó, de te gond nélkül megvetethetted a sofőröddel egy külföldi földjeit, sőt állami földeket is vásároltál.
 
Miután a sofőr úr, a kocsmában elbeszélte, hogy az a föld nem is az övé, gyorsan a nevedre írattad. Ezután jó fideszesként gond nélkül kaptál 200 millió hitelt, de a fizetéseddel is jól sáfárkodsz, hiszen nettó 500 ezerből gond nélkül törlesztesz havi 2 milliót. Igazi mágus vagy….
 
Balázs!
 
Te és fideszes tettestársaid nem a gazdákért, hanem a biznisz folytatásáért harcoltok!
 
A kamara elnökeként te oroszlánként véded a gázszerelőből hirtelen hatalmas földek tulajdonosává lett Mészáros Lőrincet, és a lámpabizniszből ellopott pénzt földügyletekkel tisztára mosó Nemzet Vejét.
 
Igen! Ha módunk lesz rá minden bérleti szerződést felülvizsgálunk, a Nagyesztergár környékieket is, ahol nem átallottatok egy 400-as tehenészeti telepet felszámolni, csak azért, hogy a csődbe ment zirci haverotok földekhez jusson.
 
Az a baj Balázs, hogy órákig sorolhatnám azokat a szemét döntéseket, amit a gazdák ellen hoztatok, de ízelítőnek ennyi pont elég lesz.
 
Én az előzmények ellenére nyilvános vitára hívlak, hogy eldöntsük, ki is Rákosi politikai örököse: én, vagy te? (Azért hívlak téged vitára, mert a Fazekasnak a hatalom teljesen elvette az eszét, hisz már odáig jutott, hogy sült rovarok repkednek a lelki szemei előtt.)
 
Jelezzél vissza, hol és mikor legyen a nyilvános vita. Nekem mindegy.
 
Pápa 2018. február 22.
 
Gőgös Zoltán
Jelölthétköznapok - "Lerákosizták az MSZP-st, válaszul leírja a fideszes állítólagos meggazdagodását" Tovább
Bejelentett képviselő-jelöltek, február 23. - folyamatosan frissül március 5-ig

Bejelentett képviselő-jelöltek, február 23. - folyamatosan frissül március 5-ig

2018. február 23. Szerkesztő: Atyavilág

18-02-21_jeloltek.jpgEbben a bejegyzésben folyamatosan frissítjük az április 8-i országgyűlési választás választókerületi jelöltjeinek státuszát.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján az egész országra vonatkozó aktuális adatok megtalálhatók.

  

2018. február 22.

Választókerületünkben az egyéni képviselőjelöltek, valamint az országos pártlisták státuszában tegnap változás nem történt. Az eddig nyilvántartásba vett két egyéni jelölt számára az aláírásgyűjtés befejeződött, az ajánlóíveiket leadták.

2018. február 21.

18-02-22_gogos_zoltan_lista.jpg18-02-22_kovacs_zoltan.jpg 

2018. február 20.

18-02-21_kovacs_zoltan.jpg

A "Bejelentve" státusz azt jelenti, hogy a jelölő szervezet a választási szervekhez benyújtotta a jelöléshez szükséges legalább 500 jelölő aláírást (ajánlás). A választási szervek először ellenőrzik az aláírások hitelességét, és ha az rendben van, akkor a jelöltet nyilvántartásba veszik. Ez néhány napot vesz igénybe.

"A választópolgárok tájékoztatást kérhetnek arról, hogy a leellenőrzött ajánlások között szerepelt-e olyan, amely az adataikat tartalmazza. Ezzel a lehetőséggel bármelyik választópolgár élhet, ha felkeresi az illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási irodát (jegyzőt)." (Magyar Idők)

A komolyabb jelölő szervezetek (tehát pl. a jelenleg is a parlamentben ülő, vagy ismertebb, országos pártok) nem bízzák a véletlenre, és általában jóval több aláírást nyújtanak be a szükségesnél. Így tehát feltételezhető, hogy az ő bejelentett jelöltjeiket nyilvántartásba is veszik.

Tehát ha egy jelölt "Bejelentve" státusszal megjelenik a NVI honlapján, de még becsöngetnek önhöz aláírásért a jelölt számára, az már csak egy jól ismert trükk a pártok részéről: személyesen is meg akarják önt győzni, hogy a szavazás napján is erre a jelöltre adja a voksát. Az aláírásának ekkor már semmi jelentősége, haszna nincs.

Jelölő szervezetek

Az NVI honlapján jelenleg (február 21.) 103 jelölő szervezet neve olvasható. Ezek közül 3 elutasított, 2 bejelentve (elbírálásra vár), 5 nem jogerősen, a többi jogerősen nyilvántartásba véve. Ezeknek a szervezeteknek a döntő többségéről a közvélemény soha nem hallott, azt sem tudjuk, kik ők. Ezek a kamupártok, amelyek csak a jelöltenkénti egymillió forint állami támogatásra hajtanak, és amely pénzt tőlük soha nem tudjuk visszaszerezni. Tehát ne pazarolja aláírását, szavazatát olyan pártokra, amelyekről soha nem hallott!

A 2014-es választás után a Zircinfo-n itt írtunk az egymillió forintos jelöltekről.

Koós Gábor

Korábbi bejegyzések a 2018-as választással kapcsolatban:

2018. február 17: Kire szavazhat a választáson?

2018. február 17: Ön melyik és egyáltalán hány jelöltet támogathat az aláírásával?

Bejelentett képviselő-jelöltek, február 23. - folyamatosan frissül március 5-ig Tovább
Felhívás

Felhívás

2018. február 23. Szerkesztő: zircblog

fidesz_1.jpg

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy amennyiben aláírásával támogatni szeretné Dr. Kovács Zoltánt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjét, minden hétköznap megteheti a Fidesz zirci irodájában is (Zirc Deák F.u.2) nyitvatartási időben:

H:        13:00-17:00

K:         9:00-13:00

Sze:     9:00-13:00

Csüt:  13:00-17:00

P:        13:00-17:00

Iroda elérhetőségei:

e-mail: zirc@fidesz.hu

Tel: 30/321-1403

 

beküldte:

Wittmann Eszter

Felhívás Tovább
Pál fordulásai 1. rész - A kettős állampolgárság

Pál fordulásai 1. rész - A kettős állampolgárság

2018. február 22. Szerkesztő: Atyavilág

18-02-20_palfordulas.jpg"A kereszténység zsidó szektaként keletkezett, a két vallás elválása egymástól főként krisztológiai kérdések miatt történt, amely a damaszkuszi úton történt páli fordulat hatására vált véglegessé, azaz a keresztényüldöző Saul megkapta Istentől a szükséges kegyelmet és élt is vele ahhoz, hogy Pál apostollá, a keresztények üldözőjéből a pogányok keresztény térítőjévé válhasson." - Damaszkuszi út, Wikipédia

"Pál fordulása, jan. 25.: a keresztényeket üldöző Saul megtérése →Pálapostollá. - Az Érdy-kódexben Szent Pál apostolnak megfordulatja, a Debreceni kódexben Szent Pál apostolnak megtérése, Beythe Istvánnál Szent Pál megtérölése napja, a szegedi nép ajkán Jóraforduló Pál az ap. megtérésének ünnepe." - pálfordulás, Magyar Katolikus Lexikon

"pálfordulásA vélemény teljes megváltozása. Amikor az ember homlokegyenest mást mond, mint azelőtt gondolt." - Idegen szavak gyűjteménye

A cím talán így lenne pontosabb: Pálok fordulása. Az itt következő idézetek a Wikipédia 2004-es magyarországi népszavazás címszavából valók.

"...

2004. december 5-én Magyarországon két kérdésben tartottak országos ügydöntő népszavazást. A népszavazást eredetileg csak a kórházak privatizációjával kapcsolatban, a Munkáspárt kezdeményezésére írták ki. Az MVSZ aláírásgyűjtésének sikeres lezárulása után ehhez még egy, a magukat magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon élő, nem magyar állampolgárok kedvezményes honosítását lehetővé tévő törvény megalkotását elrendelő kérdés társult.

Mádl Ferenc 2004december 5-re írta ki a két kérdésben az ügydöntő népszavazást, amelynek eredménye az Országgyűlés számára kötelező érvényű lett volna. A szavazás élénk közéleti polémiát váltott ki, társadalmi és szakmai szervezetek sokasága kapcsolódott be a választási küzdelembe. A népszavazás azonban mindkét kérdésben eredménytelen volt az alacsony részvétel miatt. Az eredménytelenül végződött voksolás az egészségügyben nem járt következményekkel, a magyar politika és a határon túl élő magyarság kapcsolatát azonban hosszú távon megterhelte. 

Saulus

2001-ben az első Orbán-kormány idején a parlament elfogadta a státustörvényt, aminek célja a határon túl élő magyarok szociális helyzetének javítása volt az ún. magyarigazolvány bevezetésével. Az Orbán-kormány ekkor még az európai normákkal ellentétesnek, ezért elvetendőnek tartotta a kettős állampolgárság megadását a határon túli magyarok számára.[21]

Paulus

2010-ben az országgyűlési választások után felálló második Orbán-kormány vezetésével a parlamenti képviselők elsöprő többsége mellett megszavazta a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt.

 ...

Saulus

Magyar Szocialista Párt a 2002-es kormányváltást követően konfliktuskerülő magatartást igyekezett követni a kettős állampolgárság ügyében. A baloldali párt hangsúlyozta elvi egyetértését, ugyanakkor hozzátette, a szomszédos államok EU-tagsága megoldást jelent majd a külhoni magyarok többsége számára is, míg egy egyoldalú lépés a csak rontaná a viszonyt Magyarország és szomszédai között.

A Szabad Demokraták Szövetsége határozottan és nyíltan foglalt állást a kettős állampolgárság megadásával szemben. Fodor Gábor az SZDSZ novemberi tanácskozásán óvott a nemzetállami eszme erősítésétől és nem szavazatra biztatta a párt tagságát. Az SZDSZ hangsúlyozta annak veszélyét, hogy a határon túli magyarok nem adózó, de jogaival élő tömegként jelennek majd meg, ezzel túlterhelve a magyar államháztartást.[28] Kuncze Gábor a szocialistákhoz hasonlóan felelőtlen és a magyarok közé éket verő eseményként nyilatkozott a népszavazásról.[29]

Paulus

2013január 16-án Kolozsvárt Mesterházy Attila, az MSZP elnöke elnézést kért a határon túli magyaroktól, amiért pártja 2004-ben a kedvezményes honosítás lehetőségének megtagadása érdekében kampányolt.

"Ezzel kárt okoztunk akkor a magyar-magyar kapcsolatoknak, és olyan érzelmeket keltettünk a határon túli magyarságban, amelyek joggal sértették őket. Téves politikai döntés volt, ezért elnézést kérünk mindazoktól, akiket ezzel megsértettünk."

"

Koós Gábor

Pál fordulásai 1. rész - A kettős állampolgárság Tovább
Fontos közlekedési hóhírek a 82-esről! - frissítés 14:07-kor

Fontos közlekedési hóhírek a 82-esről! - frissítés 14:07-kor

2018. február 20. Szerkesztő: Atyavilág

2018 február 20 13:03 - kedd

A Veszprém és Veszprémvarsány közötti súlykorlátozás megszűnt.

Visszavonták a hatóságok a 82-es főút, Veszprém és Veszprémvarsány közötti szakaszára korábban elrendelt súlykorlátozást. 13 órától újra használhatják a főutat a 7,5 tonna feletti nehézgépjárművek.

A police.hu, amelyről délelőtt a legfontosabb információkat vettük át, már legalább egy órája elérhetetlen:

18-02-20_police_hu_14_01.png

 ********

2018. 02. 20., k - 08:57

A havazás miatt nem közlekedhetnek a 7,5 tonna össztömeg feletti járművek a Veszprém és Bakonyszentkirály közötti útszakaszon.

Az intenzív havazás miatt csúszóssá váltak az utak, ezért 2018. február 20-án 9 órától nem közlekedhetnek a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű járművek a 82-es számú úton, Veszprém és Bakonyszentkirály között. Ezen járművek a 83-as számú főutat vehetik igénybe.

A korlátozás visszavonásig érvényes.

2018. 02. 20., k - 09:46

Egy kamion keresztbe fordult Veszprémvarsányban a főúton, teljes útlezárás van érvényben.

Egy kamion keresztbe fordult a 82-es számú főúton, Veszprémvarsány belterületén 2018. február 20-án 9 óra körüli időben.

A főúton a műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárás van érvényben, a rendőrök a forgalmat a 832-es útra, Gic felé terelik.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy a járművezetők fokozott odafigyeléssel közlekedjenek!

A Katasztrófavédelem honlapján megtalálja az aktuális rendkívüli eseményeket:

18-02-20_hohelyzet.png

Fontos közlekedési hóhírek a 82-esről! - frissítés 14:07-kor Tovább
Múzeumi program - bútorfestő tanfolyam

Múzeumi program - bútorfestő tanfolyam

2018. február 20. Szerkesztő: zircblog

Folytatódnak Holl Marina bútorfestő kurzusai a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban

Márciusban ismét bútorfestő tanfolyamra hívjuk az érdeklődőket. Időpont: március 17., szombat, 11-14 óráig.

hollmarina_allolampa_1.jpg

Hosszabbodnak ugyan a napok, de még elég idő marad este, hogy egy fotelban, az állólámpa mellett olvasgassunk. Persze ha nincs állólámpa, akkor nem... Ideje pótolni! Ha van a háztartásában egy működő, ám nem szívesen látott lámpa, hozza el, fesse át – az ecset csodákra képes! Ha nincs, akkor is kérhet a kurzust vezető Holl Marinától, csak jelezze igényét! A kiváló minőségű krétafesték minden alapon megtapad, így túl nagy előkészítést sem igényel a munka. Részvételi díj 7000 Ft (festék, eszközök, oktatás). Állólámpát 5000 Ft-ért tudunk biztosítani.
Jelentkezés Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban személyesen, a regulymuzeum@regulymuzeum.hu címen, a Múzeum facebook oldalán, vagy a 88/415422 telefonszámon.

l1.jpg

l2.jpg

l3.jpg

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Beküldte:

Ruttkay Eszter

Múzeumi program - bútorfestő tanfolyam Tovább
Eredményesen induló judo újév

Eredményesen induló judo újév

2018. február 20. Szerkesztő: zircblog

Február 3-án Nagykőrös adott otthont a IV. Kőrös Kupának, melyen közel 67 klub több mint 500 versenyzője indult.

A versenyt a romániai és a szlovákiai klubok tették nemzetközivé, ahol a Vincze Judo Club Zirc judokái is igen szép eredményekkel büszkélkedhetnek.

A Diák A-s (2006) lányok kezdték a mérkőzéseket, itt Kertai Réka küzdött, s igen kemény csatákban végül az ötödik helyen végzett. A fiúk között Berkes Mihály derekasan helytállt, az akarat nála sem hiányzott, ám a pontszerzés végül nem sikerült.

A versenyt a Diák C (2008) korosztály folytatta. Kertai Olivér a 36 kg-osok mezőnyében, két győzelmet és két vereséget követően az ötödik helyen zárt. Sárossy Barnabás a 30 kg-os fiúk között küzdött az aranyéremért. Három győzelme után csak a döntőben maradt alul, így ezüstérmet szerzett.

Diák B (2007) korcsoportban Kaszás Réka két nyertes meccse után aranyéremmel gazdagodott. Sárossy Bence a 29 kg-os fiúk között győzelemmel kezdett, majd  egy vesztes meccs után még három küzdelmet kellett megnyernie, ami sikerült is neki. Ezzel a jó teljesítménnyel harmadik helyen végzett.

A versenyt a serdülő Mihályi Bálint zárta. A húszfős mezőnyben mérlege egy vereség és négy győzelem, ami bronzérmet ért.

Február 10-én, Budapesten, a Horváth István Judocsarnokban rendezték meg az év első utánpótlás versenyét.

Több száz gyermek indult a tíz év alatti és a  tíz év feletti kategóriákban, a Vincze Judo Club Zirc három versenyzővel képviseltette magát a megmérettetésen.

A 2009-ben születettek között Kertai Kyra csak fiúkkal küzdött, mindegyiküket legyőzve, de végül ezüstérmet szerzett.

A Diák C kategóriában (2008) Kertai Olivér harcolt meg az aranyéremért, amit kőkemény csatákban végül meg is szerzett.

A Diák A kategóriában (2006) Kertai Réka két győzelemmel és egy vereséggel a bronzérmet hozta el.

 

Tudósított: Vida Judit

 

Beküldte:

Kelemen Gábor

Eredményesen induló judo újév Tovább
Patkó, a sikerkovács

Patkó, a sikerkovács

2018. február 20. Szerkesztő: zircblog

A harmincötödik életévüket betöltött labdarúgók számára rendeztek teremtornát a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Rákóczi téri tornatermében.

