Dr. Kovács Zalán zirci gyógyszerész néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy a szeptemberi budapesti félmaraton után egy hónappal még egyszer ugyanekkora távot teljesít, azt viszont már valahol külföldön. Párizs és Birmingham után ezúttal Amszterdam következett.
– Sosem jártam még Hollandiában, és a verseny időpontja is ideálisnak bizonyult számomra. Az pedig már csak „hab volt a tortán”, hogy feleségem rokonai Amszterdam mellett élnek, így hát őket is meglátogattuk – magyarázza Zalán, hogy idén miért erre a helyszínre esett a választás.
A hollandoknál nagy kultúrája van a futásnak, amit a versenyt megelőző napon megtapasztalhattak, hiszen még zuhogó esőben is futottak az emberek az utcán. A félmaratonnak pedig – amely egy 44 000 fős résztvevői létszámot produkáló maraton után következett – évtizedekre visszanyúló hagyománya van, negyvenedik alkalommal rendezték meg. A világnak szinte minden tájáról érkeztek profi és amatőr futók, közel száz nemzet képviseltette magát a rangos versenyen.
A körülmények viszont nem voltak túlságosan kecsegtetőek, ezért az amszterdami volt az a félmaraton, ahol a legtöbbet kellett gondolkodnia, döntéseket hoznia – meséli élménybeszámolójában. Már az öltözködés is komoly dilemmát okozott, hiszen mindössze tíz fok, szemerkélő eső, enyhe szél köszöntött a kikötővárosra az esemény napján. Hogy ne fázzon kezdetben, és melege se legyen a futás későbbi szakaszában, egy Párizsban ellesett módszert alkalmazott: a bemelegítésnél kukászsákkal takarta felsőtestét, hogy a kitermelt pára ott maradjon körülötte.
A kukászsák utóbb a kukába került, de mindenképpen hasznosnak bizonyult az időjárási körülmények közepette
Nemcsak a melegítő pára maradt azonban körülötte, hanem emberek is szép számmal, és mindez hátráltatta a célok elérését. – Mindig úgy állok rajthoz, hogy van egy elvárt idő magammal szemben. Sok mindentől függ ez, így például a pályától, a körülményektől, az edzettségi szinttől, de mégis kell, hogy legyen az embernek egyfajta célja, amiért fut. A cél nálam most az egyéni csúcs beállítása volt.
Nagyon hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy ez nem fog sikerülni, mert öt-hat kilométer után is úgy összezsúfolódott a mezőny, hogy nem tudott a tervezett tempóban haladni – emlékszik vissza a futás kellemetlenebb részére. Amszterdam területének az ötödrészét az öböl, a kikötőmedencék, a csatornák és a folyók vízfelületei foglalják el, a „Vizek Városának”, „Észak Velencéjének” is hívják. Ehhez még hozzátartozik, hogy a szervezők úgy alakították ki a versenypályát, hogy nem korlátozták a forgalmat, a kordon túloldalán autósok, kutyát sétáltató, babakocsit tologató járókelők haladtak el a futók mellett. A szűkös versenytéren át kellett értékelnie a kitűzött célokat, újakat fogalmazni meg.
A futás íratlan szabálya, a versenytársakra való odafigyelés szellemében vitte tovább a szíve parkon, ipari negyeden át, techno zenétől hangos utcákon. Az egyéni célokat megérte alárendelni a nemesebb céloknak, hiszen egy nagy múltú, az 1928-as olimpiának helyet adó stadionban érkezhetett célba. – Már az utolsó kétszáz métert is profi atlétikai pályán teljesítettük. A lelátón mindenki szurkolt, tapsolt, biztatott minden futót, óriáskivetítő, szpíker, fotók fokozták az élményt, maratoni elitfutók is voltak a közelben – idézi fel az örökké felejthetetlen pillanatokat.
Természetesen felesége és a holland rokonok is ott ültek valahol a nézők között, együtt örültek Zalán futásának. Nekik ezúton is köszönetét fejezi ki, hogy segítették újabb álma valóra váltását.
Az amszterdami olimpiai stadion, ahol az 1928-as ötkarikás játékokat rendezték
Feleségével és a holland rokonnal oldalán, éremmel nyakában a célba érkezést követően
Dr. Kovács Zalán a nehézségek ellenére is a mezőny első egyharmadában zárta a versenyt
Fotók: Szeremley Ágnes
Kelemen Gábor