Papp Zoltán főszervezőnél eredetileg hét csapat adta le nevezését, ám ketten az utolsó pillanatban visszaléptek, így végül ötös mezőnnyel indult útjára a labda a már hagyományos versengésen.

Mindenki megmérkőzött mindenkivel, és az alacsonyabb létszám ellenére magas színvonalú derbik jellemezték a 35. életévüket maguk mögött hagyók fociját. A tornán címvédés történt, a nagyrészt zirci játékosokra épülő Patkó FC emelhette magasba a győztesnek járó trófeát, második helyen végzett a Fújtatók (Veszprém) csapata, a harmadik helyet pedig a Csőrike (Bakonyszentkirály) szerezte meg.

 dscn2933.JPG

A tornagyőztes Patkó FC csapata

 

Az első három helyezett dísztárggyal és oklevéllel térhetett haza, és különdíjak is kiosztásra kerültek: a „Gólkirály” kilenc találattal Nagy Róbert (Fújtatók) lett, a „Legjobb mezőnyjátékos” címet Tehel Zoltán (Gyulafirátót), a „Legjobb kapus” címet Csizmadia Sándor (Patkó FC) érdemelte ki.

 

Kelemen Gábor

www.zirc.hu

 

Patkó, a sikerkovács Tovább
NYUGDÍJAS "KI MIT TUD?"

NYUGDÍJAS "KI MIT TUD?"

2018. február 20. Szerkesztő: zircblog

A Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ és a Zirc Városi Nyugdíjas Klub harmadik alkalommal, 2018. február 28-án 14.00 órai kezdettel KI Mit TUD?-ot szervez az idősebb korosztály részére műfaji megkötés nélkül. Lehet jelentkezni versmondással / saját szerzeménnyel is /, mesemondással, énekkel, tánccal, jelenettel… Helyszín: Városi Könyvtár közművelődési klubterme (József A. u. 1.)

Kérjük mindazokat, akik szívesen szerepelnének ezen a rendezvényen, részvételi szándékukat jelezzék a 06-20-424-3722-es telefonszámon vagy személyesen az Idősek Klubjában / Zirc, Bajcsy Zs.u.9./!

 

Minden szerepelni vágyót és hallgatót szeretettel várunk a rendezvényre!

 

                                                                      Nagyné Fáró Katalin  és Pék László

                                                                                                        szervezők

 

Beküldte:

Kelemen Gábor

NYUGDÍJAS "KI MIT TUD?" Tovább
Ön melyik és egyáltalán hány jelöltet támogathat az aláírásával?

Ön melyik és egyáltalán hány jelöltet támogathat az aláírásával?

2018. február 17. Szerkesztő: Atyavilág

your_votes_counts.pngBármelyiket és bármennyit. A szavazata számít!

Olvassa el figyelmesen a Nemzeti Választási Iroda tájékoztatását:

  • Jelöltajánlásra február 19. és március 5. között van lehetőség. ...
  • Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat, egy jelölt viszont csak egy ajánlással támogatható. Az ajánlás nem vonható vissza. ...
  • A választópolgárok a lakcímük szerint illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási irodától (jegyzőtől) érdeklődhetnek, hogy a leellenőrzött ajánlások között szerepelt-e olyan, amely az ő adataikat tartalmazza. Fontos, hogy a jelölt által leadott ajánlásokat addig ellenőrzik, amíg 500 érvényes ajánlást találnak. Vagyis az ezeken felüli – esetleg több ezer – ajánlás ellenőrzésére már nem kerül sor. 

Tehát ha nem kívánja megbántani az önhöz bekopogtató barátot/ismerőst, írja nyugodtan alá az általa hozott aláíróívet, még ha nem is ért egyet a barát/ismerős politikai irányultságával. Ha egy választókerületben tíz párt indul, akár mindegyik párt jelöltjét is támogathatja aláírásával.

Viszont ha véletlenül ugyanannak a pártnak a jelöltjét kétszer is támogatja (mert pl. két ismerőse is hozta az aláíróívet), akkor mindkét aláírását törlik, de nem csak annál a pártnál, hanem minden más pártnál is, amelyeknek aláírt.

A végső döntést azonban ön hozza meg, amikor április 8-án belép a szavazófülkébe; a korábban leadott ajánlásai önt semmire nem kötelezik.

Ön melyik és egyáltalán hány jelöltet támogathat az aláírásával? Tovább
Kire szavazhat a választáson? Friss adatok február 17-én

Kire szavazhat a választáson? Friss adatok február 17-én

2018. február 17. Szerkesztő: Atyavilág

Ma interaktív térképet adott közre az Index, amelyen az egyes választókerületek jelenleg ismert képviselő-jelöltjeit találhatjuk meg. A mi választókerületünk aktuális állása:

18-02-17_kire_szavazhat_index.png

A nevek közül korábbi bejelentésekből tudtunk már Gőgös Zoltánról, Kovács Zoltánról, Töreki Milánról. Új fejlemény, hogy a Momentum, amely tavaly elsőként jelentette be jelöltjeit, nálunk akkor Sándor Andrást nevezte meg, most viszont Benedek Szilveszter neve áll a párt mögött.

benedek_szilveszter.jpgAz internetről megtudható, hogy Benedek Szilveszter a Momentum Veszprém megyei Szervezetének elnöke, a Yara International cégnél dolgozik értékesítési igazgatóként (feltehetően a norvég anyacég magyar leányvállalatánál), ő van megadva a Monoszlón található Benedek Szőlőbirtok és Vendégház elérhetőségén.

Ez így együtt nem tűnik optimális választásnak, hiszen még csak nem is a mi választókerületünkben lakik.

Azonban rögtön más megvilágításba kerül a Momentum jelöltválasztása, ha megnézzük a párt honlapját. Ott ugyanis Veszprém megye 4. választókerületében jelöltként Iker Áron nevét találjuk:

18-02-17_momentum_honlap_jeloltek.png   

Megkérdeztük a Momentumot Iker Áronról, ha válasz jön, közzé tesszük. Egyelőre egy találatot adott ki a kereső: húszas éveinek második felében járó közgazdász fiatalember, ELTE- és CEU-tanulmányokkal, jelenleg a cseh központú tanácsadó cég, az OGResearch magyar irodájánál dolgozik. Ha ő az, akkor egyelőre nála sem tudjuk, milyen kötődése van a választókerületünkhöz.

Az LMP mögött egyelőre nincs név, a honlapjukon is csak az országos lista jelenlegi állapota olvasható.

Az Együtt jelöltjeként Bányai Katalin szerepel az Index térképén, azonban a párt honlapján a választókerületünk rovata még üres:

18-02-17_egyutt_honlap_jeloltek.png18-02-17_banyai_katalin.pngBányai Katalin Erzsébet dr. a párt honlapján a 43. helyen olvasható az országos listán. A '80-as évek végén Nagyváradról emigrált Németországba. Jelenleg Pápán önkormányzati képviselő és az Együtt választókerületi elnöke.

 

 

 

Egyelőre nem világos, hogy vajon az Index adatai pontatlanok, vagy a pártokon belüli zűrzavar nagy, de elég kínos, hogy ha az olvasónak kell felfedeznie ezeket az ellentmondásokat - szűk két hónappal a választás előtt.

Koós Gábor 

Kire szavazhat a választáson? Friss adatok február 17-én Tovább
Gondoljon óvodás gyermeke karrierjére, és írja alá!

Gondoljon óvodás gyermeke karrierjére, és írja alá!

2018. február 16. Szerkesztő: Atyavilág

"Újbudán az óvodások csak akkor mehettek volna el az ünnepségekre, farsangra, ballagásra, ha a szüleik aláírják, hogy a fotójuk felhasználható a Fidesz kampányában

Február 16-án pénteken kora délutánig úgy volt, hogy Budapest XI. kerületének óvodáiban csak az a gyerek vehet részt az 2018-ban megtartandó bármilyen nagyobb rendezvényen - ideértve a nyílt napot, a farsangot, a ballagást, a karácsonyt és a nemzeti ünnepeken tartott ünnepségeket - akinek a szülei aláírnak egy dokumentumot, amiben hozzájárulnak ahhoz, hogy az eseményeken készülő fotók és videók megjelenhessenek

  • az újbudai önkormányzat honlapján,
  • „Újbuda országgyűlési- illetve önkormányzati képviselői a hivatali munkájukról szóló tájékoztatóikban/beszámolóikban szerepeltessék”,
  • az Újbuda újságban,
  • az önkormányzat bármely kiadványában.

Vagyis egy helyi ovis csakis akkor vehetett volna részt az ovi legjobb bulijaiban, ha az anyja-apja eladja őt a körzet jelenlegi és éppen újrázásért kampányoló képviselője, Simicskó István kampányarcának és facebookos fotóhátterének. ...

Az, hogy engedélyt kell adni a gyerek filmezéséhez, normális. De az, hogy a képrögzítés célja az óvodások szerepeltetése politikusok kiadványaiban, már közel sem az.

Az igazán durva csapda azonban a másik papírban, az úgynevezett Hozzájáruló nyilatkozatban rejlett. Ez annyira kemény, ugyanakkor annyira nagy jelentősége van minden szavának, hogy a lényegi részét teljes egészében idemásolom:

„Alulírott Szülő/törvényes képviselő befolyásmentesen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy Nevezett gyermekem az X óvodában – Székhelyén és Telephelyein – (a továbbiakban: Intézmény) a 2018. évben szervezett rendezvényeken (pl. óvodai nyílt nap, farsangi ünnepség, ballagás, karácsonyi ünnepség, nemzeti ünnepek vonatkozásában szervezett óvodai ünnepségek, stb.) részt vegyen, róla fénykép, videó és/vagy hangfelvétel készüljön.

...

Az aláírandó szövegből az következik, hogy a felsorolt óvodai megmozdulásokon azok a gyerekek vehetnek részt, akik fel tudják mutatni a papírt arról, hogy a szülő beleegyezett a részvételbe. Amivel viszont együtt jár a beleegyezés a képfelvételek elkészítésébe és azok publikálásába, többek között Simicskó István kiadványaiban. 

Ezek után eleve életszerűtlen lenne olyan gyerekeket beengedni az ünnepségekre, akikről nem szabad olyan fotót készíteni, amit Simicskó István is felhasználhat, hiszen utána hogyan tüntetnék el a képekről és videókról azokat a gyerekeket, akiket a szüleik nem adtak el kampányarcnak? Ők állnak az egyik oldalra, míg az engedélyesek a másikra? ...

A képtelen húzásnak tudomásunk szerint az volt az oka, hogy helyben elég nagy botrányt kavartak azok a sajtóhírek, amik a fideszes politikusok kisgyerekeket felhasználó kampányfogásairól szóltak. A legnagyobb háborgás azon volt, amikor a sajtó megírta, hogy őrmezei ovisokat ültettek ki Simicskó István energiatakarékos nyílászárókról szóló előadására."

Azt hiszik, hogy ez csak Budapesten létezik, hogy gyerekeket használnak politikusok választási biodíszletként? Itt egy tudósítás tavaly novemberről Zircről:

mufu.JPG

Koós Gábor

Gondoljon óvodás gyermeke karrierjére, és írja alá! Tovább
Hivatásos gondnoki képzés

Hivatásos gondnoki képzés

2018. február 16. Szerkesztő: zircblog

 

kormhiv.jpg

FELHÍVÁS

 

A Veszprém Megyei Kormányhivatal hivatásos gondnoki képzést tart.

A képzés ideje:                                                             2018. február 26.-2018. március 01.

A vizsga ideje:                                                               2018. március 08.

A képzés és a vizsga helyszíne:                                8200 Veszprém, Megyeház tér 1.   földszint Lasztovicza Jenő terem

A képzés költsége:                                                 35 000 Ft

A képzés célja, hogy megfelelő ismereteket nyújtson a cselekvőképességében részlegesen, vagy teljesen korlátozott személyek személyi és vagyoni jogai érdekvédelmének ellátásához.

A képzés időtartama 28 óra, amely az írásbeli vizsga 1 órás időtartamát is magába foglalja. A képzés tesztkérdésekből álló írásbeli vizsgával zárul, amelynek értékelése a vizsga napján történik. Az értékelés során a lehetséges minősítések: megfelelt/nem felelt meg. Nem bocsátható vizsgára, aki a képzés során több mint 4 óráról hiányzott.

A képzésben részt vevők a tanfolyam sikeres elvégzéséről a Kormányhivatal által kiállított tanúsítványt kapnak, amely alapján Budapest Főváros Kormányhivatal nyilvántartásba veszi őket.

A tanfolyami képzettség megnevezése: hivatásos gondnok.

A hivatásos gondnoki képzésre jelentkezhet, aki:

  • nagykorú;
  • cselekvőképes;
  • büntetlen előéletű;
  • legalább középfokú iskolai végzettségű;
  • magyar állampolgár.

 

A képzésre jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és a Kormányhivatal alábbi elérhetőségei valamelyikére történő megküldésével 2018. február 23. napjáig lehet:

  • Veszprém Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. vagy
  • szoc.gyamugy@veszprem.gov.hu

A jelentkezők a képzés részletes tematikájáról, az egyéb gyakorlati tudnivalókról a jelentkezési lapok beérkezését követően kapnak tájékoztatást.

A képzésen való részvétel feltétele, hogy a képzés díját a jelentkező legkésőbb 2018. február 23. napjáig megfizesse. A Kormányhivatal a befizetett részvételi díjról számlát állít ki, mely a résztvevőnek a képzésen kerül átadásra.

A képzéssel kapcsolatban további információt Badiczné Juhász Anna nyújt a 88/579-311-es telefonszámon vagy a vemkh.szoc.gyamugy@veszprem.gov e-mail címen.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)

 Beküldte:

Kelemen Gábor

Hivatásos gondnoki képzés Tovább
Veszprém az EKF 2023 döntőjébe jelöltek között

Veszprém az EKF 2023 döntőjébe jelöltek között

2018. február 15. Szerkesztő: Atyavilág

ekf.png"Az Európai Bizottság (EB) szakértői a napokban Budapesten ültek össze, hogy kiválasszák a hét magyarországi pályázó – Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém – közül azt a hármat, amelyet a pályázat szűkített listájára javasolnak – közölte csütörtökön Budapesten Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár és Zupkó Gábor, az EB magyarországi képviseletének vezetője.

Aiva Rozenberga, a független szakértői testület elnöke bejelentette: a bírálók Debrecen, Győr és Veszprém a pályázatát választották ki.

A bizottság ajánlását a magyar kormányzat jóváhagyása véglegesíti, ezt követően a kiválasztott három település tovább dolgozik a pályázatán. A tanácsadó testület 2018 végén tér vissza és tesz ajánlást az EKF 2023 pályázat magyarországi nyertesére."

(Propeller)

Veszprém az EKF 2023 döntőjébe jelöltek között Tovább
Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark – "A mi geoparkunk" VETÉLKEDŐJÁTÉK

Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark – "A mi geoparkunk" VETÉLKEDŐJÁTÉK

2018. február 15. Szerkesztő: Atyavilág

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által alapított és fenntartott Bakony–Balaton UNESCO Geopark immár kilencedik alkalommal hirdeti meg a geopark területén működő iskolákba járó 13–14 éves korosztály számára (7.-8. osztály, vagy ennek megfelelő évfolyam) a

Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark – "A mi geoparkunk" VETÉLKEDŐJÁTÉKOT,

melyre (megfelelő évfolyam esetén) várjuk iskolánként 2-2 fős csapatok jelentkezését e-mailen február 20-ig (postai feladási határidő: február 19.)

A játék célja, hogy a tanulók élményszerűen megismerkedjenek és szorosabb kapcsolatba kerüljenek a geopark páratlanul gazdag földtani és kultúrtörténeti örökségével, élő természeti értékeivel, valamint a fenntarthatóság fontosságával és a környezettudatossággal, tudatosuljon bennük a földtani értékek védelmének fontossága.

A vetélkedő menete: két online feladatsor kitöltése alapján a legjobb 10 csapat egy terepi döntőn vesz részt április 25-én.

Az 1–10. helyezett csapat nyereményei értékes ajándékcsomagok, belépőjegyek, táborok és tartalmas kirándulások.

A vetélkedő támogatói:

Gyógynövény-völgy Ökoturisztikai Látogató-és Oktatóközpont, Zánka
Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület, Veszprém
Cartographia Kft.
Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

A felhívás részleteit és a jelentkezési lapot a geopark weboldalán,  ide, erre a linkre kattintva lehet lementeni.

Megköszönjük, ha ajánlják a vetélkedőnket ismerőseiknek, illetve kérjük, szíveskedjenek földrajz tanároknak vagy más érintett pedagógusnak továbbítani a felhívást! 

A felhívás kedvelhető és megosztható a geopark facebook oldalán is: 

https://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark/

Szeretettel várjuk jelentkezésüket!

Üdvözlettel:

Pardi Melinda

földtudományi és geoturisztikai munkatárs,
pályázatkezelő asszisztens
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Bakony–Balaton Geopark Csoport

Bakony–Balaton Geopark
UNESCO Globális Geopark, az Európai Geopark Hálózat tagja

Web: http://www.geopark.hu/
Facebook: http://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark

Kapcsolat: 

Pardi Melinda pardi@geopark.hu

 

bakony-balaton_geopark.pngunesco-bbgp.png

ggn.png inetrnational_year_of_sustainable_tourism.png europaen_geoparks.png  

Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark – "A mi geoparkunk" VETÉLKEDŐJÁTÉK Tovább
Hány embernek kell meghalnia, hogy végre biztonságosak legyenek a zebrák?

Hány embernek kell meghalnia, hogy végre biztonságosak legyenek a zebrák?

2018. február 15. Szerkesztő: Atyavilág

Egy igazán példaértékű helyi civil kezdeményezésről, és annak szintén példaértékű önkormányzati támogatásáról tudósított a Zircinfo egy héttel ezelőtt: "Életet menthet a zászló".

18-02-15_zaszlo_2.jpg

A hvg.hu hírportál tegnap a Magyar Kerékpárosklub szóvivőjének tollából  országos áttekintést tett közzé a zebrazászlókról.

"Már 19 település több mint 48 zebrájánál próbálják helyi civilek házilag gyártott zászlókkal felhívni az autóvezetők figyelmét arra, amire nem is kéne: ott egy zebra, ami azt jelenti, hogy a gyalogosokat át kell engedni. A külföldi minta alapján Gödöllőn indult ötletet felkapta a média,...

Magyarországon 2015-ben 882, 2016-ban pedig már 940 embert gázoltak el kijelölt gyalogátkelőhelyen – írta a HVG. Sokan közülük nem élték túl. Budakeszin pár napja az Argo című film egyik főszereplőjét gázolták halálra egy zebrán. A halálesetek épp úgy elkerülhetőek lettek volna, mint a szerencsésebben végződő gázolások. Ha megadták volna a gyalogosnak a neki járó elsőbbséget.

Tévhit ugyanis, hogy a gázolások többsége elkerülhetetlen, vagy a rossz idő, a beláthatatlan zebrák tehetnek azokról. 2015-ben például a KSH adatai szerint az összes gyalogosgázolás 64,6%-át járművezetők okozták, és ezek 61%-a derült időben, 92%-a városban vagy falun, ráadásul 66%-a egyenes úton történt. ...

Mit kéne tenni?

1. Meg kellene adni az elsőbbséget. ...

2. Biztonságos zebrák kellenek. ...

3. Emberközpontú várostervezésre van szükség. ...

4. Be kellene tartani a törvényeket, és hozzá kell igazítani azokat a jelenhez. ...

5. Szemléletváltás kell. ...

A zebrazászló segélykiáltás. Ideje megszüntetni az okokat, amelyek miatt idáig jutottunk.

18-02-15_zaszlo.jpg

Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy ez megtörténjen?"

Reméljük, hogy Zircen is folytatása következik. Minél előbb, annál jobb. És örüljünk, hogy nem kellett olyan bürokratákkal megküzdeniük a kezdeményezőknek, mint például Szentendrén

Koós Gábor

Hány embernek kell meghalnia, hogy végre biztonságosak legyenek a zebrák? Tovább
Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól

Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól

2018. február 15. Szerkesztő: zircblog

M E G H Í V Ó

A Zirci Országzászló Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és barátait

2018. február 25.-én vasárnap

16 órára

a városi önkormányzat dísztermébe

Emlékezünk a kommunizmus áldozataira

 

Ünnepi beszéd:

Vitéz Pintér Kornél

Magyar Vidék Országos 56.os Szervezet

országos elnöke

 

Verset mond:

Pintér Huba Csanád

Vitéz Juhász Antal

Áldást mondanak:

Dékány Árpád Sixtus O.Cist.apát,

 olaszfalui plébános

Vecsey Katalin ref.lelkipásztor

Szakos Csaba ev. Lelkész

 

 

Beküldte:

Kelemen Gábor

Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól Tovább
...újragondolták a ciszterci romokat Pomáz-Nagykovácsi-pusztán

...újragondolták a ciszterci romokat Pomáz-Nagykovácsi-pusztán

2018. február 15. Szerkesztő: Atyavilág

"„Európa egyik legérdekesebb történetű erdejében, volt királyi vadászterületen, a Salabasina- és a Holdvilág árkok ölelésében, elhagyott vegyianyag- és gyógyszerraktárak szomszédságában, az egykori pilisi légvédelmi rakétabázisok árnyékában, azoktól nem is nagyon messze bújik meg az Üveghegy.”

Nem valami kortárs mese kezdődik így, hanem egy egyetemi kurzus leírása. A hegyet valóban így hívják egy ideje. Az itt dolgozó régészek nevezeték el, mert a mai Pomáz-Nagykovácsi-puszta (nem keverendő össze a jó pár kilométerrel odébb fekvő Nagykovácsival) környékén élő ciszterciek a középkorban az imádkozás mellett üveget is gyártottak itt.

A MOME Építészeti Intézetének hallgatói pedig azt a feladatot kapták tanáraiktól, Kovács Csabától és Barcza Gergelytől, hogy tervezzenek egy oktatási, kutatási, nevelési, kulturális vagy akár meditatív központot, amely bemutatja, hogyan hatott egymásra az Üveghegyen az ember és a természet."

18-02-15_uveghegy.jpg

Olvassa el az Index érdekes cikkét, és böngéssze a képgalériát!

...újragondolták a ciszterci romokat Pomáz-Nagykovácsi-pusztán Tovább
2019 - Az önkormányzatiság vége? - */**kiegészítés

2019 - Az önkormányzatiság vége? - */**kiegészítés

2018. február 13. Szerkesztő: Atyavilág

**mno.hu: A kormány helytartókat helyezhet a falvak élére (2018. február 18.)

Talán a közélet iránt érdeklődő állampolgárokban sem tudatosult még, hogy 2014 óta az önkormányzati választások nem az évtizedek óta megszokott négy-, hanem ötévenként kerülnek majd sorra. Így hát a következő önkormányzati választás 2019-ben lesz. Lesz?

Már korábban felröppent, hogy a Fidesz a 2000 fő alatti településeken, az összes település kb. 60%-án megszüntetné a választott polgármester és települési képviselő intézményét (ez a Zirci Járás esetében a székhelyen kívüli összes, tehát mind a 14 települést érintené, hiszen a Zirc után következő legnagyobb lélekszámú község, Csetény is 2000-nél kevesebb lakosú).

Január utolsó hetében azonban egy egészen meglepő, és a (nem kormánypárti) médiában először meglepően kevés figyelmet kapott hír szivárgott ki: a Fidesz most (2018) áprilisi, újabb kétharmados győzelme esetén a megyei és megyei jogú városokat kivéve 2019-től megszűnnének az önkormányzatok, nem tartanánk önkormányzati választásokat, hanem a településeket választott (vagy a mindenkori kormány által kinevezett) elöljárók irányítanák.

Az alábbi idézetek a Szabad Pécs "Tudja, hogyan foglalnák el Orbánék az egész országot?" című, január 27-én megjelent írásából valók.

"... A Fidesz ugyanis vélhetően ellenségként, vagy legalábbis nem megbízható emberekként tekint a független kistelepülési polgármesterekre, akikről egyre inkább olyan jelzők hangzanak el, hogy a kormány igazi ellenzéke, vagy legalábbis egyik igazi, harcos ellenzéke lehetnek. Ráadásul egy kistelepülésen a polgármester rendes véleményformáló erővel is bír(hat).

Több forrásunk is azt valószínűsítette, hogy Orbán Viktorék újabb kétharmados többséggel ősz elejéig megszavaznák azt a törvényváltoztatást, amely az önkormányzati választási szabályok átszabásához szükséges.

Az átalakítás egyik legfőbb, valódi célja az lehet, hogy a településvezetők lehetőleg tényleg mindannyian a Fideszhez köthető emberek legyenek. És mint tudjuk, 2019 után csak 2024-ben lesz ismét helyhatósági választás. ...

A hivatalos indoklás azonban egészen biztosan az lesz, hogy olcsóbbá tehetik így az önkormányzatok működését. ...

... az általunk megismert elképzelés szerint, ... ezeken a nagyobb településeken sem lenne polgármester-választás, csupán helyi képviselő-testületi tagok megválasztása. Ők, és a hozzájuk csatlakozó-betagozódó kisebb elöljárók alkotnák együttesen a járási közgyűlést. És ez lenne az a testület, amely saját maga tagjai közül önmaga választaná meg a járási székhely polgármesterét. Vagyis ezeken a településeken lenne polgármester végül, csak nem közvetlenül választanák meg a jövőben a helyi lakosok. ..."

Aztán jött az országos média

Jó egy hétnek kellett eltelni, amíg a legnagyobb hírportál, az Index ráugrott a témára. Az idézetek a "Már a gondolattól berezeltek, hogy Orbán az önkormányzatokhoz nyúl" című írásból valók.

... "A JELENLEGI 3152 TELEPÜLÉSBŐL AKÁR 2860-BAN SZŰNNE MEG AZ ÖNÁLLÓ ÖNKORMÁNYZAT.

Helyette a lap értesülése szerint úgynevezett járási önkormányzatok jönnének létre: ebbe a járás települései küldenének egy-egy képviselőt – ezt választhatnák meg a lakók –, valamint ide ülnének be a járási székhely lakói által megválasztott képviselők, akik a fideszes számtan szerint többségben lennének a települési önkormányzatban. Ez a testület választaná meg tagjai közül járási polgármestert." ... 

"ESZERINT KÖNNYEN LEHET, HOGY 2019-TŐL MÁR CSAK A MEGYEI JOGÚ VÁROSOKBAN LESZ POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS. 

A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatok teljes kiüresítését célzó tervekben azonban semmi váratlan nincs, egy hosszabb folyamat végpontját jelzik.

Az alkotmányban még benne volt a települések alapjogaként az önkormányzatiság. „A 2011-ben életbe lépett alaptörvényből kikerült a települések önkormányzáshoz való joga, tehát a politikai vezetők megfogalmazták a szándékot” – idézett fel egy egyértelmű előjelet Gémesi, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is.

Az önkormányzatok súlytalanítása régi folyamat, de az elmúlt nyolc évben felgyorsult – az szja-ból a Fidesz-kormány alatt már semmi sem maradhat a településeknél –, államosították a kórházakat, iskolákat, központosították a hulladékgazdálkodást. Mindezt úgy, hogy az önkormányzatoktól az állam a feladatok elvételével együtt több pénzt vont el az önkormányzatoktól, mint amennyiből azokat az önkormányzatok megoldották. (Ebből következően tehát az állam költségesebben látja el ezeket a feladatokat, de legalábbis kevesebb pénzt hagy az önkormányzatoknál az ott még megmaradt feladatokra.)" ...

A Legmagasabb Instancia is kénytelen volt megszólalni

Az önkormányzatiság vége körüli vita olyan hullámokat vetett a múlt héten, hogy Orbán Viktor múlt csütörtökön, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (tudják, ez az a szervezet, amely január 12-re összehívta a zászlós polgármestereket sorosozni és migráncsozni) veszprémi közgyűlésén kijelentette: "marhaság, szamárság, butaság, álhír" (a videón az önkormányzatiság megszüntetésének témája kb. 6:10-től).

Na, most kezdhetnek el a települések tényleg aggódni. Ha nem hiszik, olvassák el a 444.hu hírportál negyed évvel ezelőtti remek összeállítását a miniszterelnök igazsághoz és valósághoz való viszonyáról.

Azonban akár lesz önkormányzati választás, akár nem, az önkormányzatok kiüresítése, mozgásszabadságuk szűkítése direkt (pl. jogszabályalkotás) és indirekt (pl. a pénzcsapok működtetése, a szakemberek elszívása a kormánygépezetbe) eszközökkel akadálytalanul folyhat tovább.

Véletlenül pont a miniszterelnöki tagadás napján "Egy fideszes véletlenül írásba adta, hogy pofára osztják az EU-s pénzeket". Ez persze eddig is tudott volt, egyik látványos példája a cikkben említett Hatvan város esete, amelynek (fideszes) polgármestere összebalhézott a (fideszes) országgyűlési képviselővel, fejlesztési államtitkárral, és azóta alig jut fejlesztési forráshoz, miközben környezetében két kézzel szórják a milliárdokat a településeknek.

Ezért nem is csoda, ha a településvezetők ánuszkeselyűként keringenek még szabad prédára lesve a hatalom birtokosai felett, és naponta tesznek látványos hűségnyilatkozatokat, hogy nekik is csurranjon valami (*kiegészítés: "Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt"). Ennyi szervilis, megaláz(kod)ó kép helyi átadásokról, ünnepelésekről, ennyi alázattól csöpögő bejegyzés közösségi oldalakon, ha nem tudnák, nem hinnénk, hogy százak-ezrek-tízezrek által megválasztott, komoly emberektől valók.

Ami az olcsóbb önkormányzatokat illeti

Ahogy a Szabad Pécs cikke írja, a lépést az önkormányzatok olcsóbb működésével fogják indokolni. Ami egy fontos és követendő cél, de itt tényleg kamu, hiszen ugyanakkor az államigazgatás költségei - minden korábbi ígérettel szemben - meg az egekben vannak (erről néhány szemléletes adatot itt idéztünk egy hónapja).

Azonban ha már költséghatékonyságról van szó, lenne mit keresni a települések háza táján. Azt jól tudjuk, hogy ha "más" pénze van benne, pontosabban az "állam" és az "EU" pénze, akkor a legkisebb településnek sem drága semmi sem (mintha az nem is ugyanúgy a "mi" pénzünk lenne). Számolatlanul épülnek senki által nem használt, semmilyen tényleges helyi szükségletet ki nem elégítő, feleslegesen urizáló létesítmények, amelyeknek a fenntartása előbb-utóbb az önkormányzat számára jelent majd vállalhatatlan terhet, vagy - inkább ez lesz a jellemző - lassan lepusztulnak. Nincs az a településvezető, amelyik visszautasítana ilyen pénzeket, mert ha igen, már szedheti is a sátorfáját.

Ha már "saját" pénzről van szó, akkor jobban meg kell gondolni, hogy mire jusson. Milyen szövetségeket, társulásokat kell kötni egyes önkormányzati szolgáltatások, intézmények közös, gazdaságosabb működtetésére. Már felidézni is csak azok tudják, akik folyamatosan benne voltak-vannak, hogy a jelenlegi zirci járás települései az elmúlt közel három évtizedben melyik másik településekkel alkottat társulást, körjegyzőséget, közös önkormányzati hivatalt.

Ez a térkép a jelenlegi helyzet szerinti közösködéseket mutatja: 

18-02_zirci_jaras.png

Felmerül a kérdés: mi indítja egyik-másik település vezetőit, hogy olyan településhez csatlakozzanak, amelyikkel nem szomszédosak, és/vagy csak jelentős kerülővel tudnak oda eljutni? Porva ugyan határos Bakonyszentkirállyal, de 23 km közúton az ottani közös hivatalhoz bejutni (és ugyanennyi a közös hivatal ügyintézőinek Porvára kimenni fogadóórára). Ezzel szemben a szomszédos Borzavár 3 km, Zirc 8 km.

Bakonynána is ehhez a közös hivatalhoz tartozik, és bár csak 13 km Szentkirályig, egyik, a közös hivatalhoz tartozó településsel sem határos.

Miért jó Olaszfalunak, hogy a járás másik végén fekvő Bakonybélhez csatlakozott (20 km), ráadásul sem azzal, de még Pénzesgyőrrel sincs közös határa? Amikor Zirc ott van a szomszédságában?

Kevéssé valószínű, hogy pénzügyi okok, sokkal valószínűbb, hogy politikai és személyes szimpátiák, vagy kényszerek játszottak közre ezeknél a döntéseknél. Ha pedig egyszer tényleg eljön az az idő, hogy az önkormányzati működés költségeinek csökkentése indokával szűkítik tovább a települések mozgásszabadságát, akkor a központi hatalom joggal hivatkozhat ilyen és ehhez hasonló működési anomáliákra.

A járási "önkormányzás" víziója

A Szabad Pécs által vázolt jövőbeli "önkormányzás"-ba elég vicces belegondolni. Képzeljük el:

  • Zirc (járási székhely) választ helyi képviselőket (mennyit?);
  • Bakonybél, Bakonynána, Bakonyoszlop, Bakonyszentkirály, Borzavár, Csesznek, Csetény, Dudar, Lókút, Nagyesztergár, Olaszfalu, Pénzesgyőr, Porva, Szápár választ egy-egy helyi elöljárót (vagy a kormány, a Megyei Kormányhivatalon keresztül, kinevezi őket);
  • a zirci helyi képviselők, valamint a települési elöljárók együtt alkotják a Járási Közgyűlést;
  • a Járási Közgyűlés a saját soraiból megválasztja a zirci polgármestert, amely egyúttal Bakonybél, Bakonynána, Bakonyoszlop, Bakonyszentkirály, Borzavár, Csesznek, Csetény, Dudar, Lókút, Nagyesztergár, Olaszfalu, Pénzesgyőr, Porva, Szápár polgármestere is.

Ismerve Zirc és a többi település kapcsolatrendszerének hullámzásait évtizedeken keresztül, érdekes hatalmi játszmák várnak ránk a nagyjából 20 fős Járási Közgyűlésben. A központi hatalom (állam) számára azonban az lesz a fontos (mint eddig is), hogy a kinevezett/megválasztott vezetőkön keresztül stabilan kézben tartsa a településeket.

Az államigazgatási rendszer átalakítása ("közigazgatási reform") a járások, majd a Járási Hivatalok 2013-ban történt létrehozásával, élükre - az ellenzékben oly sokat hangoztatott, kurzusfüggetlen, csak a szakmájuk szabályainak alárendelt közigazgatási szakemberek magasztos elvét sutba dobva - pártkatonák, komisszárok kinevezésével már most is meghatározó rendszabályozó, fenyegetési, zsarolási potenciál áll szemben a formailag még független önkormányzatokkal.

A Járási Közgyűlések megalakulása felteheti a koronát erre a folyamatra. Ekkor már elég lesz összeülni a Járási Hivatal vezetőjének a Járási Polgármesterrel (vagyis a zirci Városháza földszintjéről felballagni az első emeletre), áttekinteni a 15 település ügyes-bajos dolgait, meghozni a szükséges személyi és pénzügyi döntéseket, majd berendelni a települési elöljárókat egy eligazításra.

De ha mégis valamelyik település ugrálni akar, ez történik vele: "Elios-ügy: A pártközpontból üvöltötték le a zalai Fidesz-képviselőket, mert meg akarták ismerni a városról szóló OLAF-jelentést"

Vajon honnan olyan ismerős ez az egész vircsaft?

Koós Gábor

2019 - Az önkormányzatiság vége? - */**kiegészítés Tovább
Újévi Sporthíradó: Balaton Vízilabda Klub

Újévi Sporthíradó: Balaton Vízilabda Klub

2018. február 12. Szerkesztő: zircblog

Bő három évvel ezelőtt a balatonfűzfői Balaton Vízilabda Klub egy új sportágat hódított meg Zircen. A vízilabda-oktatás azóta is töretlenül zajlik, sőt már minden korosztályos csapatban vannak zirci gyerekek, regionális válogatott is kikerült városunkból.

ushbvk_001.jpg

A teljes cikk ITT olvasható

 

beküldte:

Kelemen Gábor

Újévi Sporthíradó: Balaton Vízilabda Klub Tovább
Asi nevét megjegyezte a ralivilág

Asi nevét megjegyezte a ralivilág

2018. február 12. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

"...egy életre megtanulták és kizárólag elismeréssel fogják emlegetni a „bakonyi betyár” nevét."

Ez egy csöppnyi, és rövidke szakasz (4.11 km), de annál fontosabb mérföldkő mindannyiunk számára! Íme az eredmény és azonnal láthatóvá válik, hogy miért mondom ezt!

1. Loeb
Citroen C4 WRC 2:37.8
2. Sordo
Citroen C4 WRC +0.6
3. Hirvonen
Ford Focus WRC +0.9
4. Latvala
Ford Focus WRC +1.3
5. P.Solberg Citroen C4 WRC +2.8
6. Ogier Citroen C4 WRC +2.9
7. Villagra Ford Focus WRC +6.2
8. H.Solberg Ford Focus WRC  +6.2
9. ASI Mitsubishi Lancer N4
+8.1
10. Wilson 
Ford Focus WRC +8.2
11. Rautenbach Citroen C4 WRC +9.1
12. Al Qassimi Ford Focus WRC +10.1
13. Brynildsen Skoda Fabia S2000 +10.6
14. Snobeck 
Peugeot 307 WRC +13.7


Ez az az eredménylista, ami után Aschenbrenner Györgynek, SOHA SENKINEK EBBEN AZ ÉLETBEN NEM KELL TÖBBET BEBIZONYÍTANIA Magyarországon, hogy képes bárkivel felvenni a versenyt, ha raliautóba ül!

Négy WRC és egy top Super2000-es autó pilótája morfondírozhat el azon, hogy minek annyi lóerő az autójukba... De nem csak nekik van min törni a fejüket, hanem azoknak is, akik még a mocskolódáson kívül, semmi láthatót és értékelhetőt nem tettek le a magyar ralisportban az asztalra. Viszont arra bármikor képesek, hogy tények és konkrétumok nélkül üvöltsék bele a világba, a hazugságaikat csak azért, mert az ügyetlenkedésük másképp nem palástolható.

Azok, akik ezen versenyen mögötte végeztek, és azok is, akik csak nagy csatában és némi szerencsével tudták őket megverni, egy életre megtanulták és kizárólag elismeréssel fogják emlegetni a „bakonyi betyár” nevét. Pedig akikről most beszélek, nem azon a szinten művelik ezt a sportot, mint az otthoniak... A világbajnokságon kizárólag jó autók és profi körülmények jelenthetik a sikert mindenki számára. Aki viszont gyors, azt itt nem pocskondiázzák. Asi pedig Spanyolországban nagyon gyors volt.  Becsülettel odatette magát, ahogy ezt itthon már megszokhattuk Tőle. Többször is előfordult, hogy három FIA ellenőr állt az autója mellett a szervizparkban. Ha jól tudom, összesen öt ilyen személy jut a teljes mezőnyre... A verseny után  csavarjaira szedték a Mitsubishit, belenéztek a váltóba, a differenciálműbe és milliméterről-milliméterre átvizsgálták a turbót. Amikor azonban azt látták, hogy minden szabályos, még egyszer gratuláltak neki az eredményéhez.

Biztosan ismerősen cseng számotok is a francia navigátor, Denis Giraudet neve. Ő diktálta az itinert Brynildsennek, aki a Super2000-es Skodával a legnagyobbat meccselte Asival. Szerintem Mr. Giraudet, az egykori világbajnok Didier Auriol mellett látott már egyet s mást, és ha valaki neki fejtörést vagy meglepetést tud okozni, az nem lehet ügyetlen. A francia navigátor nyugodtan mondhatom, hogy három napon keresztül Asival feküdt, és vele is kelt :) Abba nem is akarok belegondolni, hogy mi lett volna vele akkor, ha Asiék nem kapnak húsz másodperc büntetést azért, mert eltévedtek a szervizparkban és még tizet egy korai rajt miatt... Ezek voltak azok a bosszantó és gyermeteg hibák, amik mellett az öröm pillanataiban sem mehettem el szó nélkül. Ezen a szinten ez nem fér bele! Nem a szőrszálat akarom ezzel hasogatni, de ezeknek a  dolgoknak is a helyükre kell kerülniük, nem csak az ezüstéremnek! Ahogy én Asit ismerem oda is fognak. 

Most azonban szeretném megosztani Veletek, azt az élményt, ami számomra a legtöbbet adta és jelentette ezen a hétvégén.Történetem a 16. gyorsasági szakaszhoz kapcsolódik (Riudecanyes). Ez volt az utolsó nap azon szakasza, amit a TV közvetítéseknek köszönhetően talán Ti is sokan láthattatok. A pálya azon pontján ahol én álltam, egy olyan körforgalom volt, amit két hatalmas, emberekkel tömött domboldal szegélyezett. Jópár ezer fanatikus szurkoló előtt kellett elfordulnia a mezőnynek.
Asi itt bemutatott produkciója, eddig ismeretlen érzést váltott ki belőlem. Pedig már voltam néhány VB futmon 1997 óta... Ahogy emberünk megérkezett ehhez a kanyarhoz, majd amolyan magyaros vagánysággal beesett, és végig a gázon állva centizve a szalagkorlátot távozott... Hááát srácok! Abban a pár másodpercben minden benne volt, amit csak a rali adhat meg a számunkra. Asi olyan önfeledten élvezte a szúguldást és a versenyt, mint ahogy a vastagon hóval borított Bakonyban szokta, azokon a téli éjszakákon, amikor mindenki más az igazak álmát alussza :) Valahányszor eszembe jut, ahogy ebben a kanyarban a ralit szerető és értő közönség ovációval és tapssal köszönti őt, mindannyiszor végigfut a hideg a hátamon. És tudom, hogy az övén is :)

Én, személy szerint ezekkel a képekkel és ezzel a cikkel szeretnék köszönetet mondani neki ezért az érzésért. És sokminden másért is, aminek köszönhetően a barátomnak hívhatom. Több mint tíz hosszú esztendő után, most éreztem először a világbajnokságon, hogy büszkén állhatok oda amellé az autó mellé, amin a magyar zászló van. Köszönet érte barátom!

Forrás: http://rally-foto.blog.hu
A forrás oldalán további fotókat is láthattok.
Asi nevét megjegyezte a ralivilág Tovább
ÁLLÁSFELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI ÜGYINTÉZŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE

ÁLLÁSFELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI ÜGYINTÉZŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE

2018. február 12. Szerkesztő: zircblog

ÁLLÁSFELHÍVÁS 

Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője ügyintézői munkakör betöltésére munkatársat keres.

 Feltételek:

magyar állampolgárság,

büntetlen előélet, cselekvőképesség

legalább középfokú iskolai végzettség

felhasználó szintű számítógép ismeretek (Word , Excel, Stb.)

jegyzőkönyv-vezetési, gyorsírási tapasztalat

közigazgatási, önkormányzati tapasztalat

Bérezés: a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a Közszolgálati Szabályzat alapján.

A részletes szakmai önéletrajzot és az iskolai végzettsége(ke)t igazoló dokumentumok másolatát 2018. február 19-ig a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Osztályára kérjük benyújtani.

Az önéletrajz sablon letölthető az alábbi webhelyről:

 

https://kozigallas.gov.hu/oneletrajz%20sablon%20v1.7%20KSZF.xlsx ,

 

vagy a kapitany@zirc.hu  email címen történő kérésre elektronikusan megküldésre kerül.

 

Az állással kapcsolatosan további tájékoztatást Kapitány Zsolt osztályvezető nyújt a 88/593-704-es telefon számon munkaidőben. (hétfő – csütörtök: 8,00 -15,00 óráig, péntek 8,00 – 12,00 óráig)

 

 

 

                                                                       Sümegi Attila

                                                                           jegyző

 

Beküldte:

Kelemen Gábor

ÁLLÁSFELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI ÜGYINTÉZŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Tovább
Tesztelte? Nem? Most már élesben Zirc új honlapja

Tesztelte? Nem? Most már élesben Zirc új honlapja

2018. február 11. Szerkesztő: Atyavilág

Minden különösebb hírverés, bejelentés, figyelmeztetés nélkül lépett be az életünkbe február elején Zirc város új honlapja.

Még nem tudni, hogy ezzel az aktussal véget ér-e a honlap kálváriája.

Pont egy évvel ezelőtt foglaltuk össze a Zircinfo-n az új honlap megalkotásának addigi történéseit. A képviselő-testületi elhatározás óta akkor már közel két év telt el, egy évvel túl voltunk a vállalkozói szerződésben rögzített első átadási határidőn (ami meghiúsult), túl voltunk az első határidő-módosításon (2016. december 31., ami ugyancsak nem teljesült).

2017. májusában kaphatott a közvélemény ízelítőt abból, hogyan néz majd ki az új honlap. Ekkor felkerült a régi honlapra egy menüpont "Új honlap" néven. Erről a Zircinfo-n itt számoltunk be, és kértük olvasóinkat, hogy visszajelzéseikkel segítsék a honlapfejlesztést.

Újabb szerződésmódosításnak nem találtuk nyilvánosan elérhető nyomát, és 2017. tavasza óta a testületi ülések meghívóiban sem találtunk olyan napirendet, ami az új honlappal foglakozott volna. Azonban tény: több mint egy további évnek kellett eltelni, hogy az új honlap élesítve megjelenjen. Arról sincs információnk, vajon hányan vették a fáradságot, hogy megnézzék a tervezetet, és erről véleményt írjanak az önkormányzatnak. Viszont az éles honlap főoldala gyakorlatilag megegyezik az akkor bemutatottal:

18-02-11_uj_honlap.png

Lorem ipsum

"A lorem ipsum (röviden: lipsum) egy latint utánzó összefüggő szöveg, amelyet a nyomdászatban és az informatikában a betűtípusok, a tipográfia és az elrendezés bemutatására használnak. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy a generált szövegben található betűk és betűközök kombinációjában láthatók a legszebben a betűtípusok fontosabb jellemzői, mint például a vastagság és a minta. A lorem ipsum megjelenik a népszerű Microsoft Word dokumentumszerkesztő program súgójában is." (idézet innen)

Akinek volt már dolga felhasználóként szoftverfejlesztéssel, tudhatja: a Lorem ipsum halandzsaszöveg valami ideiglenest, valami tervezetet takar.

Az új zirci, immár éles honlap ezt mutatja:

18-02-11_lorem_ipsum.pngAz új honlap első átnézése, böngészése után az az ember érzése, hogy itt még erősen a béta verzióval van dolgunk.

Például a térképek

A közintézményi térképeken az intézményeket mutató zöld helyjelzők igen pontatlanok: a Bankok térképen az OTP a Természettudományi Múzeum munkaszervezetének épületében van, az Erste Bank viszont a saját ATM-jétől egy sarokkal arrébb, a Deák Ferenc utcai frontra költözött. Az Egészségügyi intézmények térképen a Kórház a Kálvária kapujában van, a mentőállomás vele szemben, a Kórház/József Attila utca sarkán (miközben az alapul szolgáló Google Térképen jól olvashatóan és pontosan ott a Kórház, ahol tényleg van).

18-02-11_helyjelzok.png

Az Iskolák, óvodák térképen az óvoda a sportpálya vécéjénél van, a gimnázium a zöld bányászházban, viszont a Betérő udvarba került a Szakképző és a kollégiuma (???).

18-02-11_helyjelzok_2.png

Az Államigazgatási intézmények térképen a kormányablak (a régi okmányiroda) az apátság gazdasági udvarának az Arborétum felé nyíló hátsó kapujánál van, a Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztálya viszont a Kossuth Lajos utca 4-ben. Az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Foglalkoztatási Osztály (Munkaügyi Központ) (Rákóczi tér 15/A (??) helymutatója viszont a Deák Ferenc utcai fodrászatra mutat. Egy hibátlant találtunk: a Közbiztonság térképen mind a Tűzoltóság, mind a Rendőrség helymutatója kb. jó helyen áll.

Miért van szükség saját helyjelzőkre, amikor a Google Térkép alapból tartalmazza a legtöbb közintézmény megnevezését, mutatja a helyét? Ha pedig a Google Térkép pontatlan (pl. az Erste Bank), akkor azt szinte postafordultával lehet módosíttatni, vagy a hiányzó intézményeket (pl. Tűzoltóság) felvetetni a térképre?

Például dokumentumok

A különböző önkormányzati, képviselő-testületi dokumentumok feltöltése igen hiányos. A Testületi előterjesztések menüpontban 2017. május és november között egyetlen előterjesztés sem érhető el, utána is csak meghívók, 2018-ról semmi.

(Zirc város honlapjának másfél évtizedes történelme alatt sem sikerült kideríteni, miért egy ritkán használt, és a hétkoznapi felhasználók által alig ismert formátumban készülnek a testületi ülések meghívói (.rtf), viszont a meghívókhoz tartozó testületi ülés előterjesztések .pdf-ben. Ugyancsak rejtély, miért nem kap a honlap látogatója útmutatást, hogy a testületi ülések előterjesztéseinek tömörített, .zip formátumú fájljaival mit kezdjen, azokat hogyan tudja kicsomagolni, hogy aztán elolvashassa az előterjesztéseket. Ezek apróságnak tűnnek, de ismerve az állampolgárok többségének informatikai tudásszintjét, sok, a közélet iránt érdeklődőt elrettenthet. Miért nem tud a város elegendő tárhelyet biztosítani, hogy az előterjesztések közvetlenül is olvashatók legyenek?)

Tessék mondani, ön mit tud meg ezeknek a testületi határozatoknak a nevéből, vajon miről szólhatnak?

18-02-11_hatarozatok_1.png

Az sem nagyon érthető - már a régi honlapon sem volt az -, hogy míg pl. a testületi ülések előterjesztéseit csak úgy tudta olvasni az állampolgár, hogy a honlapról letöltötte, a tömörített fájlt kicsomagolta, és a saját számítógépén megnyitotta, addig ugyanannak az ülésnek a jegyzőkönyvét közvetlenül a névre kattintva, a képernyőn is elolvashatta, és eldönthette, vajon le akarja-e tölteni vagy sem. Ebben az új honlap sem kínál felhasználóbarátabb megoldást. (Ráadásul több mint egy évtizeden keresztül csak .exe fájlban volt elérhető a testületi anyag, amelyet biztonsági okokból minden operációs rendszer visszautasított - a nyilvánosság és önkormányzatiság nagy dicsőségére). 

Például a Sajtó

Az önkormányzati média meghatározó szereplője néhány éve a város honlapja lett, miután az a helyes döntés született, hogy a várost érintő információknak elsődlegesen itt kell megjelenniük. A többi médium pedig vegye át a városi honlapról a híreket.

Korábban is felvetettük már az önkormányzati lakossági kommunikáció betegségeit, pl. hogy nem tüntetnek fel időpontokat a tudósításaikhoz, tájékoztatásaikhoz, így nem lehet tudni, vajon mi még az érvényes, élő.

Az új honlap Sajtó menüpontjában ebben a pillanatban 5 hír/tudósítás olvasható, ezek közül az utolsó három (KULTURÁLIS MAGAZIN, MESÉLŐ MÚLT, KI KICSODA A ZIRCI KÖZÉLETBEN?) semmilyen tartalmat nem mutat, a KÖLYÖKIDŐ kétszer ugyanazt.

Például a Turizmus

Ez egy olyan oldal az új honlapon, amely talán túl sok szegmensben (Csemegézz! Kóstold meg!), de elég jó keresztmetszetét adja a helyi látványosságok és turisztikai szolgáltatások kínálatának. Úgy tűnik, hogy ennek a fejezetnek a gazdája sokkal alaposabb munkát végzett, mint a többi fejezeté.

Például a városvezetés

E sorok írója korábban is szóvá tette, nem sok változott: miért annyira szemérmesek a választópolgárok által megbízott képviselőink, hogy vannak, akik a fényképüket, de mindannyian az elérhetőségüket (telefon, email) nem kívánják nyilvánosságra hozni? De még azt sem, hogyan érhetjük el őket (természetesen helyben mindenki tudja, kik ők, és hol találhatók meg, de azért a dolgok természetes rendje az lenne, hogy ők büszkén viselik a közbizalmat?)

Például más kisvárosok

Kifejezetten csak az összehasonlítás kedvéért rákerestünk néhány, Zirc nagyságrendjéhez hasonló járási székhelyre Veszprém megyéből, és a másik véglet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, milyen honlapokat üzemeltetnek ők az állampolgárok kiszolgálására és az irántuk érdeklődők figyelmének felkeltésére.

Veszprém megyéből:

Devecser: http://www.devecser.hu/

Balatonalmádi: https://balatonalmadi.hu/

Sümeg: http://www.sumeg.hu/

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből:

Fehérgyarmat: http://www.fehergyarmat.hu/

Ibrány: http://www.ibrany.hu/

Kemecse: https://site.kemecse.hu/

Vásárosnamény: http://www.vasarosnameny.hu/

Mi változott?

A város régi honlapjához képest határozottan változott a menüstruktúra és az arculat.

A menüstruktúra e sorok írója szerint áttekinthetőbb, egyértelműbb, könnyebben követhető lett (ezzel ellentétes véleményeket is hallottunk, de talán amiatt, hogy még szokatlan, majd megszokjuk).

Az arculat tisztább lett, azonban  semmilyen kihívást, kreativitást nem hordoz.

Ha az új honlapnál lehet egyáltalán innovációról beszélni, akkor ebben a két pontban.

Most akkor mi van?

Nagyon erős a gyanú, hogy az új honlapot azért kellett február elején élessé tenni, mert a három éves, többszöri határidő-mulasztással terhelt projektre valami pénzt ki kellett fizetni a honlapfejlesztő vállalkozónak. Kísértetiesen emlékeztet ez az ügy a közlekedésfejlesztési koncepció vesszőfutására. Sajnos, a mai felgyorsult világban már nem éri meg közérdekű adatigénylést benyújtani ilyen néhány százezres, vagy milliós "piti" ügyben, de nagyon érdekes lenne tudni, vajon kifizeti-e a város (a mi pénzünkből) a honlapfejlesztés megbízási díját, vagy annak egy részét?

Minden tisztelettel a kezdeményező képviselő-testület és a vállalkozó felé (hiszen a városi honlap már évekkel ezelőtt megújításért kiáltott): ennyi pénzből* nem lehet komoly honlapot előállítani.

2017-05-07_cm_design_1.pngA város vett egy költségkímélő (ócó) szolgáltatást, amely ráadásul semmilyen határidőt nem tartott, amely letett egy minimális esztétikai igényt kielégítő arculatú honlapot ("websablon"), amely gyakorlatilag semmilyen szinten nem emelte a városi honlap felhasználóbarát szolgáltatásának színvonalát. Nem érzékelhető komolyabb innováció (pl. a helyi felhasználóknak és az ide látogatóknak szóló tartalom világos elkülönítése), semmilyen érzékelhető fókusz a térségi kapcsolatokra (Zirc, a Bakony fővárosa, csak hát a Bakony kicsit tágasabb, mint a város 37 négyzetkilométere). 

Mit kellene most tenni?

E sorok írója ebben a helyzetben egyetlen, erkölcsileg védhető megoldást lát: szemlesütve és pirulva bevallani, hogy az új városi honlap fejlesztésénél valamit nagyon elrontottunk. Kicsit hasonlít ez a városi logo történetéhez. Senki nem szereti igazán, de beletörődünk. A tényleges közéleti megbeszélés hiánya, az átgondolatlanság, a szakmai felületesség, a kivitelezői alkalmatlanság, de azért fizessük ki, így is jó lesz.

Ebben a legszomorúbb, hogy a következő öt-tíz évben ezzel az új honlappal akarja Zirc, a Bakony fővárosa megmutatni magát saját polgárai és az ide csábítandó látogatók előtt. Amikor a komoly versenytársak tartalmilag és esztétikailag sokkal kihívóbb honlapokkal csábítanak.

Talán érdemes lenne egy radikális döntést hozni: dobjuk el ezt az elmúlt három évet, fizessük ki a másfél (?) milliót a CM Design-nak, majd felejtsük el, hívjunk ide egy profi tanácsadó céget, és kezdjük elölről Zirc következő húsz éve imázsának felépítését. Ha tízmillió, akkor annyi. Hiszen nagyon jó pénzügyi helyzetben van a város.

Ami évek óta a városi imázsépítésben zajlik, az minden, csak nem szakszerű. Pedig itt is vannak profi, de legalább is hozzáértő szakemberek. Csak hát ők nincsenek döntési helyzetben.

Koós Gábor

* egy komolyabb szoftverfejlesztő egy havi bére plusz járulékok

Tesztelte? Nem? Most már élesben Zirc új honlapja Tovább
Megismertük a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjét - Töreki Milán

Megismertük a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjét - Töreki Milán

2018. február 11. Szerkesztő: Atyavilág

jobbik-toreki_2.jpgEz alkalommal nem az országos médiából, hanem szórólapokról tudtuk meg, ki indul az április 8-i országgyűlési választáson a Jobbik színeiben.

Eddig valószínűleg a legfiatalabb jelölt a választókerületünkben, 24 éves. Különleges szakmája van, numizmatika (éremtan). Eddigi politikai aktivitásairól a Jobbik honlapján olvashatunk:

"2012 óta segítem a Jobbik Magyarországért Mozgalom munkáját, az Ifjúsági tagozathoz 2013-ban csatlakoztam. 2015 óta a pápai alapszervezet alelnökeként tevékenykedem, illetve az ifjúsági tagozat veszprém megyei elnöke vagyok. Veszprém megye, különösen Pápa, mindig is szívügyem volt..."

A 2018-as választások (lehetséges) jelöltjeiről választókerületünkben eddig itt számoltunk be:

2017. november 28.: "Itt a Fidesz 106 egyéni jelöltje: már javában kampányolnak is"

2017. november 17.: "Itt a lista a 106 egyéni jelöltről – a DK Bokrost, az MSZP Fodort viszi a hátán"

2017. november 08.: Kétfarkú Kutya Párt-jelöltet nekünk is!

2017. október 31.: Megvannak az első képviselőjelöltek a jövő évi országgyűlési választásokra: nálunk Sándor András

Azt, hogy valójában hány egyéni képviselőjelölt van nyilvántartásba véve, várhatóan február közepétől láthatjuk majd a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján. Addig is örüljünk a demokrácia szinte véget nem érő burjánzásának, hiszen ennek köszönhetjük, hogy ebben a pillanatban 77 jelölő pártot (+9 nemzetiségi önkormányzatot) vett jogerősen nyilvántartásba az NVI, azonban elutasított olyanokat, mint pl. az EGYIKRE SEM PÁRT (az ötletet nyilván Kőhalmi Zoltán stand up-ostól vették ("csak van 5% idióta ebben az országban, de van,"), vagy fordítva), vagy a SZENT GYÖRGY SZÖVETSÉG SZVITEK ATTILA IMRE PÁRTJA.

Koós Gábor

Megismertük a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjét - Töreki Milán Tovább
Nincs már zirci a legnagyobb adótartozók között

Nincs már zirci a legnagyobb adótartozók között

2018. február 11. Szerkesztő: Atyavilág

18-02-11_adotartozok.pngA Nemzeti Adó- Vámhivatal (NAV) rendszeresen közzé teszi a legnagyobb adótartozók listáját. Ebbe az a magánszemély kerül be, aki az állami adóhatóságnál a lista lezárásának napján 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, legalább 10 millió forintos, és az a nem magánszemély (szervezet), amely 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, legalább 100 millió forintos adótartozással rendelkezik.

A NAV honlapján nyilvánosságra hozott adóslisták PDF formátumban letölthetők, azonban a NAV a korábbi listákat leveszi a honlapról, azok tehát elérhetetlenek. Ha valaki a később szeretné a jelenlegi állapotot is látni, akkor töltse le a legfrissebb, 2017. december 31-i listákat innen (külön magánszemélyek és nem magánszemélyek), és később is minden alkalommal, amikor egy újabb lista megjelenik. A 2011-es listákat pl. egy Komárom-Esztergom megyei hírportálon, a 2015-ösöket egy San Francisco-i fizetős dokumentumszolgáltató oldalán találtuk meg.

Egyes települések helyi médiája rendszeresen böngészi a NAV-listákat, és beszámol arról, ha helyi személy vagy szervezet került fel rá (pl. itt, itt). Az országos portálok pedig főleg az ismert, vagy tartósan a listákon szereplő nevekre utaznak (pl. itt, itt). 

Míg a nem magánszemély adótartozók között 2011. óta nem találunk zirci székhelyű szervezetet, addig a magánszemély adótartozók listájában a korábbi években három zirci lakhelyű adózó is szerepelt éveken keresztül (erről a Zircinfo-n pl. itt írtunk).

Most örömmel látjuk, hogy már nincs zirci lakhelyű nagy adótartozó a magánszemélyek listájában, és ők más lakcímen sem találhatók a listában (a szervezetek listájában továbbra sincs).

A helyi adóknál (Zircen: építményadó, magánszemélyek kommunális adója, telekadó, helyi iparűzési adó, idegenforgalmi adó) nem alakult ki országos gyakorlat a nagy tartozással rendelkezők nyilvánossá tételéről. Pedig nem ártana. Ugyanis jelentős visszatartó hatása lenne, illetve érzékelhetően növelné az adózási fegyelmet, ha egy település közössége megtudná, kik nem veszik ki részüket a közterhek viseléséből, akik esetleg a helyi, önkormányzati szolgáltatások színvonalára panaszkodnak.

Koós Gábor

Nincs már zirci a legnagyobb adótartozók között Tovább
Kölyökidő: Bittmann Panna

Kölyökidő: Bittmann Panna

2018. február 09. Szerkesztő: zircblog

Három éves volt, amikor ismerkedni kezdett a síeléssel, öt évesen már versenyen vett részt, tavaly megnyerte az Alpesi Sí Diákolimpia Döntőjét, amivel Veszprém megye legjobb sportolói közé került. Bittmann Panna volt a Kölyökidő rovatunk vendége.

Vagy inkább mi voltunk Panna vendégei, hiszen Eplényben, a sípályán ő azért egy kicsit otthonosabban érzi magát. Édesapjával érkeznek a téli sportot kedvelők bakonyi paradicsomába. Az időjárás nem fogad a kegyeibe minket, havat vártunk, de eső esik, azért legalább az egyik pálya működik, s a közelgő hétvége szabadságát megérezve vidáman siklanak le kicsik-nagyok a hegytetőről. Operatőrünk snowboard-dal kíséri a bajnok síelőt, s bizony nehéz lépést tartania vele…

 kolypanna_001.JPG 

Szüleitől tudjuk, hogy három éves volt, amikor kezdett síelni tanulni, ő nem emlékszik erre, az első verseny viszont mély nyomot hagyott benne, hiszen véletlenül rossz korcsoportba nevezték be. Szomorú volt először, s azt mondta, hogy nem fog síelni, de aztán kiderült, hogy megnyerte a versenyt, így hát nem lehetett kérdéses a folytatás.

Három éve kezdett el komolyabban edzeni, rendszeresen járnak ki Eplénybe, illetve szinte minden hétvégén mennek Ausztriába. Két edzője van, egy osztrák és egy magyar, az osztrák tréner korábban a magyar válogatottat is edzette. Az alapokat édesapjától tanulta, ő volt az első edzője, a legfőbb érdem őneki és Kiss Andrásnak tulajdonítható.

 kolypanna_002.JPG

 

Az alpesi sí diákolimpia döntőjét az ausztriai Lachtalban rendezték. Tizenkilencen indultak a zirci leányzó kategóriájában, s azt mondja, megijedt, mert a pálya meredeksége miatt sokan kiestek, ráadásul a nagy izgalomban elfelejtette a rajtnál feltenni a sí-szemüvegét, amit a lesiklás közben kellett pótolni. De aztán sikeresen vette az akadályokat, s boldog volt, amikor meglátta, hogy az eredménylistán az ő neve áll az első helyen, s akkor is, amikor megtudta, hogy bekerült Veszprém megye díjazott sportolói közé.  

 kolypanna_003.jpg

Bittmann Panna korcsoportjában a dobogó felső fokára állhatott az Alpesi Sí Diákolimpia Döntőjében

(Fotó: Bittmann Zsolt)

 

A diákolimpiai elsőség mellett több versenyt is megnyert, így a Hóbarátok Kupát, a Vértes Kupát, a Szombathelyi Amatőr Alpesi Síbajnokságot és a Hómenők Kupát. Tudását jelenleg az Alpesi Sí hivatalos Magyar Kupa sorozatán teszi próbára, a futamokon rendre dobogós helyeken végez.  

 kolypanna_004.JPG

 

„Az életem részévé vált a síelés.”

Azt mondja, ahhoz, hogy valakiből jó síelő legyen, rengeteg kitartásra van szükség, ha valami nem sikerül, nem szabad feladni, hanem nagyon sokszor kell gyakorolni újra. Szüleitől is nagyon sok támogatást kap, a sporttal édesapja „mérgezte meg”, ahogy fogalmaz a mindig mosolygós kislány, s immár az élete részévé vált a sí. Édesanyja is rendszeresen elkíséri a versenyekre, ott van mellette a rajtnál, motiválja, szurkol neki. Öccse szintén sportol, ő leginkább focizni szeret a társaival.

 kolypanna_005.JPG

A Bittmann család (jobbról) az I. Zirci Duatlon versenyen (Fotó: archív)

 

Ha elmúlik a tél, Panna akkor sem esik kétségbe, mert ilyenkor a sílécről a bringa nyergébe pattan. A kezdetektől résztvevője a Zirci Duatlon versenynek, így az ügyességét már ott is megtapasztalhattuk. A kerékpározást is versenyszinten űzi, édesapjával tagja a soproni KTM Hungary Teamnek. A Nyugat Maraton MTB versenyen indult először 2013-ban, amit meg is nyert. 2016-tól az országos TOP Maraton versenysorozaton is részt vesz, ahol tavaly a mini távon bajnok lett.

 kolypanna_006.jpg

Édesapjával a Szilvásvárad Maratonon. A sorozatból erre a versenyre a legbüszkébb, második helyezést ért el egy igen nehéz pályán, ahol az első 15 kilométeren hegynek kellett tekerni… (Fotó: KTM Hungary Team)

Sí vagy kerékpár? – Szezonális sportágakról van szó, így szerencsére ilyen szempontból nem kell választani a kettő között, de a későbbiekben inkább a síeléssel szeretne foglalkozni, a kerékpározást hobbinak tekinti.

Bittmann Panna a jó tanulmányi eredményéért és a kiemelkedő sportteljesítményéért a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola jutalmát is átvehette a tanévzáró rendezvényen. Továbbtanulás előtt áll, a Lovassy László Gimnáziumba felvételizett, s izgatottan várja a vizsga eredményét. Három évig tanulója volt a SZÍN-VONAL Alapfokú Művészeti Iskolának, 2015-ben az Országos Textil-, Bőr- és Kézműves Versenyen harmadik helyezést ért el, 2016-ban a VeszprémFest részeként meghirdetett rajzpályázaton 400 pályaműből a 20 legjobb közé választották a rajzát, melyet a rendezvény egyik napján a Tűztoronyra világítottak ki.

Riport: Kelemen Gábor

Videó: Wittmann Csaba (Stúdió KB)

 

Kölyökidő: Bittmann Panna Tovább
Farsangoló bál: korlátozott számban, de vannak még jegyek

Farsangoló bál: korlátozott számban, de vannak még jegyek

2018. február 08. Szerkesztő: zircblog

Február 10-én, szombaton 19.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a VIII. Zirci Farsangoló Bál a PSzC Reguly Antal Szakképző Iskola tornacsarnokában.

A szervezők tájékoztatása szerint még mindig vannak jegyek a maskarás mulatságra, melyek elővételben megválthatók a Békefi Antal Városi Könyvtárban. A programra szeretettel várnak minden érdeklődőt. A jó hangulatról a Sakk Matt Company Zenekar gondoskodik, sztárvendégként fellép Koós Réka és Fésűs Nelly. Az est ceremóniamestere Csaba Lilla lesz.
koos_reka.jpgfesus_nelly_femina_hu.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Koós Réka énekesnő (balról) és Fésűs Nelly színésznő lesznek a sztárvendégei a Zirci Farsangoló Bálnak

 dsc_7676.JPG

Ennyien ropták tavaly annak a zenekarnak a zenéjére, amelynek frontembere, a hangjával Louis Armstrongra hajazó Dervalics Róbert (alsó képünkön) egy másik formációval újra Zircre érkezik

 dscn2971.JPG

A legötletesebb maskarák díjazása az idén sem maradhat el a város farsangi bálján.

 dsc_7584.JPG

 A tavalyi jelmezverseny győztesei, Mari és Pisti. Vajon idén is ott lesznek a bálban?

 És önök? Jönnek, ugye?

 

Egy kis kedvcsináló szombat estére… https://www.youtube.com/watch?v=I_5nwPIoFck

 

Képek forrása: Internet, Boross László és a szerző

 

Kelemen Gábor

Farsangoló bál: korlátozott számban, de vannak még jegyek Tovább
Újévi Sporthíradó: Vincze Judo Club Zirc

Újévi Sporthíradó: Vincze Judo Club Zirc

2018. február 08. Szerkesztő: zircblog

A zirci judo fennállásának ötvenedik évfordulójához érkezett tavaly. Méltó környezetben, családias hangulatban élhették meg a jubileumot, és az eredményekkel sem maradt adós a klub.

Szerda este hat óra után egy kisvárosi áruházban a nyitvatartási idő végéhez közelednek, vagy már túl vannak a zárórán, az áruház felső szintjén azonban csak most kezdődik az élet: itt tartja ugyanis már több mint egy éve a foglalkozásait a Vincze Judo Club, és a birtokbavétel óta sikerült otthonosan berendezniük a dojót, ahol gyerekek, szülők, a mozgásra, edzésre vágyók megtalálják a számításukat.

Japán vezényszavakkal megtörténik a tiszteletadás, majd az eligazítás. A bemelegítést követően aztán rendelkezésünkre tudnak állni a fél évszázadra visszanyúló „családi vállalkozás” második generációs mesterei, s amíg értékelik az elmúlt esztendőt, fiaik veszik át az irányítást a kék-sárga szőnyegen.

 vjcush18_001.JPG

– Az új edzőteremmel együtt egy családias légkör is kialakult, az utánpótlás-nevelés szempontjából is előnyös, hiszen külön edzést tudunk tartani az egyes korosztályoknak, így mindig vannak olyan érdeklődők, akik ha csak hobbiszinten is, de csatlakoznak a kezdőkhöz. Közöttük voltak olyanok, akik egy év során a versenyzői csoportba is át tudtak kerülni. – mondja Vincze Ferenc klubvezető. – Amikor erre az ingatlanra esett a választás, a legnagyobb támogatást a Coop-Áruháztól kaptuk, akik felismerték a judo által képviselt értéket. Semminemű probléma nem merült fel eddig, az épületben dolgozókkal is jó a kapcsolat, ha karbantartási munkára van szükség, abban is segítséget kapunk – teszi hozzá testvére, Vincze Lajos, a klub társvezetője.  

A klub aktív taglétszáma 65 fő, ennek mintegy a fele rendszeres versenyrésztvevő. A Vincze-testvérek az új helyen egy új versenyzői gárdát építenek, hiszen azok a sportolóik, akik országos első helyeket produkáltak, a válogatottságig jutottak, középiskolások, főiskolások, egyetemisták lettek, és már csak úgy tudnak visszajárni, ahogy idejük engedi. Az eredmények azonban már most megmutatkoznak, hiszen a tavalyi évben szinte minden korosztályban voltak érmes helyezettek, ahogy arról civil tudósítónk közreműködésével be is számoltunk rendszeresen városunk honlapján. A felnőttek is jól teljesítettek, országos második helyig jutott két versenyző, és a csapatversenyben is szépen szerepelt a klub. Az építkezési stádium miatt a 2016-os évben egy kicsit visszaestek a szakosztályi rangsorban, egy év alatt azonban tizenhat helyet sikerült előrelépniük. A klubvezető-edzők látják a kicsiken az akaratot, és mi is nyomon követhetjük, amilyen elszántan küzdenek az új generációs tanítványok. Az utánpótlás-nevelésbe bevonták fiaikat, Vincze Balázst és Vincze Botondot is, akik edzői továbbképzésre járnak, miközben aktívan részt vesznek a versenyekre való felkészítésben.  

 vjcush18_002.jpg

Az elmúlt évben ismét megrendezték Hajtós Bertalan olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok judóssal közösen a judo tábort Zircen, ami ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett, mintegy kétszáz judoka készült a versenyszezonra a szakképző iskola tornatermében. Már év elején betelik a létszám, és máris kitűzték az idei tábor időpontját, amely augusztus második hetében veszi kezdetét.

A judósok heti három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken edzenek csoportbontásban. A gyerekeket öt-hat éves kortól várják a foglalkozásokra. Kedden és csütörtökön erőnléti edzésekre kerül sor, ezen a klubtagokon kívül külső érdeklődőket is szívesen látnak. 

A sűrű versenyprogram miatt a jubileum évében elmaradt az ünneplés, de tervezik, hogy bepótolják majd, elsősorban azért, hogy megemlékezzenek édesapjukról, id. Vincze Ferenc 3. danos judo-mesterről, aki lerakta a sportág alapjait az akkor még a bányász sportkör keretei között működő szakosztályban. A zirci judo azóta is folyamatosan él, virágzik, a testvérpár már harminc éve gondozza az apai örökséget. És hogy van jövője a sportágnak, azt bizonyítja a család harmadik generációjának tettrekészsége is, na és persze azok a judo-palánták, akiknek kitartóan egyengetik útját a mesterek.

 vjcush18_003.JPG

A zirci tatamin olyan életutakat is megismerhetünk, amelyek az ősmester, Kanó Dzsigoró útján indultak, aztán másfelé ágaztak, és hosszú idő után – új életekkel – visszatértek erre az útra.

Kertai Gábor és Vida Judit három gyermekükkel együtt Veszprémből járnak a zirci judo-edzésekre, mint elmondják, itt találták megfelelőnek az edzések minőségét és mennyiségét. Gyermekeik megtalálták a jó társaságot, az edzőpartnereket, így hát nagyon szeretnek idejárni. Gábor a nyolcvanas években cselgáncsversenyekre járt, tizenkét évig judózott aktívan – innen már ismerték egymást a Vincze-testvérekkel –, most pedig gyermekei után, ahogy fogalmaz, „visszanosztalgiázta” magát. Felesége, Judit – aki rendszeresen tudósít nekünk a zirci judósok vendégszerepléséről – szintén aktív, 24 évesen kezdte, majd a három gyermekvállalás után – immár szeretteivel – visszatért a tatamira.

 vjcush18_004.JPG

Sárossy Zsolt is három gyermekével látogatja az edzéseket. Általános iskolás korában, még budapesti lakosként judózott. A családalapítást követően Borzavárra költöztek, és elhatározta, hogy amint a gyerekek elérik a megfelelő életkort, elhozza őket a Vincze Judo Club edzéseire. Így is történt, s itt kiderült számára, hogy felnőtt fejjel újra lehet kezdeni, harminc év után visszatért a tatamira. Mint mondja, a gyerekek nagyon jól érzik magukat, rendszeresen járnak versenyekre. Zsolt mentő-ápolóként dolgozik, s ha nem szólítja el a kötelesség, felölti a judo gí-t a gyermekeivel együtt.

 

Kelemen Gábor

 

Újévi Sporthíradó: Vincze Judo Club Zirc Tovább
Polgári bál jótékonysági céllal

Polgári bál jótékonysági céllal

2018. február 07. Szerkesztő: zircblog

A Segítő Kezek Zirc Alapítvány Vakok és Gyengénlátók Csoportjának gyűjtött a Fidesz Zirci Csoportja az első alkalommal megszervezett polgári bálon.

A befolyt 170 000 forint összegű adományt dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője, a bál fővédnöke adta át a Segítő Kezek Házában. Az adományt fogadta Kasza Istvánné, a Vakok és Gyengénlátók Csoportjának vezetője, Fülöp Károlyné, a csoport segítője és Nagyné Fáró Katalin, a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője. Az átadáson jelen volt az adományozók részéről Ottó Péter polgármester, Bittmann Károly, a Zirci Országzászló Alapítvány titkára, Detre Miklós, a Fidesz Zirci Csoportjának elnöke és Wittmann Eszter irodavezető, akik egyben a jótékonysági rendezvény életre hívói is voltak.

 jb1.JPG

Dr. Kovács Zoltán, a bál fővédnöke a szervezők és az adományozók nevében örömmel nyújtotta át a támogatást Kasza Istvánné csoportvezető részére. Középen Nagyné Fáró Katalin intézményvezető

 

Dr. Kovács Zoltán elmondta, a támogatással elsősorban a látássérülteket célozták meg, de az összeg szabadon felhasználható, azt kívánta az alapítványnak, hogy arra fordítsák, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az összegyűlt adomány közel annyi, amennyi az adók egy százalékából befolyik évente a „Segítő Kezek Zirc” Alapítvány részére.

A január 27-én, szombaton jótékonysági céllal, hagyományteremtő szándékkal megszervezett polgári bálnak a Jeskó Vendéglő adott helyet. A jegyek gyorsan elkeltek, így teltházas rendezvényre kerülhetett sor. A mulatság hajnali három óráig tartott, a zenét Mészáros Jocó szolgáltatta.

 jb2.JPG

Jól érezték magukat és nemes célt támogattak az első polgári bál résztevői (Fotó: Wittmann Eszter)

 

Kelemen Gábor

 

Polgári bál jótékonysági céllal Tovább
Életet menthet a zászló

Életet menthet a zászló

2018. február 07. Szerkesztő: zircblog

Civil kezdeményezésre Zirc is csatlakozott a „Zászlót a veszélyes zebrákra” országos akcióhoz.

Egy napfényes februári délelőttön kerültek elhelyezésre a fényvisszaverő anyagból készült zászlócskák az úttest két oldalán annál a belvárosi zebránál, ahol már több baleset történt, közöttük három halálos kimenetelű is. A szervezők célja, hogy elejét vegyék a további baleseteknek, biztonságot adjanak a zebrán átkelő gyalogosok kezébe, felhívják a figyelmét a gépjárművel közlekedőknek.

 z1.JPG

A szervezők közül Müller Anikó és Koósné Stohl Ilona ment át először zászlóval a zebrán

 A civilek kezdeményezése az önkormányzat, a rendőrség és a Magyar Közút Zrt. támogatását is élvezte, a kitűzésnél jelen volt Ottó Péter polgármester és Sebők Zoltán százados, a Veszprémi Rendőrkapitányság Zirci Rendőrőrsének parancsnok-helyettese is, a szervezők részéről a képen látható személyek mellett Alexhauzer Diána Zsuzsanna és Galaczi Miklós.

 
z2.JPG

Müller Anikó a helyszínen elmondta, Zirc az első hely a megyében és a tizenkilencedik a hazai települések sorában, ahol megvalósult az akció. Statisztikai adatokra hivatkozva hozzátette, 2015-ben 2497 gyalogosgázolás történt, melyből 882 történt zebrán, ebből 143 volt halálos kimenetelű. Megtudtuk azt is, hogy a gyalogos gázolások 66 százaléka teljesen egyenes útszakaszon történik, és ebből 65 százalékban vétlenek a gyalogosok.     

A technikai kivitelezésben Udvardy Tamás és Ring Ferenc volt a szervezők segítségére, az önkormányzat pedig anyagilag támogatta a megvalósítást. A „Zirci Városüzemeltetés” Nonprofit Kft. pedig a zászlótartó oszlopok kihelyezésében működött közre.

 z3.JPG

 

A szervezők szeretnék, ha az akciónak lenne folytatása Zircen, mások is „örökbe fogadnának”, s zászlókkal „ruháznának” fel egy-egy zebrát, hiszen közös érdek, hogy jobbra fordítsuk a statisztikai mutatókat és az elérhető eszközökkel vigyázzunk egymásra.     

 

Kelemen Gábor

Életet menthet a zászló Tovább
2018. évi Reguly Antal Emléktúra

2018. évi Reguly Antal Emléktúra

2018. február 07. Szerkesztő: zircblog

ratura.jpg

 

Az Ösvénytaposó Baráti Társaság 2018-ban is megrendezi a Reguly Antal Emléktúrát, mely 2018. március 3-án a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházból rajtol és ide is érkezik.
Szeretettel várnak mindenkit a szervezők és a házigazdák!
 
Rajt és cél helye: Zirc, Rákóczi tér 10. 
Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház
Minden távra lehet előnevezni február 21-ig. 
Előnevezés itt: http://bit.ly/2FJ0SCi
A 14 év alatti (2004.-ben és utána született) gyermekeknek 
50% kedvezményt adunk a helyszíni nevezési díjból.

Reguly Antal Emléktúra 35
Útvonal: #Zirc - Kardosrét széle - #Cuha-völgy - 
Porva-Csesznek vá. - Károlyháza - Aranyos-völgy - Suttony (Csesznek széle) - Zörög-hegy oldala - #Kőpince-forrás - #Vinye - Hódos-ér - Üveghuta - #Porva - #Borzavár - Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Parkerdő – Zirc
Táv: 35,6 km Szint: 690 m Szintidő: 9 óra 
Indítási idő: 7.30 - 9.00 között
Nevezési díj a helyszínen: 1.700,-Ft/fő. 
Előnevezés: február 21.-ig. 1.300,-Ft/fő az összeg átutalásával!
Előnevezés itt: http://bit.ly/2FJ0SCi

Reguly Antal Emléktúra 22
Útvonal: Zirc – Kardosrét széle – Cuha-völgy – Porva-Csesznek vá. – Nyolckaszás – Porva – Borzavár – Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Parkerdő – Zirc
Táv: 21,9 km Szint: 380 m Szintidő: 6 óra 
Indítási idő: 7.30 – 10.30 
Nevezési díj a helyszínen: 1.500,-Ft/fő. 
Előnevezés: február 21.-ig. 1.100,-Ft/fő az összeg átutalásával!
Előnevezés itt: http://bit.ly/2FJ0SCi

Reguly Antal Emléktúra 7
Útvonal: Zirc – Kardosrét széle – #Grófi sírkert - Pintér-árok – Pintér-hegy –#Fiatalító-forrás – Parkerdő - Zirc
Táv: 7,4 km Szint: 100 m Szintidő: 3 óra 
Indítási idő: 9.30 – 12.00
Nevezési díj a helyszínen: 1.300,-Ft/fő. 
Előnevezés: február 21.-ig. 1.000,-Ft/fő az összeg átutalásával!
Előnevezés itt: http://bit.ly/2FJ0SCi

Frissítés útközben édesség, pogácsa, italjegy.
A célban zsíros-, vajas-, lekváros kenyér és szörp.
Díjazás: kitűző, emléklap

Az ÖSVÉNYTAPOSÓK NYOMÁBAN és az ÖSVÉNYTAPOSÓ ULTRA KUPA fordulója. A túra része az Észak-Dunántúli Kupának.
 
beküldte:
Ruttkay-Miklián Eszter
2018. évi Reguly Antal Emléktúra Tovább
Cseszneknél összecsúsztak a kamionok

Cseszneknél összecsúsztak a kamionok

2018. február 07. Szerkesztő: TóthKovácsEszter.

82eskata02_07.png

Forrás: FB - Rónaszéki Katalin

 

2018.02.07. 14:38 Forrás: Zirci Önkormányzati Tűzoltóság
Két teherautó ütközött amik teljes szélességében lezárták a 82-es főutat Cseszneknél. Személyi sérülés nem történt. A forgalmi akadály megszüntetése után a közúti forgalom megindult.

Zirci Önkormányzati Tűzoltóság fényképe.

 

Cseszneknél összecsúsztak a kamionok Tovább
Életmentő férfiak a Bakonyban: együtt emelték le az autót a sérültről

Életmentő férfiak a Bakonyban: együtt emelték le az autót a sérültről

2018. február 05. Szerkesztő: zircblog

Feltehetően megmentette több, egymásnak ismeretlen férfi annak az illetőnek az életét, aki hétfőn reggel árokba hajtott autójával a 82-es számú úton, majd járműve alá került. Arra közlekedő férfiak emelték le róla a gépkocsit.

– Reggel nyolc óra előtt közlekedtem Zirc felől Veszprém irányába, a 82-es számú úton, idézte fel a történetet Attila, aki azt kérte, csak keresztnevét írjam le. Aztán így folytatta, Eplény és Gyulafirátót között látta, hogy előzni kezdett a később balesetet szenvedett autós. -Aztán arra lettem figyelmes, hogy az autója borul, pörög, de azt, hogy mi történhetett, nem tudom, mert mentek előttem is. A balesetnél azonnal és többen is kiszálltunk autóinkból, rohantunk a balesetet szenvedett illetőhöz, akit hiába kerestünk, nem láttunk senkit, körbejártuk az autóját is, ami nem volt egyszerű feladat, mert bozótos, bokros terület volt mellette. A járművön gyorsan levettük a gyújtást. Egyszer csak az egyik, mellettem álló férfi meglátta az összetört autó egyik kerekénél a balesetet szenvedett férfi lábát, aki aztán halkan meg is szólalt, hogy segítsünk rajta, mert az autó alatt van, ami nagyon nyomja.  

Fotó: Balogh Ákos

Attila közben odarohant autójához a poroltóért, ha esetleg szükség lenne rá, akkor kéznél legyen, majd a többiekkel együtt arról beszéltek, pótgumira emeljék rá a szerencsétlenül járt autót, és úgy vegyék ki alóla a sérültet. Ezt az ötletet aztán gyorsan elvetették, mert attól tartottak, esetleg még nagyobb bajt okozhatnak az illetőnek. Így inkább nekifogtak a jármű leemelésének, ami egy kisebb Peugeot volt, de úgy tűnt nekik, hatalmas súlyt emelnek, miközben mindvégig beszéltek a férfihoz, biztatták. Közben két szolgálaton kívüli rendőr is érkezett, akik azonnal csatlakoztak hozzájuk, a rendőrök kabátjukkal takarták be az illetőt, aki a földön feküdt.

– Még mindig dolgozik bennem az adrenalin, hogy sikerült leemelni az autót az illetőről, akit végül a mentők elvittek, fogalmaz Attila. A férfi a történtek hatása alatt nagy örömmel, a többiek iránti elismeréssel beszélt arról, hogy öt-hat, egymásnak idegen férfi gyors döntésekkel, kivételes összefogással, határozottan, egymás gondolatait ismerve tette a dolgát, mentettek a fagyos reggelen a Bakonyban, és nagyon örültek annak, hogy életben maradt a balesetet szenvedett illető.

Forrás: veol.hu

Életmentő férfiak a Bakonyban: együtt emelték le az autót a sérültről Tovább
Mobilitási terv: fontos az állampolgárok véleménye

Mobilitási terv: fontos az állampolgárok véleménye

2018. február 05. Szerkesztő: zircblog

A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) készíti Zirc Városi Önkormányzat megbízásából Zirc Város Fenntartható Mobilitási Tervét.

– A mobilitás nem csak a motorizált közlekedést jelenti, hanem minden közlekedési módot magába foglal. A motorizált közlekedés egyéni és közösségi közlekedés részét és az egyéb alternatív közlekedési módokat, így a kerékpározást, gyaloglást, elektromos közlekedési eszközöket – mondta el Várszegi Bernadett főépítészi referens, aki a Zirc Közös Önkormányzati Hivatal részéről koordinálja a projektet. Hozzátette: a mobilitási terv egy stratégiai típusú dokumentum, ami egyfajta cselekvési tervként is szolgálhat az önkormányzat számára a későbbiekben. Nem feltétlenül az utak állapotára kell, hogy koncentrálódjon, ez majd a cselekvési terv megvalósításakor az egyik lehetséges elem lehet.  

A Városházán megtartott szakmai egyeztető fórumon Szele András, a Közlekedéstudományi Intézet munkatársa arról adott tájékoztatást, hogy hol tart jelenleg a mobilitási terv. A szakmai fórumon az önkormányzat, intézmények, civil szervezetek, közlekedési társaságok képviselői, a gazdasági élet szereplői vettek részt. Az eddig Zircen végzett tényfeltáró munka eredményeként az előadó felvázolta a mobilitási problémákat és a lehetséges megoldásokat. Vizsgálatra került például a Rákóczi tér zsúfoltsága a csúcsidőszakokban, foglalkozik az anyag a védtelen közlekedők magas szintű kiszolgálásának lehetőségeivel, a 82-es főút kérdésével. A koncepció hangsúlyozza, hogy az utazási szokásokat kell átalakítani, új megoldásokat kell keresni. A fenntartható közlekedést be kell építeni a város és a város irányításának mindennapi működésébe.

 

 mob.jpg

Az ábra az internetes kikérdezés során szerzett eddigi adatokat értékeli (Forrás: KTI)

 

A szakmai fórumon több hozzászólás is elhangzott, értelmes, megfontolandó javaslatokat kaptak a terv készítői, így az egyeztetés elérte célját. Várszegi Bernadett kiemelte, hogy az intézményekben végzett felmérés eredményes volt, a diákok is nagyban segítették válaszadásaikkal a mobilitási terv készítését, nagyon jó gondolatokat fogalmaztak meg. Interjúk is készültek, az online kérdőívet – amely ezen a linken https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfXWO46SyjDCbGORXes1OjM0fYsqlyq0SmQCOyZYN7mAJQQ7w/viewform jelenleg is elérhető – eddig 140-en töltötték ki. Kérjük, hogy segítsék válaszaikkal a munkát, vegyenek részt városunk fenntartható mobilitási tervének a megalkotásában!      

 

Várhatóan február végére elkészül egy olyan anyag, amely szélesebb körben is társadalmasításra kerül.

 

Kelemen Gábor

Mobilitási terv: fontos az állampolgárok véleménye Tovább
Aláírásgyűjtés a nemzeti kisebbségek védelmére

Aláírásgyűjtés a nemzeti kisebbségek védelmére

2018. február 05. Szerkesztő: zircblog

Jelenleg az Európai Unióban nincs olyan szabályozás, amely az őshonos kisebbségek nyelvi és kulturális jogait védi.

Ennek érdekében Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés indult, amelyet az Európai Bizottság 2017 tavaszán bejegyzett. A kezdeményezés arra irányul, hogy az Európai Unió fogadjon el jogi aktusokat a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében. Ahhoz, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a kezdeményezéssel, 1 millió támogató aláírás szükséges.

A külhoni magyarság képviselői a Magyar Állandó Értekezleten kérték, hogy a magyarországi emberek aláírásukkal segítsék elő az európai polgári kezdeményezés sikerét

A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést elektronikusan és papír alapon is lehet támogatni. A kezdeményezés a www.jogaink.hu oldalon írható alá elektronikusan, illetve a Magyar Posta valamennyi hivatalában elérhető az aláírásgyűjtő ív és az ingyenes válaszboríték.

 

Kelemen Gábor

Aláírásgyűjtés a nemzeti kisebbségek védelmére Tovább
A gyermekek veszélyeztetettségét kötelesség jelezni

A gyermekek veszélyeztetettségét kötelesség jelezni

2018. február 05. Szerkesztő: zircblog

A gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének a fontosságára hívta fel a figyelmet Dobosiné Földi Katalin gyámügyi szakügyintéző a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ előadás-sorozatának harmadik, befejező állomásán.

Az előadót és az érdeklődőket Koós Kata intézményvezető köszöntötte, majd köszönetét fejezte ki munkatársának, Valler Szilviának, aki a három előadásból álló rendezvénysorozat főszervezője volt. Mint azt elmondta, az első alkalommal a pszichológia irányából próbálták megközelíteni a gyermekeket, illetve a gyermekek és a pedagógusok közötti kapcsolatot, most pedig jogi oldalról vizsgálják meg a kérdést, ami gyakorlati segítséget nyújthat a pedagógusok munkájához.  

 gyv1.JPG

 

Dobosiné Földi Katalin bemutatkozásában elmondta, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Gyámügyi és Igazságügyi Osztályán dolgozik, ahol két feladatot lát el: valamennyi gyermekjóléti alapellátás ellenőrzését és működésének az engedélyezését. Hangsúlyozta, a gyermekeket ért bántalmazás felismerése az észlelő- és jelzőrendszer egyik nagyon fontos feladata. A gyermekvédelmi törvény és a szociális törvény egyaránt meghatározza az észlelő- és jelzőrendszer fogalmát, a rendszerbe beletartoznak a köznevelési intézmények, egészségügyi és szociális szolgáltatók, bíróság, rendőrség, alapítványok, egyéb szervezetek, magánszemélyek. A Veszprém Megyei Kormányhivatal Gyámhatóságának koordináló szerepe van, mellyel a család- és gyermekjóléti központ tanácsadóinak segítenek a munkájukban, egyeztető értekezletet hívnak össze, tájékozódnak a megye észlelő- és jelzőrendszerének a működéséről, és értékelik is a rendszert.

 gyv2.JPG

A veszélyeztetettség fokai bővültek, jogszabályba foglalták, hogy súlyos veszélyeztető oknak minősül, ha a szülő megtagadja az egészségügyi szolgáltatóval – orvossal, védőnővel – történő együttműködést. A veszélyeztetettség a gyermekvédelem oldaláról definiálva olyan magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapotot jelent, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyezteti, így például az elhanyagolás is bántalmazásnak minősül.  

A probléma észlelésekor el kell dönteni, hogy fennáll-e a veszélyeztetettség gyanúja. A veszélyeztetettség fogalmába sok minden beletartozik, de az egyes fokok között óriási különbségek vannak. Van arra lehetőség, hogy valaki a saját hatáskörében, a saját szakmai eszközeivel kezelje a problémát. Ekkor azonban elmaradhatatlan az utánkövetés, amikor azt vizsgáljuk, hogy fennáll-e továbbra is a probléma a megtett intézkedések ellenére. Ha nem áll fenn, akkor nincs szükség további lépések megtételére. Ha viszont az utánkövetés során azt lehet tapasztalni, hogy a probléma továbbra is fennáll, akkor haladéktalanul a család- és gyermekjóléti szolgálat felé kell fordulni jelzéssel.

Ha a probléma észlelésekor arra a következtetésre jut az észlelő jelzőrendszeri tag, hogy a veszélyeztetettség gyanúja fennáll, akkor meg kell vizsgálni, hogy ez jelent-e életet vagy testi épséget veszélyeztető körülményt. Ha nem, akkor megteszi a jelzését a család- és gyermekjóléti szolgálat felé, hogyha azonban ez a probléma annyira súlyos, hogy életet vagy testi épséget veszélyeztet, akkor haladéktalanul hatósági intézkedést kell kezdeményezni a rendőrség, a gyámhivatal és a család- és gyermekjóléti szolgálat értesítésével, bevonásával – ismertette a rendszer működését az előadó. Hozzátette, ezt a három fokot feltétlenül be kell tartani a gyermek veszélyeztetettségének azonnali megszüntetése érdekében, eleget téve a feladatoknak, jogszabályi kötelezettségeknek is.

 gyv3.JPG

Dobosiné Földi Katalin a jelzőrendszer működésének fontosságára, fokainak betartására hívta fel a figyelmet

 

Szó esett arról is, hogy a család- és gyermekjóléti szolgálat a hozzá beérkező jelzéseket zártan kezeli, amelynek az a lényege, hogy a jelzéssel érintettek nem tudhatják meg, hogy ki volt az, aki a jelzést tette, és az mit tartalmaz. A jelzés zárt borítékba kerül, és csak az erről készült feljegyzés tekinthető meg az iratanyagban.

Az előadást követően Koós Kata intézményvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy ha bárkiben bárminemű kérdés felmerül, forduljanak hozzájuk bizalommal. Ha olyan a kérdés, amire a család- és gyermekjóléti szolgálat nem tud választ adni, akkor a felettes szerveikhez vagy a társintézményeikhez fordulnak segítségért, hogy megtalálják a megoldást a problémára.

Az előadássorozat lezárult, de a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ várja a felvetéseket, javaslatokat, hogy milyen téma köré lehetne újabb előadást, előadásokat szervezni. „A mi munkánk attól hatékony, ha tudunk segíteni másnak abban, hogy ő hatékonyan tudja ellátni a munkáját” – mondta az intézmény vezetője. Az elmúlt hetekben hasznos gondolatok, tanácsok hangzottak el, párbeszéd nyílt, amely folytatódhat a jövőben.   

 

Kelemen Gábor

A gyermekek veszélyeztetettségét kötelesség jelezni Tovább
Szereti a jó krimiket? Talán már ön is szereplője az egyiknek!

Szereti a jó krimiket? Talán már ön is szereplője az egyiknek!

2018. február 03. Szerkesztő: Atyavilág

Nagyon népszerűek azok a könyvek, amelyekben titkos, vagy földalatti szervezetek próbálják megszerezni a hatalmat, zűrzavart, pánikot kelteni a társadalomban, manipulálni a közvéleményt, a gazdasági folyamatokat törvénytelen eszközökkel saját hasznukra befolyásolni.

Az ilyen történetek nem csak az írók fantáziájában léteznek, ma ez már hétköznapi valóság. Putyin trollhadseregében ezer alkalmazott az év 365 napján, napi 24 órában manipulálja a közösségi médiát, terjeszti a Kreml propagandáját szerte a világban. A 12 órás műszakban 135 kommentet, 50 tweetet kell gyártania, hat kamu Facebook- és tíz Twitter-felhasználót fenntartania egy alkalmazottnak, orosz viszonyokhoz képest igen jó fizetésért. Már bizonyítottnak tekinthető, hogy az oroszok közvetlenül beavatkoztak a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányba Trump megválasztása érdekében, többek között Hillary Clinton lejáratásával is. Észak-Korea már korán kiválasztja az informatika iránt fogékony fiatalokat, akik kiemelt képzés után az állami hackerszervezet kivételes ellátásban részesülő tagjává válnak, amely a sztálinista diktatúra által ellenségnek tartott államok elleni kibertámadásokat végrehajtja.

18-02-03_troll.jpgE hét keddjén a 444 hírportál közölt terjedelmes beszámolót egy "Mély Torok" információi alapján, amelyből kiderül, hogyan működik a Fidesz virtuális hadserege. Az egész országot lefedő Facebook-hálózat a pártközpontban kiadott lejárató mémeket civilnek álcázott csoportokban osztja tovább. A hálózatnak - a Fidesz helyi szervezetein, tisztségviselőin kívül - civilként nyilvántartott, a nyilvánosság előtt így is fellépő, de valójában a párthoz szorosan kötődő szervezetek, továbbá önkéntesek is tagjai. Nekik szigorú, és a Fidesz pártközpont által számon kért teljesítménykövetelmény szerint kell naponta meghatározott számú feladatot végrehajtani. Ilyenek: a pártot fényező, az ellenfelet lejárató, hiteltelenítő hírek megosztása, mémek gyártása és terjesztése, kiadott bejegyzések lájkolása.

Mivel ennek a hálózatnak a tagjai köztünk élnek, helyben is ismert, sokszor köztiszteletben álló személyek, önkormányzati képviselők és egyéb tisztségviselők, nem egy esetben ismerősi, baráti viszonyban állunk velük, talán már kaptunk is tőlük ilyen üzeneteket, vagy számíthatunk rá a jövőben. Olvassuk tehát a 444 írását olyan szemmel, mintha egy jó krimit olvasnánk, és éljük át annak izgalmát, amikor magunk is cselekvő részesei lehetünk egy titkos szervezetnek.

A következőkben szereplő idézetek és képek "A Fidesz egyik Facebook-katonája elmesélte, milyen virtuális hadsereget hozott létre a párt" című írásból valók. 

 

 "Miközben Orbán „Hahó, facebookosok” Viktor simán beleáll abba a szerepe, hogy lövése nincs a közösségi médiáról, sőt a közrádióban „a szociális média, vagy hogy hívják ezt az internetvilágot” megjegyzésekkel túl is játssza ezt, a Fidesz egy központi agyra kötött, parancsra egyszerre mozdítható, az egész országot lefedő Facebook-hadsereget állított fel a kampányra. ...

2017 májusában a Fidesz pártközpontjának kérésére a párt minden képviselőjének és képviselőjelöltjének a csapatából le kellett adni egy nevet „virtuális munkatárs” pozícióra. Először azt mondták, hogy nincs jelentősége a posztnak. De alig telt el egy hónap, minden megnevezett munkatársat berendeltek a Fidesz központba. A „virtuális munkatársakat” (VM-ek) maga a Fidesz-kampányok félistene fogadta, az ember, akiről listát is neveztek el. Ez elsőre egy egynapos tanfolyam volt. Egy része Facebook-képzés volt, a fan page kezelését mutatták be, alapszinten. De ami jóval fontosabb volt, a Fidesz saját fejlesztésű rendszerének, a CAP használatának betanítása.

18-02-03_cap.pngMi ez a CAP? Egy feladatmegosztó és belső üzenetküldő rendszer. Ezen keresztül van összekötve minden képviselőjelölt, politikai munkatárs, és persze az előbb említett Kubatov-alapkiképzésen átesett összes virtuális munkatárs a nagy központi akarattal. Utóbbiak feladata nemcsak a képviselőjelölt hivatalos Facebook-oldalának a gondozása, hanem a központi utasítások leosztása azok felé az aktivisták felé, akik aztán vagy civilnek álcázott csoportokban vagy saját maguk osztják meg a pártszékházból érkező tartalmakat.

 A Fidesz pártközpontból a CAP-on keresztül minden nap legalább egy, de legfeljebb öt feladat érkezik. 

18-02-03_feladat.png

Az utasítás végrehajtását igazolni is kell. Minden esetben határidőt adnak a feladat végrehajtására, általában 1,5-2 napot. És valóban ellenőrzik, hogy ki hajtotta végre a feladatot. Ha nem iskerült megoldani, sms-ben jön a figyelmeztetés. 

Nemcsak a pártot fényező posztokat kell megosztani, hanem az ellenzéket lejáratókat is. Az ellenfelek hiteltelenítésére minden képviselőjelölt virtuális munkatársának létre kellett hozni egy úgynevezett „szembesítő oldalt”, amely helyi szinten ontja a trolltartalmakat. Meglehetősen egyszerű megtalálni ezeket. A központból legtöbbször az ELÉG nevű Facebook-csoport posztját küldik ki kötelező terjesztésre...

A hiteltelenítéshez egyébként a Fidesz még olyan, hihetetlenül részletes leírással is ellátja a VM-eket, hogy hogyan kell mémeket gyártani. ...

És van is, aki használja:

18-02-03_gur.png

A VM-eknek létre kell hozni a helyi aktivistákból titkos csoportot is, akiknek tovább kell osztani a központból jövő feladatokat, milyen posztokat kell megosztani, lájkolni vagy kommentelni. Előírás volt, hogy ezeknek a csoportoknak a létszáma most januárra már legalább 60 fős legyen, képviselő-jelöltenként. A központi ellenőrzés annyira alapos, hogy a CAP-ot irányító vezető mindegyik titkos csoportban tag egy kamu profillal, hogy monitorozhassa az ott folyó tevékenységet. „Volt olyan, hogy egy élelmesebb idős bácsi létrehozott egy profilt csak azért, hogy osztogassa a 0 ismerősös hírfolyamába a fideszposztokat, de a központban rájöttek, hogy van egy valódi profilja 700 ismerőssel. Rá lett szólva, hogy azzal osszon”. 

A VM-ek a feladatokon túl minden nap 3 üzenetet kapnak, egy reggeli, egy délutáni és esti „szemle” nevű excel fájlt, amiben a kötelező központi üzenet és az ajánlott kommunikálható tartalom van. És még ezen felül is minden nap van érkezik egy „jó példák” nevű üzenet is, amelyben a CAP-főnök kiemeli és véleményezi a képviselőjelöltek Facebook-posztjait. ...

A rendszert helyi szinten működtető VM-ek forrásunk szerint nagyjából három csoportra oszthatók:

  • Kezdő HÖK-ös egyetemista vagy friss diplomás, jellemzően lányok, akik életük nagy lehetőségének érzik ezt, jellemzően pontosak és precízek, de saját ötletet ne várjunk tőlük. Izgulva jegyzetelnek, ha az előadó kérdéseknek enged teret, bátran kérdeznek.”
  • Idős nénik jellemzően vidékről, akik valamilyen személyi asszisztens pozíciót töltenek be, már vagy 98 óta, s bár az összes választást végiggürcölték eddig, most nem teljesen értik, hogy mit keresnek ott.”
  • A dörzsölt öltönyös/kosztümös, NER-be vágyó fiatal törtetők. Ők azok, akik valamilyen politikus sleppjéhez tartoznak, fontoskodóak, és a személyes előrejutásuk kulcsát látják a dologban. Képben vannak a szosölmédiiával, értik a dolgukat, de a szemellenzőség odabasz.”

...

A forrásunk szerint 2002-ben a polgári körök létrehozásával összeállt politikai erők és a köréjük épülő civil szervezetek olyan aktivistahálózatot hoztak létre, amelyek majdnem 15 évig nagyon erős kötelékek voltak. A legkisebb körök az önkormányzati képviselők körüliek, nekik fejenként legalább 10-15 aktivistájuk van, csúcsidőben, így például a 2010-es kormányváltáskor akár 50 embert is tudtak mozgósítani. Az országgyűlési képviselő-jelöltek kampányába is ők dolgoznak be. Ahogy a forrásunk fogalmaz, zömmel a legelvakultabb Orbán-hívekről van szó, „olyan szintű a személyi kultusz, hogy ismerek olyan 60 éves nénikét, aki ha meghallja Viktor nevét, feláll és tapsol”."

Koós Gábor

Utóirat: A jó példa ragadós. Egy teljesen friss hír:

"Túl sok a negatív hír a magyar egészségügyről, ezért a kormány ráparancsolt a kórházvezetőkre: küldjenek jó híreket

18-02-03_korhaz_jo_hir.jpgKözponti utasításra heti két pozitív kicsengésű médiamegjelenést kell prezentálniuk kórházukról az igazgatóknak értesült a Népszava. Ha ezt esetleg elmulasztják, akkor figyelmeztetik őket kórházfenntartó hivatalból.

A lap szerint már van olyan intézmény, ahol sajtófigyelést is megrendeltek, hogy teljesíteni tudják az újabb fenntartói kérést. Van ahol a kormányközeli médiafigyelő céget, a Nézőpont csoporthoz tartozó Médianézőt bízta meg a kórházáról szóló hírek gyűjtésével.

A Népszava által felhívott intézményvezetők elismerték, hogy van ilyen feladat, de nyilatkozni egyikük sem akart. Azt azért elmondták, hogy nincsenek meglepve, "van gyakorlatuk az elhallgatásban", és a "hülye feladatok" teljesítésében. Most annyi könnyebbségük van, hogy a kampány miatt szinte naponta fordul meg fideszes képviselő a kórházakban, hogy ígérjen valamit. ..." (Kép: innen

Szereti a jó krimiket? Talán már ön is szereplője az egyiknek! Tovább
Kisfilmpályázatot hirdet a Mária Rádió

Kisfilmpályázatot hirdet a Mária Rádió

2018. február 02. Szerkesztő: zircblog

mr.jpg

 

A Mária Rádió, mint missziós műhely a rádiózás mellett rendezvények szervezésével és különböző pályázatok indításával is igyekszik evangelizációs küldetését teljesíteni. Kisfilm-pályázatunk kifejezetten középiskolás diákoknak és egyetemi hallgatóknak szól. A pályázat fő témája az értékek megőrzése. A Mária Rádió a pályázat a fiatalokhoz fordul, s arra kéri őket, mutassák be, számukra mit jelentenek az értékek. A videópályázat által egymásnak, s az elkövetkezendő generációknak tudnak szemléletformáló, útmutatónak tekinthető gondolatokat átadni.

A Mária Rádió olyan kisfilmek elkészítését várja, amelyek maximum 2 percben az alábbi fogalmak valamelyikét dolgozza fel: 

család, testvériség, erkölcs/becsület, igazság, béke, szeretet, erőszakmentesség, függőségektől való szabadulás

 

A pályaművek a megadottak közül egy témát dolgozzanak fel dokumentumfilm vagy játékfilm formájában. Az alkotásokat mobiltelefonnal rögzítsék.

A pályaműveket 2018. március 31-ig tölthetik fel a www.mariaradio.hu/filmpalyazat honlapon megadott linkre.

A díjazottak nyereményei:

az első 3 helyezett kisfilmjeinek részletei levetítésre kerülnek a közszolgálati média vallási műsoraiban

-                     az első helyezett (fődíjas) nyereménye egy mobiltelefonhoz használható előlencse

-                     a nyertesek bemutatása a Mária Rádió műsoraiban és havonta megjelenő magazinjában

-                     a nyertes videó elhelyezése a rádió honlapján

 

A zsűrizés több körben zajlik. A 2018. március 31-ig beérkezett pályaművek közül a zsűri kiválasztja a legjobb 30 videót, majd ezekre a Mária Rádió Facebook oldalán lehet szavazni 2018. április 15-től május 15-ig. Az első tíz legtöbb szavazatot kapott pályamű közül választja ki a zsűri a 3 legjobb alkotást, s hirdeti ki május végén. A zsűri elnöke Dér András filmrendező.

 

 

Beküldte:

Prontvai Vera

főszerkesztő

Kisfilmpályázatot hirdet a Mária Rádió Tovább
Újévi Sporthíradó: a "Zirci Sólymok" kézilabdás csoport

Újévi Sporthíradó: a "Zirci Sólymok" kézilabdás csoport

2018. február 02. Szerkesztő: zircblog

Kétéves szárnypróbálgatásokat követően az első szárnyalás is megtörtént a „Zirci Sólymok” háza táján. A kezdetektől nyomon követjük a „Diákok Egészségéért, Veszprém Megye Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány” keretei között működő utánpótlás-nevelést, és elmondhatjuk, hogy jelentős fejlődésen mentek keresztül a növendékek.

Újévi Sporthíradó riportsorozatunk kézilabdás kiadásában először az óvodás-edzést látogattuk meg, ahol a gyerekek játékos foglalkozás kereteiben ismerkednek a kézilabda alapjaival, időnként a szülők is bekapcsolódnak az edzésprogramba. Amikor aztán kellemesen elfáradnak, körbeülik az edző bácsit, és rázendítenek a nótára: „Kézilabdás betyárok, Zirci Sólymok császárok”…

Nagy Tibor csoportvezető-edző a „beszoktatás” időszakának nevezi az óvodás kort a kézilabda programban, amikor a gyerekek elsajátítják az alapvető technikai elemeket, de a legfontosabb, hogy legyen kitartásuk és koncentrálóképességük. A kezdetektől foglalkoznak az óvodásokkal és van olyan gyermek, aki azóta már beépült a korosztályos csapatokba, sőt dobja a gólokat a meccseken…

 s1.JPG

Felszabadultan, vidáman edzenek az óvodások, nagyon jól érzik magukat a foglalkozásokon

 

Tizenkét-tizenhárom gyermek látogatja rendszeresen az óvodás edzéseket, többségében fiúk, de szívesen fogadnak lányokat is. Liza jól érzi magát a fiúk között, ajánlja a leányzótársainak ezt a sportot. Tesója is itt kezdett, s már a korosztályos csapatokat erősíti. Nagy Tibor elmondja, szükség van arra, hogy a szülők is ott legyenek az edzésen, bekapcsolódjanak a programba, hiszen ez egyfajta bizalmat, biztonságérzetet ad a gyermekek részére. Nemcsak az óvodásoknál, a nagyobbaknál is.

Jó a kapcsolatuk a nemesvámosi Bajnok Diák Sportegyesülettel is, amely tavaly kezdte meg a működését városunkban, kimondottan lányok számára tartanak kézilabda-foglalkozásokat héttől kilenc éves korig. A távlati cél persze az, hogy lánycsapat is alakuljon a későbbiekben a „Zirci Sólymok” égisze alatt. Egyelőre azonban a fiúkkal foglalkoznak, s hogy ezt jó szakmai színvonalon teszik, bizonyítja a Szombathelyen megrendezett X. Student Comfort Kupa, melyen az U8-as korosztály első, az U7-es korosztály második helyezést ért el, s több különdíjat is elhoztak a zirciek.  

 s5_1.jpg

A kétéves munka gyümölcsét tartják a kezükben a gyerekek a szombathelyi kézilabda-tornán

 

– A tavalyi évben indultunk először a bajnokságban, az U7-esek valamennyi mérkőzésük megnyerték, míg az U8-asok a kilenc meccsükből ötöt hagytak el győztesen. A gyerekek szorgalmasak és ügyesen fejlődnek, a munka folytatódik – mondja Nagy Tibor, aki az óvodások mellett az iskoláscsoport egy részével is foglalkozik. Hangsúlyozza, hogy óriási a szülői támogatottságuk, rendszeresen elkísérik őket az anyukák-apukák a meccsekre, szurkolói mezeket is készítettek. Február végén veszi kezdetét a bajnokság, s a szakvezető reméli, hogy legalább olyan jól tudnak teljesíteni, mint az elmúlt évben.

 s3.JPG

 

Már Bakonybélben is „fészket raktak” a Sólymok, ahogy fejlődnek, folyamatosan igazolják le a gyerekeket a csapathoz. Folyamatos egyébként a csatlakozási lehetőség, öt éves kortól várják a növendékeket, azt viszont hangsúlyozza a csoportvezető, hogy keményen dolgozni kell, csak az elvégzett munka az értékmérő. Rendszeresen járnak edzőmérkőzésekre is, voltak már Ősiben, Balatonfüreden, Veszprémben, Ajkán, most pedig Győrbe készülnek egy kis erőfelmérőre.

Nagyon jó a szülői közösség is, a „Nagy Sólymok” óvószárnyuk alá veszik a „Kis Sólymokat”, ott vannak az edzéseken, a pénteki tréninget is figyelemmel kísérik. Sipos László és felesége is jelen van, a kezdetek óta járatják kisfiúkat, aki a foci és a kézilabda közül döntött utóbbi mellett, s a mai napig kitartó lelkesedéssel űzi ezt a sportot, „nincs a gyermeken kényszer, ő kérdezi, hogy mikor lesz már a következő edzés”. Jól érzi magát a fiú pályán, ahogy a szülők is jól érzik magukat a pálya szélén. Kislányuk is kedvet kapott a kézilabdához, ő novembertől az óvodás korosztály edzéseit látogatja. Szirbek Ramónáék szintén az elejétől fogva részt vesznek a kézilabda-programban, még az óvodában hallottak erről a lehetőségről. Mint mondja, gyermekük több sportágat is kipróbált, s végül a kézilabda nyerte el a tetszését. Szereti ezt csinálni és nagyon lelkes – mondja az anyuka, és kiemeli, hogy nagyon jó közösség alakult ki a gyermekek, szülők között egyaránt. Takács Dorka öccse révén szintén rendszeresen nyomon kíséri az edzéseket, s úgy látja, nagyon sokat fejlődtek a fiúk. Egyelőre nem jött meg a kedve a kézilabdához, azt mondja, marad a táncnál, és persze szurkol a srácoknak…

 s4.JPG

 

Ducza Árpád az U9-es és U10-es korosztállyal foglalkozik, illetve az U12-es korosztályban is indítottak csapatot. Felemásként értékeli a szereplést, a tavaszi szezon viszonylag jól sikerült, az ősz egy kicsit gyengébben, a három korosztály közül az U9 volt az, amely a legbiztatóbb jeleket mutatta. Hozzáteszi, a régióban a „top” csapatok között szerepelnek, akikkel nehéz felvenniük a versenyt, hiszen két-három év lemaradásuk van, amit be kell majd hozniuk. Ez persze nem egyszerű, hiszen az ellenfelek is folyamatosan fejlődnek, de látja a lelkesedést és a munkamorált a tanítványaiban.

A gyerekeket is megkérdeztük, és a jó közösségi szellemet bizonyítja, hogy egyikük sem saját magáról, hanem a társairól beszélt. De ez így is van rendjén, hiszen ha vannak is kiemelkedőbb teljesítmények, a kézilabda csapatsport, s az összetartó erő máris megmutatkozik a növendékekben.      

 s2.JPG

 

  Kelemen Gábor

 

   

Újévi Sporthíradó: a "Zirci Sólymok" kézilabdás csoport Tovább